Miért jobb előbb érni a piroshoz, mint keveset fogyasztani?

Mindennapi agresszió: miért kell mindenkit lenyomni, sietni, hogy fékezhessünk?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minap kiakasztottam egy autóst: nem siettem a piroshoz. Ő pedig engem a reakciójával. Vajon tudja, hogy mit veszít, mit nyer a rohanással?


Kiverte a biztosítékot az új Toyota Prius, pontosabban a Prius IV velem. Oké, elismerem, hogy nem vagyok egy rohanós fajta, de ha lehet, a megengedett tempóval azért megyek, akár egy picivel többel is, de ezt csak nagyon halkan merem kimondani, meg persze mentségemre szolgáljon, hogy a saját Priusom (a 2005-ös Év Autója) a gyári kerékmérettel is jócskán csal a kiírt tempóval. Ennél nagyobb baja persze sose legyen! Így is szerencsés emberkének érezhetem magam, hiszen saját autómmal is elég stabilan 5 liter alatti fogyasztással járok, ami rossznak semmiképp sem mondható egy 4,5 méteres, közel 1,5 tonnás, amúgy csaknem 12 éves vastól. Hétfőn (még az e heti kétszeri üzemanyagár-csökkenés előtt, de legalább olcsó helyen) pont tankoltam, aztán büszkén küldtem a szintén Priust hajtó és a Prius-tulajok között elmaradhatatlan "ki tud kevesebbet fogyasztani" versenyben is aktív tesómnak, hogy hiába a még szinte hideg motornál tankolás, utána a bölcsődei, óvodai megállással együtt is 4,5 l/100 km átlaggal értem be a szerkesztőségbe. Hétfőn délután aztán megkaptam a Prius IV tesztautót, ami tényleg minden eddiginél jobb, nem is kicsivel. Teszt róla hamarosan. Tényleg nagyon takarékos. De el kell árulnom egy titkot, amit sok ember nem ismer, vagy legalábbis nem alkalmaz: a piros lámpához nem kell sietni! Ezzel az apró fortéllyal minden autó fogyasztása "optimalizálható".
Hirdetés

Miért írom ezt most le? Mert az első Prius IV-es reggelemen, mindössze egy sarokkal az irodánktól (30 km/órás korlátozású szervizút, ráadásul fekvőrendőrökkel regulázva, a végén lámpával) vadul villogott mögöttem egy láthatóan ideges autóstárs. Nem akarom megnevezni autójának márkáját, de azért elárulom: sportos identitású márka, de persze kommersz. Tulajdonosa valószínűleg különbözni akart az átlagtól, akárcsak Lali az Üvegtigrisből a Traubi fogyasztásával. Mivel az egysávos úton esélyem sem volt elengedni, mivel láttam, hogy már piros a lámpa (és már akkor sem értük volna el a "narancssárgát" sem, amikor mögém ért), én bizony nem gyorsítottam, hanem szépen finoman, természetesen álló benzinmotorral és némi rekuperációval (energia-visszanyeréssel) begurultam a lámpához. Emberünk viszont a végén lemaradt, autójával megállt, abból kiszállt, hogy a lámpánál bekopogjon nekem az ablakon a "Miért nem tudsz normálisan haladni?" kérdéssel. Eléggé értetlenül kérdeztem vissza, hogy "Hova rohanjak, hiszen piros a lámpa?" Mire ő: "Azért lehetne normálisan menni!" Majd kevéssé intelligens férfi nemi szervnek nevezett, hogy ne szó szerint idézzem őt. Ekkor én már indultam, mert a lámpa zöldre váltott, ő pedig rohant hátra autójához, hogy elérje az aktuális zöldet. Nagy gázzal sikerült is elrajtolnia, majd a második ház előtt megállt egy hölgyhöz - láttam még a tükörben.
Szerinte tehát az a normális közlekedés, hogy sietünk a lámpához, az aktuális példa szerint lehetőleg a sebességkorlátozást is túllépve, hogy véletlenül se zöldhöz érkezzünk. A pirosan világító lámpánál nagyot fékezünk, majd lehetőség szerint nagy gázzal, minél gyorsabban elindulunk. Kophat a fék, izzadhat a kuplung induláskor (ahelyett, hogy akár a lámpához gurulva érve "repülőrajtot" vehessünk). Ellenben ő biztosan úgy gondolja, hogy nagyon jól vezet. A többi autós pedig borzalmas mazsola. Aztán lehet, hogy hőbörög, hogy drága az autózás, meg aztán rosszak is az autók, hiszen már megint fékbetétet, esetleg tárcsát is kell cserélni, továbbá kuplungot is százezrenként. Ha a józan ész nem segít, ha olvasnia nincs kedve, hogy miként lehet takarékosan vezetni, talán lesz annyira szerencsés, hogy egyszer munkahelye vagy netán barátai jóindulatából eljut egy eco vezetéstechnikai kurzusra, ahol aztán rádöbbenhet: sokszor a higgadt, takarékos vezetéssel érünk hamarabb célba, mint a rohanóssal. A fogyasztási különbség pedig a két vezetési stílus között sokkalta nagyobb, mint amennyit az autófejlesztők verejtékes munkával össze tudnak hozni egy vagy akár két modellgeneráció között.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Yess! Végre! Az ad1-3 nak örültem meg ennyire. Az ad2 az kiesik mert nem rémlik, hogy gyakorta találkozok vele de a másik kettő az ami stabil 1-2 dobogós legdühítőbb vezetési stílus, szokás nem is tudom, vezetni nem tudás is persze de ez a két idétlenség amit sokan szándékosan nem akarnak szabályként megérteni. Szinte mindennap puffogok miatta de már csak magamban mert akinek vázolom, csak néznek ráám mint az ufóra. Na közbe beugrott az én 3. helyezettem de aranyérmes is lehet simán: a gyorsítósávban “lassulás” ill. puff rögtön az elején be a középső sávba, mert ott a tuti . Szeressem azt is mikor szépen végigmegy benne emberünk de ki sem akar jönni, mert akkor bekerül a forgalomba, de a végén beterelné csórit a kegyeteln fehér csík és akkor viszont satufék mert ha átlépi akkor lehet kiköt Narniába vagy nem tudom. Vagy kicsorog a vonal mentén mégis 40-el. Az a dühítő, hogy ezek akik önkéntes rendőrök és 100-al mennek a belsőbe meg amiket itt leírtam, ők azok akiknek sosem volt balesetük mert ők olyan kis óvatosak, dicsekszenek vele, csak körülöttük meg hullanak az emberek mint a legyek.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    hah, kösz, adta magát…. ;))

    jah szerencsétlen “zombori” , kicsit szefós, de inkább nevessünk rajta……egyébként sztem jópofa. bár kicsit túltolják már sokan ezt az alámondásos röhögcsélését, 1x-2x elmegy.. de nah..

