A csomagtartó miatt hívják vissza a Ferrari 458-at Amerikában

NHTSA: veszélyes a Ferrari 458 csomagtartója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikának baja van a Ferrari 458-assal: nem lehet belülről kinyitni a csomagtartóját. A kérdés jogos, ki zárná magára?


Legutóbb dicsértet kapott tőlem az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration), azaz az amerikai közlekedési hatóság. Ezúttal viszont egy nagyon amerikai furcsaságról tudok beszámolni. Az történt, hogy az NHTSA az eddig a tengerentúlon értékesített Ferrari 458-asokat visszahívásra kötelezte, mert nem lehet belülről kinyitni a csomagtartójukat. A Ferrari ezzel megsértette a gépjárművekre vonatkozó 401-es szövetségi előírást, mely szerint a csomagtartónak márpedig belülről nyithatónak kell lennie. Ez a szabály logikus egy családi autónál, ahol nem árt, ha az azt játszótérnek használó gyerekek nem ragadnak bent a kocsiban. Meg aztán gondoljunk a gengszterfilmekre, valakit belöknek a csomagtartóba és elrabolják, de ha van egy belső nyitófül, akkor érdekesebb már a szituáció.
Hirdetés


Na de egy Ferrari esetében, ami a régi jó faros Skodák stílusában elöl hordja a nagyjából két kisebb sporttáskányi méretű csomagtartóját, ez több mint fölösleges. Ide maximum egy kisgyereket lehetne betenni, de kérdéses, hogy neki segíthetne-e a vésznyitó kallantyú. Ilyenre persze inkább jobb nem is gondolni. Úgy hiszem, hogy jelen esetben egy nem létező problémára csaptak le az amerikai hatóság emberei. Az ezzel kapcsolatos beadvány augusztus 7-i dátummal jelent meg, de az akta és tartalma csak mostanra ért el az autós oldalak szerkesztőihez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:26
    Permalink

    Mert Amerika. Ott azért pert nyert vki, mert betette a kutyáját/macskáját a mikroba fürdetés után és csodálkozott, h megpusztult szegény állat. Perre vitte és meg is nyerte mert nem volt benn a használati utasításban, h élő állatot nem mikrozunk. Kb ez is hasonló szintű. Azt még megértem, h a családi használatra szánt kocsikban van ilyen de egy Ferrariban aminek kb nincs is csomagtartó nem látom sok értelmét.

Vélemény, hozzászólás?