Melyik a legjobb csajozós autó?
Milyen autóval induljunk ismerkedni?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Vajon milyen autót válasszon az a hím, aki hölgyekkel szeretne ismerkedni? Összeírtuk az elmúlt évek tapasztalatait, s nem titkoljuk el a legnagyobb igazságokat.
Férfiak legszívesebben rá se néznének, pedig egy Lancia Ypsilon bizony jó lehet a hölgyek elcsábításához, de legalábbis az ismerkedéshez
Alapigazság, hogy nem érdemes autóval hódítani, hiszen a lényeg az ember önmaga, illetve, hogy nem is ajánlott ott nyomni a csengőt, ahol az autó számít. Valljuk azonban be, egy autó is jelentősen egyszerűsítheti a hódítás menetét, illetve rövidítheti idejét, ahogyan a stílusos, vonzó megjelenés, öltözet is. Hiszen az autó is öltöztet. Nem árt, ha feltűnő, de pontosan tud ártani, ha túlzottan az. És gyakorlatilag biztosak lehetünk abban, hogy noha sokan hangoztatják, hogy őket ugyan nem érdekli, hogy kinek milyen autója van, igenis mindenkit érdekel. Akár csak azért, mert az autóválasztás, de az ahhoz való viszonyulás is sokat elmond az emberről.
Egy új GL vagy inkább egy szögletes G? Ha koros is, akkor is utóbbi a nyerő, de egy friss példány is vonzóbb és egyedibb lehet
Egy jó csapatás a Ferrarival? Ezzel aligha leszünk befutók, de a parkolóban azért sokat ér egy modern, drága, mindenki által ismert sportkocsi
Érzék kell a megfelelő példány kiválasztásához, s vehetjük úgy, hogy vannak tuti befutók, tekintet − és más egyéb − mágnesek, mint például egy Audi R8, bármely Aston Martin, Bugatti, Ferrari, Porsche, azért azt is el kell ismerni, hogy miként nem szabad mindenhova Armani öltönyben menni, vannak helyzetek, amikor ezen autókkal nem csupán a legfeltűnőbb, könnyű szerrel a legnevetségesebb taggá is tehetjük magunkat. A földúton megközelíthető vidéki telekre rendezett szalonnasütéshez − miként Armani öltönyben − úgy drága és lapos sportkocsival sem ajánlott érkezni. Sokkal menőbb mondjuk egy G Mercivel, akár egy új, AMG motoros benzinzabálóval, akár egy leselejtezett katonai példánnyal, amiről elmondhatjuk, akár ejtőernyővel is letehették volna a mezőre, ez neki rutinművelet.
Autók, melyekkel csak komoly önbizalom kíséretében érdemes hódítani:
Szögletes Corollával, Trabanttal vagy Ladával nem könnyű segíteni az ismerkedést, semmiképp se parkoljunk velük a bejárat elé
Minél hétköznapibb autóval indulunk hódítani, annál nehezebb dolgunk lesz. Már a sablon középkategóriásokkal, de a 80-as évek modelleivel, netán az egykori KGST országok autóival is önbizalommal és sármmal megáldott legyen az ember, aki hódítani kíván. Ezen autókat jobb nem közvetlenül a bejárat elé állítani, velük aligha lehetünk befutók. Ellenben, ha már van annyi sikerünk, hogy beültethetjük − az autóba − a kiszemelt hölgyet, az legalább legyen tiszta, ne rontsa tovább az első pillantásnál szerzett benyomást.
Autók, melyekkel már labdába rúghatunk:
Egy különleges, nyitható tetejű autó idősen is vonzó tud lenni, legyen persze lemosva, csillogjon, vesse a fényt
Ha autónk igényes, tiszta és van legalább valami különös ismertetője, ami miatt a haveroknál egyáltalán szóba lehet hozni, amit meghallva a hölgyek felkaphatják a fejüket, már érdekesek lehetünk mi is. Lehet így akár egy patika állapotú Lada − pláne egy dupla kereklámpás − a csáberő, de akár egy Golfból, Octaviából, Ibizából is lehet különlegeset készíteni, csak persze arra kell figyelni, hogy ne nevetségessége miatt legyen különleges az autónk. A tuningolásnál továbbá azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az átalakítással ne tegyük használhatatlanná vagy nehezen használhatóvá az autónkat, továbbá, hogy ne szálljanak el nagyon a költségek. Könnyedén lehet vagyonokat költeni egy autóra, míg a ráfordításból akár könnyedén kijöhet egy tuti befutónak számító kabrió, mondjuk egy korosabb Mazda MX-5, Fiat Barchetta vagy akár egy régebbi sportosabb modell vagy akár luxus-, illetve sportautó is.
