Nagyon más az amerikai és az európai fogyasztásmérés

Mutatjuk, hogy miként mérik a motorok emisszióját ma, és azt is, hogy az miért nem jó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A dízelbotrány kapcsán már sokszor, sokak által elhangzott, hogy a mérési ciklussal van probléma. Ezt erősíti meg az MGE állásfoglalása is.


Mintegy 3,5 évvel ezelőtt írtunk már a fogyasztásmérésről, s arról, hogy az ott adódó adatok igencsak távol állnak a valóságban tapasztalható értékektől. Most azonban a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete is felhívja erre a figyelmet. Nem mellékes, hogy igencsak nagypapás vezetési stílust rögzít a 1997-ben elfogadott jogszabály, ahogyan az sem, hogy előírt méretű és nyomású abroncsokkal, bekapcsolt menetfénnyel, de kikapcsolt fényszórókkal, légkondicionáló és hifi nélkül, 20-30 Celsius fok közötti hőmérsékleten mérnek. Amúgy hidegindítással, legalább 3000 kilométert már megtett autókkal és független hatósági tanúk jelenlétében. Ilyen az európai fogyasztási ciklus (NEDC) szerinti fogyasztási érték (korábbi cikkünkben részleesebben is megismerhető).
Nyilvánvaló, hogy a laborkörülmények mellett adódó katalógusérték inkább csak egy referenciaérték. Jó arra, hogy az autókat egymáshoz mérjük, de arra már kevéssé, hogy az egyes modellek valóságban mutatkozó étvágyáról képet kapjunk. A pontosan körülhatárolt mérési mód nem csak arra adott kiváló lehetőséget, hogy a Volkswagen például a mérést felismerő szoftvert alkalmazhasson, hanem arra is, hogy a gyártók a méréshez optimalizálhassák autóikat, melyek aztán a valóságban nem egy esetben a katalógusértéktől elmaradó, pontosabban azt jelentősen túlnövő fogyasztást mutattak.
Miként azt az MGE is írja, a gépjárműipar már régen hangsúlyozza, hogy az NEDC teszt idejétmúlt módszer, így nem alkalmas a járművek kibocsátását pontosan követni, ellenőrizni. A fentiek tudatában az EU az RDE (Real Driving Emmission, azaz Valóságos vezetés melletti kibocsátás) módszer kidolgozásában érdekelt és azon dolgozik. Ez a módszer a fogyasztóknak korrektebb információt tud majd szolgáltatni a valóságos kibocsátásról. A módszer még kidolgozás alatt áll, ám célja a valóságos vezetési körülmények lehető legpontosabb közelítése statisztikai adatok alapján.
Hirdetés
Bár az egyértelmű, hogy az európai mérési cikluson is van még mit finomítani, az amerikai metódushoz képest az még mindig precíznek mondható. Míg ugyanis az EU-ban csakis a vázolt mérési ciklus elvégeztetése után lehet az autókat forgalomba helyezni (a mérést bármely EU országban elvégezhetik és a teljes EU területen elfogadják), addig az USA-ban a kibocsátás deklarálása önbevalláson alapul, és ezt minden gyártónak minden modellre évente meg kell csinálnia, úgy hogy az EPA (The United States Environmental Protection Agency, azaz az USA Környezetvédelmi Ügynöksége) részére adatokat szolgáltat. Ez a gyártók modelljeinek 85%-át érinti. A fennmaradó 15%-ot az EPA véletlenszerűen teszteli. Olykor az EPA tesztel a bevallásra kötelezett 85%-ból is - gyakorlatilag egy ehhez hasonló mérés robbantotta ki a Volkswagen dízelbotrányát is. Míg az Európai Unióban már 2 év múlva, 2017-ben várható a valós vezetésen alapuló teszt (RDE) bevezetése, az Egyesült Államokban az még nincs tervben.
Hogy az új mérési ciklus jó, az egyértelmű, viszont egyéb érdekes szabályzási kérdést is felvet az MGE. Az elmúlt évek CO2 emisszió-csökkentési harcában nagy szerep jutott a dízelmotoroknak, s nélkülük, illetve arányuk csökkentése esetén aligha lesz teljesíthető a 2020-ra kitűzött 95 g/km-es flottaátlag, melynek eléréséért az autógyártók ráadásul nagyon jelentős fejlesztési költségekbe is kell verjék magukat. Miként azt a Magyar Gépjárműimportőrök Szövetsége, illetve az Autós Nagykoalíció közös közleményében írja, a környezetvédelem területén alkalmazott folyamatos szigorítások 1998 óta évente 3–4% termelési költség növekedést eredményeztek az autóiparban. A jelenlegi intézkedések 2020-ig további 16% termelési költség növekedéssel járnak. Az európai autószektor 2007-ben még a legeredményesebb ágazat volt 15 milliárd euró profittal, míg ez 2012-re 1 milliárd euró veszteségbe csapott át, és a korábban prosperáló ágazatot válságba sodorta. A két említett szervezet véleménye ezért, hogy minden további szigorításnak egyfelől több időt kell adnia a fejlesztésre, másrészt nem csak az európai földrészre kell vonatkoznia, miközben nem teheti tönkre az ágazat versenyképességét. Így legyen, de azért azt is fontolóra lehetne venni, hogy az emissziós célokat esetleg újraírják, s azok ne csak CO2, hanem egyéb értékeket is határozzanak meg, azaz a célok a lehető leginkább globálisan próbálják megközelíteni az emisszió kérdését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    Igazi, hamisítatlan sheppard hozzászólas. Minden mondata tökéletes ellentéte a valóságnak, csak úgy süt belőle a végtelen tudatlanság és ostobaság. Mondjuk mi mást várhatna az ember egy buta, tompa koromdízelbuzitól aki mások halálából meg megbetegedéséből spórol és erre még büszke is?

