Meleg helyzet a veteránversenyen

Megesik, hogy a milliárdokat érő versenyautót is megtörik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Goodwood Revival egy olyan csodás rendezvény, ahol eredeti veterángépeket láthatunk versenyezni, ráadásul a pilóták mindent kihoznak belőlük, ahogy régen, így baleset is esélyes.

Jellemzően tapasztalt pilóták vesznek részt a Goodwood Revival versenyen, a milliárdokat érő veterán versenyautókhoz komoly tudás kell. Ráadásul határon autóznak, ez nem csak bemutató, valódi verseny, ahol olykor becsúszik némi baki is. Legutóbb Adrian Wilmott hibázott, a lenti videóban ezt láthatják. Szerencsére nem esett nagy kár a ritka Aston Martin DB4-ben – legalábbis ami a képeken látszik. Ez főleg a pilótának köszönhető, akinek nagyjából sikerült összeszednie az autót, mielőtt belecsapódott a gumifalba. Borzasztó kiélezett csatát vívtak az előtte haladó E-type-pal, minden kanyart szinte keresztben csúszva, egymás lökhárítóján autózva vettek. Az előzés viszont kicsit balul sikerült, a DB4 első kerekei leblokkoltak a kanyar előtti féktávon, megcsúszott és még a füvet is érintette, így a pilótának csupán annyi lehetősége volt, hogy valahogy megfordítsa, hogy ne orral vágódjon a falba. Így még a versenyt is folytatni tudta, javítani majd az autó hátulját kell, látszik, hogy egy picit lefittyedt a karosszéria.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:48
    Permalink

    A GW Revival rajta van a bakancslistámon. (a Le Mans CLassics mellett) Csak sajna nehéz kijutni és amellett hogy folyton rossz oldalon közlekednek, de még észre sem veszik.

    Amúgy ezeken a versenyeken teljesen szokványosak a kicsúszások, a Spa Summer Classics ([url]http://autossagok.blog.hu/2016/07/01/spa_summer_classics[/url]) majdnem minden futamán volt kicsúszó… Érdemes megnézni a végén a Crash and action összefoglaló videót, tényleg sok érdekes történik egy ilyen versenyhétvége alatt.

    Meg remek a hangulat is…

Vélemény, hozzászólás?