Milyen büntetést kaphatnak a balesetek okozói?

Közlekedési ráébresztő: vádlott, álljon fel!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autózunk és közben vétkezünk. A büntetéseket rendszerint megússzuk, időnként kapunk egy-egy bírságot, ám arra kevesen gondolunk, hogy tettünk bűncselekménnyé is válhat.

Minden ember, aki reggel elindult otthonról, épségben és egészségben érjen haza” - ismerhetjük már az Autós Nagykoalíció mottóját, ám a közlekedésbiztonság egy újabb megközelítését adta a Nagykoalíció legutóbbi sajtóbeszélgetése, ahol dr. Buzási Gábor ügyvéd, közlekedés jogi szakértő az autóbalesetek jogi vonatkozásáról beszélt. A balesetek kapcsán ugyanis legtöbbször a személyi sérülésekre gondolunk, ám közlekedési balesetnél a jog is sérül, melyet az állami büntetés-végrehajtás szankcionál. Bármelyik autóvezetőből lehet baleset esetén bűnelkövető, s tette, ami egy hétköznapi autóvezetésnek indult, akár emberöléssé is válhat, szabadságvesztés is lehet a szankciója.

Az autóvezetés pikantériája, hogy mindenképp szándékosan „elkövetett” cselekvés, s ritka a teljesen szabályos autós. Sebességtúllépés, záróvonalon előzés, áthajtás, kézből telefonálás - nem ritka vétségek, amelyekért viszonylag ritkán jár bírság, így az nem is rettenti el kellő képen az autósokat. Talán nem is a bírság a legjobb visszatartó erő, elegendő lenne azt hangsúlyozni, hogy ha mégis hiba csúszik a számításba, s a művelet nem úgy jön ki, ahogyan az el lett képzelve, milyen büntetés járhat érte.
A közlekedési balesetek további sajátsága - azon túl, hogy bármikor, bárkivel megtörténhetnek, hogy kevéssé vagyunk kihatással az eredményére. Az egyenlet nagyon sokváltozós, egy be nem látott kanyarban előzés, de akár annak túlzott sebességgel vállalása, s az onnan való kicsúszás járhat a mezőben, puha szénabálában landolással, s hasonlóan extrém, de már tragikus végletként egy óvodás-csoport elgázolásával is. Adott esetben szinte anyagi kár nélkül is megúszható lehet egy rossz közlekedési manőver, egy apró meggondolatlanság, de ugyanaz elkövetővé, vádlottá, elítélté is teheti az autóst. A Btk. 187. paragrafusa szerint a közúti baleset okozása által okozott halálért 1-5, kettőnél több ember halála esetén 2-8 évig terjedő szabaságvesztés is kiszabható, továbbá a károkozó helyt kell álljon a bűnügyi költségekért, de még a sértett, illetve hozzátartozóinak vagyoni és nem vagyoni jellegű káraiért is. A végösszeg nem ritkán milliós, akár több tíz milliós.
Hirdetés

Még az addig biztos egzisztenciával rendelkezők életét is nyomorba tudja dönteni egy közúti baleset okozása. A kiváltó ok legtöbbször nem egyetlen rossz döntés, hanem azok láncolata. Része lehet a KRESZ kisebb-nagyobb fokú megszegése és a nem megfelelő állapotú gépkocsi is. Előre megjósolhatatlan, hogy egy olyan 5 éves gumiabroncsot, ami a jégen 40 km/óráról nem az újakra jellemző 25-30 méteren belül, hanem 60-on túl állítja meg az autót (bizonyíték itt), miként fog értékelni az ügyet tárgyaló bíró. Vajon az abroncs élettartamát 5 évnek mondó gyártó vagy az üzembentartó felelőssége lesz-e, hogy a téligumi már nem megfelelően teljesít? A választ nyilván mindenki tudja, ahogyan azt is, hogy a szabályokat nem azért kell betartani, mert ellenkező esetben – a pénztárcánk számára súlyos, élet szempontjából még mindig jelképes – büntetést kaphatunk, hanem azért, mert amennyiben a vétségünk balesethez vezet, akkor az elkövető egyben áldozat is lesz, egész életén keresztül viselheti a baleset jogi, anyagi és lelki terheit.