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    hamisítatlan S3000-komment 🙂

    Úgye a chemtrails-ben is hiszel? Meghogy gyíkemberek irányítják a világot? Vagy esetleg valami más idegen faj? 🙂

    A hibrid technológia pedig egy zsákutca.

    Azért, mert nem 6,5 litert fogyaszt, hanem 5-5,5-et attól még ugyanúgy egy “elavult fos”, ami benzinnel megy, LOL, Csak mellé még másfélszer annyit kicsengetsz mint pl. egy hasolnó benzinesért.

    Fingreszelés. A belsőégésű motorok ennyit tudnak. Kész. Ezt el kell fogadni. Vagy pedig nagyképűsködhetünk hibridekkel.

    Esetleg egyszer a villanyautók, ha lesz hozzá tényleg “zöld energia”, nem pedig a mostani 70-80 %-ban kőolaj, földáz, és szén alapú forrásokból előállított szar.

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    Az hogy nem értesz az autóipari dolgokhoz az még rendben is lenne hiszen szinte csak ilyenek járnak ide, de hogy még humorérzéked sincs az már igen súlyos. 🙂

    Ha neked egy 120+ éve reszelgetett szerkezet, ami ennyi fejlesztés után is csak ott tart, hogy az üzemanyag energiájának 2/3-ával az utcát fűti meg a környezetet cseszi szét, és ezzel kapcsolatban nem a trágya jelző jut az eszedbe akkor nem csak a humorérzékeddel hanem más tulajdonságaiddal is nagyon nagy baj van!
    Az pedig, hogy szerinted a villanyos autónak az a baja hogy a hatótávja korlátolt arra már csak azt lehet mondani, hogy még szerencse hogy az olajos trágyáké viszont korlátlan, egyszer teletankolod és addig mész vele amíg darabjaira nem hullik. LOL! 🙂
    A repülőgép sem lehet villanyos meghajtásúra meg engedd meg hogy már ne reagáljak hosszan, csak annyit, hogy annyira nem lehetséges hogy már régóta van ilyen. Tanulság: érdemes legalább az alapok alapjaival tisztába kerülnöd mielőtt hozzászólsz valamihez, különben könnyen hülyét csinálhatsz magadból. 😉

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    Nem csipem az arcszetkapos csodabogarakat akik a monitor mogott oly batrak.
    De jah ha mar 40-50-60-70eve kitalaltak volna a NEDC NCAP tarsait,olajlobbi nem lenne oly eros akkor
    mas autok lennenek.
    Minthogy akkor is hogyha vegre a felhasznalas idejet is figyelembe vennek nem csak gyartananak mint a kinaiak…
    Viszont ha valaki azt irja tragya az egesz az mar egyfajta IQ szintet is viszonoz sajna erthetetlen mit keres
    egy felnotteknek szolo autos oldalon,mertha elgondolkozna azon vilanyos autot regota probalnak-fejlesztenek
    viszont a hatotav korlatolt.Minthogy a repulogep sem lehet villanyos meghajtasu.
    Azaz RDE aminek utanna olvasnal mertened miert irtam az igazit.

