Nincs előrelépés, egyre több a károsult
Még mindig garázdálkodnak a trükkös csalók!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Most is arra figyelmeztetünk mindenkit, soha ne utaljon előre semmilyen pénzt! További fejlemények a cikkben olvashatók.
Alig két hónapja, augusztus közepén hívtuk fel a figyelmet arra, hogy kamu használtautós hirdetésekkel próbálják becsapni az embereket a különféle hirdetős portálokon, köztük Magyarország piacvezető autós honlapján, a Használtautó.hu oldalon. A trükk végtelenül egyszerű – és aljas. Szívszorító elhalálozási történettel, vagy külföldi munka miatti ország elhagyással indokolva, nem létező autókat hirdetnek meg a csalók, remek kondíciót vázolva, mélyen a piaci ár alatt. Sajnos, amint a fórumunk is bizonyítja, nem egyedi esetről van szó, és a cikk megjelenése óta olvasóink folyamatosan panaszkodnak – ki azért, mert megpróbálták becsapni, ki pedig azért, mert sikerült, és most futhat a pénze után.
Sajnos, nincsenek jó híreink, sőt, amire rájöttünk, szintén nem pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét. Tudomásunk szerint 14 különféle rendőrkapitányságon lett ilyen általunk is leírt trükkös csalás bejelentve, de a tettesek ettől függetlenül nyugodtak lehetnek (nyugodtak is, annyira nyugodtak, hogy futószalagon nyomják a hirdetéseket), mert fejlemény, előrelépés gyakorlatilag nincs az ügyekben. Úgy tűnik, a szervnél még arra sem képesek, hogy központosítsák, kvázi összevonják ezeket a laikus számára is egyértelműen egymásba fonódó eseteket, legalább megpróbálván hatékonyabbá tenni a munkát. Elgondolkodtató.
Ismeretlen személynek soha ne utaljunk pénzt a Western Union szolgáltatásán keresztül, mert az összeg felvevőjének a személyazonossága nem kerül dokumentálásra!
A cikkünk fórumában merült fel, hogy nagyon hasonlatosak azok az eladói levelek, amiket a vásárlókkal váltanak a szélhámosok, tele vannak feltűnő nyelvtani hibákkal, és ez nem lehet véletlen. Tényleg nem, és amint ad hoc házi próbánk bizonyítja, az érdeklődő kérdésekre nem személyesen a többek között Brad Morison álnevet használó figura válaszol, hanem vélhetően egy olyan automata rendszer, ami Google-szerű fordítót (vagy akár éppen ezt) használ. A mi feltett kérdéseink enyhén szólva sem kapcsolódtak a meghirdetett autókhoz, csupán úgy tettünk, mintha bekaptuk volna a hirdetési csalit, és mentek az emailek az alábbi mondatokkal: mennyibe kerül a kenyér Írországban? Hány éves a buszvezető? Mennyi az idő? De bármit kérdezhettünk volna, a szöveg tulajdonképpen lényegtelen, mert kérdésektől függetlenül kaptuk az autókról szóló válaszokat, ugyanazokat, amelyeket az olvasók, és sajnos a kárvallottak is jól ismernek.
Nem győzzük ismételni, hogy senki ne fizessen ki előre semmilyen előleget, foglalót, vételárat, szó szerint semmit, amíg nem látta a kiszemelt autót, amíg nem beszélt személyesen az eladóval, és ameddig nem győződött meg róla, hogy a kocsi papírjai rendben vannak. Ha ebből a három szempontból csak egy is hiányzik, könnyen a csalók áldozatai lehetünk. Természetesen előfordulhat, hogy egy-egy autótól tényleg áron alul, családi okok vagy külföldi munka miatt szeretnének megválni, nem azt mondjuk, hogy mostantól ilyen szituációk nem léteznek, de nem ez a jellemző; igenis van egy klikk, akik pontosan ezzel a módszerrel követik el a csalásokat, nem létező autókat árulnak, nem létező szállítócégekre hivatkoznak (újabban merytrans.t35.com), automatával vezérelt levelezéseket folytatnak, és ha egyszer kiadtuk a pénzt a kezünkből, annak bottal üthetjük a nyomát. Nagyon fontos: ismeretlen személynek soha ne utaljunk pénzt a Western Union szolgáltatásán keresztül, mert az összeg felvevőjének a személyazonossága nem kerül dokumentálásra, tehát nem deríthető ki, kinek a zsebébe vándorolt a csalással megszerzett pénz! A rendőrség pedig nem fog segíteni, kötelességből felveszik ugyan a jegyzőkönyvet, de nekik sokkal egyszerűbb meló lesbe kiparancsolni a traffipaxot, és bőszen bírságolni a sok potenciális, 62-vel száguldozó ámokfutó bűnözőt a háromsávos autópálya-bevezetőnél kitett 50-es táblánál. Így szolgálnak és védenek?!