Kibúvó nincs, aki műszaki hibára hivatkozik, az kénytelen lesz – számlákkal – bizonyítani autója karbantartását, a felelős üzemeltetést. Sajnos be kell látni: az autózás rizikó, veszélyes üzem, s érdemes mindent megtenni annak érdekében, hogy a vészhelyzeteket megfelelően tudjuk kezelni. Telefonálás, egyéb figyelemelterelés autózás közben? A szankciók helyett a lehetséges jogkövetkezmények – az akár több éves szabadságvesztés, a károsultak akár milliós kártérítése – talán kellően elrettentő ahhoz, hogy kerülendőnek tartsuk, ahogyan a nem megfelelő állapotban volánhoz ülést is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    ” Magyar ember nem szeret az autóra költeni ” Há-át ez megérne egy misét ! Ha a magyar átlag autós majd annyit keresne mint a tőlünk nyugatra lakó autós biztos többet és szívesebben költene az autó-jára ! És biztosan nem járna 4-5 évesnél idősebb gépkocsival, persze nem is muszáj mindenkinek autót vezetni…… ! Az legyen csak a kiváltságos kissebség előjoga ,legalább is egyre inkább ebbe az irányba terelődnek a dolgok ! De ha az autósok 40-50 vagy ennél több % -a letenné az autókat ,és ugyanenyi % abbahagyná a dohányzást mert ugye ez is állandó téma nem beszélve az alkoholt fo-gyasztókról ! Kedves egézség és környezetvédők vajon mivel pótólnátok a kiesett profitot , nem is beszélve az ezek miatt munkanélkülivé váló 100 000 el becsődölt cégek tucatjaival akor következne a levegővételi hozzájárulás és a kilélegzett gázok utáni környezet tehelési bírság bevezetése ! Szép új világ Piha Sír Kán!!!

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    “ami tény Magyarember nem szeret az autóra költeni”

    Nem csak a magyar nem szeret az autóra költeni, hanem, más sem, csak nem mindegy, hogy mekkora keretből kell ezt megtenni.

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    [i]Itt írja valaki,hogy 1,1 mm gumival beesett az árokba és hibáztatja a cégét aki a segge alá tolta a céges autót.Barátom hogyan kezdődik a napi elindulás előtti ellenőrzés?Ki csinálja végig? Igazad van senki[/i]

    nem csak az autóknál van napi kötelező ellenőrzés, de lássuk..

    Megcsinálom a kötelező ellenőrzést, szólok hogy ez és ez a hiba, amiatt nem tudok, és nem vagyok hajlandó elindulni.Mit is mondd erre a felettesed?Ugye mindenki tudja…ha nem mész, holnap se gyere, meg utána se..És mit csinálsz?Mész..miért? mert fosol hogy kirúgnak, de attól nem hogy megölsz mást, vagy magadat?Áthágsz egy leírt jogszabályt, törvényt stb.. Érdekes.
    Mondjuk aki nem próbálta ki hogy tényleg ez e a következménye a dolognak, annak üzenem hogy NEM!
    Jópárszor utasítottam vissza a munkát azért mert az eszköz használata életveszélyes, vagy törvénybe, jogszabályba ütköző lett volna..(például targonca, traktor)
    Megéri neked elvinni a balhét? Mert a főnököd úgyis letagad mindent..

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Szól sokmindenről egy ilyen cikk és valóban sokmindent nem érint,de a hozzászólók hozzáteszik az ugyancsak elfogadható tapasztalataikat.Bár tény ami tény Magyarember nem szeret az autóra költeni…Megvenni leasing 0% befizető és használni mert 5 éves korig jó az.Hát igen 2008 hozott némi változást és itt kell megjegyezzem nem éppen pozitívat.Lassan kiderült sok embernek az az újautó ami addigra használtautó lett, amit bedőlt hitele miatt megvett nemhogy javítva,szervizelve de még a folyadékcserék sem voltak rendben.Pl adott egy 5 éves Seat amit a gazdája eladott a hitele miatt.Kérte az uj tulajt cserélje már le a kerekeket ,hogy biztonságban legyen az uj tulaj.Aki vissza kérdezett ha már emebrünk ilyen jóindulatú ugyan árulja már el miket kell még cserélnie?A szerelőnek is legyen dolga.Hát emberünk el is árulta,hogy az olajat is le kéne cserélni mert az még nem volt. 75 000 km volt az órában.Üzlet persze nem lett és meglepetés sem az olaj leengedésekor.1-1,5 liter fekete trutyijött le.A karbantartás mint olyan minden gép és az autó az egy gép még ha a marketing manager más is mond.Életérzés az amikor a család az autópályán rohad?Vagy esetleg ha a téligumi minek az kategótriájú “sofőr” kérdi ezt?Pillanatok alatt kötelezővé tenném itthon is a téligumit.Ha nem futja rá akkor közösségi közlekedés.Van ilyen.Aztán jogosítvány sem kell mindenkinek.Miért miért???Mennyi Super máriót láttál már???Itt írja valaki,hogy 1,1 mm gumival beesett az árokba és hibáztatja a cégét aki a segge alá tolta a céges autót.Barátom hogyan kezdődik a napi elindulás előtti ellenőrzés?Ki csinálja végig? Igazad van senki.De ettől függetlenül, akkor ugye sejted te amikor beültél átvetted a felelőséget.A kreszt meg kell tanulni és tudni kell alkalmazni.5 évente ujrakresz vizsga?Ha-ha-ha mondja egy barátom, és visszakérdeztem ha valaki a családodat megöli mert nem tudja a szabályokat?Hirtelen más véleménye lett.Aztán elmondta 15 éve van jogsija és alig tudja a szabályokat rutinból vezet és nem ismeri a kresz módosításokat sem…
    Szóval az autó az egy gép, a gép pedig veszélyes üzem,te pedig ha elfordítottad a kulcsot felelős vagy magadért embertársaidért.
    Stb….