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    szerintem a rendőrségnek több feltűnő plakátot kellene kiraknia a kresz “updatekről” , a feltűnő nem feltétlen véres testrészeket jelentene mindenfelé, de hogy oda rántsák a fejüket az emberek. meg facebookon is mehetne a kampány…..ezerszer többet érne, mint a bokorból trafizni, persze lehetne emellett a bokorból még traffizni, de ez hatékonyabb lenne.

    ad1: a legeslegfontosabb lenne először is, a jobbra tartás beleverése az emberek fejébe.
    ad2: a kereszteződésbe ne essen bele úgy mint ökör / elsőbbséget adja meg.
    ad3: 3 sávos autópálya/autóút használata

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    hol marad a minőségi trollkodás? bár azért…ez vicces kicsit na, kapsz egy kekszet :]]]

    [url]http://kepfeltoltes.hu/150506/zomborisgif-hosszu-animated_www.kepfeltoltes.hu_.gif[/url]

    “s3000írta: 2 napja
    Hisztérikus idegbetegek nem valók a közutakra.”

    verzúsz :

    “s3000írta: tegnap
    Ezeket a primitív tetveket egytől egyik kivasalnám az úton úgy, hogy csak egy véres paca mardjon belőlük az aszfalton. De előtte még a katalizátor nélküli, dobhártyarepesztő pöcsköszorűjének a kifuffogóját belevágnám az idióta pofájába és néhány percig csutkáig húznám a gázkart hogy érezze a törődést az idiótája.”

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    frusztrált is meg troll is, ráadásúl szefós is kicsit, a legjobb kombináció :D::D:DD:D:D:D reméljük, h nem közlekedik mert akkor, sok életet rövidít meg 🙁 :]

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    A kapaszkodósávon nincs jobbra tartási kötelezettség, ezért nem bunkó, ha elmegy a legszélső sávban. Csak azért megy el mellettük jobbról, hogy felhívja a figyelmet a középső sávban amúgy teljesen szabályosan közlekedőnek, hogy ha magától kiment volna a külsőbe, akkor azzal előzékenységből kapott volna pirospontot. Persze oktatni semmi értelme, de erre már a posztoló saját maga is rájött, azért fogalmazott így.

    Kicsit frusztráltnak tűnsz amúgy.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Ez az energia spórolósdi, meg környezet kímélési mánia csak Európára értendő gondolom, mert más kontinenseken nagy ívben sz**nak bele.Kíváncsi lennék egy hiteles statisztikára mennyit számít százalékban, hogy Európában környezet kímélők vagyunk.A kínaiak az eget se tudják milyen színű, annyira szennyezik a légkört az ipar városokban.Dél Amerikában mi is van?? Napi tucat foci pályányi esőerdőt irtanak ki.Ilyen gyorsan nem pótolható az erdő.Mi lesz ennek a vége???Csak nézzétek meg az Alaszkában termelő arany bányászokat a Discovery Channelen, micsoda természet rombolás legálisan.Arról nem szól a műsor, hogy mindent vissza is állítanak “eredeti állapotba”. Meg még amiket nem tudunk, ez csak egy/két példa volt.Ilyen globális aspektusban tényleg röhejes a piros lámpa meg közelítés.Amit Európában folytatunk a környezet kímélésért, megmentésért szerintem szélmalom harc globálisan nézve, de ez csak az én véleményem.Evvel nem azt akarom mondani természetesen, hogy ne folytassuk, az lenne jó, ha a világon mindenhol belátnák és nem a profit termelés lenne az elsődleges cél.A profit ugyanis megöl mindent, ami érték az életben úgy gondolom.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    [i]“Végy egy 50ccm-es robogót, tuningold meg, tegyél rá egy jó erős, ropogós kipufogót és húzzad neki a forgalomban.”[/i]

    Ezeket a primitív tetveket egytől egyik kivasalnám az úton úgy, hogy csak egy véres paca mardjon belőlük az aszfalton. De előtte még a katalizátor nélküli, dobhártyarepesztő pöcsköszorűjének a kifuffogóját belevágnám az idióta pofájába és néhány percig csutkáig húznám a gázkart hogy érezze a törődést az idiótája.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    [i]“Erre megunom, és kikerülöm jobbról, és akkor még én voltam a bunkó.”[/i]

    Pontosan, te vagy a bunkó. Hisztérikus idegbetegek nem valók a közutakra.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    A spórolás egyértelműen díjazandó, ha körültekintően és ésszel csinálja az ember.
    Én azt vallom, hogy próbáljunk úgy közlekedni, hogy ne csesszünk ki a másikkal és indokolatlanul ne tartsuk fel a többieket.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    [i]“már csak azt nem értem, hogy az ilyen spórolos barmokat miért csak egyedül látom a kocsiban, csomagok nélkül”[/i]

    Nem csak ezt nem érted hanem semmit sem a témában. Az oka meg az, hogy idióta vagy. 🙂

    [i]“aki normálisan közlekedne felb@ssza és utána nyomnia kell a gázt, h megelőzze.”[/i]

    Aki normálisan közlekedik az nem fogja felbaszni magát semmi ilyesmin és pláne nem nyomni a gázt hogy megelőzze csak az elmebeteg idióták. Ha valaki sokkal lassabban vezet a többieknél ahhoz nem kell különösen taposni a gázt hogy megelőzze az ember. Ez minden értelmes ember számára trivialitás kivéve az idiótáknak. 😛

    Annyit spórol amennyit csak akar megértetted kisfiam. Nem vagy képes felfogni ezt, akkor is annyit fog spórolni, te meg agyhalottak továbbra is vérvörös fejjel fogtok bömbizni. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Tényleg, áramtermelésnél is keletkezik környezetszennyezés? :O Aztaa, hogy te mekkora lángész vagy, soha nem jöttem volna erre rá. És azt tudtad, hogy az ég kék az fű meg zöld? Nem ugye? Pedig pont ennyi köze van ennek is a hibridekhez mint az áramnak.
    B+ macan ha az én IQ-n nulla, akkor a tied minusz végtelen.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Már 1 x megírtam….a cikkíró nem PIROS hanem még a ZŐLD lámpánál..ha nem is fékezett de elvette a
    gázt !!! Ha piros lett volna akkor érthető lett volna hogy “csordogál” és netán mire odaér újból zöld lenne
    így folyamatossan haladhatott volna…és spórolva a kigyorsításnál megemelkedő üa. fogyasztást.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Összességében a véleményem:

    – Ha valaki adrenalin töltetre vágyik a mindennapi közlekedés során: Végy egy 50ccm-es robogót, tuningold meg, tegyél rá egy jó erős, ropogós kipufogót és húzzad neki a forgalomban. (vagy így, vagy úgy de garantált lesz a “siker”). Egyébként meg maradj nyugton és ne versenyezz és idegeskedj. Belegondoltál abba, hogy ha idegbeteg módjára vezetsz, akkor is csak pár percet nyersz azzal a városi közlekedésben?

    – Belegondoltak már mi a különbség a 3L és 6L fogyasztás között? 100Km-en kb. 1000 Ft. Szóval a tötymörögjünk a piros lámpáig a “fogyasztás optimalizálása” miatt, szerintem elég sovány érv.

