Koreai-amerikai SUV mászta meg a horvát sziklákat
Kirándulás Pag szigetén: jó hely, ismerős autóval
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Délről nézve meggyőzőbb a Chevrolet Captiva - a tavaly frissített SUV jól vizsgázott a horvát Pag sziget bejárásánál.
A családi túrázásokhoz bőven kielégítő terepképességekkel bír a Captiva, fronthajtással és automata összkerékkel is megkapható
Bár a tavaly 100 éves, leginkább Amerikához kötődő, de francia-svájci alapítója nevét viselő Chevrolet szintén tavaly frissített dél-koreai szabadidő-autóját, a Captivát már eddig is ismertük, mégis Pag szigetére kaptunk meghívást, hogy ott, a népszerű és nem is hétköznapi horvát üdülőparadicsomban tehessük próbára az 5 és 7 üléses kivitelben, első és elektromosan vezérelt lamellás kuplunggal automatikus összkerékhajtással is kínált SUV-t. Minő véletlen, pontosan ugyanolyan, fullextrás verzióban, mint amilyet tavaly itthon volt alkalmunk tesztelni.
Hegyi túrákon és tengerparti manőverezésekkor is jól jön a Captiva lejtmenetvezérlője, felfelé pedig a kissé komótos, de finom, 6 fokozatú automata váltója
Pag szigete ezen a rövid hídon keresztül érhető el kompozás nélkül is, Budapestről mintegy 650 kilométer, 6-8 órás autóút
Bár a helyszín, a Horvátország ötödik legnagyobb szigetének számító, alig több mint 60 kilométer hosszú, ám keskenysége miatt mindössze 300 négyzetkilométeres, egzotikus, különleges panorámájú, óriási hegyekkel határolt sziget eleve különleges megvilágításba helyezi az első generációjával 2006-ban megjelent, tavaly óriási, új arcot öltött SUV-t, annak a hazai piacon is van különlegessége. Noha a hétköznapokban rendszerint azt érezzük, hogy az elmúlt évben is csaknem minden drágább lett, a Captiva alacsonyabb összegért kapható meg, mint egy évvel ezelőtt.
Nem egy luxusautó, de mégis bőrbelsős. Legfőbb ütőkártyája a mindhárom üléssorában elegendő mérete és ára. Ajtózsebei keskenyek, de pakolóhely így is bőven van a kézifék környékén, az első támlák hátán, de még a csomagtér/harmadik sor szélénél is
Egy kevéssel ugyanis listaára is apadt, van továbbá hozzá az eredetinél − verziótól függően − 0,5-1 millió forinttal kedvezőbb kampányár is, mely által a legolcsóbb, 2,4 literes (167 LE) benzinmotorral, csupán első kerekein keresztül hajtott alapváltozat 5,49 millióért vihető haza. Dízelként, a szerényebbik, 163 lóerős erőszinttel és összkerékhajtással már 7,78 millió a Captiva, a bőrüléses, automataváltós, 184 lóerős csúcs pedig 9 230 000 forintért vásárolható meg. Hét üléssel, oké, ismerjük el, kissé billegős futóművel, de arra pontosan tökéletes kialakítással, hogy a család, akár nagyszülőkkel is el tudjon vele menni nyaralni (ilyenkor a csomagok bepakolásához mondjuk jól jön egy, az alapáras tetősínre és az ahhoz kapható keresztlécekre tehető tetőbox).
Hét üléssel parányi a csomagtér, de egy tetőbox akár egy teljes nagycsalád nyaralási csomagját is elviheti, így hiába fogyaszt egy kissé sokat (túránk során 10,2 l/100 km-t) a Captiva, az egy főre jutó üzemanyagköltség józan maradhat
Például Pag szigetére, ahová (ahogyan az a horvátországi nyaraláshoz a legfontosabb információkat tartalmazó cikkünkből is kiderül), akár alig több mint 6 óra alatt is le lehet jutni. Persze jobb kényelmesen, néhány megállással, a szigeten úgyis önkéntelenül a higgadtság települ a sofőrre és az utasokra is egyaránt – akik egyébként a Captiva sík padlójú második, de átlagtermetig még harmadik üléssorában is jól elférnek. Lehet gyönyörködni a fehér kopár síkságokban, az út menti kövekben, kőfalakban és persze az azúrkék tengerben. Növényzet nincs sok, ami van, az viszont különleges, az olajfák között 1000 éves is található, a sziklás talajon sok a különleges, alacsony folyadéktartalmú gyógynövény, s noha a köves, kopár, holdbélinek hívott tájon alig hihető, hogy állatok legelnek, így van. Egyedi módon szívós juh, birka és kecskefajok alakultak ki, melyek tejéből és húsából különleges sajtokat és sonkákat készítenek a helyiek. Persze a sziget 8000 lakójának ma már döntőbb része foglalkozik idegenforgalommal, mint élelmiszerkészítéssel. A két iparág azonban tökéletesen egészíti ki egymást, a vendéglátósok álmukból felkeltve is tudják, hogy a helyi olívaolajjal és sonkával tálalt sajtok bárkit levesznek a lábukról.