Magad uram, ha szolgád nincsen. – tartja a mondás, így segítsünk egymáson, ha máshogy nem, akkor legalább a saját eszközünkkel, az internetes fórummal. Előző cikkünk hozzászólásainál mindenki mondja el saját tapasztalatát, véleményét, legyünk minél többen, akiket nem tudnak becsapni a hirdetések fantomjai, a trükkös csalók.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
WTCC két magyarral a Hungaroringen
Péntektől vasárnapig az F1 utáni legfontosabb magyar motorsportos rendezvénynek ad otthont a Hungaroring, másodjára itt a túraautó-vb.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
BMW tesztek
BMW 320d Modern Line Automata teszt 
Jól is megy és takarékos is, de nem csak ezen jellemzőivel ígérkezik kategóriája etalonjának a legfrissebb 3-as BMW jelenlegi csúcsdízele. Csak az árát ne kérdezzék!
BMW 118i és 120d miniteszt 
Hivatalosan csak a még most is nyitva tartó Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a BMW új 1-es sorozata, de e héten már próbára is tehettük. Szülőföldjén, Németországban, a sebességkorlát nélküli autópályák birodalmában.
BMW 740d xDrive teszt 
Hallottuk már ezerszer, hogy a pénz nem boldogít. Lehet, de akinek módja van egy BMW 740d xDrive birtoklására, az többé nem akar a fülébe engedni ilyen bugyuta népi bölcsességeket. Megértjük.
BMW 640i Cabrio és K 1600 GT teszt 
Mind a BMW 640i Cabrio, mind a BMW K 1600 GT kategóriája legjobbjai közé tartozik. Bár a luxus még fokozható, az autózás és a motorozás új dimenzióját ismertük meg a párhuzamos teszt során.
BMW 520d Automata teszt
Kiváló példa arra az ötös BMW, hogy ami jó, az nyugodtan megvásárolható belépő változatával. Én mindenképp az alapmotort javasolnám, de az opciós, nyolcfokozatú automatát kár lenne kihagyni.
Még több BMW tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Turbós hathengeres a következő BMW M3-asban
- Villanyhajtású BMW-vel bővül a Pikes Peak idei mezőnye
- WTCC: újabb privát BMW-siker
- Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
- Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil
- Újabb plusz lóerők a G-Power BMW M5-jében
- Új háromajtós BMW 1-es: akár 320 lóerővel
- Bemutatkozott a BMW 3 Touring
- Jövő héten várhatóan csak a gázolaj ára csökken
- BMW 320d Modern Line Automata teszt
Cikk ajánló
Piaci körkép: luxusautók 30 millió Ft felett 
3 hónapja – Használtautó
Legtöbbünk számára teljesen irreális elképzelés, hogy egy családi ház árát költsük autóra, de mi lenne, ha hirtelen nyakunkba szakadna egy nagyobb vagyon?
BMW 1 M Coupe MotoGP Safety Car
Tavaly – Autósvilág hírei
Az 1 M Coupe is tagja lesz annak a BMW-flottának, amely a 2011-es szezonban a MotoGP biztonsági autókból álló járműparkját fogja alkotni.
Titkos tipp: FIAT Multipla
Tavaly – Használtautó
Az első szériás FIAT Multipla meghökkentő külseje családi élethez, nagy helyigényhez ideális, praktikus belsőt takar.
-
BMW 3-as sorozat családoknak: GT 4
12 hónapja – Autósvilág hírei -
BMW 328 Hommage
Tavaly – Autósvilág hírei -
Már tesztelik az új BMW M3-ast
2 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 249.000 Ft Évjárat: 1996 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 850.000 Ft Évjárat: 1998 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 980.000 Ft Évjárat: 1993 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |

Hozzászólások (74 db)
Üdvözlet Mindenkinek!
Nigériai csalás 2012 márciusi verzió...
A stílus kicsit finomult...
Az úr neve PAVLIN WEITZEL (pavlin.weitzel@gmail.de), a kis feleségével élik nyugdíjas éveiket, a festői szépségű Frederikshavn-ban, Dániában. A meghírdetett autó egy CNG-s Opel Zafíra, ami gyönyörű, és kb. 1500 Euróval kevesebbet kér érte a mobile. de- n, mint a reális ára.
Telefonszám nincs, csak írni lehet neki.
Írtam, hogy érdekel az autó. Visszaírta, hogy ő nagyon szívesen lehozza nekem Németországba, csak egyeztessük, hogy mikor és hol találkozunk.Írtam neki egy időpontot és helyet, amire ő nem is reagált, közölte, hogy Hanoverben találkozunk 2012. 03. 23.-án. Kértem a kocsiról még képeket...küldött, kértem a papírokat ...nem küldte, megkérdeztem a tartály érvényességi idejét (akinek ilyen autója van, az tudja, hogy mi az), gőze nem volt róla, csak a TÜV-öt ismételgette..., kértem telefonszámot, - a válasz, hogy ő nagyon szégyenli, de süket és nem tudunk telefonon beszélni (Nálunk van süket a családban 1- nem szégyenlik, ez nekik a normális, 2-van telefonja, de sms üzemmódban használja)
És innen kezdődött volna a nagyátverés:
Írta, hogy ő 500 km-t fog utazni miattam (dán városka-hanover 700) ezért neki biztosíték kell, hogy mi valóban ott leszünk.De erre ő tud egy jó megoldást, ami mindkettőnknek biztosíték.
