Árzuhanás az autópiacon: akár 3 millió forintos csökkenés

Mikor vegyünk új autót? 3. rész

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A megannyi változást hozó újév bizonyos márkáknál emelést, de jobbára árcsökkentést hozott. Helyzetkép regadó-mérséklés és áfadagasztás után.


Beköszöntött az újesztendő, s kezdünk szembesülni a korábban beharangozott változások hatásaival. Csökkent ugye a regisztrációs adó, nőtt az áfa, közben folyamatosan ingadozik a forint/euró árfolyam, de valahogy mindig az a vége, hogy kevesebbet ér a magyar pénz. Írtunk már ezt megelőzően egyértelműen olcsóbbodó márkákról, folytattuk egy vegyes körképpel, nos, az autópiac ütőerén tartott ujjunkat továbbra sem elemelve nézzük hát, milyen irányú korrekciót eredményezett az évváltás az Alfa Romeo, a Citroën, a Dacia, a Honda, a Hyundai, a Lancia és a Mazda háza táján.
A legfrissebb adatokat tartalmazó Datahouse-jelentés alapján elmondható, hogy inkább csökkentek, mint nőttek az új autók árai, a gyártók mindent megtesznek minimálisan emelkedő, ezzel együtt siralmas eladásaik fellendítéséért. Itt van például a Citroën, és elsősorban a C-Zero elektromos autó, melynek ára elképesztő 16,66 százalékkal 10 163 125-ről 8 469 630 forintra apadt. Így sem olcsó, de az, hogy nagyjából egy Dacia Sandero ára marad a zsebben, nagyon nem semmi.
Lesz szó a Sanderóról is, előbb azonban még vegyük át, milyen Citroëneknek merre mozdult az ára: az Exclusive csomagos C3 kisautók átlagosan 5,74 százalékkal, egységesen 270 ezer forinttal drágultak a decemberi kedvezményes árhoz viszonyítva, közben megjelent egy új kivitel, az 1,4 literes, 68 lóerős e-HDi Airdream MCP Collection, robotizált váltóval és 3,4 l/100 km vegyes fogyasztással, rekordalacsony 87 g/km CO2-kibocsátással, 4,5 milliós akciós áron. A C3 Picasso egyterű Collection és Exclusive változatai átlagosan 3,88 százalékkal, 130-180 ezer forinttal drágultak a decemberi kedvezményes árhoz viszonyítva, újdonság az 1.6 e-HDi 90 Airdream MCP6 Collection kivitel 4,2 l/100 km vegyes fogyasztással, szintén robotváltóval, 4 930 000 forintos akciós áron. A C4 kompakt teljes palettája átlagosan 0,59 százalékkal, 20-120 ezer forinttal olcsóbb lett a decemberi kedvezményes árszinthez viszonyítva. A C4 Picasso egyterű átlagosan 2,82 százalékkal, 130-230 ezerrel, a középkategóriás C5 átlagosan 0,24 százalékkal, 20 ezer forinttal kerül kevesebbe a decemberi akciós árhoz képest.
A Daciák mind olcsóbbak lettek. A Sandero kisautó átlagosan 10 százalékkal/280 ezer forinttal, a Logan MCV egyterű 9 százalékkal/durván 300 ezer forinttal, a Duster szabadidő-autó 7,5 százalékkal, 291 ezer forinttal kerül kevesebbe. A belépő Sandero (1.2 75 LE Access) alapára 1 790 000, az 1.6 90 LE Access Logan MCV-é 2 090 000, az 1.6 16V 105 LE Etanol 4x2 Access Dusteré 2 650 000 forint. Finanszírozási kedvezményük is nőtt, hiszen a Renault Crédit Prémium Benefit szolgáltatás igénybevételével további 300 ezer forint bónusz, 5 év ingyenes karbantartás, hitelfedezeti biztosítás és + 3 éves vagy 50 ezer km-es kiterjesztett garancia is jár.
Az Alfák és a Lanciák is mind olcsóbbak lettek: a MiTo kisautó ára átlagosan 0,67 százalékkal/34 ezer forinttal, a Giulietta kompakté 1,27 százalékkal/86 ezer forinttal, a középkategóriás 159-é 2,39 százalékkal/217 000 forinttal csökkent. A kifutásához közeledő 159-esből ugyanakkor megszűnt nem kevesebb mint 6 változat forgalmazása. A Lancia Ypsilon, Musa, Delta, Thema és Voyager modellek 1,81-3,83 százalékkal kerülnek kevesebbe, forintban ez akár 936 ezret is jelent a csúcsmodell Thema 3.6 V6 Pentastar Platinum szedán esetében.
Megkezdődött a Mazda CX-5 crossover forgalmazása egy 2,0 literes benzines, valamint kétféle 2.2 literes dízelmotorral, 6 fokozatú manuális vagy automata váltóval és négyféle felszereltséggel 6 880 000 forintos ártól – ez az elsőkerekes, benzines Emotion kivitelt takarja. Az egy számmal nagyobb CX-7 szabadidő-autó átlagosan 6,91 százalékkal/690 ezer forinttal lett olcsóbb a decemberi akciós árhoz viszonyítva. A Mazda2 kisautó átlagosan 5,68 százalékkal/240 ezer forinttal, az MX-5 roadster 6,66 százalékkal/506 ezer forinttal kerül kevesebbe. A Mazda3 kompakt átlagosan 7,05 százalékkal/396 ezer forinttal, a Mazda5 egyterű átlagosan 6,04 százalékkal/401 ezer forinttal, a középkategóriás Mazda6 átlagosan 8,27 százalékkal/656 ezer forinttal lett olcsóbb a decemberi árszinthez viszonyítva. Csak a fanatikusok kedvéért: a BT-50 kishaszon-pickup ára százalékban nem kifejezhető mértékben, átlagosan 77 forinttal mérséklődött, van olyan változat, amely 12 forinttal bizony drágult a tavalyi modellévhez képest. Lehet ma bármit kapni 12 forintért?
Hirdetés
Megkezdődött az új Honda Civic ufókompakt forgalmazása, erről bővebben itt olvashat. A kifutó, 2011-es modellek átlagosan 0,19 százalékkal/8667 forinttal olcsóbbak a novemberi akciós árhoz viszonyítva. A CR-V szabadidő-autó átlagosan 0,1 százalékkal/8000 forinttal, a középkategóriás Accord 0,15 százalékkal/11 ezer forinttal kerül kevesebbe a novemberi kedvezményes árral szemben. Az Insight hibrid ellenben megdrágult, és nem is kicsit: átlagosan 11,45 százalékkal/633 ezer forinttal.
Négy változott árú Hyundai-modell közül egyedül a Genesis Coupé olcsóbbodott, átlagosan 19,14 százalékkal, ami egyben 2 333 333 forintot jelent, azaz még az i-MiEV-nél is komolyabb az árcsökkentése. A 3.8-as V6-osok kerek 3 millióval kerülnek kevesebbe! Az i10-es mini ára 3,57 százalékkal/100 ezer forinttal, az i40-é (úgy az élőben még nem is látott szedáné, mint a már ismert kombié) átlagosan 2,41 százalékkal/200 ezer forinttal, az ix35 szabadidő-autóé 2,52 százalékkal/208 ezer forinttal nőtt – utóbbié a tavaly januári akciós árhoz képest.
Azaz vételár alapján az új autót vásárlók akár jobban is járhatnak mint tavaly, a forgalomba helyezésért, azaz vagyonszerzési illetékként ők (az idős autót nevükre vevőkkel szemben) egységesen magasabb összegeket lesznek kénytelenek megfizetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?