“Reggelinél döntjük el, merre tovább”

Nyugdíjasok kamionnal a világ körül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Detlefet és nejét a véletlen sodorta elénk: épp fotóztunk, amikor feltűnt a lakóautóvá alakított Merci a parkolóban. Beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy világkörüli útra indultak. Ez az ő történetük.



Nem szoktunk a Pálvölgyi barlangnál fotózni, úgyhogy nyilván a sors keze is vastagon benne volt abban, hogy amikor erre sor került, az élet elénk sodorta Traphit, a német taxik színére mázolt Mercedes lakóautót. Mellette egy térképet olvasgatva a köveken ücsörgött - akkor még nem tudtuk - Detlef Kröning, aki miután felfedtük magunkat, szívesen vállalta, hogy visszatérése - akkor még nem tudta - esetén interjút ad nekünk autójáról, annak megépüléséről, okáról és további terveiről. Pár nap múlva jelentkezett, hogy visszajönnek Budapestre, egyeztettünk időpontot, így most Önök is olvashatják Petra, Detlef és Traphi történetét.
Hirdetés
Petra és Detlef egy nyugdíjkorhatárhoz közelítő német házaspár Braunschweig közeléből, akik április közepén hagyták hátra otthonukat, hogy megvalósítsák mindazt, amire korábban az élet sűrűje miatt nem volt idejük. Eddig is sokat utaztak - a gépészmérnök végzettségű Detlef a Volkswagennél dolgozott, jogos a kérdés, hogy akkor miért Merci, de erről később - viszont a 2-3 hetes pihenések után mindig úgy érezték, hogy messze nem sikerült mindent megnézni, amit az adott hely kínált. Így született meg az ötlet, hogy nyugdíjba vonulásuk után, illetve egészen pontosan még előtte, nekivágnak a világnak, autóval, kényelmesen, úgy, ahogy korábban nem tehették. Lassan bámészkodva, idővel nem törődve, minden útjukba kerülő érdekességet körüljárva, megcsócsálva. Pont úgy, ahogy arra titkon mindannyian vágyunk.

Mint említettük, Detlef a Volkswagennél dolgozott, úgyhogy jól tudta, hogy a vállalkozás kimenetele, sikere szempontjából nagyon nem mindegy, milyen járművet választ. A döntés meghozatala előtt alaposan feltúrta az interneten a világutazó fórumokat. Nagy teherbírású, összkerék-hajtású, viszonylag igénytelen, dízelmotoros teherautóra volt szükség. Nagyon fontos volt az elektronika-mentesség, hogy az útközben adódó műszaki hibák könnyen orvosolhatók legyenek.
Emberünk szeme megakadt az Unimogon, de a fórumos kollégák a kiváló terepképességeket biztosító, de a magas súlypontot adó, és az átépíthetőséget, s pláne a szerelhetőséget jelentősen megnehezítő portáltengely miatt gyorsan lebeszélték a speciális 4x4-es Merciről. Hűséges VW alkalmazottként az MAN háza táján is körülnézett, de kiderült, hogy az alkatrészek hozzáférhetősége sok helyen korlátozott. Így jött a képbe a Mercedes, abból is egy német hadsereg által csapatszállításra használt 1017A típus, a számtalan kamionba beszerelt, egyszerű építésű és elnyűhetetlen, 6,0 literes soros hathengeres OM 366-os dízelmotorral: könnyedén szerelhető, mindenhol kapható hozzá alkatrész, és 385/65/R22.5-ös gumijai is a legáltalánosabb teherautós méretet képviselik. A hátsó dupla kerekeket szimplára cserélte, mert így jobb lett az autó tapadása laza talajon.

Konkrét számokról nem beszéltünk, Detlef állítása szerint kedvező áron, de azért nem túl olcsón sikerült megvásárolni a leselejtezett 1986-os, órájában alig 110 000 kilométert tartalmazó katonai Mercedest, mely akkor még rendes ponyvás csapatszállító felépítményt és terepszínű álcafestést viselt. Ezután nekifogott a "lakás" megtervezésének. 40-50 változatot is papírra vetett, mielőtt kialakult, hogy miképpen lehet leghasznosabban kihasználni a plató biztosította 12 m2-es alapterületet. Ahogy rátért a tervezés és építés folyamatára, kiviláglott, amit addig is sejtettem, hogy nem valami hebehurgya fickóval van dolgom. Minden egyes cm2-t és cm3-t átgondolt, olyasmikre is figyelt, hogy a nehéz részegységek, mint az akkumulátorok vagy a víztartály minél alacsonyabban helyezkedjenek el, annak érdekében, hogy az alacsony súlypont fokozza a jármű stabilitását.

Az ágy alatt található az autó bal hátsó sarkától is megközelíthető pince, az asztal alatti rekesz rejti a víztartályt, a konyhaszekrény alsó traktusában találhatók az elektromos berendezéseket árammal ellátó, menet közben az autó generátorával töltött akkumulátorok. Minden passzentos, indulás előtt hetekig szortírozgatták az élet alatt összegyűjtött tárgyaikat, mire összeállt az úti csomag. Ami természetesen még óvatosan szelektálva is elég nagy, a tartalék élelmiszerek, a pótalkatrészek, a ruhaneműk és az egyéb, élethez nélkülözhetetlen tárgyak az összes ügyesen kialakított rekeszt kitöltik.

