Kincsek a kertben!
Ritka magyar buszok kerültek elő!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Sajnos nagyon kevés magyar gyártmányú jármű maradt fenn az utókornak, de most örömteli hírről számolhatunk be: kert mélyén lapult eddig egy Rába Tr 3,5, és egy különleges Ikarus 31.
Balra a Rába Tr 3,5 kisbusz, jobbra az exportból visszamaradt Ikarus 31. Mindkét típus önhordó karosszériával készült
Aki járatos a veterán magyar buszos körökben, az előtt minden bizonnyal nem titok az a barbárság, vagy inkább vandalizmus, amit a BKV egykori, a kőbányai Gyömrői úton található autóbusz-javító főműhelyében elkövettek: rossz állapotú, de pótolhatatlan MÁVAG autóbuszokat vágtak össze ócskavasnak, két szintén jobb sorsa érdemes Ikarus 630-as társaságában. Számomra különösen fájó ez a dolog, mert a MÁVAG járgányokhoz volt némi közöm, hogy anno biztonságos helyre kerültek, és álmomban sem gondoltam volna, hogy a tapasztalt szakik menesztése, nyugdíjazása után az új vezetőség mit művel majd a roncsokkal. Ám néha történnek csodák! Ugyan sok régi busz kallódik országszerte, de ezek zöme közlekedéstörténeti szempontból nem jelentős, viszont a képen látható, kertből előkerült buszok láttán felugrottam a forgószékemből. Már a jobbra látható Ikarus 31-es is ínycsiklandozó jelenség, hiszen ellenben a korszerűbb 311-essel, ebből csupán egyetlen példányról tudok felújítva − a Miskolci Közlekedési Vállalat kék járművéről van szó, amelynek még jómagam szignóztam az OT vizsgás papírját, mint a Muzeális Minősítő Bizottság egyik tagja. A forrás szerint az előkerült 31-es 1960-as gyártás, eredetileg exportra szánt busz, és ez utóbbi tényt erősítik meg a panoráma tetőablakok, amelyek nem jellemezték a hazai Ikarusokat. A kocsit a 44-es AKÖV vette használatba GA-54-58 forgalmi rendszámmal, majd 1972-es selejtezésekor egy családi ház mögött kötött ki, mint tárolóhelyiség.
Az Ikarus nem egyedül árválkodott a kertben, párja azonban egy olyan jármű volt, amelyről bővebben már írtam az Ikarus 30-ast bemutató cikkben. A Rába Tr 3,5 világviszonylatban is az első önhordó felépítményű autóbuszok egyike, igazi kuriózum, amiből a BKV korábban helyreállított egy kocsit (ez látható a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban), de két roncsból összeépítve, és nem kész állapotúra, illetve működőképesre megcsinálva. És most itt van egy kis Rába, igaz, motor és váltó nélkül, de tudható, hogy ő GF-846-os, amit a Fővárosi Autóbuszüzem 1949-ben Miskolcra irányított, enyhítvén a krónikus vidéki kocsihiányt. Hogy mi lesz a sorsuk, még nem tudni, de abban biztos vagyok, hogy nem a lángvágó fog végezni velük.
fotó: Indóház Online
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Kabrió nosztalgiajárat indult Budán
A Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy, illetve a Széll Kálmán tér és Zugliget között fog utasokat szállítani az Ikarus 630 típusú veterán kabrióbusz.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
MERCEDES-BENZ tesztek
Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 
Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 
Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.
Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.
Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?
Még több MERCEDES-BENZ tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Különleges Mercik fuvarozzák a Cannes-i csillagokat
- Légzsákokról röviden
- Hamilton harmadszor a pole-ban
- A világ leggyorsabb nagymamája
- F1: következik a Spanyol Nagydíj
- Kabrió nosztalgiajárat indult Budán
- Schumi újra és újra kiakad a gumikra
- Beüzemelték a BKV új Mercedes buszainak klímaberendezését
- GLA lehet a Mercedes junior szabadidő-autója
- Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
Cikk ajánló
Pitiáner átverésből majdnem motorgenerál
– Sztori
Sanyi az előző tulaj pitiáner átverése miatt majdnem megfőzte a DS motorját.
Tömegközlekedés hidrogénnel
Tavaly – Haszonjármű
El lehet képzelni egy olyan világot, ahol bűzös, fekete füstgomolyag helyett diszkrét, frissítő harmatfelhő lengi be a buszok útvonalát?
Fél évszázada harmonikáznak
2 éve – Haszonjármű
Exkluzív! Nálunk megnézheti a kísérleti pótkocsis szerelvény fotóját, és további érdekes részleteket tudhat meg a múltból.
-
Sikeres tavasz után ősszel is megmozdulnak az oldtimerek
2 hete – Autósvilág hírei -
Nyugaton leselejtezett Mercedes buszokat vásáról a BKV
7 hónapja – Autósvilág hírei -
Csuklós busz sztori nyolc keréken
11 hónapja – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 8.550.000 Ft Évjárat: 2009 / 7 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 219.000 Ft Évjárat: 1989 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.550.000 Ft Évjárat: 2009 / 8 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
























