Fogyasztásteszt 979 lóerővel, négy nagyon eltérő autóval

Ínségpróba hibriddel, ikerturbós dízellel és turbós hot-hatchekkel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem őrültünk meg teljesen, de ismét összeeresztettünk négy teljesen eltérő autót, hogy megnézzük, mennyire takarékosak, ha az a cél.


Nyáron már csináltunk hasonlót, négy teljesen eltérő autót vetettünk össze, akkor hibridet, dízelt, szívó és turbós benzinest mértünk egymáshoz - fogyasztás szempontjából. Kivétel nélkül kompakt, a maguk nemében kiváló családi és/vagy céges autókat. Most viszont extremitásokkal vágtunk neki ismét egy eco-körnek. A múltkori eredmények láttán, azaz abból kiindulva, hogy azonos körülmények között, a tesztkörön konvojban haladva egymás vezetési stílusa között nemigen volt fogyasztáskülönbség (illetve a vezetési stílusok sem túlzottan különböztek), most nem négy azonos, hanem egy nagyobb tesztkört futottunk. Ismét négy autóval, s csapatunkat ismét Kőrös Andrással, a Groupama Tanpálya vezető instruktorával megtoldva.
Három tesztautónk, az egyszerre nálunk lévő, s kivétel nélkül rajongott BMW 640d Coupé, Honda Civic Type R és Toyota Prius mellé a Tanpálya Volkswagen Golf GTI-jét állítottuk még be. Így ezúttal egy utazókupé - 3 literes, soros hathengeres turbódízellel (ráadásul ikerturbóssal), két turbós hot-hatch, a Type R esetén 310 lóerővel és kéziváltóval, a Golf GTI-nél pedig "csak" 220 pacival, de hatos DSG-vel mérkőzött izomautóként. És ehhez a mezőnyhöz társult a hétüléses Prius+ a maga 1,8 literes, 99 lóerős Atkinson ciklusú benzinesével, meg persze 82 lóerős, 207 Nm nyomatékú villanymotorjával, 136 lóerős rendszerteljesítménnyel. A váltó utóbbi esetén természetesen a gyakorlatilag nem is klasszikus váltónak nevezhető, fokozatmentes nyomatékosztást adó e-CVT, hiszen amióta világ a világ, a Toyota HSD rendszere azt alkalmazza. Hasonlóképp nem kérdés, hogy a BMW 640d 8 fokozatú ZF automatán keresztül küldi a nyomatékot a hátsó kerekeihez - szemben ugye a többiekkel, amelyek fronthajtásúak.
Hirdetés

Méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
BMW 640d Coupé 4894 1894 1369 2855 460
Honda Civic Type R 4390 1878 1466 2594 475-1404
Toyota Prius+ 4615 1775 1600 2780 200-1731
Volkswagen Golf GTI 4361 1799 1442 2631 380-1270