Western Unión keresztül utaljam el a vételárat (2700 EUR) a saját férjem nevére Hanoverbe (vagy valakinek a nevére akiben nagyon!!!!!! megbízom) Az ő felesége is ezt fogja tenni, az ő nevére utal 2700 Eurót Hannoverbe, az utalási szelvényeket beszkenneljük egymásnak, és így biztos, hogy mindenki ott lesz Hanoverben! Írtam neki, hogy jó, menjen utalni, én is ezt teszem és 12 órakor küldjük egymásnak a szelvényeket. Persze sehová sem mentem...Délben jött a válasz, majd ha én elküldtem az én szelvényemet, akkor ő is elküldi a kis feleségét utalni.....
Amiért ezt leírtam:
-Még soha életemben nem találkoztam ezekkel a módszerekkel eddig, és szerintem vannak még páran, akik így vannak ezzel. Bár nagyon kecsegtető volt az ajánlat, és egy ideig hittem is a dologban, de hála az égnek, én rendkívül bizalmatlan vagyok, elkezdtem neten utána nézni ezeknek az eseteknek, és láss csodát, egy rakással találtam!!!! Én szerencsés voltam és éber, így más kárából tanultam, remélem aki ilyenre adja a fejét, ezt a történetet megtalálja a neten, mielőtt elküldi a pénzt.
Senkit ne tévesszen meg, hogy gyakorlatilag magadnak (magatoknak)utalsz, elküldöd az ellenőrző szelvényt, és a mocsok: vagy pár száz euróért csináltat hamis személyit, vagy beépített
embere van a WU-nál aki személyi nélkül is kiadja a pénzt. Mindenki okuljon és tanuljon... lehetőleg ne a saját kárán...
Ja, azt nem is írtam még, hogy a gyökér küldött "magukról" fényképet is :-) Kedves eredeti német idős házaspárt ábrázolnak a képek... csak azért nem teszem fel ide, mert szegényeknek szerintem fogalmuk sincs, mire használják a képeiket... Egyébként holnap találkoznánk velük, a teljes levelezésem meg van, még nagyon friss, ha valakinek van ötlete, hogy mit lehetne kezdeni vele, az írjon...rendőrségre nem megyek, nincs semmi értelme...

Ez is mostani.Ugyanaz a story...Angliában van, mondtam h még akár az ismerősöm is meg tudná nézni kint, és neki nem kéne előre bajlódnia a szállítással, amit természetesen INGYEN VÁLLAL...
Hello,
First of all I want to tell you that the car is in perfect condition, no scratches, real km, no damage at the engine, never smoke in the car, the car have Hungary documents. I bought this car from Hungary when I worked there. I took it with me in London, England were I live and I tried to register it but for this I have to pay a lot of money. For this reason I want to sell my car back in Hungary because it is more easy for the buyer , he do not need to pay extra money for registration . I heard about this website, on the internet, and I suppose that this it's my chance to sell the car. The car is here with me as well, but I can arrange the transport back free of charge for you using a transport company. The car is still registered in Hungary. The shipping will take 3-4 days.
Thank you and write me back if you are interested.
hanna.petra1966@hotmail.com
Hello,
I hope you understand english language, because in don't speak hungarian...I have listed the car on this hungarian web site, because the car has hungarian documents. The owner of the car was my brother, that was student in Hungary and he died in September in a tragic motorcycle accident in London during the summer holiday. My brother had an apartment with garage rented in Hungary and the car is still there. I have a mandate from the notary recognized by the Hungarian authorities, which allows me to sell the car in my brother's behalf, but for that i must travel again in Hungary.
The car is like new and the pictures are recent made, I was in Hungary to meet with a person from Gyor that was interested to buy the car and he never show up to the meeting point on Ferihegy International Airport, never answered to my calls or my e-mails. I was very disappointed, because i took free days from my work, i have spent some money for this trip, for a bad joke. I hope that you are a person of good faith and if you are really interested to buy car write me back, because i don't want to make the same mistake 2 times.
I wait your e-mail if you are interested to buy the car to be able to fix a date when I must travel to Hungary, so that you will be able to inspect the car and to buy it if you'll like it
Greetings from London!
Előzmények megtekintése
Ismét van/(most már csak volt) fent egy hirdetés, Michael Kasperski Mazda 6 és Nissan Navara. Angliai meló, de előtte itt élt Mo-n, semmi extra sztori halott bátyról vagy ilyenek, szimplán csak jobb kormányos kocsit akar venni. Persze a szállítást ő fizeti. Szállítócég e-mailje megérkezett, fizessük a teljes vételárat amit letétbe elrak, persze a cég google keresőben nem található, csak kizárólag az e-mailben feltüntetett címről érhető el. Honlap hiányos, magát a világ legnagyobb és legjobb szállítócégeként hirdeti (bár google-ön nem található:p), sajnos ha vki nem hallott ezekről a csalásokról simán belefuthat.