Autók, amelyekkel a legtöbb pillantást kaphatjuk:
Nehéz labdába rúgni, ha egy SLS AMG is áll a parkolóban. Csillagos is, ajtaja is szárnyas, meg azért a benne lévő 571 lóerő is jól hangzik − szó szerint
Akármennyire is egyedi az autónk, egy középkategóriás modellel vagy egy olcsóbb kabrióval csak másodhegedűsek lehetünk, ha a parkolóba olyan nagyágyúk is begördülnek, mint a 7-es BMW, az S-osztályos Mercedes bármely generációja, s természetesen a Porsche, Ferrari is bármikor komoly hívószó. Fokozottan az, ha a legfrissebb, legdrágább verziókról van szó. A nőstények számára ösztönösen a legjobb vadász a legvonzóbb, szeretik a biztonságot, a pénz pedig azt ad, s egyszerűsítheti, lerövidítheti az ismerkedést, ha ezt egy autó kifejezi. A kupé, a kabrió, s a prémiummárkák sora egyaránt arról szól, hogy tulajdonosa megengedheti magának a luxust, az életérzést. Ezekkel már nem is a kijárat elé vagy azzal szembe kell parkírozni, hanem közvetlenül mellé esetleg bele az ajtóba, hagy lássa mindenki, hogy ki a király!
Persze nem épp életszerű példa az egy-egy alkalomhoz való autóválasztásról beszélni, sokkal érdemesebb arról, hogy milyen legyen az egyetlen autó. Gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy bármilyen, csak kommersz ne! És persze legyen igényes. Nem, nem feltétlenül prémiummodell, hanem önmagához mérten igényes. Lehetőleg nem törött, horpadt, vagy ha mégis, akkor legyen legalább elemenként különböző színű. Koszos semmiképp, de illatosítókkal se legyen teletömve. Ha mégis ki kellene űzni belőle valamilyen szagot, csakis természetes anyagokkal tegyük, ilyen lehet a szellőzőkbe rejtett tűlevél-, vagy kávészem-csomag.
Érdekes lehet egy miniautó is, például egy eredeti Mini, de bármilyen kicsi, aranyos modell, hiszen egy kicsi aranyos autóval sok esetben érdekesebbek lehetünk az ilyeneket kedvelő hölgyeknél, mint egy visszataszító SUV-val vagy egy kutyaközönséges alsó-vagy akár felső-középkategóriással. Ha azonban valakinek ilyenje van, s azzal szeretne kitűnni a tömegből, az sem teljesen lehetetlen, e célt szolgálják a tuningmegoldások, akár egy Passat is aranyosítható vagy vadítható, illetve a kettő akár egyszerre is megoldható, ám a finomhangolás nagyon óvatosan végzendő művelet, könnyedén rossz irányba mehet a munka, s a végeredménnyel – ha egyáltalán feltűnők leszünk, miként sportkocsival a földúton, könnyedén lehetünk nevetség tárgya.
Ha viszont van választási lehetőség, a kabrió tuti befutó. Amennyiben vagyunk már annyira nyerő helyzetben, hogy csupán egyedül tudjuk invitálni a hölgyet, remek lehet egy Mazda MX-5, de egy Alfa Spider is. Ha azonban csak a barátnőjével, barátnőivel együtt lenne hajlandó beülni, bizony jobb egy négyüléses, akár egy amúgy kevésbé szívdobogtató Opel Astra TwinTop, Peugeot 307 CC. A szép állapotú veterán, de akár youngtimer hasonló befutó, mint a kabrió. Lehet Lada is, sőt, egyre menőbb, de a 10 éve már nagyon lenézett, 20 éve is megmosolygott Trabant is kultautónak számít ma – természetesen csakis makulátlan állapotban. És érdekes, de akár egy furgonnal is lehetünk sokak kedvencei, ha például költöztetni, cipekedni kell vagy épp a társaságot kell elvinni valahova.
Mennyire csajozós az autód?
- Tiszta, igényes, nem horpadt
- Van benne üzemanyag, hogy mindenkit hazavigyen
- Üzembiztosan levisz legalább a Balatonig
- Van legalább egy olyan hangzatos jellemzője, amit a hölgy bármely barátnőjének el tud mesélni: feltűnő színű, érdekes formájú, szokatlan méretű (rövid-hosszú-lapos-magas-széles), jó állapotú veterán, illetve komoly hifis, erős motorú, ültetett, „nagyfelnis”, öblös hangú kipufogós, kagylóüléses
- Ismert sportkocsi- vagy luxusautó-márka, nyitható tetejű
Ha csak az elsőre tudtál igennel felelni, vesd be minden személyes sármod, szükség lesz rá! Ha már a második is megállja a helyét, esetleg nem kell görcsölnöd, hogy milyen ruha legyen rajtad. Tovább javulnak az esélyeid, amennyiben a harmadikra is igent mondhatsz, s már nyerőnek érezheted magad amennyiben a negyedikből is találsz rád/autódra illő jellemzőt. Ha pedig az utolsóra is igennel felelsz, a befutáshoz elég lesz a sátánnál csak egy kicsit kevésbé rondának lenned. A fordított sorrend azonban nem állja meg a helyét, a feltételek egyszerre kell, hogy teljesüljenek. Magyarán hiába van kabrió ferrarid, ha az koszos, horpadt, vagy be kell tolni.
