Hazalátogat a legelső Opel Astra
Életre kel a 20 éve nem használt, legelső hazai Opel Astra
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Astra hazai gyártáskezdetének 20 éves jubileumát ünnepli az Opel. Életre kel és hazalátogat a legelső példány, mely ez elmúlt két évtizedet a Közlekedési Múzeum kupolatermében töltötte.
Egyelőre kézi hajtással, újságírók által gördült ki a Közlekedési Múzeumból az elmúlt 20 évet ott töltő, legelső hazai Opel Astra. A kormánynál Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezetője, utasa elöl Dr. Krámli Mihály, a múzeum főigazgatója, hátul pedig Solt Tamás, a szentgotthárdi gyár igazgatója
Noha az Opel Astra már 1991 őszén bemutatkozott, Magyarország számára 20 éve létezik igazán a modell, ugyanis 1992-ben, az akkor péntekre eső március 13-án indult a hazai gyártás Szentgotthárdon. Ipartörténeti jelentőségű dátum volt ez, hiszen hazánkban ekkortól datálható a nagy sorozatú autógyártás − mely kezdetben természetesen összeszerelést jelentett csak, ám idővel a teljes háttériparnak munkát adott. Mint azt akkor a cég európai vezetője nyilatkozta, „Az Opel célja az első hely megszerzése” volt. Mindez abszolút teljesítettnek tekinthető, a villámos márka helyi gyártással tudta kiszolgálni a korábban hiánygazdasághoz szokott vevőket, akik immár piaci versenyben válogathattak.
Közel húsz éve, 1992. március 13-án, pénteken gördült le az első Opel Astra a szentgotthárdi gyártósorról − a volánnál akkor Antall József ült
Kedvező, úgy egymillió forintos alapárával és családi méreteivel sokan voksoltak rá, az Opel főként e modell értékesítésével 1992-ben 18 százalékos piaci részesedést ért el, majd több mint négy éven keresztül a piac ötödét tudhatta magáénak. Ilyen mértékű fölényre ugyan már jó ideje nem képes a márka, ám tavaly, azaz a hazai kereskedelmi vállalat huszadik évében ismét a legkelendőbb személyautónak számított. 1991 és 2011 között több mint 370 ezer új Opelt helyeztek forgalomba itthon, a teljes forgalomban lévő állományban pedig 430 ezer példánnyal e márka a leggyakoribb. A legkelendőbb villámos − mintegy 240 ezer darabbal − természetesen az Astra. Ezzel itthon utóbbi a legnépszerűbb alsó-középkategóriásnak számít, s a forgalomban lévő modellek toplistáján csupán egyetlen modell, a szintén hazai gyártású, de jóval olcsóbb és kisebb Suzuki Swift előzi meg.
Nem porosodott a motortér a Közlekedési Múzeumban, még az olajtöltet is a gyári, de hamarosan komoly vérfrissítést kap az első példány
Van tehát dicső múlt, amire lehet emlékezni, s az Opel mindent meg is tesz. Szentgotthárdon idén ősszel új, Európa legmodernebbjének számító, flexibilis motorgyárat avatnak, a gyártáskezdet huszadik évfordulóján pedig a legelső Astra is tiszteletét teszi a Vas megyei városban. Az az Astra, amelyet Antall József, a valahai Magyar Köztársaság első miniszterelnöke vezetett le a gyártósorról, s onnan a budapesti Közlekedési Múzeumba került. Motorja utoljára akkor járt, amikor egy rámpán keresztül behajtottak vele a városligeti épület kupolatermébe, ahol az elmúlt 20 évet töltötte. Az órájában 18 kilométert mutató, „Íme az első!” feliratot viselő példány sosem járt még szervizben, most azonban az egyik, veterán és youngtimer modellekkel is komoly tapasztalattal rendelkező márkaszervizbe kerül, hogy teljes vérátömlesztést kapjon. Március 12-én pedig váltott sofőrökkel, az Opel 20 évvel ezelőtt is jelen lévő dolgozóival Szentgotthárdra indul, s eddigi futásának tizenötszörösét fogja megtenni, hogy visszatérjen szülőhelyére.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Piaci körkép: a legnépszerűbb használt kompaktok
Megnéztük, hogy a legkeresettebb osztály legkeresettebb modelljei közt miként alakul az árverseny.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
OPEL tesztek
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt
Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 
Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!
Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt
Próbára tettük az E85-tel hajtható, turbós Opel Insigniát. Fogyasztása első pillantásra drasztikus, ám a menetdinamikához és az E85 árához mérten nem túlzó.
- Opel Movano 2.3 DT L2H2 Van teszt
- Opel Antara 2011 - első teszt
- Opel Corsa 2011 – első teszt
- Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt
- Opel Astra J teszt
- Opel Insignia 2.0 CDTI Ecotec Cosmo Aut.
- Opel Corsa 1.7 CDTi
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől
- Opel Combo Tour 1.3 CDTI, 2005 - használtteszt
- Opelt venne? Kérdezze ki a márkaszervizt, mielőtt döntene!
- Jelentősen csökkenhet a balesetek száma
- Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Erősebb és takarékosabb lesz a szentgotthárdi Opel motor
- Tovább apadnak az üzemanyagárak
- Merre mennek az üzemanyagárak?
- Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal autóvezetők
- Ijesztő is tud lenni egy Koenigsegg
Használtautó.hu
|
Ár: 2.690.000 Ft Évjárat: 2011 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 575.000 Ft Évjárat: 1998 / 12 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 795.000 Ft Évjárat: 2003 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |


































Hozzászólások (15 db)
Hát azért neked is van szöveged én nem szoktam okoskodni nem mindegy hülyén okoskodsz vagy okosan hülyéskedsz!(a szakmámhoz illő dolgokhoz értek bocsi)és mosoly.
Előzmények megtekintése
Akkor ezt most megbeszéltétek magatokkal :).
Emlékszem még az első Astrás élményemre, a szomszéd vett egyet 92-ben, gyerek voltam még, különösebben nem voltam irigy de áttudtam érezni milyen nagy szó, mivel nekünk csak egy Daciánk volt. Később ültem egy GSi 16v-ben na ahhoz viszonyítva az 1.4 8v-t :), kb akkora volt a különbség mint a fiáker és a szekér között. :)
Látom a jelet nem figyeltem ja nem használtam durva,szavakat bocs ha így érzed lehet hogy el engedtem magamat.Nem vagyok nagy képű tudod az élet már meg tréfált de remélem nincs harag.Üdv.kobak ja és mosoly!
Előzmények megtekintése
Hát azért neked is van szöveged én nem szoktam okoskodni nem mindegy hülyén okoskodsz vagy okosan hülyéskedsz!(a szakmámhoz illő dolgokhoz értek bocsi)és mosoly.
Ezek az autónepperek mennyire pofátlanok! 18 km egy 20 éves autóban...na persze! :)
Előzmények megtekintése
Látom a jelet nem figyeltem ja nem használtam durva,szavakat bocs ha így érzed lehet hogy el engedtem magamat.Nem vagyok nagy képű tudod az élet már meg tréfált de remélem nincs harag.Üdv.kobak ja és mosoly!
Háát szerintem óvatosan kéne menni vele igaz,hogy "új" benne minden,de a szimeringek,tömítések kiszáradtak,az olaj is ha nem hermetikusan zárt helyen van(pl.fékolaj) nedvességet szív magába szóval lehet hogy el kezd rajta sok minden folyni hacsak néha nem indították be...
Egyébként szerintem sem kéne ezzel furikázni ez múzeumi példány és állásra kárhozzott.
Kedves ítélkező nem tudom hogy mikor születél?lehet hogy Ovis voltál lehet hogy nem de ez nem nepper reklám .Nézzél utána a dolgoknak Üdv:kobak
Előzmények megtekintése
Kedves kobak ha jól megnézed bereirobi hozzászólását, a végén találsz egy ilyen jelet :) ami azt jelenti viccnek szánta. Én nem tettem oda a jelet de tudom hogy nem igazi horpadást látok a képen( csak fénytörést ), ha nem is túl sikeres de megint vicc. Megkérnélek máskor kicsit jobban nézzél szét, gondold át és vedd lazábbra mielőtt kioktatsz mindenkit körülötted, ettől a közvetlen környezeted is jobban fogja érezni magát.
no harag inkább mosoly
Ezek az autónepperek mennyire pofátlanok! 18 km egy 20 éves autóban...na persze! :)
Előzmények megtekintése
Kedves ítélkező nem tudom hogy mikor születél?lehet hogy Ovis voltál lehet hogy nem de ez nem nepper reklám .Nézzél utána a dolgoknak Üdv:kobak
Ezek az autónepperek mennyire pofátlanok! 18 km egy 20 éves autóban...na persze! :)
Előzmények megtekintése
Kedves ítélkező nem tudom hogy mikor születél?lehet hogy Ovis voltál lehet hogy nem de ez nem nepper reklám .Nézzél utána a dolgoknak Üdv:kobak
No azért egy szűz autó szerintem meg érdemli 20év után egy rövid,vágta gondolj bele. Még úgy is sok sok évet fog,eltölteni a kupolacsarnok alatt.Meg itt készült a mi kis Országunkba!Egy jó reklám másrészt pedig csak nálunk van ne sajnáld kedves tvn!
De miért nem tréleren viszik legalább? Pedig ez az autó megérdemelné, nem éri meg felesleges kilómétereket belepakolni.
Haver ezek nem nepperek!én láttam a múzeumba és 18 km ha nem tudsz valamit ne ítélkezz. Vágod valóban jó lenne 18km es autó a horpadás az nem biztos jobban meg nézed a fénytörés okozza egy múzeum csak hibátlan,darabot enged meg magának.
20 év, 18 km, és egy horpadás(bal első sárvédőn). Vajon ez melyik politikus (autó)vezetőnek a műve?
20 év, 18 km, és egy horpadás(bal első sárvédőn). Vajon ez melyik politikus (autó)vezetőnek a műve?
20 év, 18 km, és egy horpadás(bal első sárvédőn). Vajon ez melyik politikus (autó)vezetőnek a műve?
Ezek az autónepperek mennyire pofátlanok! 18 km egy 20 éves autóban...na persze! :)
Az semmi!
Nekünk régebbi Opelünk van, igaz nem Astra, hanem Ascona!
Igazán becserélhetné a cég egy új Opelre!!
1986-os, már nincs is ilyen típus a világon!! Még megy!!!Jól megy!!!