Életveszélyes a régi légzsák?

Kérdés, működik-e, kérdés, mikor robban be a légzsák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A The Detroit Bureau (TDB) felmérése szerint veszélyesek lehetnek a 7 évnél idősebb légzsákok. A vizsgálat még zajlik, az eddigi mérések alapján viszont igaz lehet a gyanú.

A The Detroit Bureau szerint elsősorban a kémiai robbanótöltettel - légnemű ammónium nitráttal - ellátott légzsákok bizonyulhatnak veszélyesnek a koros autókban. Azt azonban még vizsgálják, hogy a légzsákok biztonsága szempontjából mi számít korosnak. Az ammónium-nitrát ugyanis idővel elbomlik, időjárástól is függ, hogy mennyi idő alatt. A tapasztalatok szerint meleg, nyirkos vidéken, illetve rossz minőségű úton gyakran használt autókban gyorsabban megy végbe ez a folyamat. Az Észak-Amerikai Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) szerint például a 2001 és 2003 között gyártott ilyen Takata légzsákok 50 százalékos valószínűséggel működnek hibásan mára.
Hirdetés
A másfajta elven, például sűrített gázzal működő légzsákoknak is megvannak a maguk bajai, hiszen például ezekben is csökkenhet a gáz nyomása, szintén elillanhat a robbanótöltet. Éppen ezért néhány gyártó már kezd lépéseket tenni a légzsákok élettartamának meghosszabbítása érdekében, illetve minőségmegőrzési idő feltüntetése sem elképzelhetetlen a jövőben. A már autókba szerelt légzsákoknál viszont nehéz megállapítani, hogy időszerű-e a biztonság fenntartását célzó csere. Egy szakértő szerint a hétéves csereperiódus látszik jelenleg szükségesnek ahhoz, hogy koros autónkban is biztonságban tudhassuk családunkat egy ütközésnél. Ennek azért természetesen jelentősen ellentmond az, hogy a hazai, 13,7 éves átlagéletkorú autóparknál temérdek esetben láthatjuk, hogy a 10 évnél idősebb autókban is kellően tudnak még védeni a lufik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:39
    Permalink

    Motorvezérléseket 30 éve használnak, kár aggódnod.
    A többi esetében kb. annyira kell féned, amennyire annak idején a xenontól, a katalizátortól, a lambda szondától és mindenféle elektromos cucctól féltek.
    Semennyire.

  • 2017.10.28. at 02:39
    Permalink

    A cikkről eszembe jutott egy kilencvenes évekbeli kísérlet. Egy 1980-as W126-os ’92-ben töréstesztnek vetettek alá és működött a benne lévő – még elég korai fejlesztésű – 12 éves légzsák.

    https://c2.staticflickr.com/4/3023/2374623283_fc5f661121.jpg

    http://5komma6.mercedes-benz-passion.com/der-w126-damals/innovationen/luftsack-airbag/

    A konklúzió valami olyasmi volt, hogy 15 évig garantálható a légzsák működése de ha nem jelez hibát az elektronika és karbantartják a járművet akkor 25 évig is megfelelő lehet.

    Én a mai járműveknél jobban aggódnék azért, hogy az egyre bonyolultabb, egyre nagyobb sorozatban és egyre nyomottabb áron gyártott elektronikai elemek meddig fogják bírni. Tartós mechanikát gyártani évtizedek óta nem kihívás de majd meglátjuk az első vakuló radaroknál, diszgráfiás sávtartóknál, kihagyó holttérfigyelőknél vagy sztrájkoló motorvezérléseknél, hogy öt- tíz- vagy tizenöt év múlva lesz elektronikai hulladék a most újonnan még megbecsült autó.

  • 2017.10.28. at 02:39
    Permalink

    Ja kérem, autózni nem szociális juttatás.

    Mindenki eldönti maga, hogy mit tesz? Privát kockázat, csak kéretik nem elfeledkezni róla.

  • 2017.10.28. at 02:39
    Permalink

    Lehet, hogy benne van, de az alap használó nem olvassa el a (jó esetben meglevő, még jobb esetben magyar nyelvű) használatit / feliratot. Aztán jön a pénzkérdés, a mai autópark nem éppen afelé mutat, hogy egy 10 éves (vagy a cikk szerint 7 éves) autó tulajdonosa ki akarja és/vagy tudja cseréltetni az autóban levő 1-2-4-6-7 légzsákot.

    Most belegondoltam a saját esetembe, nem tudom, mit tennék…

  • 2017.10.28. at 02:39
    Permalink

    Nem véletlen, hogy a 90-es évek óta minden légzsákkal szerelt autó kezelési könyvében benne van a 10 éves korban történő ellenőrzés/csere szükségessége. Csak ez a wikipédián nincs, így csalfarittyentő nemzedéke nem tudja.

Vélemény, hozzászólás?