A világ legnagyobb gyorsulása – hatodjára

Korunk 12 legkomolyabb szuperautóját állították egymás mellé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezt mindenkinek látnia kell! 12 szuperautó gyorsult egyszerre egy lezárt reptéren. Az amerikaiak nem voltak boldogok. Vajon ki tudott nyerni?


Na jó, talán nem a legkomolyabb szuperautók, teljesítményük azonban mindenképp lenyűgöző és tiszteletreméltó. A Motor Trend már hatodik éve hozza össze az adott esztendő legígéretesebb sportautóit, hogy egy lezárt reptéren összemérhessék tudásukat. Na de hol találunk akkora kifutót, amin 12 autó egyszerre tud egymás mellett gyorsulni? Amerikában, hol máshol.
Hirdetés
A legígéretesebbnek a 2017-es Acura NSX-et tartották, aminek 3,5 literes V6-osához 3 villanymotor tartozik, és 573 lóerejét valamint 641 Nm nyomatékát azonnal leadja. Esélyes volt még a vadiúj Audi R8 V10 Plus az összkerékhajtásával és a 602 lóerővel, valamint az 565 lóerős Nissan GT-R és a McLaren 570S is. Rajtuk kívül volt még Jaguar F-Type SVR, Mercedes-AMG GT S, Dodge Viper ACR, Dodge Charger Hellcat, Porsche 911, BMW M4 GTS, Chevy Camaro SS 1LE és Ford Mustang Shelby GT350R. Mivel csupán negyedmérföldes gyorsulásról van szó, talán nem okoz nagy meglepetést a végeredmény.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Mintegy 80 éve történt az üzemanyagok mágneses kezelésének első ismert alkalmazása. A kutatás a világ több hadseregében folyt – hiszen ismejük a képletet: nekik volt pénzük finanszírozni..

    Az eredmények publikálásával, ahogyan az ilyen szervezeteknél szokásos, nem nagyon siettek.
    A mágneses szerkezetek bizonytalanul, csekély hatékonysággal működtek .

    Read more: http://uzemanyag.hupont.hu/8/leendo-temekek#ixzz4LkZjAi5n

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Nem állok le veled vitatkozni Renault-ügyben. Bármiféle negatívumot vagy neked nem tetsző dolgot hoz fel róla az ember, rögtön pipa vagy és egy kommentre 10-zel válaszolsz. De ha te ettől hiszed magad okosnak…

    Rőzsike is szemellenzős, Integrale is, de te valami totálisan új szintre emeled ezt a fogalmat:)

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Nem vagyok újságíró, ugyanolyan autók iránt érdeklődő fórumozó, csak én egy kicsit jobban kiélem az autós mániám, és ezt néha közzé teszem egy blogon…

    A BMW-nek sincs szupersportkocsija, és még egy sor márkát ideírhanánk (most épp a Merci is visszavett, látszik is az eredményén itt).

    Amúgy meg nem ugyanúgy fog segíteni rajtad hogy a Nissan kihozta a GTR-t amikor egy sportos kis Nissanra lenne szükséged 🙂

    Az RS1-nek is volt egy Alpine változata az A110-50.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Az RS1 komoly, de palyauto. Majd lehet megcsinaljak a kozuti valtozatat is, szoval ez nemigazan szamit itt.
    Nem hatchbackekrol volt szo!!!! Latsz egy ferdehatut is a videon?
    Az (A110, A310, A610) harmas oskovulet. Volt koztuk jo is, de egyik sem szupersport auto.
    Ha autos ujsagiro vagy akkor miert kevrsz bele mindent?
    Nem ez volt a kerdes.
    Szoval nincs es nem is volt szupersport kocsijuk, ne maszatolj tovabb.
    Sok sportos modelljuk van, volt, ezt senki nem is tagadta, inkabb ne kapalozz.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Az RS1-et ráadásul nem csak mutogatják, hanem márkakupát rendeznek ezekkel a gyakorlatilag prototípus autókkal. Reobert Kubica pont a hétvégén indult a szériában és lett negyedik. Vagy ott volt a sorozat elődje a Megane torphy. Egyébként a konszernen belül ezt a réteget egyértelműen a Nissannal képviselik, valamint később az Alpine márkanév alatt szeretnének visszatérni. Sok mindent el lehet mondani a Renault-ról, de azt nem, hogy nincs a sportban múltja. Eleve Szisz Ferenc is egy Renault-val nyerte meg az első GP-t amit a mostani F1 ősének mondanak. De ott vannak a rally sikerek, a Le Mans-i sikerek és az F1 ahol valamilyen módon egyszer csak motorszállítóként, egyszer teljes csapatként de lassan 40 éve jelen vannak. Rengeteg innovációval a hátuk mögött. De térjünk inkább vissza a 12 autóhoz ami a tesztben szerepelt inkább. (És halkan megjegyezném, mielőtt megint jön a mantra, hogy én így a Renault meg úgy, hogy nem én hoztam fel a témát.)

