Sikeres volt a taxisok demonstrációja, mégis várható blokád

Megélhetésükért, a csőd ellen küzdenek a taxisok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár második hete szerveztek demonstrációt a budapesti taxisok. Kifaggattuk őket: akár blokád is várható.

Nem a tegnapi volt az első demonstráció a közelmúltban a fővárosi taxisok részéről, hiszen egy héttel korábban, pünkösdhétfőn jelképesen eltemették 30 éves hivatásukat, miután információk szivárogtak ki a főváros vezetése által a közeljövőben megszavazni kívánt, s a tervek szerint már jövő év január 1-jén életbe lépő, a fővárosi taxik előírásait tartalmazó rendeletről. Bár a tervezet teljes egészét még az érintettek sem látták, az már köztudott, hogy 10 évesnél fiatalabb, legalább 1600 köbcentiméteres, légkondicionálóval felszerelt, egységes megjelenésű autókkal lehetne csak hivatalosan személyfuvarozást végezni, azaz taxizni.
Miután azonban a tegnapi volt az első olyan, ami komoly mértékben, ráadásul hétköznap délután forgatta fel Budapest közlekedését, magunk is megnéztük az eseményt, illetve megkérdeztük a résztvevőket, a szervezőket. Igazából épp akkor értünk a gyülekezési helynek számító, valahai Felvonulási térre, amikor az autók zöme Hősök tere irányába indulva a várost járta, így csak a városban autózó kollégánktól hallottuk, hogy rengetegen vannak, mi pedig az esemény központjánál annak életre hívóival készíthettünk interjút.
Mint azt a helyszínen megtudtuk, mintegy 1000-1500 fő vett részt a tüntetésen. Egyértelmű, hogy a taxisok megélhetésükért, létükért küzdenek, ugyanis sokuk számára csődöt jelentene a már mostani autójukra is érvényesíteni kívánt szabályzás, s így akár 2 hónapos, taxizásra átalakított, használt autóként ráadásul igen nehézkesen értékesíthető taxik szorulhatnának ki a piacról. Nehezíti a helyzetet, hogy a legtöbb taxis számára autója hitellel terhelt, így még kevésbé tudnának csak kiszállni azokból, illetve új, az előírásoknak megfelelő autót vásárolni. Magyarán nem csak munka nélkül maradnának, hanem jelentős hiteltartozás is a nyakukon maradna, amennyiben a jelenleg ismert elemekkel kerülne elfogadásra a taxikat szabályzó rendelet.
Mennyi idő alatt érnek ki?
A taxisok demonstrációja alatt nem csak kifaggattuk, próbára is tettük a taxisokat. Nyolc társaságot hívtunk fel, hogy el tudnának-e jönni zuglói irodánkhoz - végül egyiküket valóban igénybe is vettük. Bár információnk szerint a felvonuláson minden társaság képviseltette magát, s a diszpécserektől is megtudtuk, hogy a hétfő délutáninál rosszabb vállalási időket tudnak csak mondani, a legtöbb társaság 10 perces vagy az alatti kiérést ígért, ami egyáltalán nem rossz, hiszen annyi idő alatt az épületből is nehéz kijutni. Volt azonban olyan társaság is, aki fél órára tudott volna csak fuvart vállalni, a kapott ajánlatokat táblázatunk összesíti.
Budapest Taxi 10-30 perc
City Taxi 10 perc
Taxi 2000 20 perc
Rádió Tele5 Taxi 5 perc
6x6 Taxi 3 perc
Taxi4 6-7 perc
Taxi Plus 10 perc
Főtaxi 5 perc

Hirdetés

Miként azt az Országos Taxis Szövetség elnökétől, Metál Zoltántól megtudtuk, céljuk nem más, mint az, hogy a főváros vezetése ismét tárgyalóasztalhoz üljön velük, s a szakmában dolgozók észrevételeivel, érveivel együtt dolgozzanak ki szabályzást úgy, hogy az ne fél év múlva, a már meglévő autókra, hanem kezdetben csak az újként taxiként beállított autókra legyen érvényes. A helyszínen kérdezett fuvarozóktól megtudtuk továbbá, hogy amennyiben, illetve ameddig nem jutnak egyezségre Budapest vezetésével, addig a fővárosiak hetente számíthatnak forgalomlassító demonstrációkra, s akár az 1990 őszén megélt, a várost bénító blokád sem elképzelhetetlen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    Nem értem, sok ország sok városában egységes típusú és színű taxik ellene nem tiltakoznak a taxisok, és megélnek belőle..lehet reklamálni, de mint lentebb írtam megköszönhetik a csalóknak…

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    Aha, biztos a 2002-es full extrás Mercedesben kockáztatja az életét a szegény anyuka nem a 1980-as BKV buszon vagy a metrón , ami bármikor kigyulladhat. A repülők is repkednek 20-30 évesen, érdekes hogy mindig a személyautókat kellene csak pár évente lecserélni. Ha taxiként, a szigorúbb műszkin megfelelt, nem tudom mi probléma lehet egy jól karban tarott 10-15 éves autóval.
    Menj és oszd sz észt a BKV-nak, alig van 10 évnél faitalabb járművük, nagy részük tényleg életveszélyes, de ez valahogy senkinek nem probléma. Tudsz akár egy esetet is ahol az “öreg” taxi műszaki hibája miatt sérült meg valaki ?

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    “Canethx” Te egy olyan irigy büdösbogár vagy,hogy azért ilyen csöves ez az orzág,mert ilyenekkel van tele mint te!Mit csinálsz te büdöstojás,ahol csak 7 évig lehet használni az autót?Bkv
    sofőr vagy,mert ott finom kis 7 éves autók mennek!

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    Az a vicces az egészbe, hogy a hozzászólásoddal és a mentalitásoddal, valamint a nagyon sokat mondó neveddel saját magad járatod le. Hogy az első szavad az anyádról megvan a véleményem 🙂 na ez a másik fele. Egy szánalmas kis tuskó lehetsz. Szóra sem vagy érdemes. Üdvözletemet küldöm

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    A taxisok mindig csak sírni tudnak. Biztos van kivétel, de a legtöbb fillérvadász, koldusnak csak a szája nagy és nem veszi észre a nagyon hatalmas eszével, hogy új állást kellene keresni, mert amit most csinál az már nem kifizetődő. Nem tudom őket sajnálni és rajtam kívül sokan nem értenek velük egyet. Ha megcsinálják azt ami 90-ben volt túl sok támogatóra nem számíthatnak. A hétfői demonstrációnál is sokan bokán rúgták volna őket. Hány ember téphetné a száját és kimehetne az utcára balhézni, mégse teszi meg, hogy más életét megkeserítse. Én is munkára használom a kocsimat és megkötés, hogy 7 évnél idősebb nem lehet, pedig nem szállítok vele utasokat. Engem is érint a 430 forintos gázolaj, én is fizetek magam után járulékokat. Akkor az utca koldusa (taxis), aki életekért is felel, mert lehet, hogy beül mellé egy anyuka a két gyerekével mit van azon felháborodva, hogy neki nem lehet 10 évnél idősebb a járgánya.
    Savanyú a szőlő mi kedves taxisok? Húzzatok állásinterjúra, hátha felvesznek titeket valahová.
    Mit nem lehet azon belátni, hogy 6000 taxi nem fér el 1700 droszton? Hol akarnak 240 Ft-ot keresni kilóméterenként, amikor a kutya nem ül be egy taxiba még 150 Ft/km mellett sem. Ezeket végig kellene gondolni aztán balhézni. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb ember utálja a taxisokat és előbb ül be egy félig kiszippantott pöce gödörbe, mint egy taxiba

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    Ezt azoknak köszönhetik akik mahinálgatják a taxamétert.Ebben kellett volna összetartaniuk.2000-es évek elején egyszer mentem a naiv falusiként a Nyugatiból a Délibe taxival, ház azt hittem kib@szom a taxist mikor láttam az órán az 5300 forintos összeget..Ember, akkor abból a pénzből 200km-t tudtam volna autózni! Ez halál pontosan 4km-nyi távolság, és egy ott drosztoló taxival mentem, tehát még kiszállási díjat sem számíthatott fel.Jelenleg egy tarifakeresővel számolva, 1200-1500 forint a tarifa :)) nem sajnálom őket..

Vélemény, hozzászólás?