Szia Kerek!
Lehet, hogy későn szólok, de támogatom az ötletedet: fogjunk össze! Nagyon hasonló esetem volt, és a rendőrség azt mondta, hogy többet érhetünk el ha sikerül összefogni a károsultakat, mert egy eset még adós-tartozás szintű kivizsgálást kap, több (min.2) viszont már csalás, akár bűnszervezet keretében elkövetett csalásnak minősül, ami komolyabb szintekre eljuthat.
Ha még aktuális nálad, hogy energiát öljünk ebbe, akkor kérlek mindenképpen jelezd!
Előzmények megtekintése
hanna.petra1966@hotmail.com
Hello,
I hope you understand english language, because in don't speak hungarian...I have listed the car on this hungarian web site, because the car has hungarian documents. The owner of the car was my brother, that was student in Hungary and he died in September in a tragic motorcycle accident in London during the summer holiday. My brother had an apartment with garage rented in Hungary and the car is still there. I have a mandate from the notary recognized by the Hungarian authorities, which allows me to sell the car in my brother's behalf, but for that i must travel again in Hungary.
The car is like new and the pictures are recent made, I was in Hungary to meet with a person from Gyor that was interested to buy the car and he never show up to the meeting point on Ferihegy International Airport, never answered to my calls or my e-mails. I was very disappointed, because i took free days from my work, i have spent some money for this trip, for a bad joke. I hope that you are a person of good faith and if you are really interested to buy car write me back, because i don't want to make the same mistake 2 times.
I wait your e-mail if you are interested to buy the car to be able to fix a date when I must travel to Hungary, so that you will be able to inspect the car and to buy it if you'll like it
Greetings from London!
gustavs.maksims@hotmail.com

Üdv !
Én frissen lettem átvágva, rendesen beetettek, 250 ezer ft előleget fizettem ki a Western-en keresztül kellett.
Mercedes Kompresszor Sport Coupe 91-es évjárat, ezüst szín, stb. stb.
És még a szállító cég honlapján is lehetett ellenőrizni, hogy merre járkál a kocsi.
Majd kaptam egy levelet, hogy a Francia hatóságoknál megfogták a szállítmányt és nem engedik tovább mert sok a csalás , mert leszállításkor más névre írják a gépjárművet stb. stb. Ezért kérik, hogy a teljes összeget fizessék ki és mehet tovább akkor a szállítmány.
( tök vagyok, de ezt már én sem vettem be )
Okulásként jó pár adat ha valaki ezekkel találkozik, nagyívben kerülje.
Eladó : Chriss Tann , chriss.tann@live.com.
Szállító cég és honlapja : http://www.gerkas-logistics.net
Fizetni : Harry Larsen Gerkas logistics Inc. International Shipping Service
Cím : 62 Craven Road , London, NW10 4AE
Szállító cég honlapja ma még megy, üzemel, vasárnap megyek frissen feljelenést tenni a rendőrségre.
Tudom, elcsesztem, most utólag olvasom ezt a fórumot, és nagyon ismerős az eset, bár csak előbb olvastam volna.
Én azt gondolom, ha a hatóság vagy az Interpol ha akarja, ennyi információ és net-es ellenőrzés alapján le tudnák bukatni azt a bűnbandát.
Feltéve, ugye ha akarják.
Felhívás :
Ha valaki szintén ebben a cipőben járkál, mint károsult, javaslom fogjunk össze és közvetlen az Interpol-nak írjuk egy feljelentést a meglévő „bizonyítékok” birtokában.
Előzmények megtekintése
Szia Kerek!
Lehet, hogy későn szólok, de támogatom az ötletedet: fogjunk össze! Nagyon hasonló esetem volt, és a rendőrség azt mondta, hogy többet érhetünk el ha sikerül összefogni a károsultakat, mert egy eset még adós-tartozás szintű kivizsgálást kap, több (min.2) viszont már csalás, akár bűnszervezet keretében elkövetett csalásnak minősül, ami komolyabb szintekre eljuthat.
Ha még aktuális nálad, hogy energiát öljünk ebbe, akkor kérlek mindenképpen jelezd!
Aki olyan idióta, hogy előre utal olyan dologért amit nem látott a saját szemével,
vagy nem ellenőrizte le legalább minimálisan az kérem meg is érdemli. egy fikarcnyit sem sajnálom a károsultakat. lehet eladok majd nekik egy házat Londonban.......(csak utaljatok előre)
komolyan mondnom, felnőtt emberek volnának nem??? az, hogy a Vaterán egy 1-2 esetleg 10 ezer forintos terméket előre utalok Magyar embernek Magyar bankszámlára. az megint teljesen más.az ilyen nagy tudású "értelmiségi" emberkék miatt tart itt az Ország....
én IQ teszthez kötném a jogosítványt de a választást is.......
