0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Selejtezésre ítélt autókból lesznek a legkülönlegesebbek

Jópofa őrültség: Carbage Run, azaz kukafutam


Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ma és tegnap különös autók lepték el hazánkat, áthaladt ugyanis a Carbage Run flúgos futam flúgos résztvevőinek hada.

Négy évvel ezelőtt indult útnak az egyedi autókosztümöket bemutató, filléres autókkal induló Carbage Run, idén már csaknem 500 csapat nevezett rá

Négy évvel ezelőtt indult útnak az egyedi autókosztümöket bemutató, filléres autókkal induló Carbage Run, idén már csaknem 500 csapat nevezett rá

Már reggel, a Budaörsi úton az iroda, azaz Pest felé araszolva különös jelenségnek lehettem tanúja, különféle jelmezekbe öltöztetett holland autók sora jött szembe, majd irodavezetőnk is önkívületi állapotban fogadott: "nem tudjuk mi lehet az a futam, melynek keretében csupa különös, holland rendszámos autóval futott össze tegnap a 2-es úton, Balassagyarmat-Rétság-Vác között, majd ma az M0-on?" − szögezte a kérdést.

Jogosan büszke kukázott autójának fogyasztására az egyik nevező

Jogosan büszke kukázott autójának fogyasztására az egyik nevező

Némi keresgélés és íme, a verseny, amire minden autószerelmesnek szüksége lenne, a verseny, amit azok számára hoztak létre az őrült hollandok, akik szívesen részt vennének a Gumball Rally-n, csak épp nem tudnak az ott kívántakkal, Ferrarikkal, Aston Martinokkal nevezni. Hogy ez a túra semmiképp se csapjon át az egymásra autóvásárlással licitálásba, a verseny előírása, hogy abban csakis legfeljebb 500 euróért vásárolt autókkal lehet részt venni. Versengés természetesen van, az is előírás ugyanis, hogy egyedi maskarát kell az autókra húzni, s így már meg is születnek a kellően egyedi járgányok, melyekkel ezúttal 5 nap alatt 3000 kilométert tesznek meg a résztvevők.

Háromezer kilométer autózás nyáron a tenger érintése nélkül? A Carbage Run nem csak ezért őrültség...

Háromezer kilométer autózás nyáron a tenger érintése nélkül? A Carbage Run nem csak ezért őrültség...

Maruti automata váltóval − egyrészt kényelmes, másrészt szorongós is lehet vele 3000 kilométer

Maruti automata váltóval − egyrészt kényelmes, másrészt szorongós is lehet vele 3000 kilométer

Idén már negyedik alkalommal startolt el, s a 2009-ben még mindössze 64 autót számláló mezőny ez évre közel 500 csapatosra bővült, ami mintegy 1500 főt jelent. A július 9-én a hollandiai Hardenberg városából indult futam résztvevői idén Drezda, Krakkó, Budapest és Rijeka érintésével jutnak majd Salzburgba, a tervek szerint már holnap, azaz július 13-án este.

Az ötnapos futamon − szabad szellemiségéből is adódóan − semmi sem kötelező, csupán a szervezett napi célok elérése, út közben pedig szabadon lehet kalandozni. Vannak persze előre szervezett programpontok is, amelyek feledhetetlenül blőd szituációkba hozhatják a nem kevésbé egyedi autókkal kalandozókat. Díjazás egyébként nincs, a szervezők sem a pontszámok összesítésével foglalják el magukat, hanem élvezik a mindenki számára fődíjnak számító utazást, melyhez nyilván ügyesen kell 500 eurós autót választani, de mint az a mezőnyből is látható − nyugaton − ez nem kunszt. Számunkra álomautónak számító Volvo 850-esek, első generációs C-osztályos Mercik, Renault Espace-ok, Opel Zafirák egyaránt megtalálhatók a mezőnyben. Széteső állapotú hevederrel összetákolt motorterű és fotóval bizonyítottan 5 litert fogyasztó spórolós példányok egyaránt haladnak a konvojjal. Ügye, hogy mennyivel érdekesebb, mint a százmilliós autók futama?

Fotók forrása: facebook.com, The Carbage Run

Ez is érdekes lehet:
 

Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is

Kicsit kupés, kicsit a miénk, nagyon menő és persze nagyon nem olcsó a CLA. A kecskeméti újdonságot...

Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt

Ha csak egy délutáni ismerkedésre, de olyan autót kaparintottunk meg, amilyennel valaha Ayrton...

Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt

Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető...

SEAT Toledo 1.6 TDI CR Style teszt

Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének...