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Nem értem hogy jön ide a Nissan.

    A Renault Trucksban szintén nulla részesedése van a Renault-nak. Semmi köze hozzá jó pár éve, eladta a márkát névhasználati joggal együtt a Volvo Trucksnak.

    Sporttörténethez pörgesd át a renault-s galériát a retromobile-os posztomban: [url]http://autossagok.blog.hu/2016/02/22/retromobile_2016_2_resz[/url]

    A Renault sportkocsi-részlegét Alpine-nak hívták, három modellgenerációt élt meg az utcai modell (A110, A310, A610), rengeteg sportsikerrel (pl Rallye VB cím). Mellettük a Renault Fuego ([url]https://en.wikipedia.org/wiki/Renault_Fuego[/url]) egy alibi sportkocsi. Itt egy jó áttekintés a brüsszeli Alpine kiállításról: [url]http://autossagok.blog.hu/2016/08/10/alpine_kiallitas_a_brusszeli_autoworldben[/url]
    A Versenyistálló továbbélt, ott a tornasor a galériában.

    Ha minden jól megy [b]Párizsban kellene bemutatni a végleges Alipine-t, mondjuk épp holnap[/b](?).

    A hagyományos sportmodellek (pl Megane RS, Clio Williams) mellett ott a széria Sport Spyder és az RS1, amit minden autószalonra elvisznek ([url]http://autossagok.blog.hu/2015/04/19/kepes_beszamolo_a_2015-os_amszterdami_autoszalonrol[/url]).

    Aztán ott az Esapce F1 mint abszolút marhaság (Space műanyagkasztni egy Williamsz F1 torpedón…)

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Meggugliztam. [url]https://en.wikipedia.org/wiki/Renault_in_Formula_One[/url]
    “Despite 0% Renault ownership the team continued using the Renault name until the end of the 2011 season. The team also used a British license.”
    Ezt hogy ertelmezed zold? Kivancsi vagyok ra a sok Renault-Nissan acsargas utan.
    De eleg messze futottunk a tematol.
    Hol vannak a sport, vagy szupersport Renault-k?

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    A Renault végig motorszállító volt. Próbálkoznak a versenyport propagálásával, de valóban nem a sportosságra van kihegyezve a modellpaletta. Pedig mekkora versenymúltja van a márkának…

    A Lotus ugyanúgy működött mint most a Mclaren vagy a Ferrari: volt egy sportkocsi-részlege és egy versenyistállója, a közös pont a zseniális konstruktőr Chapman. Azóta sok minden történt és szétváltak.

    Van ilyen, ahogy gondolom azon sem lepődsz meg, hogy a Renault kamiongyárhoz semmi köze a Franica márkának, a Lotus is két külön cég.