    – A Prius véleményem szerint még mindig egy szörnyen csúnya autó. (Még ha 100km-enként 2-3L-ert is nyernék vele, akkor sem venném meg, hanem helyette robogóznék, így még a parkolási díjat is “megkeresném” vele.)

    – A tötymörgés/nem megfelelő reagálás miatt volt már nekem is sajnos közvetett balesetem. Kiszámíthatatlan és balesetveszélyes. Ha lehet, akkor kerülöm az így közlekedőket. (Ha kell, akkor nagy ívben és nagy gázzal, nem villogva, mert attól még jobban sokkot kapnak)

    – 15-20 évenként új KRESZ vizsga minden jogosítvánnyal rendelkezőnek + 70 év felett nem osztogatnék jogosítványt, csak komoly vizsga feltételek teljesítése mellett.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Mindenki képes várni 10 percet és nincs olyan egysejtű aki ne lenne képes levenni a lábát a gázról vagy kioldani a tempomatot (na jó, ez Mercedeseknél kicsit bonyolultabb :P), hogy egy pár percig vitorlázzon egy lassabb mögött.

    Ez elég bal***sz kijelentés volt nem gondolod????Miért éppen mercédeszesek!!!Pedig jókat szoktál írni, nem értem ezt a mondatot hogy sikerült kipréselni magadból.Ennyire rossz tapasztalataid vannak velük???Meg ha éppen azokkal van bajod ezen a téren az is max, kis hazánkban lehet, mert németbe pl. 1 se tolt még le engem a pályáról villogva, meg más márka sem.Ezt helyesen le is írtad.Nálunk a kivagyiság villog le és az csak kis adalék, hogy éppen az Mercedes, de lehetne éppen sok más márka is.Az a lényeg KI vezeti nem???A szerzővel maximálisan egyetértek, a közlekedési kultúra, a közlekedés technikája még sok tanulásra szorul.Szerintem az egész életvitel, idegbajság az emberekben, az a legnagyobb probléma nem az, hogy éppen milyen autóval közlekedik.Nem utolsó sorban pedig a jogosítvány megszerzésének folyamatában is több hangsúlyt kell fektetni a helyes közlekedési technikákra, vezetési technikákra.
    Úgy gondolom, (mondjuk már 30 éve vizsgáztam), hogy még mindig nem mindenre kiterjedő az oktatás.
    Azt ünnepélyes keretek között meg ígérem, hogy én senkit se fogok idegbajosan levillogni, ha előttem a szabályoknak megfelelően közlekedik és okosan, mondjuk eddig se tettem ezért írtam le amit.
    1 mercis

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Én meg azokat nem értem, akik emelkedőn nem hajlandók lemenni a kapaszkodósávra még akkor sem, ha az tök üres.
    Küszködik 80-nal az 1.2-es motorral (olyat vett, hogy ne fogyasszon sokat). Egy darabig megyek a seggében, hogy
    vegye már észre magát, és húzzon le jobbra a francba.
    De azért sem megy le. Erre megunom, és kikerülöm jobbról, és akkor még én voltam a bunkó.
    Ez nem a fogyasztásról szól, hanem szándékosan feltart. 10-ből 2 megcsinálja.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Sok kiss józsi van és az sokra megy, vagy érezhető hatást ér el.

    “a fosszilis gyárak bezárása,repülők,hajók,teherszállítás áttervezése, fejlesztése fosszilis üzemanyagok elhagyásával. na arra azt mondanám, hogy az valami és végre tesz az emberiség valamit.”

    ezek is folyamatban vannak, de nem 1-2 év míg megvalósulnak.

    Egyébként is felesleg egymásnak esni pontos részletek nélkül. Nem is értem miért ilyen nagy a frusztráció szinte minden magyar közlekedőben.

    Másrészt a szakemberek egybehangzó véleménye alapján nagyon nehéz és mélyreható ismereteket igényel, ha valaki [b]jól, profi módon[/b] akar spórolni. Könnyen belátható, hogy a legegyszerűbb zöldnél menni, pirosnál megállni. Egy egyszerű ECOdriving tanfolyamnál is rágyúrnak a fizikai, gépészeti és még ki tudja milyen ismeretek átadására. Egy profi sokkal több adatot dolgoz fel, mint az egyszerű közlekedő, nagyságrenddel több dologra kell figyelnie.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    “Már megint mi a jó életről hadoválsz össze-vissza itt?
    Kiss Józsi aki a saját személygépjárműjével halad az úton hogyan spóroljon a légi-, vízi- és a közúton történő teherszállításon”

    szerencsétlen3000 hatökör, neked az 1×1-et is magyarázni kell esküszöm, bár fölösleges….. :D:D:D:D:D attól, h kiss józsi fölöslegesen felb@ssza az embereket és “spórol” 1 liter benzint és generál a balf@szságával +10 litert a többiek révén (ha 1000 huf lenne/liter saját érdekei miatt megérteném, de akkor takarodjon buszra, de, h 300-400 hufon megy a fillérb@szás az azért vicc), attól a többi egység több milliárd tonna károsanyagot pöfög ki, tehát kiss józsi 1 litere, sz@rt sem ér az egész FOLYAMATBAN, de ha az összes autóra nézem, akkor is csak kilenced részét foglalják el a folyamatból.

    a fosszilis gyárak bezárása,repülők,hajók,teherszállítás áttervezése, fejlesztése fosszilis üzemanyagok elhagyásával. na arra azt mondanám, hogy az valami és végre tesz az emberiség valamit. de addig kiss józsi bohóckodása az 1 literrel csak nyűg.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    hát itt betonhülyét max te csinálsz magadból, S(zerencsétlen)3000 fogyatékos ;D

    gratulálok, h te mindennap családokat és csomagokat szállítasz a 1.5 tonnás kocsiban. most már csak azt nem értem, hogy az ilyen spórolos barmokat miért csak egyedül látom a kocsiban, csomagok nélkül ?????????????!!!!44444

    az, hogy hülye vagy az akksik újrahasznosítását illetően, nem csodálkozom :D:D:D:D

    annyira optimálisan közlekedik, hogy az ilyen hülye miatt 5 helyett 3 kocsi megy át a zöldön. aki normálisan közlekedne felb@ssza és utána nyomnia kell a gázt, h megelőzze.

    “miszerint neki haladnia kell és mindenki más dögöljön meg aki ebben gátolja.” nem, ő olyan primitív ösztönállat, h neki 1 litert spórolnia kell és mindenki más dögöljön meg, aki megmeri előzni vagy normálisan szeretne haladni 😮

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Látod te IQ 3000-es, mások is megírták véleményüket szintedről.
    Igaz én téged IQ nullásnak számítalak /már csak mások megítélése miatt is/ ha nem tudod felfogni hogy az áram megtermelésénél is keletkezik környezetszennyezés és az áram sincs ingyen …sőt !!
    És valóban a cikkíró is ha spórolni akar akkor bicajozzon és még a környzetet sem károsítja.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Attól, hogy valaki spórolni akar, még egyértelműen lehet idióta. A kettő nem zárja ki egymást.
    Ha valaki spórolni akar, akkor gyakran leszarja a többieket és nem hogy több szempontot, de semmi mást sem vesz figyelembe. A spórolósok gyakran “mazsolák” és forgalmi akadályt képező balfékek, tisztelet a kivételnek.
    Természetesen lehet a spórolós is körültekintő, figyelmes és jó sofőr, de ez egyáltalán nem magától értetődő, sőt.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Milyen áramot akarsz tölteni bele? Nem lehet külső forrásból tölteni, te olvasni sem tudsz?

