70 éves a német mindenes

Idén ünnepli 70. születésnapját a Mercedes-Benz Unimog

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Talán az Unimog az a járgány, amit nem kell bemutatni senkinek sem. Jóformán a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki ismeri. Gondolták volna, hogy idén már 70 éves?

Komoly időszak ez egyetlen modell életében, nem sok nevet tartanak fent 70 éven keresztül, de az Unimog ilyen. A Daimler már a második világháború idején tervezgetett egy többcélú, könnyen alakítható teherautó-terepjáró eszközt, de nem úgy jöttek ki a dolgok, ahogy szerették volna, így az Unimog terveit félresöpörték. A háború végeztével azonban újra előkerült, de már nem elsősorban katonai célokra tervezték tovább, inkább a mezőgazdaság erősítésére volt szükség, így az Unimog lényegében a traktorok legújabb generációját jelentette.
25 lóerős motorjának köszönhetően akár 50 km/h-val is képes volt haladni, ez akkor durván a kétszerese volt annak, amire egy normál traktor képes volt. Az első prototípus 1946-ban készült el, szerencsére akkor egy fotót is lőttek róla, ahogy az erdő közepén - éppen fával megrakva - készülnek elindulni az új járgánnyal. Semmi borítás vagy fülke, a pőre vázon egy plató és egy ülés elég volt. Egy évvel később a frankfurti mezőgazdasági kiállításon mutatkozott be az Unimog, azóta több mint 400 ezer példányt adtak el belőle, és még a Lego is kiadta sajátját.
Hirdetés
Az Unimogot kezdetekben a Boehringer Szerszámgépgyárban gyártatta a Mercedes - már 1.7-es dízelmotorral - mivel nem volt megfelelő kapacitásuk. 1951-ben vette át a gyártást, és azóta Gaggenauban készül. Már a kezdeteknél olyan különös megoldásokat alkalmaztak, mint például azt, hogy a motor és váltó együttest a középtengelytől kicsit jobbra szerelték, így az első kerekek nagyobb szögben fordulhattak. Felszereltségét tekintve alapvetően szimplafülkés, platós kivitelben készült, azóta többféle méretben és teherbírásban gyártják, valamint a felépítmény is lényegében akármi lehet.
Egy Unimoggal találkozhatunk úgy, hogy éppen fát vagy más terhet szállít, akár saját daruval emeli azt le magáról, de tűzoltóval, egyes országokban mentőautóval is összefuthatunk. Télen még Magyarországon is több helyen, leginkább a fővárosban Unimogok kotorják a havat, máskor pedig takarítják az utat, de persze katonai festésűvel is összefuthatunk, és akár vasúti átjáróban is záródhat miatta a sorompó. Tetszés szerint alakítható, többféle daru vagy egyéb kezelőszerv kialakítása is egyszerű, mivel a hidraulikus rendszer felszereléseinek előre kialakított helyük van. Németországban és főleg Európa többi országában is biztos, hogy valamilyen formában találkozhatunk a mindenes Mercedesszel. A 70 év során nagyjából 30 féle verzióban készült, de ember legyen a talpán, aki össze tudja számolni, valóban hányféle létezik már belőle.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:04
    Permalink

    Ez nem változtat azon a tényen, hogy a Mutlicar az Unimog kelet-európai megfelelője volt. Az Unimog-Multicar különbség arra volt a legjobb példa, hogy mennyivel élt nagyobb lábon a Nyugat és mennyire nem volt pénz Keleten. De mindkettőt kommunális feladatokra szánták, mindkettőhöz végtelen számú felépítményt lehetett rendelni. Mindkettőnek benne van a nevében is: “Multicar”, vagyis “sokoldalú autó”, és az Unimogban pedig benne van az “univerzális” kifejezés, ami szintén nagyjából ugyanezt jelenti. A Multicar volt “a szegény ember Unimogja”.

  • 2017.10.28. at 01:04
    Permalink

    Ez kb olyan mintha azt mondanád a kelet európai 3as kupé a Trabant volt.

    Az UNIMOG egy nagy tudású haszonjármű brutális terepképességekkel és rengeteg célszerszámmal. Az meg egy városi golfkocsi esőálló kabinnal.

  • 2017.10.28. at 01:04
    Permalink

    Bármennyire is fáj, bizony elég sok köze van hozzá, mert ami Ny-Európában az Unimog volt, az Kelet-Európában a Multicar. Most jöhetnék azzal, hogy a KrAZ-hoz vagy az Uralhoz képest meg vicces kis matchboxokat gyártottak a németek, de ez nem ide tartozik. Illetve mégis:)

  • 2017.10.28. at 01:04
    Permalink

    Komoly párhuzamot látok az Unimog és kelet-európai(NDK-s) megfelelője, a Multicar között. Bár mások a méreteik, de abban megegyeznek, hogy a szinte bármire használható haszonjármű szinonímái és mindkettő nagy múltra tekint vissza, és nem csoda, hogy a Multicar szintén létezik ma is, mint az egyetlen NDK-s járműmárka, ami fenn tudott maradni a mai napig. Még ma is lehet látni itthon, ahogy a kis Multicarok elpöfögnek mindenféle kommunális feladat résztvevőjeként akár parkokban, tüzépeken, temetőkben vagy akár időnként a járdákon, kerékpárutakon is, a járókelők, biciklisek nagy-nagy megrőkönyödésére:)

Vélemény, hozzászólás?