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Hát a téli gumi futásteljesítményével kapcsolatban nem ártana valóban szakértő vélemény ! Ugyanis a hazai viszonyok között hány hónapot is használjuk ténylegesen a szóbanforgó gumiabroncsot ? És
    a gyártónak mennyi az ajánlott futásteljesítménye az abroncsot illetően ! A téli gumi anyagösszetétele el kell hogy viselje a téli használat fizikai igénybevételével fellépő hatásokat ! A gumikhoz egyébként a jelenlegi árakat figyelembevéve adhatna a gyártó egy elvárható km futásteljesítmény értéket ! Ami-ben tanúsítaná a termék megfelelőségét ha normál használatról lehet szó ! / Persze ha raliverseny- eken veszünk részt arra nyilván nem vontkozhat ./

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Szomorú, hogy mennyi gyermeteg gondolkodású ember kaphat jogosítványt.
    A “minek a téligumi?”, “miért nem jó az öreg/kopott gumi?” tipusú felvetések azt bizonyítják, hogy az illető nem nőtt még fel a közlekedésben járművel való részvétehez.

    Az ABS nem csúszós úton ad hosszabb fékutat, hanem laza talajon (homok, friss hó), de cserébe legalább irányítható marad a jármű.

    Az öreg gumiról meg annyit, hogy aki nem tartja öregnek 5 évesen, az próbáljon ki egy ennyi idős kondomot! 🙂

    És miért kéne ingyenesnek lenni a vezetéstechnikai tréningnek? Magát a jogsit, sőt, a benzint is adhatnák ingyen.

    Aki autót vesz, az igenis számoljon ezekkel a költségekkel is, mint 4-5 évente új garnitúra gumi, karbantartás, továbbképzés, stb.

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Ha-Ha, öt évesnél régebbi gumi! Vicces.
    Tudni illik, hogy némely esetben az ABS is okozhat hosszabb fékutat! pl. csúszós úttest, vagy egyenetlen úttest!
    Ennyi erővel az ABS is okozhat balesetet! Akkor ki a hibás?

    Fontos a biztonság, de nem a gumi fog balesetet okozni, hanem a sofőr, aki nem az útviszonyoknak megfelelően vezet!

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Ez azért durva, nem lennék a szerelő helyében és mindezt szervizben erre nem is tudok mit mondani. Ha ebből a szituációból baleset történik, szerintem nagy problémája lett volna a szerviznek és a szerelőnek is az biztos!

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Egy alkalommal, céges autóval, országúton haladtam, úgy 70 km/órás sebességgel. Az előttem haladó autó fékezett. Én is ráléptem a fékpedálra, de az, padlóig beesett, bármiféle fékhatás nélkül. Szerencsémre, a másik autó, nem fékezett nagyon és sokáig sem így, nem volt csattanás. Kézifékkel megállítottam az autót és vártam a műszaki mentést.

    Az autó, előző nap volt szervizben, ahol féktárcsákat és betéteket cseréltek. Kiderült, hogy a szerelő, úgy rakta vissza a féknyerget, hogy a fékcső, hozzáért a kerékhez, mindkét oldalon. Amíg a csövek bírták, addig volt fékhatás, utána semmi.

    Ennek az esetnek milyen jogi következményei lehettek volna, ha nem ússzuk meg baleset nélkül?