    De tudod mit, lemegyek a szintedre hátha úgy megérted: pont úgy lehet feltölteni napelemek meg hőerőművek áramával mint a trabantodat! Most már felfogtad végre? 🙂

    Teljesen semleges a kidobott akkumulátora a környezetre. Ráadásul nincs olyan idióta aki kidobná. Vagy ha mégis akkor pont úgy szennyezi a környezetet mint amikor a havi fizetésed/nyugdíjad/egyéb jövedelmedet kidobod a kukába! LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Nagyon sajnálom,de részemről egy téma értelmes megvitatása nem abból áll,hogy a beszélgető partneremet folyamatosan elhordom mindenféle primitív idiótának. Ez a megnyílvánulás azért rólad is sejtetni enged dolgokat…

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Onnan, hogy pontosan tudja, hogy teljes életciklusra vetítve már a 3. generációs Prius is 35-40%-al kevesebb energiát használt fel mint egy hasonló nem hibrid, ráadásul azt a kevesebb energiát is kisebb szennyezés árán használta fel. A 4. generációs Prius pedig még ennél is jobb egy ~10%-al.
    A napelemeket meg a hőerőműveket meg nem tudom hogy kavartad ide, az ég világon semmi közük a kérdéshez, külső elektromos forrásból nem tölthető hibridről van szó.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Már megint mi a jó életről hadoválsz össze-vissza itt?
    Kiss Józsi aki a saját személygépjárműjével halad az úton hogyan spóroljon a légi-, vízi- és a közúton történő teherszállításon? Mert ő akar spórolni a saját kiadásainak csökkentésével nem pedig a másét akarja csökkenteni amihez semmilyen közvetlen köze sincs. Te felfogod egyáltalán hogy milyen egetverő baromságokat írsz ide folyamatosan???

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    7 kérdést tettem fel neked, egyetlenegyre sem válaszoltál! Ez már sejtet valamit. Vagy fel sem fogtad hogy a feltett kérdésre válaszolni kell – női agy szindróma -, vagy rájöttél hogy úgy hülyeség és úgy ellentmondás amiket irogattál ahogyan csak van és ahelyett hogy korrektül beismernéd ezt inkább sunnyogsz.

    Igen, te máskép látod a dolgokat, méghozzá totálisan hülyén! Ettől még lehetsz hülye is meg nem hülye is, de hogy értelmes már nem, az teljesen biztos.

    Semmilyen szempontot nem mondtál csak azt, hogy téged senki ne tartson fel. Ez ugyanaz a síkprimitív tapló bmw-s hozzáállás mint amivel a cikkiró is találkozott.

    Évtizedek óta vezetek, soha nem találkoztam olyan tötymörgővel aki szándékosan, kifejezetten az én feltartásom céljával poroszkált volna az úton. Ha valaha szándékosan feltartottak az minden esetben egy ultratapló bmw-s agyhalott volt, aki elémvégva rám fékezett mert mondjuk csak akkor vette észre a marhája hogy a diadalittas előzése közben elfogyott az út. LOL! 🙂 Tehát a ti fajtátok nem a spórolósok. 🙂

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    És még valami a cikkíró autójárol meg véleményéről…miböl gondolja hogy autója zöldebb mint a sima belsőégésű motoros?? Magyarországon a napelemek még csak a gazdagok kiváltsága a házi felhasználásban is nem hogy az autók részére is a napenergiát használnák !! Így akár olaj akár szén de még az atomerőmű
    is termel /bőven/ káros anyagot !!

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    1. A spórolós az nem idióta, a nem-spórolós lehet csak idióta mert egy idióta képtelen több szempontot is figyelembe venni. A spórolós viszont egyszerre több szempont szerint optimalizálva közlekedik, míg a nem-spórolós idióta csak és kizárólag a saját végtelenül önző állati ösztönei szerint él, miszerint neki haladnia kell és mindenki más dögöljön meg aki ebben gátolja.
    2. Nyilvánvaló, hogy érthetetlen számodra, hiszen idióták számára a legegyszerűbb dolgok is érthetetlenek. 🙂 Kerékpárral nem lehet csomagokat meg a családot is cipelni ez gondolom soha nem tűnt még fel neked ugye?
    3. Melyik 1.2-1.5 tonnás autóban vannak újrahasznosíthatatlan akksik? Sok ilyennel csinálsz még hülyét magadból?
    4. Nem hogy 1.5 liter de egyetlen molekulányi benzint sem köpködnek se a széntüzelésű erőműművek se semmilyen más fosszilis erőmű sem. Ha az volt a célod hogy teljes betonhülyét csinálj magadból ezekkel a benyögésekkel, akkor örömmel közölhetem, hogy remekül sikerült. 🙂

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    T. s3000!
    Azt,hogy minden sarkon lehet kapni,nyílván képletesen értettem… A lényeg,hogy sok a benzinkút és o-24h lehet tankolni.
    Aztán,hogy én másképp látok dolgokat mint te,még nem jelenti,hogy hülye vagyok. Én sem mondok rád ilyet ezért. Arra még nem gondoltál,hogy több ember egy azon dolgot más szempontok alapján vizsgál?
    A harmadik dolog a tötymörgők. Tehát nézetem szerint amikor szándékosan tart fel olyan helyen is,ahol egyébként módjában állna elengedni,akkor azt már direkt csinálja… Tőlem nyugodtan vánszoroghat akár 5km/h-val is,ha engem nem tart fel szándékosan és itt a SZÁNDÉKOS szót szeretném kihangsúlyozni!

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Mindenki szíve joga úgy bénázni ahogy akar.

    Én azért annak vagyok a híve, hogy aki a belső sávban akar menni az használja ki a megengedett sebességet.
    És autópályán két fő aranyszabályt követek és és díjazok másoktól:

    1. [b]A belső sáv azért van hogy haladj[/b]. Aki nem akar rendesen haladni az viszont alkalmazkodjon ahhoz, ami a külsőben van. Ha jó a 110, legyen jó a 90 is. Ha viszont visszatéved a belsőbe legyen képes kicsit felgyorsulnál. ennek súlyosbított kretensége amikor a kamionos 91-gyel előzi a 89-cel menő kollégát, és mi autósok ezért fékezünk 200-ról az autóbahnon. Szerencsére ezt nálunk már megnyírták, a kamionok kitiltásával.

