Jótékonysági akcióval debütált Magyarországon a Ford B-Max

Nincs B-oszlopa, de ajándékokat oszt - mi az? A Ford B-Max itthon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mi mással lehetne emlékezetessé tenni egy-egy újdonságot, mint némi ajándékkal? A régi trükköt ügyesen reformálta a Ford.

Sajnos, mint sokszor a rendőrviccek, az újságírókról alkotott sztereotípiák sem alaptalanok. Lehetne regélni a sajtótájékoztatókra ebédelni járó (ál)kollégákról, a fóliával kibélelt aktatáskákról vagy a nejlonzacskózsebű zakókról, de arról is, hogy mennyi hasznosnak vélt, valójában haszontalan, az újságíróknak adott csecsebecsével próbáltak már egy-egy új modellt emlékezetesebbé tenni az autógyártók. A trend persze javuló, ma már kikopóban van a sajtóajándék, lehet, hogy néhány év múlva már az idegen szavak szótárából keresi majd a jelentését a következő generáció, hiszen a márkák belátják, hogy a csomagtér nem attól lesz jobban pakolható, hogy oda egy-egy adományt is behelyezhetünk.
Hirdetés

Az elhagyott ajándékvásárlásból felszabaduló összegekből mindenki csak profitálhat, esetleg hajszálnyit apadhat az egy autóra jutó költség, s a gyártóknak több forrásuk maradhat - modellfejlesztésre, reklámra és jótékonysági célra is. Ha ügyesen csinálják, utóbbi érheti a legtöbbet. Nem csak a támogatott szervezetek számára, még a márka imidzsén, hírnevén is sokat dobhat. A Ford pedig ügyesen élt vele. Az ősszel próbált, akkor alaposan bemutatott, a nemrég megújult Fiesta alapjaira épülő, középső tetőoszlop nélküli, de kategóriájában tolóajtajával is különlegességnek számító B-Max hazai bevezetéséhez jótékonysági akciót szervezett. A Ford Magyarország facebook-oldalán lehetett szavazással választani, hogy 10, 5 állatvédelemmel és 5 gyerekvédelemmel foglalkozó alapítvány közül mely 5 kapjon egyenként 100 ezer forint értékű tárgyi adományt. Az akcióval a Ford is nyert, mintegy 4500 új facebook-rajongót.
A legtöbb voksot kapó szervezetek pedig azt kapták, amit kértek, magyarán ők mondhatták meg, hogy mire van szükségük, s a Ford azt beszerezte számukra. Végül nem is 5, hanem 6 szervezet számára. Állateledelt - összességében mintegy 400 kilogrammnyit, szénmonoxid-mérő műszert, nyakmerevítőket. Utóbbi két eszközt a Magyar Gyermekmentő Szolgálat kérte, s kapta meg a Fordtól.
A Ford Magyarország több mint 19 000 követője közül mintegy 4000 szavazott valamelyik szervezetre, 5 állatvédő alapítvány és mindössze az említett Gyermekmentő Szolgálat kapott támogatást. Ha megengednek személyes véleményt, elkeserítő, hogy a válaszadók szerint fontosabb az állatmenhelyek, állatvédő egyesületek támogatása, mint például a Hajléktalan Óvoda, a Daganatos.hu Alapítvány, a daganatos és krónikus beteg gyerekek gyógyulását segítő Bátor Tábor vagy a Szent Márton Gyermekmentő Közhasznú Alapítvány támogatása.

Sebaj, egy gyermekmentő azért kapott eszközöket, illetve nyilván a kisállatok védelme is fontos, az embereké azonban még inkább az lenne. Az előző bekezdés után talán nem meglepő, hogy mi a Gyermekmentő Szolgálathoz kísértük el az adományokat. A néhány nyakmerevítő és a szénmonoxid-mérő műszer nem tette próbára a B-Max 304 literes alapméretű, de 1,3 köbméter fölé növelhető csomagterét. Szinte a kesztyűtartóba befért volna a kezdeményezéshez csatlakozott vállalkozásoknak köszönhetően beszerzési áron megkapott, ám úgy is 100 ezer forintnyi adomány. Mint az átadáskor megtudtuk, a mobil, azonnal riasztó CO-mérő nem olcsó, ám annál fontosabb. Menti a mentőket is, de ami még fontosabb, azonnal tájékoztatja őket arról is, hogy a beteggel mit kell tenniük. Hiába tűnik alapvető eszköznek, eddig nem rendelkeztek vele.

Persze még jobban örültek volna a Gyermekmentő Szolgálatnál, ha magát az eszközt vivő B-Maxot kapták volna. Higgyék el, mi is, pláne, hogy a B-Max nem csak családi autónak, még gyermekmentéshez is kiváló lenne. Piciny hordágyat a középső tetőoszlop elhagyása oldalajtóba integrálása okán ennél jobban semelyik másik autóba nem lehetne tenni. Talán a jövő évi mentőautó-seregszemlék egyikén fel is tűnik majd egy ilyen átalakítás. Addig azonban marad családi használatra, gyerekek ki-be rakosgatásához kiváló a B-oszlop nélküli B-Max, mely egyelőre azzal segítheti a mentést, hogy baleset esetén SYNC-rendszerével a Bluetooth-kapcsolattal csatolt telefonon és a navigációból kiolvasott koordinátákkal értesíti a mentőalakulatokat. Nekik vélhetően nem lesz sok dolguk, hiszen a 3 990 000 forinttól kapható B-Max mindegyik verziója 6+1 (első-, oldal-, függöny- és vezetőoldali térdlégzsákos), s igen jó, 5 Euro NCAP csillagos utasvédelmű. Nem csak védelmet, komfortot is bőven adhat, egyebek és a már említett navigáció mellett kulcs nélküli nyitó- és indítórendszerrel, fűtőszálas szélvédővel, de még a városi koccanásokat elkerülő Active City Stop rendszerrel is rendelhető, extrái csomagokban egészen olcsók, s konkurenseihez mérten vételára sem magas. Mit is mondhatnánk némi adomány után…
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:38
    Permalink

    Rendben van, de ugye a B oszlop önmagában egy komoly merevítő elem függőleges irányú terhelés esetében, plusz még ugyanúgy ott vannak az ajtók, persze azok nem biztos, hogy olyan erősek, mint a jelen modell esetében, de az is lehet, hogy igen. Ugyanakkor ennél a modellnél, “csak az ajtók” + egy merevített tető van, ami függőleges irányú terhelésnél, önmagában az ajtók nélkül már nem bírna annyit, mint egy direkt B oszloppal erősített típus.
    Elhiszem, hogy 5* a tesztje, ettől függetlenül megnyugtatóbbank tartom a B oszlop jelenlétét.

  • 2017.10.30. at 09:38
    Permalink

    Ugyanannyira mint egy hagyományos autó.
    Zárt ajtóknál ugyanúgy van “B” oszlop+ merevített tető együttese adja a biztonságot.Ez a tipus is 5*-os.

Vélemény, hozzászólás?