    A Motorszálítás is bonyolult, mert a Mclaren motorgyárát (Ilmor) a Mercedes vette meg. Azóta a Meki motort vesz mástól. A Renault meg kiszervezte a motorgyártást a Mecachrome-nak, aki a Red Bullnak szállított VB címeket lehetővé tevő motort.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Rengeteg ilyen kis manufaktúra létezik. Meglepődnél, ha tudnád, hogy pl. az ausztráloknál(!) hány mikroszkópikus méretű kis sportkocsigyártó cég létezik:)

    A Viper-es mondandódra egy megjegyzés: igaz, hogy a Viper – főleg az első generáció – nehezen kezelhető és uralható volt, de emellett volt/van neki egy olyan hipermaszkulin kisugárzása, ami letaglóz és engem is ez fogott meg leginkább. Persze, a külseje, a hangja, a teljesítménye mellett.. A régi Shelby Cobra filozófiájának modern újraértelmezése. Az amerikaiak mindig is nagyon jók voltak abban, hogy afféle “tesztoszteronbombákat” gyártsanak – ez igaz az összes muscle carra, a pick-upjaikra vagy a SUV-jaikra is. A japánokra nem feltétlenül, de őket meg másért szeretjük.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Oké, oké, a versenysport, de ez önmagában kevés. Utcai technika is kellene. A mostani Renault F1-es csapatnak nem sok köze van ahhoz a csapathoz, amivel Alonso nyerte a 2 vb-címét. A jelenlegi Renault csak “névben” Renault – a Lotus csapat felvásárlásával született. Az utcai autók világában pedig a Lotus a maláj Proton tulajdona, soha nem volt a Renault-hoz semmi köze. Ezért is fura ez az egész.

    Az Alfa is akar saját csapatot, úgy, hogy felvásárolná a Saubert. Az miben lenne “Alfa” a nevén kívül?

    Motorszállítóként pedig a Cosworth is sokáig ott volt, viszont utcai autójuk meg nincs. Szóval az F1-es példa sok szempontból sántít, amiatt is, hogy egy energiaital-gyártó cég csapatot indíthat és még többszörös vb-győztes is lehet:) Szóval az ottani jelenlét leginkább marketing- és reklámértékkel bír, a márka valós tudása háttérbe szorul emögött.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    A Panoz Le-Mansi autoi teccnek jatszottam veluk PC-n. 🙂
    Az a 7 darab S7-es az egy “ha”.
    Ezeket kis vallalatokat nem ismerem.
    Egy Ascari-t is beallithattak volna, bar az sem mai darab.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Vannak tervek arra vonatkozóan, hogy az S7-est feltámasztják, de csak 7 példány készülne belőle:

    [url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/2016/09/20/feltamasztjak_az_amerikai_szupersportkocsit/[/url]

    “Az S7-es nem mai gyerek, még 2000-ben mutatták be – azzal a szlogennel, hogy [b]Amerika egyetlen igazi szupersportkocsija[/b] – és 2006-ig gyártották.”

    Úgy tűnik, még odaát is csak az S7-est tartják igazi amcsi szuperautónak…

    Az, hogy a világ vezető gazdasága, még nem jelenti azt, hogy egyben mindenben ők is a legjobbak. A szuperautó-gyártás fellegvára Európa.

    A Panoznak van 500-600 lóerő körül tudó modellje, ezért helye lett volna ebben a mezőnyben is. A cég neve főleg a Le Mans-i 24 órás verseny kapcsán csenghet ismerősen.

    Megnéztem volna egy Astont, egy Paganit vagy egy LFA-t is, mit tudnak… Vagy egy Lykan Hypersportot, amivel Vin Dieselék ugrattak át a felhőkarcolók között a Halálos Iramban 7-ben:)

    A koreaiaknak is van szuperautója, az Oullim Spirra. Hallottál már róla? Csúcsváltozat: 500 LE, 315 km/h…

    [url]https://www.google.hu/search?q=oullim+spirra&biw=931&bih=611&source=lnms&tbm=isch&sa=X&sqi=2&ved=0ahUKEwiU9_jaoK_PAhXJwBQKHdjCCd4Q_AUIBigB[/url]

    Vagy a spanyoloknál a GTA Spano, ami benne volt a Need For Speed mozifilm-változatában is:

    [url]https://www.google.hu/search?q=gta+spano&biw=931&bih=611&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwj13sL6oK_PAhUEWRQKHUi0DuMQ_AUIBigB[/url]

