Közeleg a második felvonás – HELL 22. Miskolc Rallye

Miskolcon folytatódik az Országos Rallye Bajnokság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még keletebbre folytatódik a csata. Az ORB, az R2 és a Historic mezőnye is áthalad a Bükk-hegység legendás szakaszain.


„Sprint, majd maratoni nap következik” – olvashatjuk az Országos Rallye Bajnokság második futamának weboldalán. A megfogalmazás nem véletlen, hiszen egy igen rövid pénteki nap után hosszabb szombati fog következni. A pilóták egyetértenek abban, hogy a verseny a szombati gyorsokon fog eldőlni. Nem vélekedik erről másképp a Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa sem, akik mindenféle esős körülményt sikeresen teszteltek a bükki szakaszok előtt. „Négy rövid szakaszt teljesítünk pénteken, amelyeken nyerni nem lehet, veszíteni viszont annál többet, úgyhogy észnél kell lenni. A verseny ugyanis a szombati hosszú napon dől el. Akkor a klasszikus bükki pályákon megyünk: a Bükkszentlászló–Bükkszentkereszt, valamint a Mályinka szenzációs, a sátai szakasz pedig kicsit olyan lesz, mint egy gyorsulási verseny, de ez is a rali része.” – nyilatkozta Peugeot 208 T16 R5 pilótája, azaz ifj. Tóth János.
A nagyszerű formában lévő Herczig Norbiékról sem szabad megfeledkezni. Ugyan lengyel páros nyerte az évadnyitó Eger Rallyt, a magyar értékelésben Norbi és Igor tudott győzedelmeskedni. Ezt a formát szeretnék folytatni és estébe menő teszteléseken edzették magukat a megmérettetésre.
Hirdetés
A nézőknek továbbra is számítani kell az egyszeri 2000 forintos belépőre. Bővebb információkat a http://miskolcrally.hu oldalon találhatnak az érdeklődők, ahol érdemes a nevezési listát is megtekinteni. A rengeteg EVO mellett több R5 technika is ott lesz. Garantált a durrogás és az R5-ös, S2000 technikák jellegzetes illata. Sajnos a Miskolc ralik védjegyének számító, a legendás népkerti salakpályán megrendezett körversenyeknek vége. A létesítményből futballpálya lesz…

Az ORB értékelés mellett Egerhez hasonlóan a második hétvégén is lesz Rallye 2 és Historic. A Miskolc Rallye mezőnye péntek délután négy, míg szombaton kilenc gyorsaságit teljesít majd. Természetesen Magyarország Örökös Rallye Bajnokának, Ferjáncz Attilának emléke is kíséri majd a rally futamot. Az MNASZ tiszteletadást szervez a legendás Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt gyorsasági szakaszon. A régi szénégető közelében található bükkszentkereszti turista pihenőnél felállításra került egy emlékhely, melynek avatását tegnap este 22 órakor tartották.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?