Az autókat egymáshoz mérni logikusan teljességgel értelmetlen. Más-más autók, mindegyikért lehet rajongani. Árkategória szempontjából igazából csak a BMW lóg ki - erőteljesen - a mezőnyből, a többiek uszkve tízmilliós autók - felszereltségtől függően némi szórással, érdekes módon a Golf GTI az alapáron legolcsóbb, persze esetében is hamar nő a vételár az extrázással.
Nem nagyon lehetett kérdés, hogy a papíron legszerényebb fogyasztású Prius+ lesz a fogyasztásteszt győztese, de a különbségek természetesen tartogattak meglepetéseket, ahogyan az is, hogy melyik modell mennyire lépi túl a gyári vegyes fogyasztási értéket. Miként az NEDC-ciklus, a miénk is csaló volt, de talán igazságosan. Nem mentünk el a hosszú áttételű dízelnek kedvező, a Prius+ számára gyilkos autópályázás felé, miként az utóbbinak kedvező, előbbi számára vészes városi dugózás felé. Igazi vegyes ciklust imitáltunk, a forgalom ritmusával autózást, a mogyoródi Tanpályától, azaz a Hungaroring belsejéből indulva az M3-as autópályán (korlátozások miatt 60-80 km/óra közötti tempóval, de leginkább 80 km/órával) az M0 felé, ahol 100-120 km/órára is gyorsíthattunk, majd a Megyeri hídon és a 11-es úton, valamint Budakalászon keresztül Üröm érintésével Solymárnak vettük az irányt, Budapestre visszaérve a Hűvösvölgyi út -> Kapy út -> Szépvölgyi út útvonalon jelentős szintkülönbség után kanyarodtunk a Lajos utcára, ahonnan a Pacsirtamező utcán keresztül jutottunk az Árpád hídra. Végül gyakorlatilag egyenesen mentünk az M3 felé, majd vissza Mogyoródra. A több mint 70 kilométeres körön mindannyian vezettük az összes autót. Mindegyiket normál, a lehető legalapabb, nem eco, de nem is sportos programban, higgadtan, de azért nem tötymörgősen hajtottuk.
Műszaki alapadatok
BMW 640d Coupé Honda Civic Type R Toyota Prius+ Volkswagen Golf GTI DSG
Üzemanyagfajta gázolaj benzin
Hengerűrtartalom (cm3) 2993 1996 1798 1984
Hengerek/szelepek száma 6/24 4/16
Váltófajta/-fokozat automata/8 manuális/6 e-CVT DSG/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 313 (4400) 310 (6500) 99* (5200) 220 (4500-6200)
Nyomaték [Nm (1/min)] 630 (1500-2500) 410 (2500) 142 (4000) 350 (1500-4400)
Gyorsulás - 0-100 km/h (s)s 5,3 5,7 11,3 6,5
Végsebesség (km/h) 250 270 165 246
Fogyasztás (vegyes) [l100 km] 5,5 7,3 4,1 6,3
CO2-kibocsátás [g/km] 147 170 95 145
Saját tömeg [kg] 1815 1397 1565 1351
Alapár [Ft] 27 921 400 9 940 000 10 290 000 8 391 740

Vajon valóban kevesebbet fogyaszt a 313 lóerős dízel 640d Coupé, mint a közel olyan erős, de kéziváltós Honda Civic Type R azonos körülmények között? Az a vicces, hogy nem, hiába ígér 5,5 literes átlagot a BMW, a valóságban az is 7,3 litert kért az eco-körön, míg a Civic esetén a 3 decivel a gyárilag megadott 7,3 literes érték alá tudtunk menni - egyedül a Hondával sikerült a katalógusadatot alulmúlni. Ugyanolyan fogyasztást hozott a 310 lóerős Civic, mint a 220 lóerős, igaz, DSG-s Golf, ami esetében 7 deciliteres, 10,9%-os többletet jelentett. A Prius+ pedig ésszel hajtva (tempós autópályázást kerülve) gond nélkül elvegetálhat 5 liternél kevesebb benzinnel is 100 kilométerenként. A tesztkörön 4,6 literes fogyasztás adódott vele, ami a gyári 4,1 literesnél 10%-kal magasabb ugyan, de még így is a második legszerényebb eltérés, messze a legszerényebb abszolút érték. És egy hétüléses autóról beszélünk, amibe akár nagyobb családdal, baráti társasággal is gond nélkül be lehet férni. Oké, vezetési élményben nagyon más, mint bármelyik, ezúttal mellé állított autó, én viszont gond nélkül vagyok annyira zöld, hogy szívesen vállaljam ezt a kompromisszumot.
Fogyasztásértékek
BMW 640d Coupé Honda Civic Type R Toyota Prius+ VW Golf GTI DSG
Átlagfogyasztás a tesztkörön (l/100 km) 7,3 7,0 4,6 7
Gyári vegykes érték (l/100 km) 5,5 7,3 4,1 6,3
A teszt átlaga és a gyári vegyes érték közötti eltérés (l/%) 1,8 l (24,7%) -0,3 l (-4%) 0,5 l (10,9%) 0,7 l (10%)

