Lánctalpas Duster hívta ki a T80 harckocsit

Kicsit, értelmetlen, ám látványos: lánctalpas Dacia vs. T80 tank

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Láttunk már Dustert lánctalpas jármű ellen, most azonban az Oroszországban Renault emblémával kínált szabadidő-autó is lánctalpat kapott.


Látványos sárdagasztást követett el az orosz Motor magazin. Ehhez nem csupán egy alap Dacia Dustert vetettek be, hanem lánctalpat is kapott a népszerű hobbiterepjáró. Így aztán még annyira sem izgalmas az összevetés, mint amikor egy sima Duster indult hóban egy lánctalpas jármű ellen. Verseny helyett inkább öncélú, "just for fun" dagonyázásról szól a videó: a Duster már a jobb indulással elintézte, hogy ő a fürgébb - nem túl meglepő módon, terepen pedig lánctalppal legalább annyira potens, mint az amúgy 1100 lóerős gázturbinás sugárhajtóművel hajtott, a hetvenes években, a hidegháború idején fejlesztett T80 harckocsi. Ennek ellenére úgy alakul a sárdagasztás, hogy végül a harckocsi ér elsőként célba.
Hirdetés
A fenti videó a zanzásított változat, az alábbi pedig a hosszabb, ha valaki huzamosabban szeretné megtekinteni a Duster és a T80 harcát. Orosz nyelvtudás előny.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:33
    Permalink

    Ez a Duster a Taxi 3-at juttatta eszembe:)

    [url]https://www.google.hu/search?q=peugeot+406+taxi+3&client=opera&hs=Qv4&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjpx-atxOXKAhXKEiwKHagPDvsQ_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

Vélemény, hozzászólás?