Megnéztük az új rendőri BMW-ket

Mégiscsak rendőrnek kellett volna menni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szép új BMW motorokkal gazdagodott a rendőrség, megnéztük, mit tudnak és hogyan hajtják őket gyakorlás közben. Aztán meg hihetetlen rendőri felvezetést is kaptunk.


Ülünk az autóban, kettecskén megyegetünk az operatőr kollégával, előttünk pedig rendőr takarítja az utat. Nem száguldunk, se hírességek, se egyéb nagyon fontos emberek, se politikusok nem vagyunk. Nem veszélyeztetjük, nem bosszantjuk a szembejövőket, de az azért mókás, hogy egyesek miként reagálnak a felezővonalon haladó közeg karjelzéseire. Például megállnak. S hosszasan időznek azon tűnődve, hogy mondjuk akkor mi is történt?! Horváth Miklós r. tzls., azaz rendőr törzszászlós és oktató, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dabasi Autópályának munkatársa mindenesetre motorjából kiállva mutatja, hogy tessenek lehúzódni, feltétlen szabad utat engedni - most épp nekünk. Tempomatozik, kanyarban is magától értetődő mód egyensúlyozza a gépet, nekem pedig kezd elkerekedni a szemem, s máris másképp állok a témához.
Hirdetés
A téma eredetileg ugye az volt, hogy nemrég új motorokat kapott a rendőrség. BMW R 900/1200 RT-P típusúakat, szám szerint nem kevesebb mint 48-at. Hát nézzük meg, milyenek a motorok, kérdezzük meg, mivel tudnak többet, miért jobbak a régebbieknél. Amik BMW-k meg Yamahák. Én meg úgy vagyok a motorokkal és a motorozással, hogy sehogy, legfeljebb évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy most már aztán tényleg le kéne tenni valamilyen motoros jogsit. Mindegy, a feladat adott, irány Újhartyán, vár minket Horváth úr, s mindent elmond, amit csak tudni szeretnénk.
A flotta átadás-átvételéről szóló cikket nyilván becsülettel áttanulmányoztam, s elraktároztam, hogy ezek a kétkerekűek gyárilag lettek rendőrségi használatra felkészítve, a technika világszínvonalú, s 10-ről 7 évre csökkent a szolgálati motorok átlagéletkora. A közlekedésrendészet mellett a motoros rendőrök védett delegációk kísérésében, rendezvények biztosításában vesznek részt, továbbá az illegális migrációval szembeni fellépéskor is megjelennek. A lovas rendőrökhöz hasonlóan a motoros rendőrök is tekintélyt parancsolnak megjelenésükkel, fellépésükkel, felszerelésükkel és kulturált rendőri intézkedéseikkel... A 48 új BMW motor 300 millióba került, tehát darabja több mint 6 millió forint. Hűha.
Hűha bizony, ez talán autós párhuzammal inkább 5-ös BMW, mint H Astra, ráadásul tök jól néz ki a paripa - konstatálom már a M5-ös autópálya tőszomszédságában, a dabasi alosztály garázsában. Hogy 2 hengeres boxer 878-1170 cm3-es lökettérfogattal, 61-81 kW-os teljesítménnyel, kevésbé releváns, és az sem rettenet, hogy a vagy 155 lovas 4 hengeres FJR 1300-asnál lassabb. Nagyon más a két motor – szögezi le a 27 éve motoros rendőr, 13 esztendeje kiképzőként is tevékenykedő instruktorunk, aki őszintén áradozik az új BMW-ről. Szerinte egy motoros rendőr álma ez a motor: kényelmes, biztonságos, kormánypozíciója és üléspozíciója is ideális, tökéletes partner a napi 12 órás szolgálat elvégzésében.
Látni Miklóson, tényleg látni, hogy szerelmes a motorba. Annak idején, 1986-ban azért ment el rendőrmotorosnak, hogy jó motorokat motorozhasson. És ilyen jó még sosem volt. Na de valóban világszínvonal ez a BMW? Az. Az osztrákok, a németek is ezt használják, ebben nincs különbség… Egy 1200-ast vizslatunk (a 48-ból 28 ilyen, a másik 20 db 900-as), tekintélyes jószág. A súlya több mint 260 kg. Pest megyében négy van belőlük, az alosztályon kettő. A vízhűtéses Yamahával szemben ez levegő/olajhűtéses, s bár nem a sebességre van kihegyezve, azért a 220-at viszi, ha arról van szó.
ABS van, tárcsafékek, állítható magasságú szélvédő, bukócső, nagy dobozok a szolgálati feladathoz szükséges felszerelésekkel, háromféle – közelről süketítő – kürt, hifi bezzeg nincs. A nem szerény méretek és a súly ellenére is mozgékony a motor, s döntögethető is. Döntik is rendesen, de a többit, a régebbieket is – erről egy kiképzési részbe belekukkantva az örkényi Euroringen győződünk meg, ahol tucatnyi leendő rendőrt oktat épp. (Oktatást amúgy ma egyedüliként az ORFK RSZKK Rendészeti Szervek Kiképző Központja végez.) A németek szerint bolondok vagyunk – meséli Miklós, aki a többi motoros rendőrrel együtt - számomra legalábbis - meglepően, kellemes meglepetést okozva nagyon közvetlen, szívélyes és baráti. A „bolondság” mögötti szakmai tudást pedig az támasztja alá, hogy az ügyességi versenyeket rendre a magyar motoros rendőrök nyerik...
Még elhangzik, hogy az új BMW-k esetleges „sufnituningját” nem engedi a gyár, a Pest megyei gépek szervizelését például a Wallis Pestnél intézik. A közlekedési kultúrára, a motorosokra térve a sokat látott és tapasztalt rendőr azon a véleményen van, hogy folyamatosan javul a közlekedési kultúra itthon, s ő úgy látja, a motorosok felvállalják, hogy tavasszal és/vagy váltásnál megismerjék motorjaikat. Ez a leglényegesebb: az alapoknál kezdeni, s fokozatosan elsajátítani a szükséges ismereteket. Ha a motoros felismeri, hogy szüksége van a tanulásra, már jó úton jár, s tesz úgy önmaga, mint mások biztonságáért.
Ülünk az autóban az operatőr kollégával, s élvezzük-csodáljuk a felvezetést. Legszívesebben csak kíséreteknél, parádékon látnánk az új BMW-ket (meg a régebbieket és a Yamahákat) lovagoló rendőröket, de sajnos baleseteknél is megjelennek. Általában ők jelennek meg elsőként, ők férnek el az autósorok között, ők a leggyorsabban mozgósíthatók, ők kezdik meg a terelést, a forgalomirányítást. Néha napi 12 óránál is hosszabb szolgálatokban. Nem mindegy hát, hogy milyen technikán teszik mindezt. Egyszer tán majd az élet egyéb területein is felzárkózunk az osztrákokhoz meg a németekhez, vagy nem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:10
    Permalink

    Nem véletlenül álltak meg az autósok a karjelzést látva, hisz az erre vonatkozott (a felemelt jobb kéz tenyere). Szerintem elég lett volna a bal kézzel leterelni őket. Viszont HM tényleg nagyon jó motoros rendőr és elismerésre méltó, hogy ennyi év után is még lelkesen teszi a dolgát. Az 1200RT pedig egyértelműen nagyon jó gép.

Vélemény, hozzászólás?