Ha választhatnék, a tesztautókból én gondolkozás nélkül a Prius+-ra voksolnék. A kollégák azonban mind másként vélekedtek, Kőrös András például kifejtette, hogy persze, hogy a BMW 640d a legjobb játékautó a maga 630 Nm nyomatékával - és sajnos sperr nélküli - hátsó hajtásával, de azért - ahogyan fogalmazott - neveltetéséből fogva nem tudja elképzelni azt a helyzetet, hogy egy 30-40 milliós autóval járjon, a DSG-s Golffal viszont szívesen élne, hiszen józan, akár nagyon élénk, boltba járásra is alkalmas autó. De azért tankolni mégiscsak a Prius+-t tankolná ő is legszívesebben.
Lenne-e azért gazdája a többi autónak? Lehet, hogy nem, ugyanis "melyiket választanád?" kérdésemre még a BMW-t tesztelő Hollósy Balázs sem mellette állt ki: "Számomra is a Golf GTI lenne a legjobb mindenes. Nem a VW-bérencség mondatja ezt velem, de a BMW 6-ost bár nagyon megszerettem (ahogy a tesztjében le is írtam), de a mindennapjaimra túl sok lenne. Ahogy az amúgy zseniális, ár/vezetési élményben világverő Civic Type R is – inkább pályára való, mintsem a magyar közutakra. A Golf GTI a legjobb hot hatch napi használatra és ökörködni, örömautózni sem kevés. Ezért én őt vinném haza a legszívesebben." Az ízlések persze eltérőek, Gere Tamásnak inkább a Honda jött be "A Type R egy igazi utcai versenyautó, amellyel akár bevásárolni és nyaralni is el lehet menni. Normális körülmények között a fogyasztása ésszerű értékeket produkál. A Golf GTI is átlag feletti erővel és dinamikával bír, alapesetben viszont nagyon lágy autó, nincs meg az a sportosság benne, amit várnánk. A BMW teljesen más kategória. Hely szempontjából inkább csak kétszemélyes, a mérete pedig városban inkább hátrányunkra válik. A Prius+ az összes autó közül a legnagyobb helyet kínálja, emellett a legtakarékosabb is, a komolyabb menetdinamikáról viszont le kell mondanunk. Személy szerint a Golf GTI és a Civic közül választanék. A vezetési élményt és a jobb kezelhetőséget előtérbe helyezve nálam egyértelműen a japánok újdonsága a befutó. És igen, megállapítható, hogy a BMW 640d Coupé nem a mi világunk, még álmodni sem merünk róla. Te, kedves olvasó, melyiket kérnéd?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    A GTI attól jó, hogy nem feltünő.
    Elég sok hétköznapi esemény van ahol nem illik drága BMW-vel, vagy túlszteroidozott Hondával megjelenni. Extrém esetben a megélhetése múlik azon, hogy milyen autóval jelenik meg. Egy GTI senkinek nem fogja szúrni a szemét, míg egy Hondával kinevetnek, a BMW-vel nagyzolónak titulálnak.

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    most azonkívül, h még egy állításodat sem sikerült alátámasztanod (nyilván a zéró tapasztalat, és szellemi képességek hiánya miatt) ez már az x+n-edik személyeskedő, toprongy válaszod 🙂 nem unod lassan? veled tényleg nagyon elbánhatott a sors…. 😀

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    De, pontosan gyermeteg és komolytalan a beírásod. Csak nézd meg ezt is.
    Mivel nincs elég intelligenciád nyilván nem veszed észre. Tipikusan jellemző a gyenge képességűekre, hogy idegen szavak használatával villognak, de a lényeget nem értik. Talán még az általuk használt szavakkal sincsenek tisztában.
    Jobb, ha tőlem tudod a beírásod nem volt közönséges. Azt másra szokták használni, de ne menjünk bele, mert az már nagyon magas labda lenne.
    Szedd össze magad, talán sikerül, de ne úgy mint a gumis témában. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    ne magadból indulj ki kiscsillag 🙂 . a szövegem semmiféle kontextusban sem volt gyermeteg, szimplán vulgáris -maximum-, ami meg nyilván nem egyenlő azzal (ezt szintén nem várom el, h megértsd, szellemi képességek hiányában), de 100%-osan ontopic.
    amire az első válaszod egyébként egy megsértődött, önérzetes, rettenetesen primitív 5ft-os személyeskedés volt, 100%osan offtopic…ezek a tények kiscsillag. sajnálom, h szellemi képességed egy sz@ros gumicsizmáéval van egy szinten :D:D:D:D jól szórakoztat. eként tényleg rettenetesen frusztrált vagy, elárulod nekünk, h mit szeretnél ezzel a folyamatos offtopic sértegetéssel és személyeskedéssel kompenzálni? 😀

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Én csak felhívtam a figyelmedet, hogy gyermeteg, primitív a szöveged.
    Mint már írtam ennyit tudsz.
    Tudomásul vettem. Nem érdemes tőled többet várni, hiszen gyenge képességű vagy.