Maguk az utak és a róluk nyíló panoráma is lenyűgözőek, a szigeten sok a sebességkorlátozás, érdemes is lassan hajtani
És milyen mindezek után visszaülni a Captivába? A minden földi jóval, egyebek mellett kétszínű bőrkárpittal, a köves talajon autózva hasznos lejtemenetvezérlős ESP-vel, digitális klímával felszerelt, automata váltós csúcs LTZ-be semmiképp sem rossz. A prémiumosság mondjuk messze van, de a Chevrolet nem is akar az lenni, inkább korrekt átlagautó – e modelljével természetesen messze nem az átlagnak, de a konkurenciánál kedvezőbb árral, ami e szegmensben a hasonló kvalitású vetélytársakénál (például a dízel automata Mitsubishi Outlanderénél vagy a Hyundai Santa Fe csúcsánál) majd’ 2 millióval alacsonyabbat jelent. Abból néhányszor a teljes családdal el lehet menni nyaralni, s az út közbeni meghibásodások miatt sem kell aggódni, egyrészt az eleve nem jellemző a márkára, másrészt 3 évig kilométer-korlátozás nélkül van rá assistance, garancia 5 évig/150 000 kilométerig.
Kellemetlen visszahívás: rágja a rozsda a Maseratikat
Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt
Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
Így néz ki Darth Vader SLS AMG-je
Piaci körkép: nem alapmotoros és nem veterán autók 200 ezer forintig
Piaci körkép: koros, de stílusos kupék 1 millióért
Nosztalgiajáratot indít a BKV - a járat már megtelt
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
CHEVROLET tesztek
Cseregyerek Amerikából - Chevrolet Malibu teszt
A Malibu az a régi-új modell, amellyel a General Motors Koreában is véget vetett a Daewoo piaci jelenlétének, ráadásul igazi világautó, hiszen Amerikában, Ázsiában és Európában is egyazon formában kínálják.
Le a gatyával! - Chevrolet Camaro teszt 
Akármilyen ínséges és egyben zöld időket is élünk, van az az autó, melyet vezetve perverz örömet okoz 100 km-enként 20 liter benzin elégetése.
Olcsó, de torkos expresszbusz - Chevy Orlando teszt 
Ilyen még nem volt! A Chevrolet legújabb modellje már megjelenésével is sokak érdeklődését felkelti, zömüket helyből meg is nyeri. A kedvező ár már csak ráadás.
Utolsó pillanatban teszteltük az elsőgenerációs Captivát
Hamarosan alaposan megújul, de még eredeti formájában is kipróbáltuk a koreai szabadidő-autót.
Kellemes kis limo a csúcs Chevy Cruze
Kategóriák között egyensúlyoz a lépcsős hátú Chevrolet Cruze LT 2.0 D, amelyet az erősebb dízelmotorral és automata sebességváltóval próbáltunk.
Még több CHEVROLET teszt
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
Tegnap – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
2 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
3 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- A Nissantól kap teherautót a Chevrolet
- A 6-8 éves Corvette-ek gazdái sötétben nem szemük miatt látnak rosszul
- Csokornyakkendő veszkócsizmával: Chevrolet Trax tuning
- Piacon a Chevrolet Trax, sokkal olcsóbb, mint az Opel Mokka
- Két konnektor között 132 kilométert tehet meg a Chevrolet Spark EV
- Valóban amerikai villanyautót épít a General Motors
- Z/28: ilyen gyors Camaro még sosem volt
- Így is el lehet ugrani a tejért
- Első ízelítő fotón a faceliftes Chevrolet Camaro
- A NASCAR-bajnok és a kereskedő esete a Camaróval
Használtautó.hu
|
Ár: 2.590.000 Ft Évjárat: 2006 / 12 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 8.145.000 Ft Évjárat: 2012 / 10 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.990.000 Ft Évjárat: 2009 / 3 Kivitel: városi terepjáró (crossover) Üzemanyag: Dízel |







































































































