Már biztos: megválik a Top Gear műsorvezetőjétől a BBC

Nem újította meg a BBC Jeremy Clarkson szerződését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Legnézettebb műsorától, a Top Geartől válik meg a BBC azzal, hogy nem hosszabbítja Jeremy Clarkson szerződését.


[kepallobal=286053]Clarkson ezúttal búcsúzni kényszerül nézőitől, a BBC menesztette[/kepallobal] Nem csak a BBC, a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsorának számító Top Gear frontemberétől, Jeremy Clarksontól azért válik meg a BBC, mert nemrég tettleg bántalmazta a program egyik producerét. Miként azt az MTI írja, a BBC vezérigazgatója, Lord Tony Hall személyesen jelentette be szerda délután, hogy a brit közszolgálati médiatársaság nem újítja meg Clarkson hamarosan lejáró szerződését. Lord Hall hangsúlyozta, hogy maga is rajongója a műsornak, és Jeremy Clarksont "óriási tehetségnek" tartja, akinek fontos helye lenne a BBC műsorkínálatában, de "nem bármi áron". Mint mondta, Clarkson "túllépte a határt" azzal, hogy fizikai erőszakot alkalmazott egyik munkatársával szemben, akit ráadásul olyan szavakkal is szidalmazott, amelyeket senki nem köteles eltűrni - fogalmazott a BBC vezérigazgatója. Lord Hall egyenes utalást tett arra, hogy a Top Gear - amelynek sugárzását a BBC a két hete kirobbant botrány után felfüggesztette - az idén már nem is kerül képernyőre. Kijelentette: elsődleges fontosságú feladat, hogy a műsor "2016-ban remek formában" térhessen vissza. Hozzátette azt is: el kell ismerni, hogy a Top Gear nem lesz ugyanaz, mint eddig. Utóbbit valószínűleg sokan osztják. Ha tehát őszinték kívánunk lenni, a Top Gear nem, csak annak eredeti formája, klasszikus változata szűnik meg Clarkson menesztésével.
A BBC vezérigazgatója szerint Clarksont "óriási köszönet" illeti a Top Gear élén végzett "rendkívüli munkájáért". A BBC két hete jelentette be, hogy Clarksont felfüggesztették állásából, miután "összetűzésbe keveredett" a Top Gear egyik producerével. A BBC a műsor jelenleg futó sorozatának három utolsó adását is levette programjáról, és több, külföldön tervezett élő bemutatót is törölt.
A botrányt az robbantotta ki, hogy az 54 éves Clarkson - aki 2002 óta vezette a könnyed hangvételű, pergő ritmusú autós műsort - egy elmérgesedett vita végén orrba vágta a Top Gear egyik producerét. A műsorvezető azon dühödött fel, hogy egy hosszú forgatási nap után a stábot nem várta meleg étel a szállodában. Clarkson a 36 éves Oisin Tymon produceren töltötte ki dühét, olyan erővel, hogy Tymon kórházi ellátásra szorult. Az ügy Nagy-Britanniában és világszerte is komoly vihart kavart, mivel a műsort - a BBC saját statisztikái szerint - 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározzák, és hetente 350 millióan nézik.
Clarkson visszahelyezéséért és a műsor folytatásáért petíciót indított az egyik legismertebb brit-ír politikai blogger, a Guido Fawkes írói álnéven publikáló Peter Staines. A támogató aláírások száma alig néhány nap alatt átlépte az egymilliót, ami a hasonló kezdeményezések nagy-britanniai történetében példátlan. Fawkes és hívei a minap - a nagyobb nyomaték kedvéért - egy idegenforgalmi cég által működtetett, de igazi harckocsival vitték az aláírásokat tartalmazó íveket a BBC londoni székházához. Az ügyben a héten megszólalt David Cameron brit miniszterelnök is, aki a BBC-nek kijelentette: 11 éves leánya, Nancy éhségsztrájkot helyezett kilátásba, ha Clarksont nem helyezik vissza a Top Gear műsorvezetői állásába.
Utóbbi és az sem győzte meg az adó vezetését, hogy a Top Gear a BBC egyik legsikeresebb exportcikke: a program globális forgalmazásából a médiatársaságnak évente 300 millió font (130 milliárd forint) bevétele származik. A műsor saját, szintén Top Gear című magazinja ráadásul hetente 1,7 millió példányszámban fogy. Clarkson és két műsorvezető társa, James May és Richard Hammond éppen most készült megkötni a három évre szóló újabb szerződést a BBC-vel. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Clarkson utódja, és azt sem, hogy May és Hammond vállalja-e a folytatást Clarkson nélkül.
Clarkson a Top Gear műsorvezetőjeként évi 1,5 millió font (több mint 600 millió forint) javadalmazást kapott. Clarksonnak korántsem ez volt az első botránya. Tavaly rasszistának minősített kijelentései miatt a BBC "utolsó figyelmeztetésben" részesítette. A néhány éve a bal szemére vak, skóciai születésű előző brit miniszterelnököt, Gordon Brownt "félszemű skót idiótának" nevezte, és amikor a BBC bocsánatkérésre kötelezte, csak a "skót" és a "félszemű" jelzők negatív értelmű használatáért volt hajlandó elnézést kérni, az "idióta" minősítésért nem.
Hirdetés
Clarkson tavaly komoly diplomáciai botrányt kavart, amikor a stábbal Argentínában forgattak, és a műsorhoz használt egyik veteránautó, egy 1991-es Porsche a H982 FKL brit rendszámot viselte. Az argentin közönség és a kormány is azonnal provokációt kiáltott, mivel úgy vették, hogy a Top Gear csapata ezzel a rendszámmal a Falkland-szigetekért 1982-ben megvívott, Nagy-Britannia győzelmével végződött véres brit-argentin háborúra akarta emlékeztetni a vendéglátó országot. A stábot fizikai atrocitások érték, és a műsor készítői a kocsikat hátrahagyva menekülni kényszerültek az országból. A BBC a tavaly októberi incidens után még megvédte Clarksont, merő véletlennek minősítve a rendszám feliratát, ezúttal azonban saját magának is komoly kiesést okozva nem kívánt már kiállni a sztár mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?