Pályaautót építettek a Tesla Model S-ből. Nem is egyet

Jövőre debütálhat az Electric GT Bajnokság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig kellett várni! Pályára felkészített változat született a Tesla Model S-ből, méghozzá egy egész bajnokságnyi. Bemutatkozik az Electric GT.


Nem volt kérdés, hogy egyszer versenyautót építenek a világ talán leghíresebb elektromos autójából, ami félelmetes gyorsulásáról ismert és sokak szemében a megtestesült jövőbeli sportautót testesíti meg. Persze ez nem jelenti azt, hogy pályán is jól teljesít, ám hozzáértő kezek gondos odafigyelésével minden autóból születhet nagyszerű pályaautó. Így lett a Tesla Model S-ből is mutatós versenyautó, méghozzá nem is egy, hanem rögtön egy sorozatnyi, hiszen jövőre szeretnék elindítani világ körüli útjára az Electric GT Bajnokságot.
A versenyautó alapjául az előző generációs Model S P85 szolgált, ami 691 lóerőt külden a hátsó kerekekre és rengeteg átalakításon ment keresztül, hogy pályán is megállja a helyét. Elsőre, kiállás alapján a GT4 specifikációs Maserati GranTurismo MC-re hasonlít a legjobban, valószínűleg vezethetőségben és teljesítményben is hasonlóak lesznek, csak míg az egyiknek gyönyörű érces hangja van, a másik csöndesen fog körözni a pályán. A hajtás maradt a gyári, a szervezők szerint csak a felfüggesztéshez és a kormányzáshoz nyúltak hozzá. Az ültetéshez passzolnak a versenyfelnik, amiken szépen feszülnek a Pirelli slickek. Kapott egy szélesítést, egy méretes koptatót és nem különb hátsó szárnyat is. Állítólag a beltért is kikönnyítették, ám a középső óriási érintőképernyő megmaradt.
Hirdetés
A bemutatkozó videóban már a hangját is hallhatjuk. A jövő zenéje, hogy az Electric GT képes lesz-e a Formula-E méltó GT-testvére lenni

Az Electric GT Championship szervezői remélik, hogy a sorozat sokkolja majd a világot. Az autó bemutatásán kívül még annyit tudni, hogy már jövőre pályára szeretnék vinni, és bár spanyol név szerepel az első GT Tesla ablakán, nem csak Európa, hanem a világ 7 híres versenypályáján fognak debütálni. Kétlem, hogy ezek között a Hungaroring is szerepelne, de ne legyen igazam! Maximum 10 csapat nevezhet, 20 versenyzővel. Kezdetben minden autó Tesla Model S P85 lesz, de később egyéb elektromos autók is csatlakozhatnak. Egy versenyhétvégén két futam is lesz, amiket nem körszámban, hanem 60 kilométeres távban határoztak meg, további izgalmakat okozhat majd a pilótacsere is.
Az új bajnokság Youtube-csatornáján a Tesla komplett átalakítását megtekinthetjük time-lapse-ben, de fázisonként.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?