0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Kiss Pál Tomi 17 előzése a Hungaroringen

Az egyik szemünk sírt, a másik ujjongott

2010. július 5., hétfő 11:00 (2 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A közönség megőrült a 19 éves magyar versenyzőért, és erre minden oka meg is volt.

Több száz autogramot adott a hétvégén Tomi

Több száz autogramot adott a hétvégén Tomi

Huhuhú, micsoda verseny volt!

Aki nem látta, nem tudja miről maradt le. A hivatalos eredménylistán csak az szerepel, hogy Kiss Pál Tamás a Formula Renault 2,0 Európa-kupa két hungaroringi versenyéből az elsőn kiesett, a másodikon tizedik lett.

Ez a brit bajnokságban az idén messze a legrosszabb eredménye lett volna, de mégsem csalódott a magyar publikum. Sőt, talán még jobban jártunk, mintha Tomi az első helyről indult volna, és megnyeri nekünk a futamot.

Az Atech GP autója szombaton egy titokzatos elektromos hiba miatt megállt. Ezért az első versenyen már az elején kiesett, a második futam időmérőjére pedig ki sem jutott, így az utolsó, 27. helyről indult.

Ördigien gyors volt Kiss Pál Tamás, aki a 17 előzés mellett még a verseny leggyorsabb körét is megfutotta

Ördigien gyors volt Kiss Pál Tamás, aki a 17 előzés mellett még a verseny leggyorsabb körét is megfutotta

Tomi apukája, Kiss László aggódott is, hogy most mi lesz, jól beharangozták a fiát, aztán ha nem jön az eredmény, akkor mit szólnak hozzá.

Na de az egykori raliversenyző apuka két dolgot hagyott számításon kívül.

Egy: a magyar közönség nem hülye, pontosan tudja, hogy mi az igazi teljesítmény, és ha kell, azért szurkol, hogy a magyar fiú a 26.-at előzze meg. (Egyébként le a kalappal a közönség előtt! Tényleg nagyszerűek voltak ők is.)

Tomit ünnepelték a szurkolók, akik a meghajlást is bőven megérdemelték Tomit ünnepelték a szurkolók, akik a meghajlást is bőven megérdemelték

Tomit ünnepelték a szurkolók, akik a meghajlást is bőven megérdemelték

Kettő: azt a 27. helyről induló autót egy ördögien jó pilóta vezette. Tomi már az első adandó alkalommal előzött, bár a rajt utáni kanyarban majdnem kirakták a fűre. Utána viszont könyörtelenül ment át a mezőnyön.

A sikán előtt például három autót fékezett ki egyszerre. Összesen pedig 17 ellenfelét előzte meg és jött fel a tizedik helyre. Ezért még egy pontot is kapott. De kit érdekel? Tomi fantasztikus élménnyel tette gazdagabbá a szurkolókat, akik ezt kellőképpen honorálták is.

Utolsó pacsi a papától a verseny előtt

Utolsó pacsi a papától a verseny előtt

A verseny után majd egy órát ácsorogtam, hogy pár szót váltsak Tomival, de ő még a mérnökeihez sem jutott el, annyian gratuláltak neki, kértek tőle autogramot, fényképezkedtek vele. Ő meg csak mosolygott mindenkire, minden kamerába.

Végül feladtam, és talán valamikor ma este telefonon el tudom érni, mert rettentően kíváncsi vagyok, ő hogyan élte meg ezt a versenyt, és az egész hétvégét.

A rajt parc fermében is volt érdekesség

A rajt parc fermében is volt érdekesség

Aki pedig kilátogatott a Hungaroringre, az biztosan hatalmas élménnyel lett gazdagabb és láthatott egy olyan csodát, amit unokák ezrei fognak végighallgatni néhány évtized múlva, mert hogy erről a versenyről még sokáig fogunk beszélni, az fix.

UI: Bocs, ha egy kicsit elfogult voltam, de még mindig libabőrös a karom az előzésektől.

Formula Renault Európa-kupa, Hungaroring 2. futam végeredménye:

  1. Luciano Bacheta, 28:01,051
  2. Arthur Pic, +0,697
  3. Aaro Vainio, +1,874
  4. Will Stevens, +4,327
  5. Bart Hylkema, +6,026
  6. Kevin Korjus, +6,868
  7. Miki Weckstrom, +7,952
  8. Genís Olivé, +8,584
  9. Marlon Stockinger, +8,887
  10. Kiss Pál Tamás, +9,421
  11. Giovanni Venturini, +10,072
  12. Nick Yelloly, +10,585
  13. Miguel Otegui, +11,098
  14. Alex Riberas, +11,596
  15. Sandro Lukovic, +14,168
  16. Daniel de Jong, +15,027
  17. Rio Haryanto, +20,541
  18. Henrique Martins, +21,551
  19. André Negrao, +23,052
  20. Jukka Honkavuori, +31,698
  21. Ivan Lukashevich, +32,319
  22. Jakub Knoll, +32,654
  23. Kalle Kulmanen, +33,381
  24. Brice Bosi, +45,400
  25. Karl Oscar Liiv, +1:04,389

Mihályi Csaba

Ez is érdekes lehet:

Első képen a Renault Alpine lehetséges utódja

Megjelent egy kép az új Renault Alpine sportkupéról, pár nap múlva többet és biztosabbat fogunk tudni a legenda újraélesztésével kapcsolatban.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Cikk ajánló

Autómárkák és márkaképek átalakulóban

Autómárkák és márkaképek átalakulóban

6 hónapja – Sztori

Egyesek eltűnnek, más autómárkák új erővel, átcsomagolva támadnak, az ember kapkodja a fejét, a döntéshozók pedig profit-orientáltan pozicionálnak oda és vissza. Hogy is van ez?


Kiss Pál Tamás Skóciában folytatja

Kiss Pál Tamás Skóciában folytatja

2 éve – Sztori

Különleges pályára, Knockhillbe látogat a hétvégén a Brit Formula Renault-bajnokság, ahol Kiss Pál Tamás ralikrosszos múltja is jól jöhet.


2,44 milliótól kapható a Twingo

2,44 milliótól kapható a Twingo

5 hónapja – Autósvilág hírei

Egyelőre turbós benzines, dízel- vagy sportváltozat nélkül, de már Magyarországon is kapható az új Renault Twingo.


Használtautó.hu

FORD FOCUS Kombi 1.6 T...

Ár: 1.759.000 Ft

Évjárat: 2008 / 1

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

FORD C-MAX 1.6 TDCi Gh...

Ár: 2.490.000 Ft

Évjárat: 2008 / 7

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

SUZUKI SWIFT Sedan 1.3 GL

Ár: 410.000 Ft

Évjárat: 1999 / 3

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó