Meeke az IRC bajnok

Lehetetlen küldetés Sanremóban

Nyomtatás
Megosztás
2009. szeptember 30., szerda 16:20 (11 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Peugeot mind a négy bajnoki címet besöpörte az IRC-sorozat utolsó előtti állomásán. Kopecky hibázott, Meeke pedig bajnok lett.

A magyar színeket képviselő Vizin–Zsiros kettős a kétkerekes kupában hatodik lett, a bajnokságban pedig feljöttek a harmadik helyre.

Meeke idei negyedik győzelmét aratta

Bár a hírekből leginkább csak az jött le, hogy Kris Meeke idei negyedik győzelmét aratta a Sanremo Ralin, amivel megszerezte a bajnoki címet, ennél azért sokkal többről volt szó az IRC-sorozat utolsó előtti állomásán.

Először is az előző két versenyt, a Barum és a Principe Asturias Ralit Jan Kopecky nyerte az egyre inkább feljövőfélben lévő Skoda Fabia Szuper–2000-essel. Ráadásul a spanyol futamon úgy tűnt, át is veszi a vezetést a bajnokságban az addig verhetetlennek hitt Kris Meeke-től. Ám a Peugeot-csapat taktikázott, és az utolsó előtti gyorsaságin a bajnoki cím védője, Nicolas Vouilloz maga elé engedte észak-ír csapattársát, aki így a harmadikról a második helyre jött fel, azaz előnyéből egy pontot megőrizve érkezett a Sanremo Ralira.

A Peugeot kommunikációja persze arról szólt, hogy Meeke akár már itt megszerezheti a bajnoki címet. Ehhez azonban az kellett volna, hogy az eddig a megbízhatóságáról híres Kopecky hibázzon, és ne szerezzen pontot, Meeke-nek pedig meg kellett volna nyernie a versenyt. Ez utóbbi még valószerűtlenebb volt, hiszen a Sanremo Rali az IRC-sorozat legspecifikusabb versenye, és amikor pár évvel ezelőtt még a vb része volt, a gyári versenyzőknek akkor is meggyűlt a baja a pályákat jobban ismerő olasz társaikkal, akik még gyengébb technikával is bizony fel tudták venni a versenyt ellenük. Most pedig ráadásul a Szuper–2000-es autók között nincs olyan nagy különbség, mint a gyári WRC-k és a privát WRC-k között, úgyhogy a verseny esélyesei között legalább fél tucat olasz szerepelt.

Látványból sosincs hiány a Sanremo Ralin

Az idén ugyan egy kicsit visszafogottabb Sanremo Ralit rendeztek. A klasszikus vegyes talajú versenynek, amely Toszkána és Umbria térségében murván kezdődött, majd két nap után háromszáz kilométert autózott a mezőny Sanremóba, ahol aszfalton fejeződött be a csata, nyoma sem volt. Ráadásul a futam egyben olasz bajnoki is volt, ahol a recesszió miatt minden rendező lerövidítette a távot, így az IRC egyik legrövidebb, alig több mint kétszáz gyorsasági kilométert magába foglaló versenyét rendezték Olaszországban.

Ennek ellenére még mindig ez maradt a szezon legnehezebb versenye. A rajt péntek délután hat órakor volt, a cél pedig szombaton ugyanekkor, vagyis 24 óra leforgása alatt kellett teljesíteni a versenyt. Pénteken ráadásul a rendezők egy 44 km-es félkört jelöltek ki. Ezt először három szakaszra bontották, de a második körben, ami éjjel 11-kor rajtolt, már egyszerre kellett teljesíteni a 44 km-t, ami nagyjából nyolcszáz kanyart foglalt magában. A versenyzők valamikor hajnali egy után rakhatták le autóikat a parc fermében, reggel nyolckor pedig már beöltözve sorakoztak a rajtvárakozóban. Szóval embert próbáló dolog volt.

Vizin pályafutása legnehezebb versenye volt a Sanremo Rali

– Ez volt pályafutásom messze legnehezebb versenye – mondta a célban hullafáradtan a Sanremo Rali egyetlen magyar résztvevője, Vizin László. – A péntek esti szakaszok nagyon kemények voltak, ami után nagyjából négy órát tudtunk aludni. Szombaton, nappal még jobban felgyorsult a mezőny. Egy pillanatra sem lehetett kiengedni, nagyon keményen nyomta mindenki. Az utolsó két szakaszra már alig volt erőnk.

Ilyen megpróbáltatások közepette papírforma-eredménnyel kezdődött a verseny. A pénteki négy gyorsasági után a Peugeot-s Paolo Andreucci vezetett az Abarth-os Luca Rossetti előtt. Utóbbi viszont a 44 km-es királyszakasz győzelmével dicsekedhetett el, ahol 4,8 másodperccel volt gyorsabb Andreuccinál.

Paolo Andreucci volt az éjszaka királya

Amíg az élen az olaszok vívták egymással presztízsharcukat, addig a második gyorsaságin igazi dráma történt a bajnoki címért folyó versenyben. Az egész évben hibamentesen versenyző Kopecky eltörte Skodája felnijét, és egy kanyart kiegyenesítve leszánkázott egy domboldalon. Oltári szerencséje volt, hiszen a 17,5 km-es pályán az volt az egyetlen kanyar, ami nem szakadékban vagy sziklafalban végződött.

Kopecky reményei ezzel elszálltak, de Meeke sem állt túl jól, hiszen az első gyorsaságikon fékproblémával küzdött. A Sanremo Rali terheli meg a legjobban a fékeket az egész szezonban, és nem egy autóban forrt fel a fékfolyadék a gyorsasági végére. Meeke ennek ellenére a negyedik helyen zárta a napot.

Luca Rossetti a második helyre hozta az Abarth-ot

Másnap azonban begyújtotta rakétáit, és két gyorsasági alatt nem csak ledolgozta 22 másodperces hátrányát, de még 11 másodperc előnyre is szert tett. – Toronymagasan ő a legjobb a mezőnyben – mondta róla a Magyarországon is jól ismert Grifone-csapat sportigazgatója még a belga Ypres Ralin.

Ez az előnye a következő gyorsaságin majdnem el is olvadt, amikor megint csak problémái támadtak a fékkel, de az utolsó két szakaszon megint csak elemében volt az észak-ír, és megnyerte a versenyt, mindössze 15,7 másodperc előnnyel a hazai pályán versenyző Luca Rossetti és 16,9 másodperccel csapattársa, a szintén Peugeot-s Nicolas Vouilloz előtt. Ezzel az IRC bajnoki címet is bebiztosította magának a szezonzáró Skót Rali előtt.

Meeke bajnokként ünnepelhette a győzelmét

– Sohasem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. A péntek esti szakaszok finoman szólva is érdekesek voltak. Centire pontos volt az itinerünk, és nagy jól elkaptuk a ritmus, de nem akartam elhinni, hogy ilyen jó időket autózunk – mondta Meeke, aki a szezon legnehezebb versenyén bizonyította, hogy jó helyre került a bajnoki cím. A Peugeot tehát a zsinórban harmadszorra megnyert gyártók bajnoki címe után az egyéniben is bajnok lett. Sőt az olasz versenyen még a kétkerékhajtású egyéni és márkabajnoki címet is besöpörték.

A Skoda ezúttal csak egy pontot szerzett

Ha ez valakinek nem lett volna elég, az első hét helyen a második Rossetti Abarth-ja mellett hat Peugeot osztozott. A dobogóról épp csak lemaradt Freddy Loix lett a negyedik, az éjszaka még élen álló Paolo Andreucci az ötödik, míg Renato Travaglia az utolsó gyorsasági után késett három percet az időellenőrzőről, ami miatt a harmadikról a hatodik helyre esett vissza. Szintén egy olasz, Luca Cantamessa lett a hetedik, míg a legjobb skodás, Juho Hänninen ezúttal csak a nyolcadik helyet szerezte meg.

Nagyon keményen helytálltak a magyarok is. A Vizin–Zsíros kettős az IRC kétkerékhajtású kupájában a hatodik helyet szerezte meg, ami pont elég volt ahhoz, hogy a bajnokságban az igen előkelő harmadik helyre lépjenek elő. Vizinék a versenyen a harmadik helyen is álltak, ám az utolsó gyorsaságin egy kicsit sikerült magukra ijeszteni.

Vizin a kétkerekes kupában a harmadik helyre jött fel

– Egy kicsit megúszott az autó hátulja, és egy sziklának nekivertük a bal hátsó kereket – mesélte Vizin. – Először azt hittem, hogy kiszakadt a futómű, aztán hogy defektet kaptunk. De szerencsére egyik sem történt. Így is nagy kifli volt azonban a hátsó futóművünkben, az autó folyamatosan keresztbe akart fordulni, ezért nagyon óvatosan jöttünk le a gyorsaságiról. Négy turbós Peugeot-val versenyeztünk egész nap, és úgy tűnt, hogy a harmadik, negyedik hely valamelyike meglehet. Nagyon szerettem volna előrébb végezni, de így is nagy dolognak tartom, hogy a Barum Rali után a szezon legnehezebb IRC-futamát, a Sanremo Ralit is teljesítettük, és nagyon büszke vagyok rá, hogy a kétkerékhajtású kupában a harmadik helyre jöttünk fel.

Sanremo Rali végeredménye:

1. Meeke–Nagel (GB/IRL) Peugeot 207 S2000, 2:20:03,5; 2. Rossetti–Chiarcossi (I) Abarth Grande Punto S2000, +15,7; 3. Vouilloz–Klinger (F) Peugeot 207 S2000, +16,9; 4. Loix–Miclotte (B) Peugeot 207 S2000, +19,8; 5. Andreucci–Andreussi (I) Peugeot 207 S2000, +28,1; 6. Travaglia–Granai (I) Peugeot 207 S2000, +46,5; 7. Cantamessa–Capolongo (I) Peugeot 207 S2000, +1:28,6; 8. Hänninen–Markkula (FIN) Skoda Fabia S2000, +1:41,8

IRC kétkerékhajtású kupa végeredménye:

1. Sottile–Gorni (I) Honda Civic Type R3C, 2:29:37,6; 2. Millet–Vial (F) Peugeot 207 R3T, +7:19,4; 3. Consigli–Ciucci (I) Peugeot 207 R3T, +9:06,8; 4. Vescovi–Guzzi (I) Peugeot 207 R3T¸+9:10,5; 5. Carella–Riolfo (I) Peugeot 207 R3T, +9:10,7; 6. Vizin–Zsiros (H) Honda Civic Type R3, +10:50,3; 7. Strambi–Niccolai (I) Peugeot 207 R3T, +11:00,2; 8. Pisano–Argentin (I) Abarth Panda Kit, +15:17,4

IRC bajnokság állása:

1. Meeke 60, 2. Kopecky 49, 3. Loix 37, 4. Vouilloz 31, 5. Basso 28, 6. Hänninen 21, 7. Ogier 10, 8. Tundo 10, 9. Cavenagh 8, 10. Magalhaes 8, 11. Rossetti … 42. ifj. Tóth 2

IRC gyártók bajnoksága:

1. Peugeot 112, 2. Skoda 73, 3. Abarth 43, 4. Ralliart (Mitsubishi) 42, 5. Proton 5, 6. Honda 1

IRC kétkerékhajtású kupa:

1. Millet 49, 2. Villa 36, 3 Vizin 11, 4. Piepers, Koitla, Tulio, Skoupil, Sotille 10

IRC kétkerékhajtású kupa, gyártók:

1. Peugeot 80, 2. Abarth 55, 3. Honda 53, 4. Volkswagen 16

Mihályi Csaba

Kapcsolódó galériák

Meeke az IRC bajnok

Meeke az IRC bajnok

Képek száma: 8 db

Galériák

További galériák »

Galériák száma: 2019 db

Tetszett a cikk?
Iratkozzon fel hírfigyelőnkre!
Köszönjük, hogy feliratkozott!
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)

Hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem szóltak hozzá. Jelentkezzen be, és legyen Ön az első!

A bejelentkezéshez használhatja a használtautó.hu illetve autóalkatrész.hu oldalon regisztrált e-mail címét is.

Ha még nem tagunk, itt regisztrálhat. Mindössze 2 perc az egész!


Infiniti M37 - első a benzinmotor, jön a dízel és a hibrid

Infiniti M37 - első a benzinmotor, jön a dízel...

Első körben a Jolly Joker 3,7 literes, 320 lóerős V6-os benzinmotorral készül meghódítani Európát az új japán prémium limuzin.


Vezettük az új Opel Merivát

Vezettük az új Opel Merivát


Új S60 - Volvo másképpen

Új S60 - Volvo másképpen

Toyota RAV4 teszt

Toyota RAV4 teszt

Némi képzavarral élve, identitását tekintve hullámzó egyéniség a Toyota RAV4: hol női ékszerdoboz, hol macsós zsebterepjáró, most azonban úgy tűnik, valahol félúton elakadtak a japán tervezők.


Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt

Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt


Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Chevrolet Spark 1.2 LT teszt


Friss cikkek

Ötajtós Chevrolet Cruze jön Párizsba

Ötajtós Chevrolet Cruze jön Párizsba

15 órája – Gépjármű Távirati Iroda

Könnyen pakolható és bővíthető csomagtérre számíthatnak az ötajtós Chevrolet Cruze használók. De még nem az idén.


Hyundai ix20 néven jön a Kia Venga ikertestvére

Hyundai ix20 néven jön a Kia Venga ikertestvére

17 órája – Gépjármű Távirati Iroda

A Toyotával egyszerre mutatja be kisautó kategóriás buszlimuzinját a Hyundai, az ix20-ast kifejezetten nekünk készítik.


Kiss Pál Tamás Skóciában folytatja

Kiss Pál Tamás Skóciában folytatja

17 órája – Sztori

Különleges pályára, Knockhillbe látogat a hétvégén a Brit Formula Renault-bajnokság, ahol Kiss Pál Tamás ralikrosszos múltja is jól jöhet.


Friss tesztek

Toyota RAV4 teszt

Toyota RAV4 teszt

Némi képzavarral élve, identitását tekintve hullámzó egyéniség a Toyota RAV4: hol női ékszerdoboz, hol macsós zsebterepjáró, most azonban úgy tűnik, valahol félúton elakadtak a japán tervezők.


Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt

Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt

Más akar lenni, mint a vetélytársak. Más akar lenni, mint az elődje. Mégis csupa jól ismert megoldással van tele az új Opel Meriva.


Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Eddig csak olcsó volt, de mostantól már divatos is a Chevrolet Spark. A legdrágább kivitele sem csillagászati, alig 3,2 millió forint, ezt próbáltuk.


Események

SUZUKI SWIFT 1.0 GL

Ár: 525.000 Ft

Évjárat: 1999 / 11

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

RENAULT R 25 Turbo D TD

Ár: 150.000 Ft

Évjárat: 1990 / 8

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

SUZUKI SWIFT GS Sport

Ár: 800.000 Ft

Évjárat: 2002

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin