Több mint 50 tarifamódosítás volt a kgfb-nél az első félévben

Kgfb-index: sok a kár, nem tudni még, meddig emelkednek a díjak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Netrisk.hu szerint az idei első félévben több mint ötödével nőttek a kötelező felelősségbiztosítások díjai.

A Netrisk.hu adatai szerint az első félév végén átlagosan 26 311 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték 22 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Folyamatosan változik a piac: az első hat hónapban összesen közel félszáz esetben módosított tarifáin az érintett 15 biztosító, és a következő 60 napos időszakra további 22 tarifamódosítást jelentettek be. Az elmúlt egy évben főként a középkategóriás autók köteleződíja emelkedett.
Sok-sok módosítás eredményeként hétről hétre változott az átlagdíj, összességében 22%-kal emelkedett idén (Forrás: netrisk.hu/kgfb-index.html) Sok-sok módosítás eredményeként hétről hétre változott az átlagdíj, összességében 22%-kal emelkedett idén (Forrás: netrisk.hu/kgfb-index.html)
„Az első félévben látványos díjemelkedést tapasztalhattunk a kgfb-piacon: egy személyautóra most átlagosan 17 százalékkal köthetünk drágábban kötelezőt, mint az év elején” – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – „Ez a tendencia várhatóan hosszabb távon is folytatódni fog a kárstatisztikák kedvezőtlen alakulása miatt. Elképzelhető, hogy 2016-ban az évközben kötött szerződések átlagdíja átlépi majd a 30 ezres szintet is. Gyorsan hozzá kell tenni azonban, hogy ez a mozgás törvényszerű, hiszen a környező országok közül nálunk volt a legalacsonyabb a kötelező biztosítások díja, miközben a kárstatisztikákról ez nem mondható el.”
A 2010. január elsejétől vásárolt gépjárművek esetében az évforduló immár nem a korábban egységesen előírt január elsejére esik, hanem az autó megvásárlásakor kötött biztosítási szerződés dátumához igazodik. Idén már az ilyen autók vannak többségben. De az évközi váltások számát nem csak ez a tény dobta meg: az évközi váltásban érintett ügyfeleket a kgfb-díjak emelkedése a korábbinál aktívabbá tette: míg két éve még az arra jogosult ügyfeleknek mindössze 12 százaléka élt az évközi biztosításváltás lehetőségével, idén ez az arány már 18 százalék körül alakul.
Hirdetés
Még mindig gyakran előfordul ugyanakkor, hogy a váltani tervezők elmulasztják a meglévő szerződés felmondásának határidejét. Alapesetben akinek az évforduló előtt legalább harminc nappal nem érkezik be a felmondása, annak további egy évig a meglévő biztosítójánál kell fizetnie az aktuális díjrészleteit.
A kárköltségek alakulása és a gyorsan változó piaci helyzet arra sarkallja a biztosítókat, hogy folyamatosan figyeljék a piacot, és amennyiben szükségesnek tartják, akár havonta többször is módosítsanak tarifáikon. Erre 2013 eleje óta van lehetőségük. Az első félév során összesen 48 esetben módosított tarifát az érintett 15 társaság, és szeptember elejéig további 22 tarifamódosítást jelentettek be az erre hivatalosan megjelölt felületeken.
Aktuális átlagdíjak és az éves változás mértéke a teljesítmény és a kártörténeti besorolás szerint (2015. június vége)
A0 B10
Átlagdíj Változás (%) Átlagdíj Változás (%)
Kiskategória (-75 kW) 27 847 Ft +21, 40% 11 827 Ft 18,85%
Középkategória (76-150 kW) 36 386 Ft 24,84% 14 881 Ft 20,35%
Nagykategória (151- kW) 41 428 Ft 18,47% 17 707 Ft 17,87%

Alacsonyabb bónuszfokozattal az elmúlt 12 hónap során 3-4 százalékkal nagyobb díjemelkedést kellett elviselnie az autósoknak, mint a legmagasabb B10-es fokozatban. Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy immár nem a nagy, 150 kW feletti teljesítménnyel rendelkező, hanem a középkategóriás autók kgfb-díja emelkedett a legnagyobb mértékben, A0 besorolásnál például mintegy 25 százalékkal. Az évközi szabad díjhirdetés kezdete, 2013 januárja óta azonban a legnagyobb teljesítményű autók kötelezője drágult a legnagyobb mértékben, bónuszfokozattól függően nem kevesebb, mint 50-60 százalékkal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:04
    Permalink

    Kedves emesferi13, kiegészíteném: mit meg nem tesznek a biztosítók, hogy bizonyos esetben ki se jöjjön a kártérítésből a javítás, bizonyos esetben meg a javítási igény 200-300-400 % át fizetik. Például hogy illik egy 5-6 éves Chevy Lacetti bal első sárvédő javítása-fényezése + egy bal motoros tükör pótlása fényezése 400.000.- ből? Amíg ekkora korrupció van, addig semmire sincs garancia.

  • 2017.10.28. at 15:04
    Permalink

    Szerintem így sem drágák itthon a kötelezők…még. Viszont undorító, hogy a biztosítók mit meg nem tesznek ahhoz, h minél kevesebbet fizessenek a károsultnak.

Vélemény, hozzászólás?