    Kezet foghatsz azzal a szerencsétlen kopasszal, akinek annyi esze sincs mint haja. Jó kis páros vagytok. Megértitek egymást. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Ne bántsd a manót! Hagyd menősködni, tudod ez a lételeme. Az ilyen személyeskedő kis csávók az esetek többségében jobb esetben szimpla hónalj vagy derék cirkálók. Esetében szerintem inkább az utóbbi, ezért aztán nem győz kompenzálni szegénykém! Csak dőlj hátra, és élvezd a műsort. 😀

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    mit nem hevertem ki kiscsillag? te jottel sirdogalva,h mit mondok errol a bohócgépről :D:D persze ertelmes valaszt,akkor sem tudtal kipreselni magadbol…es ugy tűnik, h most is 5ftos szemelyeskedő bebüfögesre futtja szellemi kepessegeidből :D:D dehat ezen en mar csak rohogok 😀

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Egyértelműen jobb az összkerék 300 lóerő körül, de az esetek 80%-ban az első kettő is elég, ha jól meg van csinálva.
    Tudod a tudás nem mindenkié.
    A Hondánál viszont megvan, így gyorsabb pályán mint a hátsókerekes BMW 135i és az összkerekes Audi RS3. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Azért említettem őket, mert erősebb elsőkerekesek, és 60km/h alatt problémás a padlógázas gyorsítás, mert elkapar a francba az első kerék és közben cincálja a kormányt. Egy 2xer erősebb elsőkerekes vajon milyen lehet ilyenkor? Szerintem egy kalap ürülék 🙂 Persze 80 felett nem lesz belőle probléma, de azért 200 lóerő felett én elfelejteném az elsőkerék hajtást, és 300-400 felettől összkerekest vennék csak, mert már egy 30d is küszködik a tapadással 255ös hátsó gumikkal, főleg ha hűvösebb van, vagy vizes az út, de még mindig jobb mint a 80 lóerővel gyengébb elsőkerekesek! Azt nem is csodálom, hogy a 35d-40d-M50d motorokkal szerelt kocsikat szinte csak összkerékhajtással szerelik!

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    furcsa, h ilyenkor manócska nem hisztizik a “szerintemért” 😀

    ez a fajta ródprezent max a telepi homasitás arcoknál menő. akik a csücsköket számolják meg a szpójlereket meg azok nagyságát…akik 15 évvel ezelőtt még leragadtak a f#fúriusznál exteriőrre 🙂 akinek meg van szeme, az meglátja az elegáns, sportos és időtálló tervezést….nem, nem a 2 japán az 😀

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Sehol nincs már sperr, a cikk meg pont annyi amennyinek tűnik. Berakhattak volna még egy ifát és egy amerikai pickup-ot, hogy minden nemzetközi barom tudjon köpködni, ne csak a csökkentett iq-s németvéesjapán hülyegyerekek.