A tervek elkészülte után profikra bízta a dobozlakás megvalósítását. Az üvegszálas kompozitból készített felépítmény külső fala 3 mm vastag, a belső 2 mm, a kettő között pedig 45 mm-es hézag található, ami a szerkezet szigetelését biztosítja. Bár ablak van bőven, kétoldalt, hátul és a tetőn egyaránt, sőt az utastér klimatizált is, rövid idő alatt rájöttek, hogy a dobozt sokkal nehezebb felmelegedés után lehűteni, mint adott esetben hidegben felfűteni. Ez a Litvániában, Luxemburgban és Norvégiában lefolytatott tesztutak során derült ki, a kinti -16 fokos hideg egyáltalán nem okozott problémát a lakótérben, de mióta ráléptek a nagy útra, volt néhány forró nap, amivel szervezetük és légkondijuk is megszenvedett.

Problémájuk eddig nem nagyon adódott, a WC-tartály eresztett, és ebből kellett újat venni, valamint mindig kipattan pár újabb ötlet a mérnökfejből, amikkel még komfortosabbá tehetné guruló lakásukat. Ilyenek az ablakok külső felületére készítendő világos színű árnyékolók, vagy mosóedényük alvázba integrálása, ami lehetővé tenné a zötykölődés általi, menet közbeni mosást. Ugyanakkor ezek a feladatok is olyanok, mint maga az út, semmit sem kell elsietniük. Az áprilisi indulás óta alig 2000 km-t tettek meg, otthonról Lengyelországnak vették az irányt, átszelték a Tátrát és Szlovákiát, s így érkeztek hozzánk, ahonnan Románia, Bulgária, Törökország és Irán a további célpontok. De az is lehet, hogy másképp alakul, semmit se véstek kőbe, általában reggeli közben döntik el a napi programot, carpe diem.

A veszélyes helyeket mindenesetre elkerülik, Pakisztánt, Afganisztánt és Szíriát már kivették a nagy vonalakban megtervezett útitervből. Önvédelmi eszközt nem cipelnek magukkal, de azért felkészültek a meleg helyzetekre: a sofőrfülke és a felépítmény között található egy kisméretű, zárható nyílás, ha nagy a baj, ezen keresztül átmászhatnak a lakásba, és bezárkózhatnak míg megérkezik a segítség. Legnagyobb problémájuk eddig a pékárukkal akadt: kevés helyen kapnak az ízlésüknek megfelelően sűrű, nehéz barna kenyeret. Petra a benti kis konyhán kívül a doboz jobb hátsó sarkában eldugott gázsütőn főz esténként, az LPG-tartályt az alváz közepére építették be, töltőnyílása a hátsó kerék mögött található. A sofőrfülke tetején levő doboz rejti evezős gumicsónakjukat, Detlef szerszámai is egy kívülről nyíló rekeszben kaptak helyet. A két külső tartályba összesen 770 liter gázolajat tölthetnek, a doboz alsó traktusában, a nappali alatt található 400 literes víztartályuk, kis elektromos bojlerük 10 liter forró vizet tárol, hideggel keverve ez elegendő a napi tisztálkodáshoz.
Traphi (Traffic Elephant/Traphant) számokban
Hosszúság 7,22 m
Szélesség 2,5 m
Magasság 3,55 m
Tömeg 7,5 tonna
Üzemanyagtartály térfogata 600+170 l
Fogyasztás 23-25 l/100 km
Motor 6,0 l, 6 hengeres dízel

A pár története minden szempontból lenyűgöző. Jó tudni, hogy vannak emberek, akik számára a nyugdíjaskor nem az élet végének kezdetét, hanem egy új élet kezdetének lehetőségét jelenti. Tiszteletre méltó a kitartás, amivel Detlef 5 éven át építgette Traphit, és az a szerénység, ami által belátják, hogy fogalmuk sem lehet kalandjuk kimeneteléről, alakulásáról, végéről. És mindegy is, hogy meddig jutnak, az már most biztosra vehető, hogy az ő életük ezzel az utazással válik teljessé. Nem tudom, hogy eszükbe jutott-e, de Detlef tulajdonképpen most megvalósítja cégének, a Volkswagennek régi szlogenjét: der weg ist das ziel, azaz a cél maga az út.

Ha kíváncsi Petra és Detlef további kalandjaira, a traphi.wordpress.com blogon német nyelven lehet nyomon követni utazásukat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:58
    Permalink

    Márk én úgy értettem, hogy az alváz aljában van vmi zárt mosóteknő, amiben a zötykölődéstől mosódnak a ruhák mosógép, elektromos áram használata nélkül

  • 2017.10.30. at 20:58
    Permalink

    Én is szívesen laknék ilyenben úgy általában is, bár én oldalra csúszásosan bővíthető falakat terveztem volna, melyeket haladáskor dobozzá tolnak össze, de deploy állapotban nő a lakó m2.
    Meg a ruhák mosása, ami nekem nem tisztázott hogy megy ebben az esetben, az áram és a víz igény brutális, a szociális hulladék ürítése is érdekes dolog lehet, Ezen kérdéseket megoldó rendszerek engem is lázba hoznának.

  • 2017.10.30. at 20:58
    Permalink

    Nehany eve Yellowstone-ban lattam hasonlot egy ennel öregebb merci katonai radios teherautobol lett atalakitva. Szinten nemet hazaspar. Akkor del amerika mar mogottuk volt es nehany evvel kesobb eszak amerikat nyomtak…

  • 2017.10.30. at 20:58
    Permalink

    Tetszik az életvitelük, és izgalmas ez az átépített lakóautó is. Mostanában találtam egy hasonló érdekességet, amit akár a hétvégén meg is lehet nézni egy lakóautós fesztiválon Piliscséven (július 7-8). A tereplakóautó neve bimobil, tényleg lenyűgöző jószág, a cégé pedig Caramore, keressetek rá a neten, ha valakit érdekel…

Vélemény, hozzászólás?