Dráma Brüsszelben: lemerült az Ioniq, második helyen a Focus

Fizetett hirdetés

Luxemburgban kiesett a Citroën, Brüsszelben elhasalt a Hyundai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Keményedik a villanyautók európai versenye: hétfőn már nem tudott elindulni az átépített Citroën AX, Brüsszelben teljesen lemerült a Hyundai Ioniq. Mi a második helyen állunk a Focusszal.


Kegyetlenül megváltozott az eTour sorrendje. Hagyjuk is a Teslák C0 kategóriáját, amiben őszintén szólva, nincs sok kihívás - legalábbis Európa nyugatabbi felén. Hiszen ha valaki csupán az itinert beírta, az autó megadja neki, hogy mely Tesla Supercharger állomásokon kell megállnia. A C2 kategória azonban izgalmasabb, még úgy is, hogy a felső limitjét éppen súroló Renault Zoe megkérdőjelezhetetlenül vezet. Az összesítettben az első két napon másodikként végző Citroën AX azonban hétfőn már nem tudott elindulni, amivel mi rögtön a harmadik helyre jutottunk fel.
Hirdetés

Harmadikként futottunk be a Renault Zoe és a Hyundai Ioniq után a brüsszeli Atomiumhoz, ám míg a Zoe a 229 kilométeres utat gond nélkül teljesítette, s utána is csak egy 10 perces töltésre volt szüksége, hogy az egész nap 365 kilométeres távját kényelmesen letudja. Az Ioniq azonban 3 kilométeres hatótávval, már csökkentett üzemmódban gurult be Brüsszelbe. Ott egyébként magunk is megpróbáltunk tölteni, de nem működött a CCS töltő, ellenben a töltőoszlopnál legalább összefutottunk az épp Byd E6-ját töltő taxissal. Mint mondta, nem tartja jó autónak, de ez a munkaeszköze. Annak megfelelő, bár nem tűnik egy nagy boltnak, hogy akkuja csak 4-5 óra alatt telíthető, és csupán 200 kilométer körüli hatótávot ad.
Ahogyan mi, úgy az Ioniq sem tudott villámtölteni Brüsszelben. Először konnektorról szedett össze annyi szuflát, hogy azzal egy közepes teljesítményű Type2-csatlakozós oszlophoz jusson, a mai napja azonban elúszott, illetve úgy néz ki, hogy a miénknél jobb összesített helye is. A verseny tehát kezd egyre izgalmasabb lenni. Sajnos látszik, hogy a töltők nem feltétlenül működnek. A szervezőkkel a Focusszal mentünk el este egy közeli CCS töltőt kipróbálni, hogy az vajon jó lesz-e az Ioniq feltöltésére. Nem lesz jó, a Focus töltésébe is belefagyott, távolról megpróbálták újraindítani, de nem jutottak vele semmire. Az Ioniq kapcsán egyelőre nem tudni, hogy reggelre fel fog-e töltődni, mi is buktunk némi hatótávot és persze töltési időt, így hajnali 5:30 helyett csak 7:40-re lesz feltöltődve a Focus - nem kicsit jó, hogy mindez, illetve a töltés állapota online ellenőrizhető. Ami pedig a taktikánkat illeti: úgy terveztük meg az összes villámtöltést, hogy ha a következő kinézett helyen nem tudnánk tölteni, akkor is legyen elég szuflánk az az utáni állomás eléréséhez - így nem okozott problémát, hogy Brüsszelben nem volt a barátunk a töltő. A mai - töltőellenőrzéssel mintegy 400 kilométeres - távot két közbenső villámtöltéssel tudtuk le. Mindkét esetben 20-20 percet töltöttünk, annyit, amennyit amúgy sem árt időnként pihenéssel, felfrissüléssel tölteni hosszabb utazások során.
A hétfő esti célpont amúgy az Eindhoveni Műszaki Egyetemen volt. Láthattunk egy-két autóipari fejlesztést tőlük - például önvezető technológiás Toyota Priust, moduláris akkumulátoros elektromos speedmotort, és nem utolsó sorban a világ első újrahasznosított panelekből előállított moduláris autóját. Ma irány vissza Németországba, a cél Hannover mellett, Celle városában lesz, 420 kilométer áll előttünk.
Tovább az eTour sorozat további cikkeihez. [hirdetescimke] Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya[/url].
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:32
    Permalink

    Csatlakozom az előttem szólóhoz. Ha elérhető lenne 1.5M nagyságrendért, erősen elgondolkodnék egy elektromos autón, városban munkába járni, gyerekeket hurcolászni, ügyezni, aztán esténként az udvarban feltölteni. Biztos hogy kevesebb költség és gond lenne vele, mint ugyanerre a célra egy benzin/dízel motoros autóval. (Kivéve ha nem egy 1998-as Swift 🙂 )

  • 2017.10.27. at 17:32
    Permalink

    Ilyen túra még nem elektromos kocsival az igazi sajnos.
    Így legalább micsoda kihívás 🙂
    Megmutatja, milyen amikor hírtelen tömeges igény lenne az elektromos autózásra. Pl. Végre elérek a töltőhöz, de sorba kell állnom. Ergó buktam az egészet.
    Munkába járni, napi 100-150 km-re viszont nincs jobb, akinek kertes háza/garázsa van és tud otthon tölteni. Netán még napelemmel is.

  • 2017.10.27. at 17:32
    Permalink

    Nem rossz ez a Focus! Tegnap a Zoésokkal együtt ezzel mentünk CCS töltőt keresni az Ioniqnak, ők is meg voltak lepődve, hogy mennyire jó!

    A töltők megbízhatóságával van gond, de azért is van ez a túra, hogy a szolgáltatók figyelmét is felhívjuk, lenne igény az áramra, fizetünk is érte, ha adnak belőle.

  • 2017.10.27. at 17:32
    Permalink

    Lehet tudni, hogy mi történt az öreg AX-szel, ami miatt nem tudott elindulni?
    (Kínai töltője volt, és megadta magát? 🙂 )

    Csak így tovább!
    A Zoe-t behozni esélytelen (nagy akku-kis méret>utolérhetetlen hatótávra van kárhoztatva)
    Ennek a nem túl modern, és eleve nem EV-nek tervezett Focus teljesítménye még így is meglepő.
    Nem EV-addict kezekben (pl. konkurens magazin munkatársai), már rég hantot emeltek volna fölé, a német autópálya egyik pihenőjében, “jajdeszarez, majd inkább 5 év múlva” felkiáltással.

  • 2017.10.27. at 17:32
    Permalink

    Tényelg vicc, de éppen ezért köszönet a cikk írójának. Így legalább más bőrén látszik, mekkora szenvedés az amúgy egy nap alatt teljesíthető táv. 🙂

    Meg az is, hogy a Tesla azért odateszi magát; komplett szolgáltatást ad az autói mellé.

  • 2017.10.27. at 17:32
    Permalink

    Szerintem ez az egész túra pontosan megmutatja, hogy ez az egész elektromos autózás egy nagy játék még. Ennyit b..szakodni, hogy eljusson az ember A-ból B-be, ez egy vicc. Ráadásul itt minden előre le is van szervezve.

Vélemény, hozzászólás?