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Budapestre gyerekek esetén priust, vidéki nagyvárosba viszont szerintem már felesleges lenne, mert főleg a meg-megállás a hibrid előnye. Ha nincsenek gyerekek, akkor yaris hybrid budapestre, és használat alapján yaris diesel/benzines máshova.
    Ha több hely kell, akkor octavia 1.6os diesellel, az sem eszik ismerősnél ilyen körülmények között csak 4,3-4,8fele.
    Ha sokszor kéne nagyobb dolgokat pakolni a kocsiba + család is lenne, akkor valami jó kis egyterűt választanék, talán egy ford s-max-ot, az most az up to date.
    Ha el lennék eresztve és budapestre kéne kocsi, akkor egy bmw i3-as jöhetne, de ha 1 kocsival oldanám meg a dolgokat, akkor egy tesla is lehet.
    Aki prémiumosabb második otthonra vágyik, annak yaris helyett ott a merci-audi-bmw választék, kinek mi az ízlése, prius-ra nem tudok prémium alternatívát, talán lexus rx 450h 😀
    Aki biztonságmániákus, az vegyen suv-ot, per pillanat Q7, XC90 elég szépek, de aki ínyencebb, annak talán új range rover (technikailag szerintem le vannak maradva, de nagyon-nagyon prémiumnak érzem a belselyüket), vagy ott a porsche is, csak hát szegény régi cayenne-ekre ha most ránézek, egyáltalán nem tetszenek, hiába tetszettek anno, míg azért egy 911-esnek a formája máig rendben van (ha fontos a hosszútáv).
    A hondát nem nagyon tudom hova tenni, és ugyan haladt a kor, de padlógázon alacsonyabb sebességű kigyorsításnál szerintem borzalmas, amit az erősebb elsőkerekesek művelnek. Rángatja a kormányt a kezedben, váltani is alig mer az ember, mert úgy mozog a kormány, közben lehet az elektronika be is blokkol, mert már kezdene ki is kaparni, és akkor még nem hoztam szóba a szuper magyar utakat, amik aztán az egészre rátesznek egy lapáttal, mert egy sportfutóműves szuperkocsi úgy rá fog cuppanni az aszfaltra, hogy szépen elhúzza majd a kormányt az ember kezéből minden egyes vacak úthiba, nyomvályú…
    Ha én ilyeneket tapasztalok 163 lovas mini cooper s-nél, és 150?lovas peugeot 5008asnál (ha picit kanyarodik az ember, akkor ugye hamarabb előjönnek a dolgok pl. egy kereszteződésben), akkor szerintem netto baromság ez a golf gti, pláne a honda… Ide hátsókerekes autó kell, az még móka is, és max. keresztbe autózva gyorsulunk előre 😛

    Én per pillanat egy 335d GT-t választanék: méretre és pakolhatóságra egy skoda octavia, de felturbózott belsővel, akár bazi nagy hifivel, 313lóerős diesellel, hátsókerék hajtással. Egy köztes összvér megoldás egy egyterű és egy normál autó között, amibe a család is elfér, a kakaó is megvan benne, keresztbeautózás is simán hozható ha épp nincs a család a kocsiban, és ugyan a formája nekem sem igazán jön be, de az 5GT már brutálisan drágább, így ez a köztes középút.

    Hétvégi autónak vagy az új ford mustang-ot vinném V8as motorroal, mert full extrásan is megáll 15,5-nél asszem, vagy egy M235i-t, esetleg M2-es bmw-t, mert chipelve ezek piszkosul gyorsak, 16M Ft körülre felextrázva az M235i már majdnem egy M4-es értékeit tudja. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a hartge youtube videóit.
    Szerintem ahol igazán számít a kocsi ereje, az az autópálya, és az ilyen 80-200km/h-s videóknak ezerszer több értelme van, mint a 0-100-as értékekkel dobálózni.
    BMW 1M – 390 lóerőre chipelve 12,26s alatt futja a 80-200at, az új M2-es bmw talán 370 lóerős lesz, teli tartalékkal, úgyhogy eleve közel ennyi idő alatt futja majd ezt alapból. A csoda 640d gran coupe 18,34s alatt teszi meg ugyanezt (70kg-mal nehezebb mint a cikkben említett coupe), és 362 lóerőre chipelve tudja 15,11s alatt (írják is a videóban, hogy ez kb. 45méter és 9 kocsihossz, tehát ha egy chipelt 1M nekitalálkozik egy gyári 640d-nek, akkor az bizony 6másodperc különbség, kb. 90méter és 18 kocsihossz…).
    BMW X6M (555 lóerő) 15,42s, chipelve 11,81s.
    BMW M135i xdrive chipelve 13,02s, tehát egy M235i is ekörül kell h legyen, az M2-es pedig ennél egy lehelettel jobbról fog indulni.
    Az M4-es bmw egy cikk szerint 10,3s alatt futja, míg 510 lóerősen 8,2s alatt. Egy M235i 13m Ft, az M4-es pedig 24M Ft, szerintem elég a picike bmw 😛

