Így parkol a paraszt

Nem szabálytalan, csak dühítő az önző parkolás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindennapos sztori sajnos, hogy egyesek a többiekkel mit sem törődve két-három helyre parkolják autójukat. Kár, hogy nem büntetendő.

Jövök be reggel a dolgozóba, állítanám le a méregdrága tesztautót az iroda külső, kamerával védett parkolójába, azonban nincs hely. Azaz lenne, ha egyesek úgy hagyták volna ott kocsijukat, hogy esetleg más is használhassa a közterületet. Tudom, mindennapos dolog, de akkor is felháborító. Hát mi a jó büdös francért nem lehet odafigyelni arra, miként parkolunk? Tényleg felemelő magasról tojni a többiekre? És ha a drága delikvens fut hasonlóba, mit szól hozzá? Elismerően, önigazolón hümmög? Hej, de szépen parkolt valaki, én is így szoktam... Nem, nem hiszem, hogy ez a reakció. Sokkal inkább kap idegrohamot, s küldi el a vérbe az illetőt, még jó.
A két(-három) helyre parkolásra egy mentség van, na jó, kettő. Az első, hogy mozgáskorlátozott az "elkövető", több helyre van szüksége tán a kerekesszék miatt. A második, hogy emberünk akkor állt be, amikor még üres volt a placc, s azután érkeztek a többiek. A látott-fotózott tényállásra egyik sem helytálló. A felfestés hiányával pedig önmagában nem ér magyarázni az elégtelen bizonyítványt, mert segédvonalak nélkül is muszáj illik tudni, merre hány méter.
Sajnos nem muszáj. Sajnos nem szabálytalan, nem büntetendő, mint a tilosban megállás. A KRESZ csak ennyit ír általános rendelkezéseiben: "A közlekedésben résztvevő köteles úgy közlekedni, hogy másokat indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon." Szerintem a parkolás közlekedés. Szerintem engem például baromira zavar a paraszt parkolás. (Elnézést kérek azoktól, akiknél a paraszt szó használata kiveri a biztosítékot. Az igazi parasztokat tisztelem és becsülöm.)
És nem azért zavart a bunkóság, mert nem tudtam odaállni, ahová, mert nekem nem fáj egy sarokkal odébb parkolni és párszáz métert gyalogolni. Akkor bizony jobban zavarna, ha sehol máshol nem lenne hely, akkor még egy cetlit is otthagytam volna a szélvédőjükön, hogy legyenek szíves legközelebb odafigyelni, különben véletlenül le fog törni a visszapillantó tükör... Természetesen csakis azért, mert nyilván lesz próbálkozó, aki a csenevész helyre is megpróbál majd beállni.
A többesszám pedig azért jogos, mert ezen a reggelen ketten is megcsinálták azt, amit ideális esetben egynek sem szabadott volna. Egy corollás és egy focusos. Mindkettő négyajtós. Összefüggés? Semmi, csak a történeti hűség és a sztereotípiák kedvelőinek kedvéért jegyeztem meg. Mit tehetünk? Semmit. Nyelünk. Sőt, örülünk, hogy nem a járdával párhuzamosan parkolnak ezek a szerencsétlenek, hiszen azt is megtehetnék, s azzal még több helyet foglalnának el.
Amúgy ha már parkolás, van rosszabb. A legrosszabb, amikor leparkolsz, elmész, visszajössz, s az autó nincs ott. Nem azért, mert elment szétnézni vagy bűnüldözni vagy Májkelért, mint K.I.T.T., nem is azért, mert tilosban hagytad, s ajándékképp elszállították, hanem mert ellopták. Na, az nagyon nem jó. Én átéltem, senkinek sem kívánom az érzést. Aztán az sem az igazi, ha "csak" megtörik, meghúzzák, végigkarcolják, stb. Meg ha úgy állnak rád, hogy nem tudsz kiállni. Valahogy még bekászálódtál, mondjuk a csomagtartón át, de ennyi, satu. Vársz, dudálsz, beleőrülsz. Velem ilyesmik történtek, lássuk, a kollégák hogy jártak.
Van rosszabb - Gruber úr esete a járdaszegéllyel
Bárcsak minden helyet elálltak volna a március 1-jén elátkozott irodaház körül, ahol az Autónavigátor szerkesztősége található, és ahol egyesek két helyet foglalnak el, mások pedig a magas padkával és az úttest közepe fele mélyülő aszfalttal fűszerezett, főbejárat előtti öbölbe kényszerülnek. Mások, mint én a délutáni órákban, aki a munkába visszaérve ez utóbbi helyre akart parkolni: tempósan, hiszen mögöttem jöttek, és ellentétben egyesekkel, én általában igyekszem figyelni a környezetemre is. Most azonban jobban jártam volna, ha csak magamra, illetve a padkára figyelek.
Nagy igyekezetemnek sírás lett a vége, mert tolatás közben felakasztottam az első lökhárító sarkát a járdaszegélyre. Miután a szörnyű hangok hallatán kiszálltam és szemrevételezéssel megállapítottam, hányadán is áll az inkriminált elem, óvatosan leevickéltem. Szerencsére csak pár oldalsó patentszemet pattintottam pozdorjává azon az oldalon, ahol már eddig is hiányoztak az alsók, úgyhogy legfeljebb kicsivel jobban fog zörögni, mint eddig, de nem kell szerelőhöz rohanni. Úgyhogy én emiatt szentségeltem parkolás közben, de a saját lelkiismeretemmel úgyis könnyebben tudok elszámolni, mint máséval.[/szlista]
[/keret]
Hirdetés
Most, hogy kicsit kidühöngtük, kiszomorkodtuk és kiemlékeztük magunkat, még néhány alaptanács a parkolással hadilábon állóknak: nem ciki ám kétszer-háromszor rápróbálni a helyre, csak ne tartsuk fel vele túl sokáig a népet. Használjuk okosan a tükröket, párhuzamosnál hajtsuk is lejjebb őket, rükvercben is arra indexeljünk, amerre a kormányt tekerjük, jelezzük a parkolási szándékot előre, ne csak beletapossunk a fékbe. Hosszú helynek ne a közepén állapodjunk meg, de szélesnek se, hogy más is ki tudja nyitni az ajtót. Kis gázzal, lassan manőverezzünk, ha bizonytalanok vagyunk, szálljunk ki, mérjük fel a terepet. Nézzünk körbe, figyeljünk a gyalogosokra, bringásokra, vonalakra, járdára. Illetve van már egy csomó olyan ultramodern autó, ami úgy-ahogy magától parkol - sokaknak jól jöhet a gépi segítség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    apám,ma majdnem megvolt a videós felvétel KÉT a vonalat a kocsi közé vevő parkoló autósról.Csak azért majdnem, mert családdal, és nem az autókat figyeltem a parkolóban.Közvetlen mellénk állt egy frankón szétrohadt Astra, a szembe levő oldalra egy szintén rohadófélben levő asszem Escort…
    Mire észbe kaptam az elsőnél hogy levideózom, és előkapartam a tekóm már a másik is sikeresen parkolt szemben!Így két fénykép lett belőle.
    De hidd el, azokon a kocsikon nem volt mit félteni, és helyük is lett volna, akár előrébb, akár hátrább is.