Azért lassan a testtel, bedőlni nagyon is könnyű, persze az emberi mohóságra alapoznak a csalók. Érdekességképpen rákerestem nem magyar nyelvű oldalakon is a témára az alább olvasott mercedes adataival. Láss csodát, a Mercedes ott is eladó volt és bele is futott a német állampolgár. Németországban sokkal kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, elküldenek "saját" (később kiderül, hogy lopott) papírokat, útlevelet, saját családi fényképet bizalomerősítésként. Nem csak Western Union papírt kérnek, hanem másolatot a repjegyről, így a sztori még hihetőbb. Személyes találkozó keretében kínálják az autót Londonban, ráadásul ők is küldenek egy jegyfoglalás másolatot, mert a sztori ott úgy hangzik, hogy az autó GB-ben, az eladó pedig Athénban van és csak az autó eladásáért fog hazautazni. Elképesztő történetek.
Én személy szerint legalább annyira felelősnek tartom a Western Union-t, mint a lépre ment hiszékeny vevőt, amiért nem figyelmezteti kellőképpen a pénz feladóját, hogy miként bánjon a pénzfeladási bizonylattal, milyen adatokat tartson biztonságban. A Western Union átgondolhatná az eljárási modellt is, olyan adatokat követelve pénzfelvétkor, amelyek a bizonylaton nem szerepelnek. Döbbenetes, hogy ilyen visszaélési gyakoriság mellett is hátradőlnek, hogy ők erről nem tehetnek. Ráadásul pont a ebben a fórumban olvastam, hogy valaki letakarta a bizonylatszámot, úgy küldte el a dokumentumot az "eladónak" és valahogyan mégis sikerült a csalóknak felvenni a pénzt.
Aki olyan idióta, hogy előre utal olyan dologért amit nem látott a saját szemével,
vagy nem ellenőrizte le legalább minimálisan az kérem meg is érdemli. egy fikarcnyit sem sajnálom a károsultakat. lehet eladok majd nekik egy házat Londonban.......(csak utaljatok előre)
komolyan mondnom, felnőtt emberek volnának nem??? az, hogy a Vaterán egy 1-2 esetleg 10 ezer forintos terméket előre utalok Magyar embernek Magyar bankszámlára. az megint teljesen más.az ilyen nagy tudású "értelmiségi" emberkék miatt tart itt az Ország....
én IQ teszthez kötném a jogosítványt de a választást is.......
Üdv !
Én frissen lettem átvágva, rendesen beetettek, 250 ezer ft előleget fizettem ki a Western-en keresztül kellett.
Mercedes Kompresszor Sport Coupe 91-es évjárat, ezüst szín, stb. stb.
És még a szállító cég honlapján is lehetett ellenőrizni, hogy merre járkál a kocsi.
Majd kaptam egy levelet, hogy a Francia hatóságoknál megfogták a szállítmányt és nem engedik tovább mert sok a csalás , mert leszállításkor más névre írják a gépjárművet stb. stb. Ezért kérik, hogy a teljes összeget fizessék ki és mehet tovább akkor a szállítmány.
( tök vagyok, de ezt már én sem vettem be )
Okulásként jó pár adat ha valaki ezekkel találkozik, nagyívben kerülje.
Eladó : Chriss Tann , chriss.tann@live.com.
Szállító cég és honlapja : http://www.gerkas-logistics.net
Fizetni : Harry Larsen Gerkas logistics Inc. International Shipping Service
Cím : 62 Craven Road , London, NW10 4AE
Szállító cég honlapja ma még megy, üzemel, vasárnap megyek frissen feljelenést tenni a rendőrségre.
Tudom, elcsesztem, most utólag olvasom ezt a fórumot, és nagyon ismerős az eset, bár csak előbb olvastam volna.
Én azt gondolom, ha a hatóság vagy az Interpol ha akarja, ennyi információ és net-es ellenőrzés alapján le tudnák bukatni azt a bűnbandát.
Feltéve, ugye ha akarják.
Felhívás :
Ha valaki szintén ebben a cipőben járkál, mint károsult, javaslom fogjunk össze és közvetlen az Interpol-nak írjuk egy feljelentést a meglévő „bizonyítékok” birtokában.
2 autóra is kaptam a csalótól e-mail-t , a szöveg ugyan az volt, még nem válaszoltam, de az autó papírjai helyett, egy kamu cargó cégről írt (www.fredie.t35.com). Amikor a céget ellenőriztem volna, rögtön egy vírustelepítő-ellenőrző program támadta a gépemet! Vigyázzatok!! Jelentettem az expressz-nek, de ha sorozatosan nem vizsgálják ki az ilyen ügyeket, akkor elképzelhető,hogy valahol ??? A hirdetések száma: 25234940, 25240466. Én még nem vagyok károsult, remélem tudtam segíteni! Íme a két levél: Hello,
A járművet még eladó ezen az áron. Ez jó állapotban van, nincs műszaki sérülés, sem karcolás vagy horpadás, nem rejtett hiba. Jön az összes eredeti kulcs, kézikönyvek, karbantartási könyv, téli gumik és az összes magyar dokumentumot. Az autó volt a bátyám, aki Magyarországon élt, a bátyám halt meg 3 hónappal ezelőtt egy hülye motorbalesetben . Én nagyon szomorú, a fájdalom nagyon nagy nekem, ez volt az egyetlen testvérem, és én szerettem őt nagyon. Élek az Egyesült Királyságban, Glasgow és az autó velem. Felesége adott nekem az autót eladni, mert költözött az otthonom, és nem tudja használni, hogy itt az Egyesült Királyságban, mert itt a kocsik már a kormánykerék jobb oldalán. Ő nem akar meggazdagodni a halála az én testvérem, hogy miért tettem alacsony áron . Ez a magyar modell, valamint a dokumentumok és a lemezeket, azt az összes adót fizetett, és most az összes irat és dokumentum van a nevem, ha meg akarja vásárolni, hogy nincs semmi gond, mert én küldi az autót az Ön országában és én majd fizetni a szállítási adók. További részletek várom, hogy küld nekem egy választ.