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    A kresz az mindíg is előírta a téligumi használatot azzal a kijelentésével, hogy a “gépjármű vezető köteles a gépjárművet az út és látási viszonyoknak megfelelő müszaki állapotba helyezni és indulás előtt azok meglétéről és használhatóságáról meggyőződni. Ez 1975-ös kresz óta levan irva más-más megfogalmazásban,de a lényege ez. Logikus, hogy télen minusz 5 fokban hóban a nyári gumi vagy kopott téli gumi nem felel meg út viszonyoknak igy a gépjármű nem vehetne részt a közuti közlekedésbe. Csak a kresznek ezen részét nem veszik figyelembe sem a sofőrök sem a rend őrei akik szerintem minden 3. autóst megbüntethetnének ezen kresz szabály benemtartásáért.

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Céges autóval 25-30km-es sebességgel csúsztam le egy havas útról olyan kanyarban, ahol normál körülmények között 60km-es sebességre figyelmeztető tábla van, (az autó téli gumija 1-1.1 mm profilmélységű volt azon a helyen ahol direkt megmértem tolómérővel). A cég nem foglalkozott vele, hogy lecseréltesse (ezen eset előtt kb. 1 évvel előtte szóltam, hogy nagyon kopott már a gumi le kéne cserélni mert csúszik). A mögöttem jövő csodálkozott is, hogy a fenébe csúsztam meg, mikor olyan lassan mentem. Szerencsére nem lett gond az autóval, köszönhető a domborzatnak és az alacsony sebességnek!
    A mögöttem jövő megállt segített kitolni a kocsit az útra. Mellesleg az autón olyan ramaty volt már az a gumi, hogy csak simán esős időben fékeztem egyet és alig lehetett vele megállni.

    Ez után az eset után le is cseréltette a cég vadiúj gumikra, de úgy látszik ez a szerencsés kimenetelű baleset kellett hozzá, hogy észbe kapjanak!

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    “Érdemes tanpályán, biztonságos körülmények között kitapasztalni autónk képességeit és saját tudásunkat, hogy azokkal ne éles vészhelyzetben kelljen szembesülni”

    Ne kérjenek már el pénzt érte a k… életbe és esküszöm elmennék és akkor kitapasztalhatnám.
    Nem tartom magam béna vezetőnek, de azért sosem bízom el magam!

    Mellesleg az egyik tél alkalmával egy havazás után (kb. 10 centi hó ami megmaradt), a városban ahol lakom, egy nagy parkolóban este (ahol olyankor már nincs autó és nem tartozik semmilyen bevásárló központhoz) tesztelem , hogy bizonyos határoknál hogyan csúszik meg az autóm és én hogyan reagálok (hozzá teszem nem rallyzok), ezzel nincs is gond. A gond azzal van, hogy szól érte a rendőr, hogy ugyan már mit csinálok.

    Kimagyaráztam!

    -Büntessen meg ha akar, de Inkább itt “gyakorlok” , minthogy az úton élesben okozzak baleset és legrosszabb esetben ezért börtönbe kerüljek.-

    Rendőr válasza a “gyakorlásra”: jó jó jó, de azért óvatosan! Aztán elhajtott a helyszínről.

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Én arra lennék kíváncsi,hogy akkor mi van,mikor a céges autóra nem költ a “cég”,és én alattam történik azzal az autóval valami gubanc.

    Könnyű azt mondani,hogy nem kell vele menni. Persze,ha nem mennék velük,akkor nem is kellene dolgoznom,ezen kifogáson kívül érdekelnének a dolgok.

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    Persze, ez egy vitatéma. Viszont fontos kérdés. Mi sem gondoltuk a saját téligumi-tesztünkig, hogy ilyen jelentős különbség lehet, viszont az 5 éves abronccsal tényleg alig lassult az autó a jeget mintázó műgyantán. Aki már próbálta, az nem fog kívánni ezen spórolni. Már a méterek is elképesztően sokat számítanak, az pedig, hogy nem 30, hanem 60 méter alatt állunk meg, akár sokak életébe, saját életünkbe is kerülhet.

  • 2017.10.30. at 11:59
    Permalink

    sztem a téligumi, meg az 5 év mostmár kicsit túllihegett dolog lett..Ha annyira balesetveszélyes lenne akkor a KRESZ, vagy KÖHÉM rendeletben szabályozva lenne a dolog..De ott csaka profilmélység van szabályozva, valamint hogy a gumi nem lehet szakad, repedezett stb…a korára, és hogy mennyi idős koráig lehet használni nincs említés..
    Ez kb olyan vta lesz itt, mint az indokolatlan lassú haladás…ugyebár 🙂

Vélemény, hozzászólás?