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    [i]“Most bocsi hogy az irasod ellen szolok tudom viszonozni fogd vagy 20levellel.”[/i]

    Nem kell bocsánatot kérni, ez az egész azért van itt, hogy ütköztessük a nézeteket és hidd el egyetlenegy levelet sem fogok küldeni neked. 🙂
    Viszont te se vedd zokon, ha most szétkapom az arcodat azokért amiket írtál. LOL! 🙂

    [i]“Ugyanis a 2020ra tervezet 95g/km az elegge elkepeszto fejlesztesi penzt kivanna amibe a VW BMW Mercedes
    sot szinte minden gyarto akik 3ajtos 1.0as kocsinal nagyobbat gyartanak beleroppannanak.”[/i]

    Na pontosan ez az az ócska féligazság, amit a legerősebb olajmaffia háttérrel rendelkező elavult gyártók évtizdek óta(!) hisztérikusan sikítoznak. Pont ugyanazok a gyártók, akik valódi fejlesztés és innováció helyett majd egy évtizedig csak röhögtek a hibrideken – mondván hogy az egy marhaság és zsákutca, aztán jött a gigantikus pofáraesésük amikor rádöbbentek hogy a saját idiotizmusuk miatt sikerült behozhatatlan hátrányba kerülniük a modern hajtásláncok tekintetében -, óbégatnak ilyeneket mint a fába szorult féreg. Tehát végülis a fele igaz a dolognak, ezek az ócska, primitív, elavult gyártók valóban lehetetlen helyzetbe kerültek az emissziós normák szigorítása miatt, de ezért csak és kizárólag a saját, ostoba, rövidlátó, kapzsi fejük a felelős, úgyhogy jajveszékelésnek helye nincs, nyugodtan elpusztulhatnak, sőt kívánom hogy minél előbb takarodjanak el a Föld színéről, mert az elavult környezetpusztító szarjaikra nemhogy manapság, de soha nem is lett volna szükség!

    [i]“A fogyasztas csokkenes amit akarnak a 95g/km benzinesnel 4l dizel ez alatt.
    Vagyis kepzeld el hogy 5even belul mi penzt kellene raaldozni mondjuk egy 5os BMW-re hogy 100km-et
    4l el mennyen el.”[/i]

    SEMENNYIT! Az egész úgy trágya ahogy van, zsákutca, halott, kész, semmit sem kell csinálni vele, csak elfelejteni mindörökre. Ezt egy erős 10 éve mondom de a legszerencsétlenebbje még most sem fogja fel.

    [i]“Masik meg irtam hogy egyetemistak kitalaltak egy elegge fura merest csakhat senki sem halgatja meg oket.
    Ha gondolod nezd vissza.Az lenne az igazi RDE.”[/i]

    Biztos lehetsz benne, hogy az RDE nem az “igazi”, egyszerűan annál az oknál fogva hogy elvi okok miatt nem is létezhet olyan, hogy “az igazi”. Ezt is annyiszor elmagyaráztam már, hogy én magam is unom már, úgyhogy most nem fogom huszonötödjére megint 10 mondatban leírni.
    Mellesleg a WLTP jóval esélyesebb, de az sem lesz a mindent megváltó “igazi”.

    [i]“Ezen kellene javitani hogy tobbet birjanak hogyha mar egyszer eloallitottak beleoltek rengeteg penz a gyartasba
    fejlesztesbe akkor ne par evet birjon,aztan meg gond legyen az elbontassal ammi megint penz energia…”[/i]

    Rendkívül naív vagy, a globalista disznóknak nagyon régóta pont ez az egyik törekvésük, hogy ilyen, minél gyorsabban tönkremenő, minél nagyobb kárt okozó szarokkal árasszák el a piacot és a sok minyonagyú rabszolga csak ilyesmire költhesse el az éhbérét.
    De ennek lassan vége, pont úgy ahogyan a globalista disznóknak is. 😉