Köszönöm!
PS: Nagyon sajnálom a rossz magyar, ha tud angolul, hogy jobb lesz nekem.
> ------------ Původní zpráva ------------
> Od: Expressz.hu
> Předmět: www.expressz.hu: Felkeltette egy látogatónk figyelmét az Ön hirdetése
> Datum: 28.3.2011 18:32:33 hello!
Nagyon örülök, hogy válaszolt az e-mail, és továbbra is szeretné megvásárolni az autót. Mert nem vagyunk ugyanabban az országban, és nem tudunk eleget tenni az üzletet, azt javaslom, hogy lezárja az üzletet egy hajózási társaság amit én használtam itt Glasgow-ban. A cég neve Fredie Cargo ( www.fredie.t35.com ), ez egy hajózási társaság nagyon jó itt Egyesült Királyság , Én már regisztrált a szolgáltatásokat, mert én használta őket a múltban, és nagyon becsületes és biztonságos. Ön is tudja vezetni azt, vizsgáljuk meg az autó, és a papírok 5 napig, amíg nem lesz fizetni, és a társaság gondoskodni fog arról, a szállítási és az átruházás a papírok a nevét. Az emberek a cég segíteni fog, hogy regisztráljon az autót neved és segítséget nyújt a vizsgálat az autó. Ha komolyan gondolja ezt én várom, hogy lépjen kapcsolatba velem, és én majd megmondom, hogyan működik a tranzakció.
Köszönöm
Helló mindenki!!!
Barátunk, Lucian Valos most egy volvo xc 90-et árul, 619.283-ért az expressen, vigyázzatok !!!
zuyu

Sziasztok!
Még egy olyan hirdetés amelyik biztos ide tartozik:
(válaszlevél Lucien Valos -tól ugyanazzal a szöveggel)
expressz.hu-n Opel Vectra B 2 ár:342100.-Ft, feladva márc 3.
és egy hasonlóan gyanús, de erre nem írtam levelet:
Audi A6 ár 586544.- feladva márc.2
Ami még nagyon hasonló a kettő között, hogy a hirdetés szövegben a megadott dolgok azonos megfogalmazásúak, a sorrend is ua., csak néhány dolog kimarad, vagy többletként szerepel...
http://www.expressz.hu/auto/szemelygepjarmu/hirdetes-25010648/
Szinten csalas szerintem Pedro Williams alias
dacsz.sabzo@hotmail.com
Üdv.
meglepetes
Sziasztok!
Még egy olyan hirdetés amelyik biztos ide tartozik:
(válaszlevél Lucien Valos -tól ugyanazzal a szöveggel)
expressz.hu-n Opel Vectra B 2 ár:342100.-Ft, feladva márc 3.
és egy hasonlóan gyanús, de erre nem írtam levelet:
Audi A6 ár 586544.- feladva márc.2
Ami még nagyon hasonló a kettő között, hogy a hirdetés szövegben a megadott dolgok azonos megfogalmazásúak, a sorrend is ua., csak néhány dolog kimarad, vagy többletként szerepel...
Majdnem benéztem!!
Ez mai hirdetés!
http://www.expressz.hu/showAdvert.do?cid=48&rid=1&aid=25179416&noCache=1&reportAbuse=success&msg=
A hirdetés adatai:
* Cím: Audi 80 1.9 TDI
* Hirdetés azonosító: 25179416
* Rovat: Használt autó, jármű » Személyautó
* Feladási idő: 2011-03-02 (16:21)
* Lejárati idő: 2011-05-01 (17:21)
* Ár: 324 599 Ft
Van egy Suzuki Vitara is fent tőle! (456 662 Ft)
Hello,
A járművet még eladó ezen az áron. Ez jó állapotban van, nincs műszaki sérülés, sem karcolás vagy horpadás, nem rejtett hiba. Jön az összes eredeti kulcs, kézikönyvek, karbantartási könyv, téli gumik és az összes magyar dokumentumot. Az autó volt a bátyám, aki Magyarországon élt, a bátyám halt meg 3 hónappal ezelőtt egy hülye motorbalesetben . Én nagyon szomorú, a fájdalom nagyon nagy nekem, ez volt az egyetlen testvérem, és én szerettem őt nagyon. Élek az Egyesült Királyságban, Glasgow és az autó velem. Felesége adott nekem az autót eladni, mert költözött az otthonom, és nem tudja használni, hogy itt az Egyesült Királyságban, mert itt a kocsik már a kormánykerék jobb oldalán. Ő nem akar meggazdagodni a halála az én testvérem, hogy miért tettem alacsony áron . Ez a magyar modell, valamint a dokumentumok és a lemezeket, azt az összes adót fizetett, és most az összes irat és dokumentum van a nevem, ha meg akarja vásárolni, hogy nincs semmi gond, mert én küldi az autót az Ön országában és én majd fizetni a szállítási adók. További részletek várom, hogy küld nekem egy választ.