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Persze so auto hianyzik a listartol. A Saleen egy tuning ceg lett: [url]http://saleen.com/vehicles.html[/url]
    Nagyon kis szerias autoik voltak, de benne van a szupercar ligaban.
    A Panoz modelljei az MX-5 re epulnek. Nem mind, de nagyreszuk. Szinten kis szerias garazs manufaktura.
    Hennessey egy meghoszabbitott, megszelesitetett Lotus, amerikai motorral. Garazsceg, kb 2 autojuk van.
    Az Uj Corvette komoly a modern futomuvevel, talan az egyetlen ami a sorozatgyartasu amcsi szupercar nevet megerdemli.
    A tobbi nevet nemnagyon ismerem, de nem lesznek nagy szerias darabjaik ugy mint a tobbieknek.
    A Viper is jo de nem sorolnam ide. Olyan hulyegyerek auto lett mint az RS, nm szupercar, szerintem.
    Ezzel az uj Viperrel elertek azt amit az elso modellel akartak: te veretheted neki nem pedig, az auto fog bevagni teged a bozotba egy egyenes uton. Kicsit sokaig tartott. [url]https://www.youtube.com/watch?v=MlO9F-r65gc[/url]
    Ha a hulyegyerek kifejezes nem teccik akkor hivjuk driftautonak.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    A Viper magasan a legkirályabb, nem véletlen, hogy az avataromban is a fotója szerepel. Afféle “all-time-favourite”:) A legkevésbé a Porsche mozgat meg.

    Amerikai szuperautók? A Saleen S7 megvan? Jim Carrey is küldi vele a Mindenható c. filmben:) A Ford GT is ilyen. További sportkocsigyártó-cégek: Panoz, Callaway, Rossion, Vector, Hennessey, SSC…

    A Caddynek is volt szuperautója, a Cien. A Chryslernek szintén, az ME Four-Twelve. Van itt azért választék…

    Arról viszont nem tudok, hogy a Lincolnnak volt-e valaha sportkocsija, akár csak prototípus stádiumú is.

    A legnagyobb betonh*lyeség ezzel jönni még mindig, hogy nem tudnak kanyarodni. Az aktuális Corvette nagyon csúnyán alázta európai ellenfeleit sok tekintetben – vezethetőségben is. Egyébként meg milyen az átlag amerikai út? Hát persze, hogy egyenes. Az autók tervezésekor is nagyon sokáig ehhez idomultak a fejlesztőmérnökök, de ez már egy jó ideje nincs így. Mindennek megvan ám a miértje…

    A Hellcat bár lemaradt, de ha úgy nézzük, hogy a világ legerősebb szériagyártású szedánja, akkor másként fest az eredmény.

    Megnéztem volna, mit művel itt egy Koenigsegg vagy egy Bugatti:)

    [b]Tizenkettőnek:[/b] ezen a területen hol vannak kis kedvenceid, a franciák? Én csak a Venturit ismerem tőlük, de az nem ebben a ligában játszik. Jó, jó, a Bugatti-gyár náluk van, de az nem ér:)

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Szerintem lenne pénz rá,de nincs éppen olyanjuk hogy nagy számban vegyenek ilyet, pláne nem az átlag melós. Wallmart mondjuk.
    Van egyéb kérdésem is, ha már így rákérdeztél. Mennyi náluk most a nafta és honnan is szerzik be?

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Egy átlag mérnök kezdője 2e$ (net), egy jobbé ennek másfélszerese. Egy CHALLENGER 392 HEMI SCAT PACK kemény 600$-ba fáj 6 éven át, lease-zel 500-ba. Egyéb kérdés? Ezek olyan árak, hogy egy jobb kétkezi szagmunkás megengedheti magának. De ő nem ilyesmit vesz, hanem inkább egy jól felszerelte F150-est ugyanennyiért. Végül is csak évi 600.000 fogy ebből az egy truck-ból, és gyakorlatilag 3x éve a legnagyobb számban eladott autó az usaban. Most éppen az alapmotorja egy 325 lóerős motorka. Na ez ott a tömegautó. Szerinted akkor ne lenne pénz egy ugyanennyibe kerülő 480 lovas Challenger-re, ah éppen olyanja lenne ennek az évi 600.000 embernek?:)

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Nem, az átlag egy 3.5 tonnás Pickuppal csapatja. Abból elfogy 2-3 millió évente náluk…

    És ez nem az az értelmiségi vagy arisztokrata autó. .

