Önkényuralom és lehúzás Ferihegyen

Hibásan értelmezik a KRESZ-t a reptéren

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Várakozni tilos táblánál nem csak a várakozást, a megállást is akadályozni próbálják a reptéren. Jogkövető magatartásunk ellenére feljelentéssel fenyegetőzött a parkolóőr.


Utazzon az ember akár klasszikus, akár fapados légitársasággal, manapság már nem kunszt a jegyvásárlás, néhány kattintás az egész, akár még a beszállókártya is kinyomtatható előre. És persze a rengeteg ajánlat között igazán olcsó utazások is elcsíphetők. A repülőtérre kijutás azonban nehéz feladat, van többféle alternatív megoldás (taxi, minibusz, BKV), de a legkényelmesebb kétségtelenül az, ha valaki kiviszi az embert.
Ha családtag, legalább addig velünk van, ha kolléga, legalább átbeszéljük az aktuális ügyeket. Tényleg nem ügy Ferihegyre kijutni, a reptéren megállni azonban már nem egyszerű. Minden normális ország normális repülőterén van úgynevezett gyorsparkoló, ahol pár perc várakozás ingyenes, így a ki-beszállással nincsen gond.
Legutóbb Kiss Feri kért meg, hogy vigyem ki Ferihegy I-re, nem volt rossz bolt, hiszen egyúttal megkaparintottam tőle a BMW X3-at, a vasárnap délelőtti teljes forgalommentességben azonban a reptéri biztonságiőr alapos hidegzuhanyt zúdított ránk. A teljesen üres placcon egy várakozni tilos táblára mutogatva üvöltött ránk, hogy „Itt nem lehet megállni!”. Elsőre próbálkoztunk udvariasan megkerülni, sorry, épp csak kiugrik a kolléga az autóból és én már ott sem vagyok, de az őr nem ismert kompromisszumot, nem engedélyezte a megállást. Megkérdeztük miért nem, de erre csak a „Menjen a fizetős parkolóba, különben feljelentem” volt a válasz.
Mivel épp a várakozni tilos tábla után álltunk meg és a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. számú függelékének III/d és e pontja eléggé egyértelműen szabályozza, hogy mi a megállás és mi a várakozás - bizony figyelmen kívül hagytuk az inkalos fenyegetőzését, és megálltunk.
d) Megállás: járművel a be- és a kiszálláshoz, vagy a folyamatos fel- és lerakáshoz szükséges ideig, illetőleg - ha a vezető a járműnél marad - egyéb okból legfeljebb 5 percig történő egy helyben tartózkodás.
e) Várakozás: járművel a megállásnál hosszabb ideig történő egyhelyben tartózkodás.
Talán ha 2 percet állhattunk ott, de végig az autó mellett álltunk, illetve folyamatosan ”rakodtunk”, azaz szedtük ki a csomagokat a csomagtartóból, tehát egyáltalán nem lehettünk szabálysértőek. Őrünket azonban láthatóan nem tudtuk meggyőzni arról, hogy mindezt lehet a várakozni tilos táblánál, így körbefotózta az autót. Szerintünk teljesen feleslegesen, de azért bevalljuk, nem jó érzés egy kilátásba helyezett, teljesen önkényesnek tűnő feljelentéssel indítani egy utazást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 18:35
    Permalink

    Sajnos nagy általánosságban el lehet mondani ezekről a gyökér biztonsági őrökről, hogy annyi az IQ-juk mint a lábméretük…MAX! Természetesen SEMMI joga intézkedni közterületen! Nemhogy a KRESZT nem ismerik de a legalapvetőbb illemszabályokat sem. Vállogatott primitív “lények”… Ezekkel is az a gond, mint a rendőrökkel, hogy nem esnek át egy **[b]átfogó[/b]** pszichológiai vizsgán, ahol rögtön kiderülne az alkalmasságuk. Mégiscsak ők *[b]kéne[/b]* legyenek értünk és nem fordítva! A rendőrök is sokszor visszaélnek hatalmukkal, mert tudják, hogy SAJNOS kevesen ismerik a jogaikat ma Magyaroszágon.

  • 2017.10.31. at 18:35
    Permalink

    Na és egy ilyen tuskófejű biztonsági őr milyen jogon fényképezi az autót,és milyen alapon akar ő belepofázni ,hogy az utcán ki mit csináljon?Az meg a saját tahósága,hogy nem ismeri a táblákat.

  • 2017.10.31. at 18:35
    Permalink

    Magyar biztonsági őrök, pffff…. Amikor a bunkó hatalmat érez magában a fekete ruha miatt – az ég óvjon tőlük. Jól tették, hogy ellenálltak.

Vélemény, hozzászólás?