Köszönöm!
PS: Nagyon sajnálom a rossz magyar, ha tud angolul, hogy jobb lesz nekem.
Nézd már, most meg egy Ford Kuga tünt fel 11.000€ az Expressz-en. Egy sajnálatos haláleset miat lett eladó, nem találjátok ki, egy motor baleset történt. Wolf Singer [prof.dr.wolfsinger@hotmail.com] írt, de csak angolul tud. Az autó itt van Mo-n. Már egyszer eljött, hogy eladja de egy csúnya ember átverte és nem ment ki elé a repülőtérre. Az érdeklődésemre a válasz szinte azonnal jött. Egy szép hosszú levél formájában.
Azóta még nem írt. Nem lennék meglepve, ha valami biztosíték összeget kérne, hogy nehogy megint kamuból kelljen iderepülnie.
Hello,
I hope you understand english language, because in don't speak hungarian...I have listed the car on this hungarian web site, because the car has hungarian documents. The owner of the car was my brother, that was student in Budapest and he died in September in a tragic motorcycle accident in London durind the summer holiday. My brother had an apartment with garage rented in Budapest and the car is still there. I want to sell it, because I must renounce at this apartment that cost me 500 eur/month and I cannot do it until I'll sell the car. I have a mandate from the notary recognized by the Hungarian authorities, which allows me to sell the car in my brother's behalf, but for that i must travel again in Hungary.
The car is like new and the pictures are recent made (9 days ago), I was in Budapest to meet with a person from Gyor that was interested to buy the car and he never show up to the meeting point on Ferihegy International Airport, never answered to my calls or my e-mails. I was very disappointed, because i took free days from my work, i have spent some money for this trip, for a bad joke. I hope that you are a person of good faith and if you are really interested to buy car write me back, because i don't want to make the same mistake 2 times.
I wait your e-mail if you are interested to buy the car to be able to fix a date when I must travel to Hungary, so that you will be able to inspect the car and to buy it if you'll like it
Greetings from London!
A legnagyobb égés, hogy ez így megy hónapok óta. Lehet, hogy sokat nézem a 24 című sorozatot, de ott az ilyen faszikat egy óra alatt elkapják.
Buzsa
Sziasztok,
sajnos mi is belefutottunk egy ilyen csalásba és koráábi kommenteket olvasva...szeretném, ha összefognánk és kideritenénk ezt-azt ezekről a szemetekről.
Mi is nyomozgattunk az egyik hacker ismerősömmel és egy internetes kávézóból jött az IP szerint a levelezgetés a legszebb az egészben, hogy Magyarországról, de ahogy látom mások is nyomozgattak már. (AttilaBiro73 tett egy ilyen bejegyzést)
Nekem sajnos telefonszámot nem volt hajlandó küldeni, egy másik hirdetésre meg a levelezgetés megszakadt ott, hogy megnézné egy ismerősöm az autót. De ha összetesszük az infókat talán eljutunk valameddig:-)
Akinek van értékelhető IP cim telefonszám, esetlegesen internetkávéző elérhetősége akkor jelezzen.
Köszi
és nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra
vagy ha valaki még levelezik velük akkor vegyük fel a kapcsolatot, én is figyelem a hirdetéseket továbbra is.
Nézd már, most meg egy Ford Kuga tünt fel 11.000€ az Expressz-en. Egy sajnálatos haláleset miat lett eladó, nem találjátok ki, egy motor baleset történt. Wolf Singer [prof.dr.wolfsinger@hotmail.com] írt, de csak angolul tud. Az autó itt van Mo-n. Már egyszer eljött, hogy eladja de egy csúnya ember átverte és nem ment ki elé a repülőtérre. Az érdeklődésemre a válasz szinte azonnal jött. Egy szép hosszú levél formájában.
Azóta még nem írt. Nem lennék meglepve, ha valami biztosíték összeget kérne, hogy nehogy megint kamuból kelljen iderepülnie.
Hello,
I hope you understand english language, because in don't speak hungarian...I have listed the car on this hungarian web site, because the car has hungarian documents. The owner of the car was my brother, that was student in Budapest and he died in September in a tragic motorcycle accident in London durind the summer holiday. My brother had an apartment with garage rented in Budapest and the car is still there. I want to sell it, because I must renounce at this apartment that cost me 500 eur/month and I cannot do it until I'll sell the car. I have a mandate from the notary recognized by the Hungarian authorities, which allows me to sell the car in my brother's behalf, but for that i must travel again in Hungary.
