Autók, amelyek felmentést adnak a fővárosi dugódíj alól – is

Összeszedtük, hogy milyen autókat mennyiért kaphatunk zöld rendszámmal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mind több városban kapunk ingyenes parkolást zöld rendszámmal, ráadásul dugódíjat sem kell fizetni velük. De vajon milyen autók ezek?


Dugódíj még nincs, legalábbis itthon, még Budapesten sem. De azt már tudjuk, hogy zöld rendszámmal nem kell majd megfizetni, meg azt is, hogy meg fogjuk kapni. Így aztán mind többek fejében fordulhat meg, hogy villanyautót kellene venni. A villanyautó jó dolog, de itthon, a még messze nem kellően kiépített töltőhálózat mellett sokszor úgy érezhetjük, hogy jobb választás egy hibrid, amiből persze a konnektoros a legjobb. Utóbbi kaphat is zöld rendszámot, amennyiben képes legalább 25 kilométert megtenni benzinégetés nélkül. Hogy jó-e az, hogy utóbbi autók is kapnak zöld rendszámot, azt most hagyjuk, szerintem nem feltétlenül, de az igaz, hogy így a legtöbb kedvezményre jóval több autó jogosult.
Hirdetés

Villanyautós kiváltságok
Bár az igaz, hogy a teljes regisztrációs adó alóli felmentés csakis a tisztán elektromos üzemű autókra érvényes, a legtöbb villanyautós kedvezmény inkább zöld rendszámosnak, azaz a környezetkímélő autók számára érvényesnek nevezhető. A megfogalmazás eleve sánta, egy autó soha nem lesz környezetkímélő, ennek ellenére igaz, hogy az összes zöld rendszámos autó, illetve ilyet üzemeltető mentesül a vagyonszerzési illeték, a gépjárműadó és a cégautóadó megfizetése alól, illetve majd a dugódíj (behajtási díj) alól is. Akkor is, ha autóját soha nem tölti fel konnektorból. Utóbbit persze ne is feltételezzük. Nézzük inkább azt, hogy ma újonnan milyen zöld rendszámra jogosult modelleket vásárolhatunk itthon. Ezeket néhány paraméterükkel és alapárukkal gyűjtöttük táblázatunkba.
Tudjuk persze, hogy a legtöbb magánszemélynek villanyautóból is, illetve villanyautóból különösen a használt lehet csak alternatíva, ezért a használt kínálatot természetesen már jóval korábban megnéztük. Igaz, abban a gyűjtésben is sok volt a szinte teljesen új, akár szalonautó.
Zöld rendszámra jogosult modellek újonnan
Plug-in hybrid modellek
Modell Teljesítmény [LE] Gyorsulás (0-100 km/h) Elektromos hatótáv [km] Kombinált fogyasztás [l/100 km] Alapár [Ft]
BMW 225xe Active Tourer 224 6,7 40 2,0 11 274 000
Volkswagen Golf GTE 204 7,6 50 1,5 11 871 960
Toyota Prius Plug-in Hybrid 99 11,4 25 2,1 12 470 000
BMW 330e 252 6,1 40 1,9 12 531 000
Mitsubishi Outlander PHEV 200 11 52 1,8 12 790 000
Volkswagen Passat GTE 218 7,6 50 1,6 13 318 490
Audi A3 Sportback e-tron 204 7,6 50 1,5 13 468 000
Mercedes-Benz C 350 e 275 5,9 31 2,1 14 366 240
Volvo XC90 T8 407 5,6 43 2,1 22 690 000
BMW X5 40e 313 6,8 30 3,3 22 695 000
Audi Q7 3.0 TDI e-tron 374 6,9 56 1,9 23 616 920
BMW i8 362 4,4 37 2,1 43 568 000
Villanyautók
Teljesítmény [LE] Gyorsulás (0-100 km/h) Elektromos hatótáv [km] Kombinált fogyasztás [kWh/100 km] Alapár [Ft]
Volkswagen e-up! 82 12,4 160 11,7 8 183 880
Citroen C-Zero 68 15,9 150 12,5 8 469 630
Peugeot iOn 66 15,9 150 12,5 8 470 000
Mitsubishi i-MiEV 66 15,9 150 13,5 8 900 000
Nissan Leaf 109 11,5 199 12 9 080 000
Kia Soul EV 110 11,2 200 11,2 9 899 000
Volkswagen e-Golf 116 10,4 190 12,7 11 395 710
BMW i3 170 7,2 190 12,6 11 880 000

