A sofőrök fele fáradtan vezet

Nem tekintik veszélyes tényezőnek a fáradtságot a sofőrök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába figyelmeztetik a sofőröket szakértők, táblák, óriásplakátok és a fejlett autók fedélzeti rendszerei, az autóvezetők többsége fittyet sem hány a fáradtságra, pedig a balesetek komoly hányada elalvás, vagy lekoppanó szemhéjak miatt történik.

Egy friss brit felmérésből kiderült, hogy az autóvezetők fele fáradtan is vezet és nem tekinti veszélynek a fáradtságot. A Brake közlekedésbiztonsági szervezet, valamint a Direct Line biztosító több mint ezer sofőrt kérdezett meg vezetési szokásaikról a nyaralási szezon kezdetén. A válaszadók 55 százaléka nem szokott kétóránként megállni pihenni, míg minden tizedik egyhuzamban vezet a célállomásig, és csak akkor áll meg, ha az elkerülhetetlen (rosszul lesz az utas, vécézni kell stb.). Sokan azzal rontják túlélési esélyeiket, hogy a nagy utazás előtti éjszakán nem alszanak eleget, csak a megkérdezettek 45 százaléka alszik előtte több mint hét órát. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ötórányi alvást követően tíz százalék az esélye annak, hogy a másnapi utazás során elalszik a volánnál a sofőr. A felmérés tapasztalatai szerint a férfiak sokkal inkább hősködnek, ritkábban és kevesebbszer állnak meg pihenni. 14 százalékuk egy hatórás úton egyszer sem áll meg, ezzel szemben a nők 3 százaléka csak ilyen vakmerő.
Hirdetés
Tanácsok, hogy elkerüljük a fáradt vezetést
  1. Az utazást megelőző éjjel aludja jól ki magát.
  2. Tervezze meg előre az utazást, iktasson be megállókat.
  3. Fáradtan ne induljon útnak!
  4. Kétóránként álljon meg pihenni. A pihenő legyen legalább negyedórás. Mozogjon, tornásszon, igyon vizet.
  5. Ha vezetés közben fárad, vegyen erőt magán és a legközelebbi biztonságos helyen álljon meg.
  6. Az elalvás ellen nincs orvosság, a lehúzott ablak, vagy a felhangosított zene csak fokozza a mikroalvások lehetőségét és gyakoriságát.
  7. A mikroalvás végzetes lehet, 120 kilométer/órás sebességnél, hat másodperc alatt 200 métert tesz meg az autó, egy félperces szemhéjlekoppanás alatt egy kilométert.
  8. Ha úgy érzi, álmosodik, álljon meg egy kávéra a legközelebbi benzinkútnál. Ha lehet, két csészével igyon, vagy valamilyen magas koffeintartalmú italból fogyasszon, majd próbáljon 10-15 percet aludni. A kávé hatására felébred és folytathatja útját, ha már nem érzi magát álmosnak. Ha továbbra is álmos, jobb, ha abbahagyja az útját és kivesz egy szobát aludni. A koffein rövid hatású szer, az alvás az egyetlen megoldás a fáradtságra.


A férfiak fele, a nők 31 százaléka nem áll meg egy négyórás utazás során. A sofőrök 35 százaléka (a férfiak 38 százaléka és a nők 31 százaléka) annak ellenére nyomja a gázt, hogy érzi fáradt és meg kellene állni. Egy néhány másodperces villámalvás súlyos szerencsétlenséget okozhat, gondoljunk csak arra, hogy autópályán mekkora pusztítást végezhet egy irányítás nélkül maradó autó.
A fáradt sofőr az utak egyik leggyakoribb gyilkosa, Nagy-Britanniában minden ötödik elsőbbrendű utakon bekövetkezett halálos balesetnek az okozója. 2011-ben a hivatalos statisztikák szerint 84 halálos és 420 sérüléssel járó balesetet okozott a fáradtság. A valós szám ennél jóval nagyobb lehet, sok baleset valódi okát nem tudják a helyszínelők sem azonosítani. Sokszor a gyorshajtás számlájára írnak baleseteket, holott a sofőr fáradt volt, vagy épp álomba zuhant, azért hajtott a megengedettnél gyorsabban az ütközés pillanatában. Különösen nagy veszélyben vannak a kimerült hivatásos sofőrök, a fáradtság okozta balesetek 40 százalékát ugyanis teherautó-vezetők okozták a felmérés szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:48
    Permalink

    Én sokszor vezetek 1000 km-nél hosszabb utakat, és szinte SOHA nem alszom. Az tévhit, hogy a fáradtságtól alszunk el vezetés közben, hiszen nincs mitől elfáradjunk! DE!!!

    A szemünk és a látóidegközpontunk szinte folyamatos, szakadatlan “munkának” van kitéve vezetés közben. S mikor pár óra vezetés után ránk tör a kóros álmosság, mi még egyáltalán nem vagyunk fáradtak, de a látóközpontunk már annyira kivan, hogy sem kávé, sem ajzószerek nem segítenek. Ilyenkor kell megállni, s a szemünket pihentetni, ami 15-20 perc, csukott szemmel való relaxálást jelent, nappal lehetőleg erős napszemüvegben. Ennél több nem ajánlott, mert akkor tényleg el is alszunk, és még álmosabban ébredünk, agyunk más részei is alvó állapotban kapcsolnak, így a továbbindulást követő fél-egy órában tompábbak lehetünk, reflexeink lelassulhatnak, s az is elképzelhető, hogy nem úgy ítéljük meg a közlekedési helyzetet, mint kéne. Ellenben egy negyedórás relaxáció alatt a szemünk már megpihen.

    Tehát, ha fáradtnak érzed magad vezetés közben, állj meg csak negyedórára, nem többre, és nem is kevesebbre. Én így jártam be már fél európát, Svédből 3000 km-t lezavartam másfél nap alatt úgy, hogy csak egyszer álltam meg egy jó 5 órát aludni, meg jópárszor 15 perceket…

    Ezt egy konkurens autós szaklap szerintem leghitelesebb újságírójától tudom, kipróbáltam, és azóta így járok. Ha fáradok, 15 perc relax, és újabb 4-500 km-t bírok. Hollandia, Belgium – munka után két megállásból simán vállalható így.

  • 2017.10.30. at 00:48
    Permalink

    ” Tiredness Can kill! ”
    Ezt Angliában az autópályákon sűrűn lehet látni.
    Az autósok számára megfelelő távolságokra van benzinkút ahol 2 órát szunyálhat az autóban fizetés nélkül!
    Én kamionnal megtanultam pont 45 percet aludni, utána 14 percben egy szelet kenyér valamivel, KW-t inni és utána elindulni, ekkor díjtalan volta parkolás.
    Sokan legyintene és különféle trükkökre hagyatkoznak, pedig a legjobb trükk az alvás!
    A balesetek jó része a fáradtság miatt megnövekedett reakció idő következménye:(

Vélemény, hozzászólás?