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    Most bocsi hogy az irasod ellen szolok tudom viszonozni fogd vagy 20levellel.
    Az igaz hogy a gyarak a NEDC mellett vannak mert azt ki tudjak jatszani de a miertben van elasva a kutya.
    Ugyanis a 2020ra tervezet 95g/km az elegge elkepeszto fejlesztesi penzt kivanna amibe a VW BMW Mercedes
    sot szinte minden gyarto akik 3ajtos 1.0as kocsinal nagyobbat gyartanak beleroppannanak.
    Az idei 130g/km es hatar volt az ha jol tudom ahol a szivosokat ki kellett szelektalniuk(Kiv Mazda)
    Viszont ezek utan teljesen uj motorcsaladokat kell tervezni lehet hogy 1-2evenkent mert lehet hogy amit
    most kifejlesztenek az az irany par ev mulva nem vezet sehova.
    A fogyasztas csokkenes amit akarnak a 95g/km benzinesnel 4l dizel ez alatt.
    Vagyis kepzeld el hogy 5even belul mi penzt kellene raaldozni mondjuk egy 5os BMW-re hogy 100km-et
    4l el mennyen el.Vagyis alatta mert azok amik folotte vannak tuti hogy nem tudjak teljesiteni
    ezert a kissebbeken probalnak tobbet huzni es bevezetni az i3 es tarsait.
    Tehat ha marad ha NEDC es kesobb valtanak akkor talan van eselyuk utolerni magukat.
    Es biznak abban hogy vegre a politikusok is megertik mi penzt kell felaldozniuk.
    Masik meg irtam hogy egyetemistak kitalaltak egy elegge fura merest csakhat senki sem halgatja meg oket.
    Ha gondolod nezd vissza.Az lenne az igazi RDE.
    Es ha most arra ternel ki hogy a haladas ellen vagyok,leirom nem.
    Csak tudom hogy mindennek van ara,semmi sincs ingye.
    Kell is halad is a korral az autogyartas de ha esz nelkul hajtjak oket akkor selejt autokat fognak gyartani
    (meg ennel is selejtebbeket sajnos).
    Lassan mar ott leszunk hogy 5evesen mar semmi sem lesz jo bennuk.
    Tonkre megy a motor mert 40-50e km-es olajcseret irnak elo meg lemalik a belso,
    par parkoloi koc utan elmegy a vaz(ertem a sarvedo,oszlop,ajto csere annyi lenne mint az auto erteke).
    Itt a bontoban sokszor olyan autok vannak hogy sirok tole.Sokszor par evesek kuka motorral vagy mar
    a teli elektronikazottak ha par szenzor kuka az annyi lenne mint az auto(ez epp egy volvo S40 volt
    teton atfordult ami nem volt veszes orra eltalalt valamit)
    Ezen kellene javitani hogy tobbet birjanak hogyha mar egyszer eloallitottak beleoltek rengeteg penz a gyartasba
    fejlesztesbe akkor ne par evet birjon,aztan meg gond legyen az elbontassal ammi megint penz energia…

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    háthát, sok pénzt bele kellene/kellett volna ölni (bár ez megint csak relatív) az elektronikus átállásra, de legalább hibrid/benzin átállásra (ez kevésbé fájna)….ez azért sokkal kényelmesebb volt, h őskövület technikát potyogtatják ki a gyártók…rátesznek egy (vagy 2-3) csigát ‘szt csókolom. annyival jobb, hogy ha nincs terhelés alatt, akkor kevesebbet zabál, nade terhelésen ugyanúgy pöfögi ki a cuccot….nade mind1, ez most egy maflás volt, ha kicsit csúsztatni akarunk és cinkosan félrenézni, akkor mondhatjuk, hogy jójójó, dehát a csak pár %-áért felelős a szennyezésnek az autóipar egyébként, egyébként (!), ami igaz is, a probléma csak azzal van, hogy az a pár %-pont rossz helyen szennyez 100%-osan, nagy koncentrációval, azaz a városokban….ahol a legtöbb ember lakik és egyre többen városokba költöznek. kitiltani a gépeket onnan nem lehet, hát akkor tessék, max szívó motor (1.2-1.6 ig 80ló-130 ló körül) plusz elektromos hajtás a kocsiba azt kész…az is egy olyan 100ló körül, ha valakinek nagyon kell és azzal már lehet dinamikusan is haladni, és nem pöfögni. azért őskövület szívóval együtt említem, mert egyelőre esélytelen, hogy kisméretű és középmeretű autók elfogadható hatótávval, csak elektromosan üzemeljenek. persze, ha minden pénzét ebbe ölné az ipar (meg a megújuló energiákba), akkor lehetséges lenne egy gyorsabb fejlődés.

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    “A valóságban nem olyan nagyon tiszták az autók.”

    A képen pedig egy remek szemléltető eszköz erre, egy hibrid Honda Insight…Mit is mondhatnék? WTF?:)

  • 2017.10.28. at 12:30
    Permalink

    [i]“Miként azt az MGE is írja, a gépjárműipar már régen hangsúlyozza, hogy az NEDC teszt idejétmúlt módszer, így nem alkalmas a járművek kibocsátását pontosan követni, ellenőrizni. A fentiek tudatában az EU az RDE (Real Driving Emmission, azaz Valóságos vezetés melletti kibocsátás) módszer kidolgozásában érdekelt és azon dolgozik.”[/i]

    Hát nem. Pontosan a “gépjárműipar” erőszakolta ki minden egyes alkalommal amikor a mérési ciklus megreformálása felmerült, hogy maradjon a maximum klotyópapírnak jó NEDC és pontosan ők jajveszékelnek mint az a bizonyos fürdősprostituált amikor az emissziós értékek szigorítása van napirenden, hogy lehetetlen teljesíteni azokat. A “gépjárműipar” és a hájfejű EU pontosan abban érdekelt, hogy az idők végezetéig fennmaradjon a már régen realitását vesztett mérési ciklus sőt, az emissziós határértékeket pedig éppenhogy emelni kellene, hogy szépen, kényelmesen, semmitől sem zavartatva gyárthassák tovább a sok évtizede elavult környeztetpusztító szarjaikat.

Vélemény, hozzászólás?