Ismeretlen tettes zúzta le a Lexust

Meghúzták a Lexust, kijavítottam

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem tudni, ki tette, de parkolás közben, csúnyán megsérült a tesztelésre kapott Lexus. Némi otthoni kozmetikázással azonban szinte eltűnt a sérülés.


Tesztautó átvételekor legtöbbször felhívják figyelmünket a járgányok korábbi sérüléseire, a Lexus CT esetében ilyen nem volt ugyan, de körbefutottuk a kocsit, egyértelmű volt, hogy sértetlen - volt még akkor. Ugyanis a teszthét felénél az autót használó kollégám egy ártatlan kérdéssel fordult hozzám, mint a kocsi átvevőjéhez: tudok e a hátsó lökhárító baloldali sérüléséről? Válaszom egyértelmű nem volt, s ahogyan végigpörgettem az elhozást, tisztán emlékeztem, hogy a kellemes délutáni napfényben egyértelműen észrevettem volna a sérülést, tehát biztosan nem volt rajta. Ez tehát nálunk történt - mese nincs, még akkor is, ha senki sem parkolt vele ügyetlenül - legfeljebb olyan helyen, ahol másik autós könnyedén megkaristolhatta.

Ez történhetett, s a koszos autón még csak egy fekete horzsolásnak tűnő karc mosás után még ordítóbban, több aprócska karcolás mellett éktelenkedett a metálbordó kocsin. Jeleztem is a toyotásoknak - sorry, ez van, valaki meghúzta a CT-t, vállaljuk. Pesze rögtön megjegyeztem, a zöme azért polírozhatónak tűnik, s mivel nem szeretek a levegőbe beszélni, a tavaszi karceltávolítós cikkünkből ismert, nagyjából 10 éve vett polírozószettemmel neki is láttam a javításnak szombat délelőtt. Tartott mintegy 10 percig, háromszori nekifutás után az eredmény lélegzetelállítóan jól sikerült, a csúnya seb két picike festékhiánnyá zsugorodott, ami mivel épp a lökhárító kerékjárati-ív felőli szélénél található, ha nem épp az incidens helyét vizslatjuk, fel sem tűnik.
Hétfőn így aztán már lelkiismeret furdalás helyett inkább büszkeséggel adhattam vissza az autót - a parkolás közben történt sérülésről ugyanis a tettét fel nem vállaló elkövetőn kívül senki sem tehet, a kocsi eredeti fényének visszaadása pedig tényleg jó érzés, s így az importőr előtt sem kellett pironkodni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?