    2. A belsőben haladni azonban nem azt jelenti hogy azért mert a verdádból ki tudsz préselni 160-at is valami előjogod lesz mások letolására. Ha eleve szabálytalankodni akarsz legalább ne kezdj el vagizni azok előtt akik betartják a sebességet. Ennek egy szabályos alfaja az Autobahn, ahol szabad gyorsan menni, de nem kötelező. Ja és nem viccből írják ki a határon a 130-at, akkor abszolút értelemben is nem gyorshajtasz, van relevanciája a relatív gyorshajtásnál.

    Valamiért itthon az emberek gyakran egocentrikusak, nem érnek fel agyilag ahhoz hogy felfogják a forgalom ritmusát, ráadásul megfejelik azzal hogy ha elég agresszívak akkor érvényesülnek majd.

    A németeknél illik haladni, de nagyon is megbecsülni ha ésszerűen vezet az ember. Nem szoktak levillogni azért mert szabályosan közlekedve kihasználod a forgalom lehetőségeit. Mehetsz 120-szal is a belsőben, senki (legalábbis a németek biztos nem) sem fog letolni, ha az első adandó alkalommal lehúzódsz.

    Mindenki képes várni 10 percet és nincs olyan egysejtű aki ne lenne képes levenni a lábát a gázról vagy kioldani a tempomatot (na jó, ez Mercedeseknél kicsit bonyolultabb :P), hogy egy pár percig vitorlázzon egy lassabb mögött.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    “azt az 1.5 liter benzint ” nyilván annak a benzinnek megfelelő mennyiségű károsanyagot.

    a közúti közlekedés MINDENNEL (teher,hajó,szállítás stb) együtt kb a károsanyag kibocsájtás 25%-áért felelősz. HUSZONÖT. Ebből a szgk-k olyan 10% körüll…TÍZ, érthető gondolom. a többi 90% minden más. nem azon kellene leginkább spórolni? a többi 90%-ot lecsökkenteni? vagy a 10% sokkal több mint a 90 és a hatalmas 10%-on kell kezdeni?

    tudod mi az igazi spórolás? az, amikor az 50 “spóroló” a kocsik helyett biciklire vagy elektromos buszra ül (vagy akár sima buszra)! na ott kezdődik a spórolás, nem az 1 literen való fillérb@szás.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    “Akkor te miért nem veszed ezt tudomásul? Miért nem vagy tekintettel azokra, akik foglalkoznak a fogyasztás- és környezetterhelés minimalizálásával is és nem kizárólag mindenki mást letaposva próbálnak eljutni a céljukhoz?”

    Jó, de ez még mindig egyoldalú, akkor a sporólós idióta, miért nem foglalkozik a másikkal, hogy az meg nem akar sporolni 1.5 litert 100km-en és haladna normálisan?
    vagy a sporolós idóta, lesz@rhatja a másikat? ez benne van a kreszben? mert ha jól tudom, akkor ilyesmi nincs benne.

    plusz a kettő közül a spórolós idióta tartja fel a sort, aki nem työtymörögne az SENKINEK nincs a terhére és SENKIT nem akadályoz.

    Ha pedig annyira spórol érthetetlen számomra, hogy miért nem biciklivel teszi azt?vagy elektró motorral? sporolós idióta egymaga egy 1.2-1.5 TONNÁS autóban, primitív újrahasznosíthatatlan akksikkal…ez minden, csak nem spórolás.

    azt az 1.5 liter benzint pedig szétköpködik a széntüzelésű erőművek, meg minden más fosszilis erőmű.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    [i]“Egyrészt nem értem,miért kell a fogyasztás miatt aggódni,mikor lehet kapni benzint korlátlanul szinte minden sarkon.”[/i]

    Nem lehet minden sarkon kapni és korlátlanul sem lehet kapni. De még ha lehetne is, hogy következne abból az, hogy nem kell foglalkozni a fogyasztással? Ha valamit lehet kapni akkor az már neked ugyanaz hogy egyből a tiéd is? :O De még ha a tiéd is lenne akkor a környezetszennyezéssel sem kell foglalkozni ugye, mert hát az meg micsoda?
    Amikot a gondolkodást osztották jól láthatóan nem sikerült sorbaállnod.

    [i]“Másrészt nem értem,hogy a “tötymörgő” autósoknak miért okoz külön örömet az,ha még másokat is feltarthat és akadályozhat?”[/i]

    Honnan veszed, hogy külön örömet okoz? Megkérdeztél bárkit is a tötymörgők közül?

    [i]“Azt kéne mindenkinek tudomásul vennie,hogy nem egyedül van az úton ezért másokra is tekintettel kéne lenni.”[/i]

    Akkor te miért nem veszed ezt tudomásul? Miért nem vagy tekintettel azokra, akik foglalkoznak a fogyasztás- és környezetterhelés minimalizálásával is és nem kizárólag mindenki mást letaposva próbálnak eljutni a céljukhoz?

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Teljesen egyt ertek.
    A nagy sietesben mag lehet sporolni hoszabb tavon maximum 10 perceket.
    Viszont milyen aron erunk oda hamarabb 10 percekkel. Nem csak penzrol van szo.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    egyébként ezexerint a két véglet találkozott. csak akkor azt nem értem, ha ennyire zöld Mátyás úr, akkor mi a fenéért nem jár valami biciklivel v. elektromos motorral?föleg, ha egyedül ül a gépben……. ugyanis a hibrid is szennyezi rendesen a környezetet, azt sem papírból gyártják, meg nem megújulóból. szóval, a probléma ott sem megoldva van csak áthelyezve.
    szoktam mvlogot nézni yt-bon és hát komolyan, ha priust látok benne, akkor az vagy feltartja az embert vagy életveszélyesen elékanyarodik, ez a 2, de ez tuti bejön, ha megjelenik egy prius :D:D

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Egyrészt nem értem,miért kell a fogyasztás miatt aggódni,mikor lehet kapni benzint korlátlanul szinte minden sarkon.
    Másrészt nem értem,hogy a “tötymörgő” autósoknak miért okoz külön örömet az,ha még másokat is feltarthat és akadályozhat? Miért okoz nehézséget annak elfogadása,ha valaki gyorsabban szeretne menni,mint én? Speedstorm és feher_gyula az,akivel egyetértek! Azt kéne mindenkinek tudomásul vennie,hogy nem egyedül van az úton ezért másokra is tekintettel kéne lenni. Nem biztos,hogy a másik autósnak is ugyanaz optimális,ami nekem…

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    “Mivel az egysávos úton esélyem sem volt elengedni, mivel láttam, hogy már piros a lámpa (és már akkor sem értük volna el a “narancssárgát” sem, amikor mögém ért)”

    tényleg ezt nem is figyeltem, h logikai bukfenc…. 😀 tehát, akkor még zöld volt, mikor Mátyás úr már nagyba lassított meg rekuperezett meg minden istennyila 😀 hát akkor, nem tudom mit csodálkozik? lehet én sem örülnék, ha zöldnél elkezdene valaki fékezni (hibrideknél effektiv fékezés a rekup már) és megállni…akkor lehet tényleg kiszedném a kocsiból :D:D

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    A cikkíró leírása nem egyértelmű..először írja hogy már piros volt utánna meg hogy padlógázzal sem érte volna el a zöldet !!! Ha valóban piros volt akkor ok hogy csordogált, de ha zöld akkor miből gondolta hogy már nem ér át ??