Milyen tehát az ideális csajozós autó? Karbantartott, igényes, finoman, körültekintően vezetett és nem utolsó sorban tankjában üzemanyaggal rendelkező, nincs ugyanis kevésbé nevetséges, mint amikor a fullextrás, bőrüléses sok lóerős autót a hó végén úgy kell vezetni, hogy még akár egy vidám fiatalokkal teletömött Kispolszki is legyorsulhassa.
Mit mond a célcsoport, azaz két fiatal hölgy?
|
|
|
|
Piacon az új Skoda Octavia RS
Nálunk terv, de az amerikaiaknak már tetszik az új Mondeo
Kétszer annyit nő a benzin, mint a gázolaj ára
Mazda 626 2.0 GLX, 1983 - használtteszt
Így néz ki Darth Vader SLS AMG-je
Kellemetlen visszahívás: rágja a rozsda a Maseratikat
Öt évig nem kell szervizre költeni - itthon a Renault Captur
Piaci körkép: nem alapmotoros és nem veterán autók 200 ezer forintig
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
SAAB tesztek
Saabad választás!
Ha japán modell lenne, már hatszor leváltották volna. De ő csak áll s véd. Márkahagyományokat, biturbó dízeleket, lifestyle kombikat, kényelmes automatákat, skandináv életérzést...
Még több SAAB tesztCímlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
2 napja – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
3 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
4 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
3 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Ismét elindul a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő
- Amatőr tuningnapon jártunk, megtudtuk, mire lehet jó
- Íme február gyorshajtó rekorderei. 300 ezresek is vannak
- Tovább nőhet a benzin árelőnye a gázolajjal szemben
- Kínának kell, 2014-ben elektromos Saab 9-3 is jöhet
- Tovább emelkednek az üzemanyagárak
- Így nézett ki az autóútra futó orosz repülőgép
- Mi lesz veled bioetanol?
- Előbb hagyományos motorral tér vissza a Saab
- Saab 9-3 Viggen, 1999 - használtteszt
Használtautó.hu
|
Ár: 1.150.000 Ft Évjárat: 2003 / 12 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.690.000 Ft Évjárat: 2005 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 799.000 Ft Évjárat: 2000 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |





























































































































































































































































































































































































































































Hozzászólások (29 db)
Ilyen gagyi cikket régen láttam, igen ferrarival megy a magyar átlag udvarolni ..akarom mondani "csajt felszedni" modern idők szvával, ne terjesszék ezt az igénytelenséget!
ehhez a cikkhe pont talal a kis panda reklam :)) http://www.youtube.com/watch?v=4CpfVbmTJE4
Miért is számitana az autó? Legyen ápolt, mint a gazdája (EZ persze hölgyek által vezetett autókra ugyanúgy vonatkozik.....) -inkább legyen szerény a külseje. Ahogy a szilikonos mellek nem jönnek be - a kiszélesitett kerekek vagy agyon spoilerezett kis motorú autók se...Laci
Azok a férfiak hódítanak minél jobb autókkal, akik a belső üres tulajdonságukat próbálják ezzel kompenzálni, és erre persze mindig lesz vevő hölgy.
Annak a hölgynek akinek nem mindegy, hogy a randi elején vagy végén mibe ül bele, annak a férfi pénztárcája vastagsága sem mindegy.
Én is megnézem az autókat, de nem az érdekel, hogy ki vezeti.
33 Trabantom van. Az első 4 pontra jókora igennel tudok felelni. Valahogy még sincsen csajom...
Ma a Nádor utcában láttam egy parkoló Lexus SC 430 -as gépet. Na az minden vitán felül egy csajozós autó.
http://en.wikipedia.org/wiki/File:Lexus_SC_430_Tiger_Eye_Mica.jpg
A színe is ugyazez volt, mint a képen.