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    A cikkben szereplő 10milliós (újszerű) autónak az éves értékcsökkenése 1 millió ft. Ha évi 15ekmt megy, akkor 2 literes fogyasztás különbség kb 100eft, tehát pont senkit nem érdekel a fogyasztás, az éves kötelező szerviz többe kerül…

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Kösz, nincs baj a látásommal. A Hondát és a Priust tisztán látom, és van egy homályosan észlelhető, BMW-szerű közlekedőedény is a fotókon. Akárhogy számolom, ez három autó:)

    Mit kell tennem, hogy meglássam a Golfot? Mondanom kell egy varázsigét?:)

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Abban az árkategóriában nem ilyen kispolgári szempontok alapján vásárolnak a vevők. A gyári garancia lejárta után pár évesen -mondjuk 5- beszámítattja egy újba. Nekem is van ilyen ismerősöm, aki 40.000-km beleteker az A8-ba, s 5 évesen cseréli. Nem szempont számára a turbó és nagynyomású rendszer. Mint mondta, “kopó alkatrész”. Ennyi. Nem nekünk készülnek ezek az autók, ezt tudomásul kell venni! Aki meg mondjuk 10 évesen beleugrik egy ilyenbe, az szerintem meg is érdemli a sorsát.

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Bármekkora gyomrosokat is kapott az utóbbi időben a VW, egy dolog miatt hatalmas respect jár neki: megalkották a láthatatlan autót. A cikkben szüntelenül 4 autóról beszélnek, de én csak BMW-t, Hondát meg Priust látok. Tényleg van ott még egy autó?:)

    The invisible car – invented by VW Group! Óriási:)

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Jéé de érdekes, a koromdízel itt is megbukott! Reméljük nemsokára a bömbösről is hasonló hírket olvashatunk mint ez:

    [url]http://www.napi.hu/tozsdek-piacok/brutalisat_bukott_a_volkswagen_itt_vannak_a_szamok.605103.html[/url]

    😉

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Ugorjunk már túl a dízelbotrányon, légyszíves! Köszönöm. Legyünk reálisak, a legtöbbünk számára újonnan a BMW elérhetetlen, kár is vele foglalkozni. Mellesleg a bömbi is kapható príma benzinmotorokkal.

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Egyértelműen és toronymagasan a Golfra esne a választásom, mivel megfizethető és a hétköznapokban minden körülmények között helyt álló örömautó! Az erős és takarékos Tsi motor és a finom Dsg váltó különleges ínyenc falattá teszi a szürke hétköznapokban. A BMW egy teljesen más kategória, számomra már túl sok, akárcsak a Honda is -túl kemény, feszes, szinte már élhetetlen-. A Toyotát én a második helyre tenném, a használhatósága miatt, bár ezt a hajtásláncot szívesen látnám a Versoban is.

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    Nem gondoltam volna, hogy a Civic lesz a győztes.
    Az egyik, ha jól emlékszem német teszten kimondottan kiemelték, hogy sokat fogyaszt. Ott mondjuk kitaposták a lelkét, így más volt a helyzet.
    A Priust kivéve, aki ilyen autót vesz, az nem a fogyasztásra fog koncentrálni, de valóban nem mindegy, hogy normálisabb használttal mennyit fogyaszt az autó.
    Mivel nekem egyértelműen a Honda kellene, reménykednék, hogy általánosságban kijönnék vele 10-11 literből.
    Az egy ilyen autónál igen sportos stílussal elfogadható érték lenne.
    A Golf sem rossz, de komolytalan a gyárilag megadott adat és a DSG váltó nálam komoly hátrány.

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    “A BMW teljesen más kategória”

    Tényleg az! 🙁
    A legtöbbet hazudó a négy közül. Ráadásul “prémium” jelzővel legalizáljuk a legpofátlanabb csalást. Rendesen kiütközik a német és a japán mentalitás közötti különbség. Többek között ez a gondolkodásmód is hozzájárult a dízelbotrány mélyüléséhez.

  • 2017.10.28. at 11:55
    Permalink

    A BMW nem tetszik. Egy Golf is van a képen? Nem látom:) Amúgy egyértelműen a Honda, beteg egy autó, de japánoktól elvárhatóan zseniális, a Prius+ pedig családosként egy racionális választás, bár vágyni nem igazán lehet rá.

Vélemény, hozzászólás?