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Azért az fini tud lenni, amikor nem kell sietni.
    130 helyett az ember inkább lazán (kellő távolságra, hogy ez előzgetők kényelmesen tudjanak ideiglenesen bejönni közénk) beáll egy másik lassú autó mögé 110-zel. Kevesebb motorzaj, szélzaj. Kisebb függőleges és vízszintes erők. (Az ugye megvan, hogy ilyenkor olyan komfortosan utazunk, mint a nagyon száguldó VIP a sokkalta drágább verdájában!) Az előzgetés macerája is elmarad. 15-20 perccel később érünk oda. Az üzemanyagon és amprtizáción megspórolt ezreseket pedig elfagyizzuk, elpizzázzuk. Nekem ez az “életminőség”, nem a rohanás!

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Tötymörgőket annyira én sem szeretem, de azzal nincs akkora baj, ha valaki odagurul a piroshoz, ha azzal nem tart fel másokat. Amit soha nem értettem, az az, hogy az “én autóm akkor is kevesebbet fogyaszt”. Hogy ennek mi értelme? Miért büszke valaki arra, hogy tojásokon lépkedve, üresben gurulva, max. 80-nal elment mondjuk Soprontól Pestig és kihozta 5 literre a fogyasztást. Én képtelen lennék arra, hogy ha lehet menni 110-zel, akkor csak és kizárólag a kevesebb fogyasztás miatt csak 90-nel menjek, a végén meg büszke legyek, hogy 7 liter helyett most csak 6,3-mat fogyasztott a kocsi. Valahogy úgy vagyok ezzel a kevés fogyasztással, mint amikor a horgászok mesélik, hogy ki mekkora halat fogott 🙂 Természetesen én is normális határok között gondolkodom, de vásárlásnál ez abszolút nem szempont, nem nagyon foglalkoztat, hogy 6 vagy 7 litert eszik a kocsi. Ha nem tudom kifizetni a 7 litert, akkor nem autózom 🙂

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Másik: Erősen lejtő utca. végén piros lámpa (nem érzékelős). Hol fogok megállni? Nem a lámpa vonalában, hanem feljebb, a lámpa előtt 7-10 méterre. Tudom, mikor fog váltani, a zebra lámpáiból is látszik. Váltás előtt 4 másodperccel leszállk a fékről. Zöldre szépen meg lehet érkezni 10 kmh-val, az egyes fokozatot meg is spóroltuk. Meg üzemanyagot és időt. De ha érkezik hátulról egy tulok, aki soha nem hallott még a helyzeti energiáról és villog, akkor muszáj legurulni a piros lámpáig. És így mindketten elveszítettünk némi idő, üzemanyagot, kuplungot. Hurrá!

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Kedves Katona úr!
    Nem tagadom: sokszor nem értek egyet Önnel. De most nagyon is. Szerintem nagyon jó ötlet volt megírni a cikket. Már csak azért is, hogy a kommentekben lássunk egy merítést az (autonavigator olvasói) autóstársaink hozzáállásáról. A sokféle hozzáálásuk kétségtelenül bizonyítja a cikke aktualitását.

    Halkan jegyzem meg: néha nagyonis nehezemre esik megválasztani az értelmes sebességet. Esta a Petőfi hídon Buda felé biztosra tudom, hogy a lejtő legalján meg fog fogni a piros. Mindig megfog. Időben kiveszem sebességből, kb. 40-nel gurulva lefelé. Természetesen a külsö sávban megyek. Aki akar, megelőzhet a belső sávban. Van is ott forgalom. De jajj! Mi van azzal, aki a híd után rögtön le akar kanyarodni jobbra, még az én piros lámpám előtt jóval? Annak (miattam) fel kell vennie a belső sáv tempóját, hogy megelőzhessen, majd bejönni elém, lekanyarodni jobbra és elfékezni egy csomó energiát. Ha nem lenne ez a jobbra kanyar, már a híd közepe előtt kitehetném üresbe. Gurulhatnék kb. 28kmh-val. Éppen elkapnám a zöldet. És: gyorsabb volnék, mert a lámpához 28-cal érkeznék és nem 0 kmh-val…

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Átlagos autóval dinamikusan kell indulni és minél hamarabb, akár kihagyva fokozatokat, fel kell kapcsolni, majd hosszan egyenletesen haladni a jó fogyasztás eléréséhez. Ez éppenséggel nem, hogy nem bosszantja a követőket, hanem ‘ez egy jófej gyerek, nem tart be feleslegesen’ érzést ad! De piros lámpa felé, könyörgöm, ne nyomjuk már a gázt, balról-jobbról előzve, satuzva az éppen motorfékező vagy rekuperáló, kersz feltöltőket életünk árán is megelőzve… És a hurokra is álljunk rá, mert ott öregszünk meg, ha nem, de aki a kreszben nem találta ki a hurok táblás (elő)jelzését, azt kellene a lámpaoszlopra rögzíteni humán jelzésként, ráadásul, hogy a motorost/kerékpárost sem feltétlen veszi észre, az súlyos hiba… Ilyenkor kocsival ‘le kell tolni’ a kétkerekűt, hogy oda állhassunk, ahol működésre kényszeríthetjük eme csodás találmányt! (Ezt nem igazán veszik azok jó néven.)
    A büdős, füstcsíkot húzokat pedig csak 1 autó kedvéért is meg kell előzni, bárhogy is csodálkoznak/dühöngenek a látszólag értelmetlen ‘rohanáson’ (pedig jól tudják, hogy okádák szagú a kocsijuk, mert tudniuk kell), de még lemaradva is halálos a bűz, amit maguk mögött hagynak, tehát inkább előrébb legyünk, mint pár év múlva a temetőben felfüstölve! Szerintem bármilyen legális ‘büntetés’ bevethető ellenük, annyira irritáló az egész létük! 😉

    Az olyan priuszost meg a lipótra kell majd újra küldeni (hamarosan megnyithat), aki ha elkezdik előzni, azonnal gázt/áramot ad és már nem számít a zöldség, csak az előllét presztizse, még ha vérvörös arccal erölködve is kell neki megmutatnia, hogy ki a kúl! De, nem!

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Most arra gondolsz, hogy ne hasonlítsunk már egy 21 éves Audi A4-es fogyasztását, járáskultúrálatlanságát, 2 csillagos töréstesztjét, gyorsulását, töménytelen koromkibocsátását, zajkibocsátását egy Prius 4-eséhez?

    Ez nem lenne fair!
    🙂

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    “A forgalomösszetétel (autó+ember) dinamikájához kellene inkább alkalmazkodni, akkor kevesebb a baleset, fogyasztás ÖSsZFORGALMI szinten.”

    És mi van akkor, ha helytelen a dinamika, helytelen a követési távolság és sokszor helytelen a sebesség megválasztása + a morál. Csak azért kérdezem ezeket, mert itthon ez a jellemző! Erre nem az a [b]jó [/b]megoldás, hogy beállok a többséghez és én is átveszem a hibáikat (is).