    De nálunk sem a racsingos 3 ajtós Stift a megmeghatározóbb az utcaképben…

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Az átlag melós!!!! Röhög a vakbelem. Mennyé má Zöld, ez most komoly? Minden asztalos meg bolti eladó 4-500 lóerős vacaknak rúgja?
    Te kiknek írsz mesét(cikkeket)? Komásoknak?

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Talán azért csinálnak filléres sporkocsikat mert az átlag melós ilyen 4-500 lóerős nyers valamit szeret venni 3 ajtós Stift helyett.

    És pl mert 2015-ben eladtak az amerikai piacon kb 200.000 ilyen nyers amerikai muscle cart.

    És mivel ők a világ vezető gazdasága, ezek a 300-600 LE közötti vadmalacok ott a Scirocco meg az Astra GTC megfelelői, csak sokkal több fogy belőlük :).

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Valóban filléres autók az élbolyhoy képest.
    Ültél már egy Mustangban? Olyan is.
    Arról meg ne is beszéljünk hogy a világ vezető gazdasága budet sport autókat csinál?
    Az új Corvett komoly bár egy kicsit késve érkezett bár sok újdonságot nem hoz, de nagyon megy, szerintem sokkal jobb fejlődést mutat az elődökhöz képest mint a Mustang.
    De ez akkor is gyengus…

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Akkor ha jól emlékszem bejött volna az 5ik helyre.
    Persze a Corvette az komoly.
    De az amerikai vasak közül egyik sem volt super sportkocsi.
    A Ford Gt az, ezek csak túlmotorizált családi szedánok és kupék.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Így is kikaptak elég rendesen szegények, ne akarjatok már ilyen rosszat az amerikai gyártóknak. 🙂 Bár az új Camaro ettől függetlenül baromira tetszik és kéne is. Letojnám mennyire gyorsul. Ezek továbbra is igazi tahó vasak, sosem volt egy kategória egyikkel sem. Eleve a legtöbb még mindig ugyanazt az ezeréves nyomórudas motort használja 50 éve. De valami akkor is van bennük.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Az R8 egy rebadgelt Huracan (általában a belépő Lambo rendszerint jóval drágább is, mint az Audi, érthető okokból, ez így volt a Gallardo vs R8 I gen-nel is).

    És ha jól tudom, van a Lambónak egy még drágább V12-es modellje, az Aventador, ami gondolom nem az alapáras LEDes lámpái miatt drágább 🙂 és afelett egy igazán drága szupersprtkocsi:

    Szóval az igazi Szupersportkocsik (Pagani, Chiron, LaFerrari, Lambo Veneno) szerintem lemaradtak erről a meccsről…

    Sőt még köztük és az itt szereplő kocsik között is van egy diszkrét réteg (F12, Aventador, Aston V12), bár ezeket nem a gyorsulásra hegyezték ki.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Nem ártana utána nézned a dolgoknak. Mivel egy autós blogot is vezetsz, ez így nálad főleg elég gáz.
    Az új R8 nagyon gyors. Gyorsabb vagy min. olyan gyors mint az általad említett két szuper sportkocsi.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    A korrektség kedvéért, ezek filléres autók az élbolyhoz képest, a Hellcat pedig a BMW M4 szintjén mozgott.

    Én hiányolom a teslát a tornasorból, egy Model S Ludicrous mode igazán beleférhetett volna…

    Elég sok autót kell kihagyni ahhoz, hogy az R8 nyerjen, sehol egy Ferrari, sehol egy Lambó.

  • 2017.10.28. at 01:37
    Permalink

    Hol vannak az amerikai szuper sport kocsik?
    Vannak egyaltalan sorozatgyartasu amerkai szuper sport kocsik?
    8. Viper
    9. Hellcat
    11. Mustang
    12. Camaro
    Megszereztek a dobogo also felet, pedig tobbsegben indultak.

Vélemény, hozzászólás?