Ladával bármi ellen 
Gymkhana – Vágod már, mi az?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az autósport egyik legújabb őrülete immáron egy éve van jelen Magyarországon, most hétvégén pedig első alkalommal rendeznek kifejezetten éjszakai versenyt a tököli repülőtéren.
A hazai versenyzők már bizonyították: Ladákkal is lehet látványosan és jól autózni, a tavalyi bajnokság negyedik, ötödik és hatodik helyén álltak Ladák, idén Tallárom Balázs (TMS-111 rendszámú Ladájával) egyelőre a szintén ladás Vadócz Dániellel holtversenyben bajnoki címre esélyes
Egyre népszerűbb itthon a drift, gyorsulás és szlalom elemekkel tűzdelt óriási koncentrációt igénylő autósport, azaz a Gymkhana. Nem véletlen, hiszen sokan szeretnének Ken Block nyomába érni...
A nemrégiben megjelent legújabb gymkhana videó után újra szájtátva bámulhattuk, ahogy ez az amerikai fenegyerek, azaz Ken Block lapjával fűzi az összkerekes, több száz lóerős verdájával. Légies könnyedséggel teszi mindezt, pedig amit művel, az a világ egyik legnagyobb koncentrációját igénylő vezetéstechnikai bemutatója. A showman természetesen nem csak a kamerák össztüzében mutatta meg képességeit, versenykörülmények között is bizonyított már. Nem, most nem a rallysportra gondolunk, mivel ott csupán az „indultak még” kategóriába sorolható. Amiben Ő nagyon jó ellenfeleihez képest, az sokkal inkább egy olyan szinkronpályás nyomvonal, ahol főként driftelve kell az egyes feladatokat végrehajtani különböző akadályokkal tarkítva. A drift autósporttal ellentétben azonban itt az idő is számít, az akadályok hibás kerülése, feldöntése pedig tovább ront az időeredményen.
A gymkhana versenyeknek gyakorlatilag négy alapkövetelménye van, ez nem más, mint a megfelelő vezetéstechnikai képesség, a kellő fizikai állóképesség, a memória, és végül, de nem utolsósorban a bátorság. Ha nem vagyunk elég belevalók és csupán próbálkozunk a pályán, netán memóriazavarban szenvedünk, akkor megette a fene az egészet, és jobb ha a közutakra sem megyünk ki − vélik a vérbeli mesterek. Nagyon fontos, hogy ehhez az autósporthoz nem feltétlen szükséges bivalyerős összkerekes autó. A hazai pályákon már többször bizonyítottak a jó öreg kocka-Ladák, tehát akár elég lehet egy 120 pacis hátul kaparós öreg vas is. És a versenyeken néha ez a legszebb és legviccesebb, amikor a vezetéstechnikai képesség győz a lóerők felett.
A most szombati versenyen a szervezők érdekesebbnél érdekesebb tereptárgyakat fognak elhelyezni: lesznek szovjet katonai járgányok, logisztikai eszközök, különféle hordók is, és az egész egy kis diszkótechnikával lesz fűszerezve, hogy azok az éjszakában is jól láthatóak legyenek versenyzők és nézők számára egyaránt.
A szombati napon a kilátogató nézők délután öt órától a Hell Energy Országos Drift Bajnokság street kategóriájának versenyével hangolhatnak rá az éjszakai őrületre. A szünetekben betétprogramok tárháza vár rájuk. Drift és Gymkhana taxi, burnout show, pimp verseny és motoros bemutató lesz napirenden. Mindezek mellett a Carstyling jóvoltából a tököli repülőtér újra tele lesz tuninggépekkel, így az underground hangulat ismét garantált lesz.
Gymkhana OB és Street Drift – Július 21. Szombat
Belépőjegy: 2000,- Ft
Start: 17:00
Bejárat: Tököli repülőtér II-es kapu
További információk: www.gymkhana.hu
Forrás: gymkhana.hu
Kellemetlen visszahívás: rágja a rozsda a Maseratikat
Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt
Mazda 626 2.0 GLX, 1983 - használtteszt
Piacon az új Skoda Octavia RS
Pórul járhat, aki pontatlanul parkol, van azonban menekülő út
Piaci körkép: nem alapmotoros és nem veterán autók 200 ezer forintig
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
Piaci körkép: koros, de stílusos kupék 1 millióért
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
2 napja – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
3 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
4 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
3 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- 14,8 milliárd forintos síkosságmentesítés után 8,2 milliárdnyi kátyúzás vár az utakra
- Két balesetet is megúszott az ügyes és szerencsés autós
- Aki másnak vermet ás, összetöri autóját
- Nem jött ki: a mező helyett a tóban állt meg a Lada
- Talán fehéredik kicsit a magyar autósport
- Te miért vezetsz rosszul? - Ami a vezetésoktatásból kimaradt VII.
- Jelentés Ukrajnából: rendszámot vett magához tükréért cserébe
- Kötelező lesz a roncsautók visszavétele
- Nálunk nincs, máshol 1,7 milliótól van új Lada
- Óriási szerencsével túlélt baleset
Használtautó.hu
|
Ár: 250.000 Ft Évjárat: 1994 / 9 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 999.000 Ft Évjárat: 1990 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 150.000 Ft Évjárat: 1986 / 9 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin/Gáz |

