"Kinyitott panorámatetővel egy 1,2-es Renault Twingo is lehet nyerő" pláne ebben a ciklámen színben. Legfeljebb akkor leszel vele nyerő, ha ilyet veszel neki "karira" vagy "szülcsi napcsira". Ha először lát meg benne, akkor max. a meleg barátja lehetsz XDDDDD
Viccen kívül a cikkel abban tudok egyetérteni, hogy ami vonzó az a tisztán tartott állapot. Ami taszít, a kosz, a törött, horpadt külső és szakadt belső elemek és egyéb igénytelenség. Mindez nem csak a nők szemében, hanem bárkiében, aki autóval lát vagy beül az autódba.
A saját tapasztalat pedig az, hogy a 6 személyes furgonomat minden csaj imádta, aki beült mellém (tetszett a magas üléshelyzet, a jó kilátás), de a sima középkat. kombimat is kedvelik.
Fősulis koromban jó lett volna nekem is valami kocsi... de kocsi nélkül is volt csajom mindig :). Amikor beszélgettek az évfolyamtársak, hogy ki mivel jár pl. Civic, Puma, Golf, csak annyit mondtam, hogy na akkor most dicsekedjek, hogy én meg minden nap egy 50 millás MAN-nal jövök? :D
Előzmények megtekintése
Hehe, mi pesti gyerekként arra voltunk nagyon büszkék, amikor beállították, lassan 10 éve a Volvo buszokat. "Szasztok, klímás Volvóval jöttem!".
Amikor a avval a barátnőmmel megismerkedtem aki jelenleg a feleségem éppen pár hónapra egy "kispókra" (Kispolszki) voltam ráutalva és ennek már vagy 15éve!!! :DDDD
Egyik haver mondta aki elvált, és hát roham léptekkel próbál csajozni; "Manapság a nők olyanok mint a parkolóhely, a normális az mind foglalt, csak rokkantból és a fizetősből van szabad!!!"
Egyébként ismeretségi körbe, kő gazdag "multi felső vezető" gyerek saját Porsche Cayennje van plusz céges Honda Accordja, akkora szarrágó hogy minden nőjével kifizetette az 500,-Ft os capuccinót is. Pont ezek a legsóherebb emberek(tisztelet a kivételnek)akik az utolsó ceruzaelemről is házassági szerződést irat, de amikor a haverokkal elmegy italozni, akkor minden kör fizetésénél, WC-re kell mennie!!! ;-))))
"Manapság a nők olyanok mint a parkolóhely, a normális az mind foglalt, csak rokkantból és a fizetősből van szabad!!!"
Ez nagyon tetszik, nagyon találó, jó hasonlat és sajna nagyon igaz még az idősebb korosztályra is!!! A rokkant szó alatt nem csak a testi rokkantakat érteném. :-))))
Ami ez alól kivétel, az meg nem számottevő.
legjobb a saab senki se tudja hogy mi az csajok meg mindig a bmw majmokhoz ülnek be aztán a pirosnál jön a meglepi következő pirosnál meg átülnek a saabba amit azt e tudtak mi az. de leginkább a bmw menő apámfia gyereknek az 1 bites alaplapjába ég be az alaplapjába a svéd márka. annyi ijet égettem már be siófokon. amúgy egyszer bmw matricát ragasztottam a saab ra és a csajok bevették hogy bmw szóval a nőknek tök mind1 hogy mijen a kocsid az legyen vay a legdrágább vagy a leggyorsabb. előnyben fehér fekete ezüstmetál piros kanárisárga sportos hangja legyende ne üvöltsön nagy csillogó lexanik 20 coll felettiek előnybe kocsiba legyen tisztaság és rend az a legfontosabb különben is a pénzre mennek az ismerkedpős csajok tehát elsődleges a sok deák ferenc rolnizva rolnizva. és a kocid helye is fontos ha pl egy épített kettesgofod van lehetőleg ne az a8 as audi mellé parkolj hanem szarabb autók közé ahol a tied a legjobb és ne túl messze a bejárattól mindig nyisd ki nekik az ajtót mert általában már részegek és a fényezett ajtókilincset összekarmolják a műkörmükkel. nem udvariasságból kell ajtót nyitni..... ha beszált csukd is be utánna nehogy belülről is összegényolja a bőrorítást az ajtókárpiton. aműgy amivel vagizni lehet a memóriás bőrülés fasza hifi nem utólagoss hulladékra gondolok mett az kókányolt és szarul szól inkább legyen tisztább de halkabb csak ne torzítson mert az lerombolja a presztizsedet. kb ennyi nézzen ki drágának a kocsi a csajok úgyse értenek hozzá
Előzmények megtekintése
Félre beszélsz mint a sebesült katona....:DDDDD Az a csaj aki nem szúrja ki a 20éves fostalicskát akár saab akár bmw, az megérdemli a sorsát!!!!