Egyszerűsödhet az autóbontók, nehezedhet a lomizók élete

Lazulhatnak a fémbegyűjtés szabályai az autóbontóknál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Enyhülhet az autóbontók feletti felügyelet, amennyiben elfogadásara kerül a Fidesz javaslata.

Gruber Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője a témához illő helyszínen, egy budapesti autóbontóban rendezett sajtótájékoztatón ismertette törvényjavaslatát, mely kiemelné az autóbontókat a fémek begyűjtésével és értékesítésével kapcsolatos törvény hatályából. Mint mondta, az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009-es jogszabály elsősorban a színesfémtolvajlás megakadályozását szolgálta, de azóta kiderült, hogy e színesfémek, a vasúti sínek, a rézkábelek, az ellopott bronzszobrok nem az autóbontó telephelyeken „landolnak”, hanem más, fémbegyűjtéssel foglalkozó cégeknél, öntödéknél semmisítik meg, alakítják át ezeket.
Emiatt nyújtotta be indítványát a kormánypárti képviselő, szerinte ugyanis ezen szabályzás gátja az autóbontó vállalkozásoknak, amelyeknél alapvetően nem fémhulladékokat, hanem újrahasznosítható autóalkatrészeket gyűjtenek, tárolnak, értékesítenek. A 2009-es törvény túlszabályozást és jelentős állami költségnövekedést okozott, eredmény nélkül, „hiszen az elmúlt másfél évben, a törvény hatálybalépése óta egyetlen Lenin-szobor sem került autóbontóból” – fogalmazott Gruber.
A politikus beszámolt arról is: az elképzelések szerint regisztrálnák a fémhulladék-beszállítókat, felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy az úgynevezett lomizók, fémbegyűjtők arcképes igazolványt kapjanak annak rögzítésére, hogy ki, milyen mennyiségű fémhulladékot szállított be. Gruber Attila ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ezzel összefüggő, személyiségi jogokat érintő kérdéseket egyeztetni kell az ombudsmannal és jogi szakértőkkel.
Forrás: MTI / autopro.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 14:54
    Permalink

    Végre egy értelmes javaslat, mert egy eddig nem sok volt (a dohányzás elleni törvényt díjazom). Csak nehogy ne legyen belőle semmi, mint a B jogsival 125-ös motort kezdeményezésből.

Vélemény, hozzászólás?