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Évek óta röhögök ezeken a fogyaztási adatokon , Prius vagy VW Lupo 3l, csak ennyit mondok 1.9 TDI, nekem spec egy A4 Audiba volt ez a motor, 1995 !! évjárat. Ha siettem a piroshoz ha nem , vegyes használat mellett 4 – 4,5 litert bírt megenni gázolajból. 1400 kg, tágas belső tér, nagy csomagtartó. Egyszer kerestem egy elektromos hibát, sorban lehúzogattam a csatlakozókat a motortérben auztán mentem vele, mintha mi sem történt volna ugyanúgy tette a dolgát. Nem volt teletűzdelve ezzel a sok szar elektronikával. Biztos ma is szívják a fogukat a gyártók, hogy mennyit bukhattak rajta. De próbálták “orvosolni” PDTDI aztán stb.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Én nem látom azt a drámát ebben az esetben, mint egyesek. Talán át kellene térned buszra, nem? és minden “problémád” elszáll. Nem mellesleg ez nem egy túl nagy probléma, ha valaki lelkileg túl érzékeny, képes túlreagálni ezt.

    Egyébként, Mátyás úr úgy gondolom a lehetőségei határán illeg-billeg. Nem tötymörög ugyan fölöslegesen, de figyel a fogyasztásra. A piroshoz sokszor én sem sietek, de általában sportosan vezetek, szóval, én szökő évente egyszer találkozom ilyen emberrel. Aki engem megelőz, az már jócskán átlépi a büntetési határt :D:D (el is szoktam engedni, esetleg még jelzek is -vagy raccsingolunk egy jót, ha a TH nem jelez rendőröket és én sem látok 🙂 – , hogy mehet, ha ő gazdagabb mint én és van pénze büntetésre, hát menjen, nem fogok sírógörcsöt kapni azért és elátkozni a világot és mindenkit, mert van tőlem gyorsabb az úton).
    Ha beragadok egy 40-el bohóckodó szerencsétlen mögé, akkor padlógázzal “elhúzok” mellette, kipuf-nyit + érezze a törödést, de, hogy most megálljak neki és ott pampogjak? minek? fölösleges, kreténnek tartom azt is, aki kiszáll ilyenért ugatni.
    Amit most felvázoltam az szerencsés eset, városban egyébként sem lehet csapatni, főleg csúcsidőben, szóval sajnos “raccsinggal” nem nyer sokat az ember. Este lehet állatkodni, ha úgy van, de az másik topik.
    Ettől függetlenül, az indokolatlanul lassú / bizonytalan vezetést ugyanúgy büntetném, ezzel kapcsolatban már beszéltem a k.hatósággal, rajta vannak, de nehéz az ilyeneket kiszedni. Talán több balesetet generálnak mint az abszolut gyorshajtók (6-7%), de sajnos erre statisztikám még nincs.

    Általános eset : tötymörgő halad autóúton 70-nel, jó időben, természetesen a többieket lesz@rja, hisz ő neki joga van lesz@rni (bezzeg, ő rá mindenki figyeljen meg vigyázzon, ő vele mindenki foglalkozzon), lesz@rni mindent, a kreszt, a forgalom dinamikáját az embereket.
    Amig egymagában van a barom nincs baj, akkor sincs baj, ha megelőzi az értelmesebbje, akkor van baj, ha 2-3 ilyen szerencsétlen összekad és indul az egymás s3ggében “vonatkozás”, 3 autót megelőzni rövid időn belül meg azért, nem olyan egyszerű. És természetesen a 3 szerencsétlen hülye, nem úgy vonatozik, hogy be lehessen férni közéjük és megelőzni őket, hanem 100%-osan szabálytalanul egymás s3ggében baromkodnak. Sok ilyen eset van, mondhatnám kamionnal is, ellenben a kamionos ott nem hibás, hisz ő annyival tud és kész (bár sokszor nyomják neki, szal azokkal kevesebb problémát tapasztaltam), a hibás az, aki nem tud egy kamiont megelőzni és ott is szintén kialakul a vonatozás egymás s3ggében, fölöslegesen.

    másik “problémám” városi (100%bp), amikor örülsz, hogy te leszel az első a lámpánál végre (és nem valami orrtúró,telefonpötyögtető,cigiző,pakolászó,hokizó,”minden mást csinálok a lámpa figyelése helyett” kretén) de egy másik sávból elédvágódik a hülye, mert neki kell az elsőnek lennie és akkor olyan lassan indul el, mint megboldogult öreganyám a campinggel. az ilyen kreténnek miért nem jó a másik mögött, ha nem akar haladni normálisan? hatalmas nah

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Én is kigurítom az autót ha piros a lámpa, ezzel szerintem semmi baj nincs, de az olyan nagymamák akik 90-es korlátozásnál 60-al csoszognak indokolatlanul (mögöttük meg már 10 autó vonatozik, mert közben szembe is erős a forgalom és nem lehet előzni) és nem veszi észre magát csak rá van tapadva a kormányra mint a vakegér, azokat én legszívesebben tarkón b@sznám egy hólapáttal…
    A másik véglet meg a hasonló nagyon siető illető, városon belül 60-al megyek és 1 méteres távolságból követ félig átlógva a másik sávba… én viszont azért sem fogok gyorsabban menni mert nincs fölösleges 30 ezrem egy sunyi módon elrejtett kamera miatt.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Mindennapos szituáció. Sok türelem kell az agresszív autósok elviseléséhez, idióta és pusztító viselkedéseik kivédéséhez.
    Mikor lesznek kiszűrve, likvidálva? Milyen jó skandinávia útjain vezetni… bár itthon is megvalósulna!

