A Váci úti törött Ferrari darabjai új éltre kelhetnek

Online árusítják a Budapesten összetört LaFerrari lökhárítóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azt mondják, mindent el lehet adni, még a szemetet is. A Váci úti törött LaFerrai törött lökhárítóját például négyezer euróért hirdetik.


Még novemberben került be Budapest a nemzetközi autós sajtóba, de pechünkre nem valami pozitív forgalomszervezési változtatással. A főváros egyik belső autópályáján, a hosszan kétszer három sávos és hetven kilométer/órás sebességhatárral kiemelt Váci úton összetörtek egy méregdrága és ritka Ferrarit. A LaFerrari későbbi sorsáról eddig nem tudtunk, de még egyszer jót röhögtünk a sztori Palik Laci örökbecsű beköpéseivel utólag szinkronizált videós változatán. Aztán a LaFerkát sem kerülhette el a leleményes nepperek keze, az összetört alkatrészeit is meghirdették.
Hirdetés

Tekintve azt, hogy egy 499 példányban épült ritkaságról van az idom, még nem is biztos, hogy hülyeség lenne az üzlet. Egy ügyes műanyagos ugye a ripityára tört elemből is képes várat, azaz szinte újat építeni. De ez itt nem sima plasztik, hanem szénszálas erősítésű és egy szárnydarab, meg a Ferrari logó helye is ott van rajta. Állítólag az autót időközben teljesen megjavították. A róla lekerült lökös most 4000 euróért, azaz 1,25 millió forintért kelleti magát egy szlovák apróhirdetési oldalon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:31
    Permalink

    Én kérek elnézést 🙂
    Ez a Mondial valóban egy ideális levélnehezék a dolgozószobámba. És kilóra mindenképpen több Ferrarit is kapnék.

    Szóval a hülyének is megéri 🙂

  • 2017.10.28. at 08:31
    Permalink

    Azért azt halkan megjegyezném, 25e EUR egy lepukkant Mondial, és a 25 csak a beugró. Próbálj meg szakit találni hozzá, pláne alkatrészt…

    Ez a lökháritó legalább nem kér enni 🙂

  • 2017.10.28. at 08:31
    Permalink

    Aki akkora fan, hogy 4 ezret ilyenre ki tud adni az inkább tegye félre és vegyen egy Ferrarit, 25 ezer€-ért már lehet kapni. Vagy fogja a 4 ezret és vegyen rajta egy Lancia Thema 8.32-est abban is ott van a Ferrari motor. Mindegyik többet ér mint egy törött valami.

  • 2017.10.28. at 08:31
    Permalink

    Értem én, hogy ritka stbstb, de akkor aki ilyet szeretne, az szerezzen be egy ép alkatrészt, ne egy ilyen balesetet szenvedett törött roncsdarabot. És lehet, hogy így is ritka, és sokszor egy megrongálódott darab is sokat ér, (mint pl a darab fül) de itt ebben az esetben ehhez semmilyen történelmi esemény, vagy eredmény, vagy neves személyiség nem társul. Csak a szánalom és a vicc. 4000€-ért meg azért nem akkora poén, hanem inkább hülyeség. Mondjuk annak is van “sportértéke” ha ezért valaki ennyit kiad. 😀

  • 2017.10.28. at 08:31
    Permalink

    Az autómodell-gyűjtés egy nagyon szép hobbi, de van, akit egyszerűen nem vonz. Ahány ember, annyiféle. Két filmet is láttam mostanában ebben a témában – a Főnököm lánya c. vígjátékban egy fickó őrizgette azt a füldarabot, amit Mike Tyson kiharapott anno Evander Holyfield füléből, a Kabalapasi c. vígjátékban pedig Pamela Anderson korábbi mellimplantátumait tette ki a falra egy plasztikai sebészt alakító figura. Ezek csak filmek, de ilyen megszállott emberek bizony léteznek a való életben is:)

    A 2. mondatod pedig maga a lényeg: “Még ha magából az autóból amiről származik keveset is gyártottak.”

    Pont ezért értékes.

  • 2017.10.28. at 08:31
    Permalink

    Akkor vegyen azon a pénzen egy vitrint, és pakolja tele szép modellekkel. Sokkal többet ér mint egy törött szemétre való alkatrész. Még ha magából az autóból amiről származik keveset is gyártottak.

  • 2017.10.28. at 08:31
    Permalink

    Idiótának nem nevezném, inkább fanatikusnak, megszállottnak. Mint afféle relikvia, szerintem remekül megállja a helyét. Mégis csak egy darabka LaFerrari:)

    Ezt olvastad már?

    [url]http://www.vezess.hu/vezetunk/neten-aruljak-m7/58095/[/url]

Vélemény, hozzászólás?