The car is like new and the pictures are recent made (9 days ago), I was in Budapest to meet with a person from Gyor that was interested to buy the car and he never show up to the meeting point on Ferihegy International Airport, never answered to my calls or my e-mails. I was very disappointed, because i took free days from my work, i have spent some money for this trip, for a bad joke. I hope that you are a person of good faith and if you are really interested to buy car write me back, because i don't want to make the same mistake 2 times.
I wait your e-mail if you are interested to buy the car to be able to fix a date when I must travel to Hungary, so that you will be able to inspect the car and to buy it if you'll like it
Greetings from London!
A legnagyobb égés, hogy ez így megy hónapok óta. Lehet, hogy sokat nézem a 24 című sorozatot, de ott az ilyen faszikat egy óra alatt elkapják.
Buzsa
http://www.expressz.hu/auto/szemelygepjarmu/hirdetes-24675382/
... én már nem is fárasztom magam írogatással, csak 10 mp volt amíg be@ptam.
Magasról sz.... tesz ránk mindenki, Expressz, rendőrség, Western Union, mindenki, csak menjen a pénz. Mi vagyunk a hülyék h nem ugyanezt csináljuk, röhögve, büntetlenül, napi millákért, mint ez a bolgár csávó. Ez a nagy büdös valóság.
"
----- Original Message -----
From: Sabzo . dacsz.sabzo@hotmail.com
To:
Sent: Monday, February 07, 2011
Subject: RE: www.expressz.hu: Felkeltette egy látogatónk figyelmét az Ön hirdetése
Hi
Thank you for your e-mail and I want to apologize for my delay in reply. I will try to clearly answer all your questions. First I will mention that the car is found in London uk. The car has been bought by Hungary while I was there age as a programmer at a software company, worked for 1 year. Now I'm in London uk, conversely, because the working contract expired. I will not keep the car in London UK, because the insurance as expensive. The car is all original documentation such as registration certificate in Hungary TUV (technical check) and one other (environmental controls sold) will is valid until 04.2012. It also comes with 2 original keys. I am the second owner of it. I will secure the auto works perfectly, never involved not in any accidents or damage (the service book it). If you are interested in buying it, may be hesitate to contact me. I await your response!!
Szia
Köszönjük az e-mail és szeretnék elnézést kérni a késedelmes válasz. Megpróbálom világosan válaszolni minden kérdésre. Eloször is beszélve, hogy az autó talált Londonban uk. Az autó már vásárolt Magyarország, míg én ott voltam fiatalabb, mint programozó egy szoftver cég, dolgozott 1 évig. Most én vagyok a londoni uk viszont, mivel a munkaszerzodés lejárt. Nem fogom tartani az autót a London Egyesült Királyság, mivel a biztosítási drága. Az autó összes eredeti dokumentáció, például forgalmi engedély Magyarországon a TÜV (muszaki ellenorzés) és egy másik (környezetvédelmi ellenorzések eladva) lesz érvényes 04,2012. Meg is jön a 2 eredeti kulcsok. Én vagyok a második tulajdonosa is. Én biztosítja az automatikus tökéletesen muködik, soha nem vesz részt semmilyen baleset vagy sérülés (a szolgáltatást megrendelni). Ha érdekli a felvásárlást, lehet habozzon kapcsolatba lépni velem. Várom a választ!
--------------------------------------------------------------------------------
Date: Mon, 7 Feb 2011
From: expressz@expressz.hu
To: andre.edward1@hotmail.com
Subject: www.expressz.hu: Felkeltette egy látogatónk figyelmét az Ön hirdetése
Hirdetésfeladás Hirdetéskezelés Hirdetésfigyelő
--------------------------------------------------------------------------------
Kedves Felhasználónk!
karcsi az Expressz.hu oldalon keresztül a következő üzenetet küldte Önnek 'Smart Roadster 1.3' című hirdetésével kapcsolatban:
"Szia, egyáltalán nem érdekel engem ez a kocsi? karcsi"
A megkeresés oka: Bővebb információ
Amennyiben válaszolni szeretne a fenti üzenetre, küldjön e-mailt a következő címre:
A hirdetés adatai:
Cím: Smart Roadster 1.3
Hirdetés azonosító: 24675382
Rovat: Használt autó, jármű > Személyautó
Feladási idő: 2011-02-02 (23:36)
Lejárati idő: 2011-04-04 (00:37)
Ár: 3 800 ?
--------------------------------------------------------------------------------
A hirdetések hatékonyabbá tételéhez, új hirdetés feladásához, kapcsolatfelvételi adatai módosításához kattintson ide!
--------------------------------------------------------------------------------
Köszönjük, hogy hirdetéséhez az Expressz.hu oldalt választotta!
Üdvözlettel:
Expressz.hu
expressz@expressz.hu
--------------------------------------------------------------------------------
Az Expressz.hu adatkezelésének nyilvántartási azonosítója: 01117-0003
"
és a mocsokja vidáman írogat mint hal a vízben