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    A cikk mondanivalójával alapvetően egyetértek, de hagy’ tegyek egy megjegyzést:
    Igaz, hogy már nagyon rég (közel 40 éve) tanultam a BME-n közlekedéstechnikát, és áramlástant, de arra még emlékszem, hogy a nagyforgalmú, főleg többsávos utakon a lamináris forgalmi áramlásba illeszkedésre kell törekedni. Ez a Prius hit counterének nem tesz mindíg jót, mert nemcsak Priusok mennek az úton. A forgalomösszetétel (autó+ember) dinamikájához kellene inkább alkalmazkodni, akkor kevesebb a baleset, fogyasztás ÖSsZFORGALMI szinten.
    Ennyit még hozzátennék.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Kedves Mátyás!
    Engem kifejezetten felhúzott ez a cikk. A konkrét példa természetesen maximálisan(!) Önt igazolja, ezt elismerem.
    De.
    “A piros lámpához nem kell sietni” című témát támogatni végtelen önző ostobaságnak tartom. Ennek a városnak a közlekedése így is elég elmaradott és mindig egy szakadék szélén billeg. Elég az Astoriánál egy kirakott elakadásjelzős teherautó a külső sávban, amiből pakolnak és 3 perc múlva a Nyugati felüljárón áll már a sor. Egy dugó kialakulásához nagyon sokat tesz hozzá az Ön viselkedése is (mégegyszer kiemelem, NEM a konkrét eset kapcsán): a “nem kell sietni a piros lámpához” konzekvens alkalmazása. Egy egyenes, elágazás mentes útszakaszon ez nyilván jó hozzáállás lehet.
    De.
    Rengetegszer akadályozza a csorgó autó a mögötte haladó forgalmat. Hogy csak egy példát említsek a SOK közül: ha 50 méterre van egy lámpa, ami piros, maga elkezdi a kis 15km/h-s csorgását, akkor aki ön mögött van például nem tud lekanyarodni a lámpától 15 méterre lévő utcába. A belváros tele van ilyen helyzetekkel. Egyetlen autó sokszor beszopat öt másikat, akik egy sokkal forgalmasabb útra kanyarodnának, csak mert az első autó épp csirgi-csorgizik és “ki figyi-fogyizik kevesebbet?” játszik. Vegyen villanyautót, ha fogyasztásbajnokságot akar nyerni!
    Mellesleg baromira üdvözölném, ha a rendőrség az indokolatlanul lassan haladókat is büntetné, ahogy az KRESZben is írva van. Egyébként pedig, a maga üteme, nem mindenki más üteme is. Arról nem is beszélve, hogy nem tudhatja, hogy aki ön mögött jön, az a is piros lámpához megy-e (például siethet haza is a házába, ami a csúnya, gonosz piros lámpa előtt van, mert az asszonynak elfolyt a magzatvize, maga pedig itt csirgi-csorgizik előtte 15-tel, hogy 90% százalék felett végezzen a fogyi játék Level 1-én).

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Te valamit benézhettél, mert attól, hogy nem indul el, nem lesz jobb a fogyasztása, a Prius pedig amúgy is többnyire villanymotorral araszol városban. Talán elbambulhatott, megesik az ilyen, nem bunkó dolog pár másodperc után az ilyenre rádudálni, figyelmeztetni, hogy zöld van. De a fenti történet nem az ehhez hasonló esetekről szól.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Állunk sorban húszan a piros lámpánál. Várjuk a zöldet. Elöl egy fogyasztási rekordokat döntögető autóstárs. Indul.., vagy nem??? Talán, ultralassan, mert a fogyasztásmérőjét nézi, leszarva a mögötte várakozó sort. Ha rávillantanak, tanácstalanul néz vissza a villogó bunkóra… Neki jó lett a fogyasztása, de csak két autónak sikerült átjutni az aktuális zöldön. A következő zöldnél már átjutott 10 is. Kérdés az, hogy melyik a tapló, bunkó??? Az aki leszarja 10 forintért az autóstársait, vagy aki villog, hogy haladj már priuszos!!!

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Első és legfontosabb: ne csináljunk majmot magunkból. Tudom nehéz, de mégis kiderülhet utólag hogy mi voltunk a helikopter.

    Második: egy-egy autó (vagy akár egy-egy opció) alapvetően megváltoztatja a vezetési szokásokat (főleg azoknál akik szeretnek alkalmazkodni az autójuk tulajdonságaihoz, vagy épp kihasználni azt). Pl amióta van Start/stop az autómon “szakaszosabban” araszolok, nem követem annyira a lépést, mint egy járó motorú autóval. És igyekszem “előbb” oda érni, hogy hoszsabb legyen a stop szakasz.

    A Prius és általában a hibridek nagyon speciális vezetéssel működik ideálisan, ami azonban a hagyományos autókkal közlekedőkre idegbajt hozhat. Aki ismeri a “papi rájött hogy 70nál fogyaszt a legjobban a szuzuki” szitukat az érti mire gondolok.

    A lassú csorgás pl nem kifejezetten kedvez a többi autósnak aki a saját üzemmódját akarja kiahsználni.

    De ami a legfontosabb: legyünk egymásra tekintettel, vagy ha legalább nem, akkor is legalább ne csináljunk nyilvánosan marhát magunkból…

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Teljesen értelmetlen leállni kommunikálni ezekkel az állatokkal. 2 jó megoldás van, az egyik hogy levegőnek nézed az idiótáját – ez azért különösen élvezetes, mert néha még idegesebb lesz a nyomorultja tőle, és földöntúli élmény nézni a gyökeret ahogyan vérvörös fejjel majd felrobban a saját hülyeségétől – LOL! 🙂
    A másik jó megoldás a sportosabb vezetőknek való, szépen nyugodtan ki kell szállni, kivenni a baseball ütőt a csomagtartóból, majd hülyére verni vele a tapló fejét. Kis szusszanás után a bimmert is leamortizálni. Le kell menni az ő szintjükre másból nem ért ugyanis a hálózatos idegrendszerük. 😉

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Olyankor le kell mosni az ablakot, jó bő vízzel. 🙂

    Amúgy meg baromira támogatnám, hogy a rendőrség a követési távolságot be nem tartókat is mérné és büntetné…

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Nem mintha védeni akarnám a BMW-st, de nem lehet, hogy “érzékelős” lámpa volt? Csak azért, mert itt nálunk van egy lámpás csomópont, ahol ha épp nem áll senki a lámpánál, akkor nem árt igyekezni. Ugyanis érzékelő van az aszfaltban és ha egy bizonyos ciklusban nem áll autó a lámpa előtt, akkor várhatsz +3 percet.

    (És akkor itt megemlíteném azokat az autósokat, akik nem állnak a felfestett vonal elé és nem érzékeli őket ez a szar. Rendszeresen előfordul, hogy 5-6 perc várakozás után előre kell mennem és szólni az elsőnek, hogy guruljon már előrébb).

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Ennek enyhébb példánya a trógerek alfajában, amikor úgy szemlélteti hogy mazsolaként “csak” a megengedett sebességgel haladsz, ő pedig sietne, hogy nevelő célzattal teljesen rád áll, hogy a visszapillantóban már a lámpáit sem látni. Kár, hogy nem fejlődött ki az agya, mert akkor felmérné, ha fennforgás van és lestukkol hátulról, ő fizeti a kört.

    Amúgy volt már balszerencsém pár hasonló “úriemberhez” és nekem meggyőződésem, hogy ezek nagy része valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt van, ami kihozza belőlük ezt az agressziót.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Rakerdezhetek? BMW? 😀
    “Miért nem tudsz normálisan haladni?”
    Gondolom ez azt jelenti nala hogy fekvorendoron atrepteti a vasat kora reggel, telibeveri a pirosat, elsodorja a jarokeloket a zebran es mar bent is van az irodaban dolgozni. Napi rutin.
    Ezek utan ertheto a kerdese.
    Manager tipus.
    Egyre tobb az ilyen sajnos.

  • 2017.10.28. at 04:34
    Permalink

    Multkor én is így jártam, csak engem a külsőbe megelőzött 70-el az agyhalott, majd satufék és nevelő szándékkal berakta rükibe az autóját előttem. Szeretem az ilyen intelligens vezetőket 🙂

Vélemény, hozzászólás?