Így kell hülyegyerek módon leamortizálni egy Audit

Nagy gázt nyomott az audis a havas úton, megszívta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jelenlegi nyugat-magyarországi időjárást kivéve nem kell attól tartani, hogy itthon hasonló fog előfordulni velünk, azonban érdemes okulni a következő videóból.

Jó dolog a téli csúszkálás, de nem ilyen módon. Videónk főhőse azt gondolta, hogy a TV-ben és rali versenyeken látottak elegendők lesznek ahhoz, hogy ő is olyan látványosan autózzon, mint a nagyok. A különbség csak annyi, hogy míg a profik - ilyen körülmények között - megfelelő szöges gumit használnak, addig itt maximum egy téli abroncs lehetett az autón.
Hirdetés
Néhányan úgy gondolják, hogy elég egy jó verda, összkerékhajtás és mi vagyunk az utak királya. Jelen esetben is ez a szemlélet fedezhető fel. Az Audis túlértékelte saját és autója képességeit, azzal viszont már nem számolt, hogy a fizika törvényei ugyanúgy vonatkoznak rá, mint bárki másra. Az anyagi kár nem tűnik jelentősnek, az pedig csak a szerencsén múlt, hogy nem tarolt le egy másik ártatlan autóst, kerékpárost vagy gyalogost.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?