Láttuk: egy hiba miatt hat autó tört

Három vadonatúj és három használt autó tört össze egy budai karambolban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Budafoki úton a Dombóvári és a Hengermalom út között káosz a közlekedés. Két sáv, lámpa nélküli kereszteződések és zebrák okozhatnak balesetet. Belefutottunk egybe.


Tegnap délután épp tesztautó-logisztika körünket futottuk Hollósy Balázs kollégával, amikor megérkeztünk az utolsó helyszínre, a Budafoki úti Mazda kereskedésbe. Érkezés után, pakolás közben épp összefutottunk Lővey Gergellyel, az Autó-Motor szerkesztőjével, akivel épp szóba elegyedtünk, amikor egyszer csak egy csattanásra kaptam fel a fejem. A parkoló autóktól nem sokat láttam, egyből néztem, hogy ki és hol ütközhetett, majd röviddel az első ütközés után következett még egy. A Budafoki útra kiérve a fenti látvány fogadott.
Hirdetés

Egy Ford Mondeo a másodpercekkel azelőtt még ott parkoló SEAT helyén, szorosan egy betonoszlop mellett. Az autóból fehér füst és égett szag áradt, amely a légzsákok nyílásából eredt - amelyek akkor még nem engedtek le teljesen, - a vezetőülésben pedig egy megriadt középkorú hölgy próbált levegőhöz jutni a nagy füstben. Balázs kollégám és a többi járókelő segített a mentésben, szerencsére sem a vétlen, sem pedig a vétkes autóvezető nem sérült meg. Nem volt nagy baleset, de a látvány eléggé sokkoló volt. Emlékeim szerint most éltem át először ilyet, hogy a baleset utáni másodpercekben már a helyszínen voltam. Na, de mi történt pontosan, és ki volt a hibás?

A Hauszmann Alajos útról a Budafoki útra balra nagy ívben akart kikanyarodni egy Volvo XC60. A tőle balról és a szélső sávban érkező autó feltehetően jobbra letért vagy megadta az elsőbbséget neki, a Volvo elindult. Arra viszont nem figyelt, hogy a másik sávban érkezik a Mondeo, így azt oldalba kapta. A Mondeo hátulja kitört, a közeli padkának csapódott a bal hátsó kerekével, ami miatt az szintén kitört. Ezután fékezés nélkül az út szélén parkoló SEAT-ba rohant, amely elindította a dominót. A Mazda kereskedés udvarán összesen három vadonatúj autó tört még össze ennek következtében. A végeredmény: hat jobban vagy kevésbé sérült autó, melyből a vétkes Volvo szenvedte el szinte a legkisebb sérülést, igaz egy lökhárítócsere nem lesz olcsó mulatság.

Érdemes tehát átlagon felüli körültekintéssel autózni ezen az útszakaszon. A baleset után kb. két perccel később ismét egy nagy és hosszan tartó guminyikorgás következett. A belső sávban már régen álló autók mellett a külső sávban haladó fittyet hányt erre, majd a takarásból egyszer csak egy gyalogos jelent meg a látóterében. 1-2 méteren múlt, hogy elüsse... Párhuzamos közlekedés szabályai! Kereszteződések és gyalogátkelőhelyek! Figyeljünk már jobban ezeken a helyeken!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:46
    Permalink

    Egy ötlet új cikkhez: as ASTRA csoport csödeljárás alatt van egy hete és a külfüldi ügyfelek és károsultak egyaránt a román garanciaalaphoz kell forduljanak mostantól.

  • 2017.10.28. at 13:46
    Permalink

    Ettől még nem lehet minden ingyen Lacikám! Elméletileg is teljesen értelmetlen. Tudod miért? Mert ha ingyen kapnak a szegény népek ezt-azt, akkor azoknak, akik ezt nyújtják, miből legyen fizetésük? Vagy ők akkor kapják ingyen a kenyeret? A lakást? A benzint, az autót?

    Autózni nem kötelező. Akinek nem telik rá, az nem kell, hogy autózzon, ha mégis, akkor meg a befektetés nagyon hamar megtérül. Szóval ez a helyzet, ne legyen ingyen semmi! Az nem vezet jóra, ezt a történelem már igazolta. A kommuna elméletek, akár csak a kommunizmus, régen megbuktak.

  • 2017.10.28. at 13:46
    Permalink

    Ha keresnék havonta 3-400 ezret, vagy többet nettóban, akkor nem lenne bajom a jelenlegi árakkal és eltudnék menni egy ilyenre.
    Ezért is vetettem fel ezt az (elméleti) lehetőséget, legalább a magyar autósnak (aki azért nem megy el egy ilyen tréningre, mert sokalja a jelenlegi árat), ennyivel könnyebb is lehetne (ha valaki abban a szép díszes Budapesten lévő épületben akarná).
    Ez egy elméleti ötlet, gondolat volt!

    Ha már lehúzzák a magyar autóst, legalább ennyivel tolerálhatnák, lehet kevesebben szenvednének balesetet ezen dolgok miatt.

    Az adó kérdést hagyjuk, itt nem főleg rólam van szó, hanem az autózás részbeni költségeiről (pl. üzemanyag adótartalma, teljesítmény adó, baleseti adó stb).

    Én meg így gondolom. 🙂

    Befejeztem! 🙂

  • 2017.10.28. at 13:46
    Permalink

    Ingyen? Miért? Mit adnak ingyen Lacikám?
    Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Miért kellene az államnak beleszólnia ebbe?

    Mennyi adót is fizetsz havonta?

    Én meg ezt mondom.

  • 2017.10.28. at 13:46
    Permalink

    Tudod mit mondok?
    Kötelezővé tenném mindenkinek “ingyen” !
    Sok sofőrre ráférne, ha már mindenféle adót úgy is fizetünk…
    Finanszírozza meg az állam bácsi, vagy oldják meg valahogy, hogy olcsóbb legyen.
    Sőt jobbat mondok! Igazítsák az árat a magyar átlagfizetéshez!
    Lehet, hogy javítaná a baleseti statisztikát…

    Bár ilyen egyszerűen menne…

  • 2017.10.28. at 13:46
    Permalink

    Miért, ha egyet koccolsz, az mennyibe fog kerülni? Biztos, hogy többe, mint 40 ezer.
    5 ezer Ft? Mit adnak ma annyiért, ember?Láttál már te egy ilyen komplexumot? 10 percenként ennyi a szivattyúk villanyszámlája, amivel vizeznek.

  • 2017.10.28. at 13:46
    Permalink

    “Ezeket nem oktatják az iskolában, ezért is ajánlott a vezetéstechnikai tréning.”
    Ha nem 20-30-40 ezerbe kerülne, hanem mondjuk 5 ezerbe, akkor simán elmennék magamtól is egy ilyen tréningre (nem azért, mert annyira rosszul vezetek…) …

Vélemény, hozzászólás?