"Az nem tetszett a te BMW-dben, hogy megelőztél"

Egy forgatás erejéig egymásnak eresztették az 1989-es és a 2012-es DTM-bajnok BMW M3-asokat úgy...

Az árfolyam sem gátolta a használtautó-behozatal növekedését

A kedvezőtlen euróárfolyam dacára az idei év első négy hónapjában több mint 20 százalékkal több...

Érdekes eset az autósok és a kamionosok öröknek tűnő viszályából

Kamionnal előzni autópályán tilos - ezt ma már szinte minden autós tudja. Vannak azonban kivételek...

Miért vannak gigadugók? Egy szép pesti reggel margójára

Autózunk, mert autózni jó, de nagyon nem az Budapest belvárosában. Mi okozza az extrém dugókat...

Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti

Prémiumos jellemzőkkel, 4,7 méteres hosszal és nem is eltúlzott, 6,99 millió forintos alapárral...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12b2x2bw==
Hirdetés

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Feliratkozom
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12b2x2bw==

Friss tesztek

Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt

Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt

Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!


Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt

Boldogsághormon. Fiat Panda teszt

Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.


SEAT Toledo 1.6 TDI CR Style teszt

Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt Videó

Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12b2x2bw==
Hirdetés

VOLVO tesztek

Volvo V40 T3 Summum teszt

Alapnak nagyon nem rossz - Volvo V40 T3 teszt Videó

Az alsó-középkategória legbiztonságosabb modellje, az első autó, amely kívülre is fúj légzsákot - a Volvo V40 kétség kívül a nálunk járt alapmotoros verziójával is nagyon érdekes.


Volvo V60 DRIVe Momentum teszt

Józanul rázza a rongyot: Volvo V60 DRIVe teszt Videó

Polgári dízelmotorja csak négyhengeres, 1,6 literes és 115 lóerős, viszont így is jól megy és keveset fogyaszt a stop-startos Volvo V60 DRIVe.


Volvo XC70 D5 Ocean Race teszt

Vérző szívvel is kéne - Volvo XC70 teszt

Tágas és hangulatos utastér, hatalmas csomagtartó, öthengeres, 215 lóerős dízelmotor, összkerékhajtás, automata váltó, modern vezetőtámogató rendszerek tömkelege - a Volvo XC70 sok pénzért sokat ad.


Volvo S60 2.0T Summum teszt

Határon innen és túl. Volvo S60 2.0T teszt

Egyszer csak piros fény villog a szélvédőn, a látótér közepén, frászkeltő hang kíséretében, és ijedtemben majdnem az álló, parkoló kocsisornak ütközöm. Mi volt ez? - teszem fel magamban a kérdést.


Volvo XC60 teszt

Többet ésszel, mint erővel!

A teszt után egyöntetűen az volt a véleményünk a szerkesztőségen belül, hogy a nálunk járt automataváltós Volvo XC60 D5 AWD Summum nagyon okos autó.


Még több VOLVO teszt

Címlapon


Friss cikkek

Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása

Új korszak a luxusautóknál: íme a vadonatúj Mercedes-Benz S

2 napja – Újdonság

Az Airbus hatalmas hamburgi átadó-csarnokában, 4,4 l/100 km vegyes fogyasztással mutatkozott be a Mercedes-Benz S-osztály.


Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti

Új prémiumkabrió 6,99 millióért - már rendelhető az Opel Cascada

2 napja – Újdonság

Prémiumos jellemzőkkel, 4,7 méteres hosszal és nem is eltúlzott, 6,99 millió forintos alapárral rendelhető az Opel Cascada. Meglestük milyen.


Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes

Bóják közt a faceliftes Peugeot RCZ

4 napja – Újdonság

Megújult az RCZ, az a trendi sportkupé, amelyet a Peugeot három éve főképp az Audi TT ellenfeleként mutatott be. Sok nem fogyott belőle, pedig nem csak szép, de élvezetes is.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

VOLVO 850 2.0-20V T-5

VOLVO 850 2.0-20V T-5

Ár: 350.000 Ft

Évjárat: 1996

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

VOLVO S80 2.0 D [D3] Kinetic Business ajánlat cégek részére

VOLVO S80 2.0 D [D3] K...

Ár: 7.760.000 Ft

Évjárat: 2013

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

VOLVO XC90 2.4 D [D5] Momentum Geartronic (181eKM!!!)-GYÁRI FÉNYEZÉS

VOLVO XC90 2.4 D [D5]...

Ár: 3.499.000 Ft

Évjárat: 2006 / 4

Kivitel: városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Dízel

Még több autó