Melyik a legolcsóbb?
A teljesen újak közül legolcsóbban a Volkswagen e-up! miniautót kaphatjuk meg. Nem is rossz, 160 kilométeres hatótávval, a benzinesekével egyező utas- és csomagtérrel, 82 lóerős villanymotorral. És meg kell hagyni, az e-up! egy fokkal komolyabb autócska, mint a Mitsubishi i-MiEV/Citroën C-Zero/Peugeot iOn trió. Bár utóbbiak újonnan drágábbak, igaz azonban, hogy egy-egy extrával (például ülésfűtés, kihangosítós CD-rádió) többet adnak. Újat vásárolva a Volkswagen ajánlata a jobb értéktartás és hatótáv miatt előnyösebb, a használtak között azonban a francia/japán csöppségek a nyerők.
Minimálisan a már alsó-középkategóriás, sokkalta komolyabb Nissan Leaf felára, a Kia Soul EV pedig azért megfontolandó, mert már alapból is nagyon jól felszerelt. Leafből és a teljesítménybajnok BMW i3-ból már növelt kapacitású akkumulátoros (250, illetve 300 kilométeres hatótávú) verzió is rendelhető, a Volkswagen e-Golf pedig azért lehet érdekes, mert csak kevesen tudják róla, hogy villanyautó. Nyerő választás a konzervatívabb vevőknek, de mellette minden szempontból korrekt gép is. Döbbenet, de jelenleg ennyi a villanyautók kínálata. A Tesla hivatalosan még nincs jelen hazánkban, persze akár hosszú távra is bérelhető.
Akik madzagon lógnak
Konnektoros (plug-in) hibridből tucatnyit vásárolhatunk - ha futja rá. Melyik a legolcsóbb közülük? A 224 lóerős, 100 km/órára 6,7 másodperc alatt érő és akár 40 kilométeres emissziómentes hatótávra képes BMW 225xe Active Tourer, ami nem mellesleg összkerékhajtású is! Drágább a Volkswagen Golf GTE és az utasterével amúgy az előzőeknél sokkalta tágasabb, még előző generációs Toyota Prius Plug-in Hybrid is.

A már kifutó Prius Plug-in hatótávjával és teljesítményével is lemaradásban van, ám valós fogyasztásával (főként hosszabb távokon) minden bizonnyal összes vetélytársánál takarékosabb.

Ha ugyanis valós, a valóságban adódó fogyasztásokat nézünk, valószínűleg igencsak elszomorító értékeket kapunk a Prius kivételével több mint 200 lóerős kombinált teljesítményű zöld rendszámos konnektoros hibrideknél.
Potyautasok?
Kellemes gép lehet (hamarosan ki is próbáljuk) a BMW 330e, de mégiscsak egy 2,0 literes turbómotort társít villanymotorral, ahogyan persze a Prius kivételével a többi ma kapható konnektoros modell is turbós. A Volkswagen Golf és Passat GTE, valamint az Audi A3 e-tron 1.4 TSI-t (lényegében egyező hajtásláncot) alkalmaz, a Mercedes-Benz C 350 e nem más, mint a BMW 330e egyértelmű konkurense, ugyancsak 2,0 literes turbós benzinessel és még szerényebb hatótávval. A Volvo XC90 és a BMW X5 40e szintén 2,0 literes és turbós benzinesen alapul. A Volvo izmosabb, elvileg nagyobb hatótávot adó, alapáron kemény 5000 forinttal olcsóbb. Az Audi Q7 esetén nem csupán a sportkivitel, a hibrid is dízel, azonos blokkal. Mindenképp mese fogyasztással. És ott a szuper BMW i8, ami valóban szenzációs gép, teljesítményéhez képest nevetséges fogyasztással. De azt azért nehezen emésztem, hogy hatalmas SUV-okkal egyetemben (a regisztrációs adó kivételével) azonos kedvezményeket kap, mint egy tisztán elektromos városi miniautó, ami a józanság netovábbja. A szabályzás most viszont minden vevőkörnek kedvez, ráadásul minél nagyobb, drágább kategóriát nézünk, annál szerényebb a hibridség, a zöld rendszám felára, így bizony érdemes lehet élni a lehetőséggel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:35
    Permalink

    Eddig nem voltam vele teljesen tisztában, hogy mire is jár pontosan a zöld rendszám. Azt értettem, hogy villanyautónak jár, meg a hybridnek, de éppen múlt héten láttam S Mercit is zöld rendszámmal és ha jól emlékszem egy 7-es BMW-t is. Gondolom aki már olyan autót vesz, annak már majdnem mindegy, hogy milyen motor van benn és így megoldja a parkolás és a dugódíj kérdéssét is.

  • 2017.10.28. at 05:35
    Permalink

    Na igen, és pont ők azok, akik majd a 4ezres benzinmotor mellett nekiállnak bíbelődni az elektromos 20 km-t tudó akksival 🙂 Ezért nevetséges ez, hogy azonos jogot kapnak, mint a villanyautóval nyűglődő, de a környezetért valamit tenni akaró autósok… 🙁 Vajon a rendeletet hozóknak tényleg nincs ennyi eszük ? Vagy szándékosan csinálják így ?

  • 2017.10.28. at 05:35
    Permalink

    Ez csak képmutatás mert a valójában 8-12 litert fogyasztó autók sokkal környezetszennyezőbbek, mint egy 6-8 literrel eljáró szívó benzines. Itt a Priust kivéve a fogyasztás köszönőviszonyban sincs a katalógusértékekkel. Ebből is csak az látszik mennyire le vannak valójában maradva a Toyotától technológiában!

  • 2017.10.28. at 05:35
    Permalink

    Bocsánat, de a hibrid autók listája véleményem szerint nem teljes, hisz talán éppen az e kategória legmegosztóbb modelljei hiányoznak, amelyekből már láttam is “zöldrendszámmal” rendelkezőt: Porsche Cayenne Hybrid, Mercedes Benz S400 Hybrid és S500 Hybrid.

  • 2017.10.28. at 05:35
    Permalink

    Átnézve az eladásokat újra és újra meglep hogy a kontinens legnépszerűbb PHEV-je a Mitsubishi outlander.

    Ezen az sem tudott változtatni, hogy 2015-re nem csak 3-4 autó képviselte a használható PHEV személyautók szegmensét.

    Vajon az új autószerű autók (a V60 hoz ez évben csatlakozott a Mercedes C kalsse, és a Passat) bővülésével mekkorát fog nőni a PHEV piac?

Vélemény, hozzászólás?