Most is sorban szedte áldozatait a Panzerplatte

Loeb nyolcadik alkalommal is győzni tudott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A francia Sébastien Loeb nyolcadszor is megnyerte a Deutschland Ralit, amivel 58 pontra növelte előnyét a világbajnokságon.

Kétség sem férhetett Sébastien Loeb győzelméhez a Deutschland Ralin, amelyet nyolcadik alkalommal nyert meg, így változatlanul ő az egyetlen, aki a német vb-futamon győzni tudott.
Csapattársa, Dani Sordo végezett a második helyen, míg a Citroën Junior csapat színeiben induló Sébastien Ogier szerezte meg a harmadikat.
Az egyetlen talpon maradt gyári Ford Focus WRC-vel Jari-Matti Latvala lett a negyedik. Mikko Hirvonen szombaton és vasárnap is hajtáshiba miatt esett ki a versenyből, a Ford beugrópilótája, Francois Duval pedig egy hatalmas esés következtében adta fel a versenyt.
Loeb a csütörtöki sajtótájékoztatón még úgy nyilatkozott, hogy nem fog kockáztatni a győzelemért. Szavát tartotta is, nem kockáztatott, mert nem volt rá szüksége. A verseny első három gyorsasági szakaszát simán nyerte, a pénteki nap végére pedig csapattársát, Sordót leszámítva már mindenkinek egy percet osztott ki.
Sordo pénteken még csak 9,5 másodpercre volt Loebtől, de szombaton, a hírhedt lőtéren, a 48 km-es Panzerplattén Loeb 12 másodperccel verte őt, ami azonnal el is döntötte a Citroën két gyári versenyzője közti erősorrendet. Loeb innentől kezdve fokozatosan húzott el, a versenyt pedig 51 másodperc előnnyel nyerte Sordo előtt, ami az elmúlt futamok szoros befutói után óriási előnynek mondható.
A harmadik helyért egy darabig a két gyári Ford pilóta volt versenyben Latvala, Hirvonen sorrendben. Csakhogy nagyon keményen nyomult mögöttük a Citroën üdvöskéje, Sébastien Ogier, aki Hirvonent még pénteken lenyomta, Latvalát pedig akkor előzte meg, amikor a finn az első Panzerplattén megforgott.

Hirvonen számára még rosszabbra fordult a verseny, amikor a 13. gyorsaságin hajtáshiba miatt megállt az autója. Vasárnap a szuper ralival ugyan újra indult (a kihagyott gyorsaságikért 5-5 perc büntetés jár), de újfent meghibásodott az autója, és a verseny végleges feladására kényszerült.
Egy év kihagyás után tért vissza a Ford-csapathoz – egészen pontosan a Stobart–Fordhoz – Francois Duval, aki az ötödik helyen állt, amikor a második Panzerplattén hatalmasat esett. Őt és navigátorát, Dennis Giraudet-t is kórházba szállították, szerencsére egyiküknek sem esett komoly baja, de Giraudet-nak kiújult egy korábbi gerincsérülése.

Az ötödik helyet így Petter Solberg örökölte meg, aki Loebbel és Sordóval nem tudta ugyan felvenni a versenyt, de simán lehetett volna dobogós, ha pénteken nincsen a két defektje. A 19 gyorsaságiból így ő nyerte a második legtöbbet, szám szerint ötöt (Loeb kilenc szakaszgyőzelemmel volt a legeredményesebb). Sőt, a hírhedt Panzerplattén tartott két szakaszból is Solberg volt egyszer a leggyorsabb.
Hatalmas csata folyt a hatodik helyezésért a Stobart–Ford és a Citroën Junior versenyzői, Matthew Wilson és Kimi Räikkönen között. Utóbbi a verseny utolsó, 4,3 km hosszú gyorsaságiját meg is nyerte, ám végül 3,8 másodperccel kikapott Wilsontól. Így a brité lett a hatodik hely, Räikkönen hetedik helyezése azonban így is ralis pályafutása második legjobb eredménye volt.
A Szuper–2000-esek között Patrik Sandell győzött, és az abszolút értékelés tizedik helyén végzett. Martin Prokop lett a második, PG Anderson pedig a harmadik.

Négy futammal a szezon vége előtt Loeb 191 pontjával vezeti a világbajnokságot a 133 pontos Ogier, és a 117 pontos Latvala előtt.
A vb következő állomása a Japán Rali lesz szeptember 10-12. között.
A Deutschland Rali végeredménye:
  1. Loeb–Elena, Citroën C4 WRC, 3:59:38,3
  2. Sordo–Vallejo, Citroën C4 WRC, +51,3
  3. Ogier–Ingrassia, Citroën C4 WRC, +2:13,3
  4. Latvala–Anttila, Ford Focus WRC09, +2:33,9
  5. P. Solberg–Patterson, Citroën C4 WRC, +6:47,7
  6. Wilson–Martin, Ford Focus WRC08, +8:46,7
  7. Räikkönen–Lindström, Citroën C4 WRC, +8:50,5
  8. Al-Qassimi–Orr, Ford Focus WRC08, +17:36,5
  9. Van Eldik–Buysmans, Subaru Impreza WRC08, +17:53,0
  10. Sandell–Axelsson, Skoda Fabia S2000, +17:58,8

A világbajnokság állása:
  1. Loeb 191
  2. Ogier 133
  3. Latvala 117
  4. P. Solberg 100
  5. Sordo 95
  6. Hirvonen 86
  7. Wilson 56
  8. Villagra 26
  9. H. Solberg 25
  10. Räikkönen 21


Gyártók világbajnoksága:
  1. Citroën 308
  2. Ford 222
  3. Citroën Junior 168
  4. Stobart–Ford 118
  5. Munchi’s–Ford 40

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?