Négy karika és egy labda
Milyen autókkal járnak az FC Bayern München sztárjai?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hogy ez mennyire bosszantja a müncheni székhelyű BMW-t, nem tudni, de az biztos, hogy a kérdés sokkal bonyolultabb annál, mint első hallásra tűnik.
Középen, fehér felsőben Louis van Gaal vezetőedző, jobbra pedig az autója, egy A8 4.2 TDI V8. A bal oldali RS5 több Bayern játékost is levett a lábáról
Folytatva a fenti gondolatot, ez a kapcsolat az autógyár, valamint a német bajnoki rekordernek számító labdarúgó klub között sokkal korábban kezdődött, mint az utóbbi években látható, „beszólogató” reklámhadjárat az Audi és a BMW között; és azt sem szabad elfelejteni, hogy kívülállóként nem tudhatjuk, a cégek hirdetési stratégiája milyen területekre összpontosul. Az Audi immáron 8 éve áll szoros kapcsolatban az FC Bayern Münchennel, és úgy tűnik, mindkét fél számára gyümölcsöző a házasság. A napokban Rupert Stadler, a négykarikás márka első embere baráti hangulatú találkozót szervezett, amelynek keretében 3000 drukker, illetve Audi munkatárs találkozhatott a labdazsonglőrökkel, és itt hozták nyilvánosságra a hírt, miszerint az autógyár a 2010/2011-es szezonban is támogatja a Bundesliga 1-ben résztvevő csapatot. Ennek a szponzori támogatásnak az egyik legkellemesebb velejárója, hogy a Bayern játékosai és klubvezetői a legújabb Audi típusokat használhatják.
Akár így is parkolhat egymás mellett Rummenigge, van Gaal, van Bommel és Robben - mind a négyen A8-ast választottak maguknak
A klub igazgatótanácsának elnöke, a 22-szeres német bajnok Karl-Heinz Rummenigge úgy nyilatkozott, hogy mind az Audi termékei, mind az FC Bayern München edzői és játékosai vonatkozásában helytállóak a hagyományra, az innovációra, a kiváló technikára, valamint a legmagasabb fokú sportosságra utaló jelzők, és voltaképpen, amíg ezek a közös nevezők megvannak, addig fennállhat ez a remek páros. Herr Rummenigge mindig tudta, hogy mit szeretne elérni a pályán, és a határozottsága most is segített dönteni: a klubnál betöltött pozíciójához mérten választotta ki elegáns szolgálati járművét, amely egy Havanna metálfényezésű új A8-as.
Louis van Gaal a fotósnak pózol. Szerény választás, David Abala beérte az ötajtós A3 Sportback típussal. A kapus Kraft és a középpályás Kroos lecsapott az RS5-re
Amikor ez a fotó készült, még titkos projket alatt futott az Audi A1. A vezetőülésben Bastian Schweinsteiger, mellette Philipp Lahm
Az Audi zászlóshajója nem csak Rummenigge tetszését nyerte el. A Bayern vezetőedzője, Louis van Gaal ugyancsak A8-ast hajt, méghozzá egy homokszínű, V8-as 4.2 TDI-t, de ugyanerre a modellre szavazott a középpályás csapatkapitány Mark van Bommel, és a Real Madridot megjárt holland világsztár, Arjen Robben is. Persze, fiatalság, bolondság, a müncheni ifik nem ragaszkodtak mereven a sportos, de jellegét tekintve mégis konzervatív limuzinhoz. A 18 éves középpályás, David Abala az A3 Sportback képében talált rá az igazira, míg Toni Kroos és a kapus Thomas Kraft a jó erőben lévő RS5 iránt lobbant szerelemre. Talán a védő Philipp Lahm volt az egyetlen, aki nem izgult különösebben, hiszen ő már korábban „összejött” a prémium A1 minivel, azonban úgy hírlik - a minél jobb reklámlehetőség érdekében -, alkalmasint Arjen Robben is átül majd a vonzó kisautóba. Amíg Lahm sorsa nem rendeződik, addig egy 580 lóerős RS6 limuzinnal vigasztalódhat, akárcsak Franck Ribéry, aki kombi Avant karosszériával választotta ugyanezt a bivalyerős Audi modellt.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Piaci körkép: terítéken a 12 éves dízelautók
Pont egy hete néztük meg, hogy 1,5 millió forint környékén, átlagos, 12 éves korig milyen benzines autók kaphatók, most pedig következzenek a dízelek!
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Audi tesztek
Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt 
Ma gyakorlatilag bármi belekrülhet az Audi A6-osba. Így akár luxusautós jegyekkel is felruházható a négykarikás nagyautó. Egy dolgot lehet csak hiányolni: az egyedi formát.
Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt
Ez azért így erős, mondtam magamban, amikor megláttam a tesztautó árát - és nem a turbómotor teljesítményére gondoltam.
Audi A4 2,0 TDI
Egy évvel tovább tartott ezúttal a generációváltás az A4-es Audi háza táján, mint szokott, de nagyon megérte a várakozás. Az ingolstadtiak a kategória egyik etalonját dobták piacra.
Még több Audi tesztCímlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Új biturbó TDI-vel bővült az Audi A6 és A7 kínálata
- 2011 legbiztonságosabb autói
- Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
- Audi A4 és S4 ABT Tuninggal
- Anonim elkövető hagyta kézjegyét Norbi Audiján
- Sirályszárnyas stretch limo Audi R8-ból
- Jelentősen csökkent a hazai üzemanyag-fogyasztás 2011-ben
- Harmadjára is Audi A6 Allroad Quattro
- Ismét emelkedni fognak az üzemanyagárak
- Gyönyörű piruett az osztrák Jänner-ralin
Cikk ajánló
Karbon síléc az Auditól
12 hónapja – Sztori
Hihetetlenül jól manőverezhető és nagyon agilis az Audi legfrissebb modellje, mely ezúttal egy síléc.
Jövőre már valóság az Audi A8 Hybrid
5 hónapja – Újdonság
Az Audi letérdelt a BMW és a Mercedes-Benz elé: 8 vagy 6 henger helyett az A8 Hybrid csupán négy cilinderes benzin- és villanymotor kombinációjával viseli a kettős üzemre utaló Hybrid feliratot.
Viper, M5, RS6: viszlát, és kösz a lovakat!
2 éve – Sztori
Még nincs leáldozóban a több mint félezer lóerős sportkocsik ideje, csak mindenhol már a következő generációra készülnek. Búcsúzik a Viper, az M5 és az RS 6.
-
Reszkessetek betörők! DTM-re megy az Audi A5
7 hónapja – Autósvilág hírei -
Audi R18 TDI - könnyű győzelem?
8 hónapja – Autósvilág hírei -
Fabia helyett Superb, Passat, A6 vagy A8? Használtan simán!
12 hónapja – Használtautó
Használtautó.hu
|
Ár: 1.190.000 Ft Évjárat: 1997 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 800.000 Ft Évjárat: 1998 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 920.000 Ft Évjárat: 1996 / 12 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin/Gáz |





