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    Az alcímhez: egy parasztnak van annyi esze, hogy ne így parkoljon. A városi bunkónak viszont nincs. Nem ártana egy kicsit körültekintőbben kezelni ezt a témát…

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    Ilyen is előfordul, de az esetek nagy többsége, egyértelmű. Például, ismerek olyan helyet, ahol a parkolóba, a két, átlagos autó fér el, egymás mellett. Mit lehet mondani arra az autósra, aki itt, beáll középre?

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    Autósként az zavaró, ha sok méter széles járda/zebra ellenére a gyalogos az úton, szabálytalan helyen halad. (De kibírom.)

    A ‘szabálytalan’ parkolókról készült képek egy része szánalmas, mert nem lehet megállapítani belőlük, hogy vajon a lencsevégre kapott autós a tahó vagy mindenki más volt az és csak az a ‘lehetetlen’ hely jutott a parkolásra, miközben a többiek távoztak – a lesifotós pedig ‘véres szájjal’ kattingatott a nagy ‘zsákmányra’, majd publikálta és begyűjtötte az elismerő pillantásokat; “jól tetted, micsoda tahó!”!

    “Követelem” a kizárólag videós bizonyítású “tahós” felvételeket! Mert olyan jó csámcsogni azokon… 😉

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    Igen tisztelt cikkíró!

    Ön bizonyára nem szembesült még a szabályosan leparkolt autóján megtalált ütés és horzsolásnyomokkal. Ezeket egy szakműhelyben,ráadásul ha metál fényezett az autó, kedvesen kijavítják,esetenként akár százezer forintért. Ezek után elgondolkodik az ember,aki félti autóját,hogyan parkoljon az olyan festett parkolókban,ahol egy keskenyebb autónak van csak hely. Ezzel nem mentesíteni akarom az ilyen módon parkolókat. Jómagam inkább a bejáratoktól inkább távolabb állok meg,olyan helyen,ahol csak egy autó állhat mellém.

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    Na, igen! Sajnos, divat lett leszarni a másikat. A hipermarketek parkolójában, igyekszem, a bejárattól távol eső parkolóhelyekre állni, ott kevesebben parkolnak, ebből következően kevesebb a bunkó is és az autót is kisebb eséllyel húzzák meg.

    Amikor lakótelepen laktam, nekem is p volt problémám a parkolással. A tömbünk közelében volt a garázsom. A garázs és az út között, volt úgy 10 méter távolság. Történt, hogy leesett úgy fél méter hó. Mivel naponta jártam az autóval, a garázs és az út között, ellapátoltam a havat, hogy ki -illetve be lehessen hajtani. Többször is előfordult, hogy oda parkoltak. A legbosszantóbb az volt, amikor emiatt, nem tudtam kiállni a garázsból és még a bunkónak állt feljebb.

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    Az én autóm csak úgy fér el a Magyar parkolókba, hogy jobb oldali kerekek az egyik vonalon, bal oldaliak a másikon.
    De egyébként meg azok az igazi idióták, akik úgy parkolnak, mint a szardíniák a konzervdobozban! Úgy kell parkolni, hogy egy ajtónyitásnyi távolság maradjon a szomszéd kocsi mellett.
    Annak is örülnék, ha a rendőr büntethetne a nem megfelelő oldaltávolság megtartása miatt -és hagynák a francba a sárgáért büntetést-! Min.100.000 Ft!

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    én egyszerűen veszem a dolgokat. saabbal nem megyek a belváros közelébe nehogy baja leegyen és tesco ban is legmesszebbre állok fal mellé nehogy összetörjék. golf2 vel pedig mindenhova beparkolok ahova befér. még oda is ahova nem ha kell helyet csinálok magamnak az a kocsi anyagból van nem számít ha horpad vagy lejön a festék beerőszakolom bárhová legyen bármilyen szűk kitágítom. nem sajnálom ha meghúzzák napi használatra vanó melósautó

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    A dupla helyfoglalással kapcsolatban azért nem mindig csak a bunkóság játszik szerepet, és ezt tapasztalatból mondom. Rengeteg olyat látok, tapasztalok, hogy rám állnak, nem tudok beszállni, sőt, hogy rányitják az ajtót a kocsimra. Persze meg nem vár, szólni nem szól érte. Igen ritka autót tudhatok magaménak, amihez alkatrészt se találok mindenhol, és ha választhatok a között hogy elveszem valakinek a helyét, de nem parkolnak rám, vagy beállok rendesen és ezért esetleg (ismét) megkarcolják, megsértik az autómat, akkor igen is bunkó leszek ! Sokszor a kijelölt parkolóhely szélessége sem elég, ráadásul míg a magyar mentalitás olyan, hogy nem vállalja a felelősséget a tetteiért(ráadásul rengeteg béna sofőrrel szembesülök nap mint nap), addig én nyugodt szívvel beállok 2 helyre, mert inkább másnak ne legyen helye, mint nekem legyen károm.

  • 2017.10.31. at 03:02
    Permalink

    én is és imerőseim is kerültek fura helyzetbe.
    Munkatársam mellé úgy áll egy autó az tök üres parkolóba hogy csak az anyósülés felől tudott beszállni.
    Állt mellettem sportkocsi úgy én 2 perc alatt tudtam magam bepréselni a kocsiba, a túloldalt meg volt másfél méter hely..Hagytam is szuvenírt a kocsiján 🙂
    De a legjobb volt mikor a Tecskóból kijőve láttam hogy úgy állt mellém két autó (én szabályosan a vonalak között álltam), hogy lehetetlen lett volna a kinyitott ajtók 10 centis résén bárhonnan is beülnöm.
    Nyugodtan visszasétáltam, az ügyfélszolgálaton bemondattam az egyik rendszámát, majd kissé emelkedett hangon elmagyaráztam a csodálkozó szőke anyukának, aki a gyerekülésbe a gyerekét csak a sofőr oldalról tudta be és kivenni, hogy én akkor hogy a p..csába szálljak be a kocsimba ha ő a gyerekét sem tudja betenni arról az oldalról..

Vélemény, hozzászólás?