Extrák, amiktől rohansz új autót venni. Vagy nem?

Ötletes és veszélyes kütyük az autóban. Melyikre buksz?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tök jó dolog vezetés közben fotókat vagy a csillagos égboltot imitáló LED-fényeket bámulni, nem? Olyan extrákból szedtünk csokrot, amelyek jellemzőbbek, mint fontosak.

Az elmúlt hetekben, hónapokban több olyan újdonság is járt nálunk, amelynek egy-egy extrája biztosítékverő - legalábbis a józan paraszti logikával gondolkodó ember esetében. Mi most az igazán trendi, s mint ilyen, általában teljesen fölösleges, nem ritkán veszélyes kütyü? Merre megy az ipar? Mely extrák lehetnek annyira vonzók, hogy mágnesként egészen a szalonig, mi több, a vásárlásig is csalogathatják a fogyasztói társadalom 22-es csapdájába mosolyogva sétáló vevőt? Ímhol egy kis csokor még azzal a megjegyzéssel, hogy a számtalan modern kiegészítő és/vagy segédberendezés közül az, amely akár csak egyetlen életet is megment vagy egyetlen sofőrnek is segít a biztonságosabb vezetésben, nos annak van értelme. Ilyen ugye mondjuk a sokak (sokunk) által lefitymált fáradtságérzékelő, a sávtartó vagy épp a parkolóautomatika. De ezek itt alant? Másról szólnak. Divatról, személyre szabhatóságról és a cégek abbéli kényszerességéről, hogy mindig valami újat hozzanak. És hoznak is.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:47
    Permalink

    Teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval “City-gomb” témakörben! 🙂 Én először a már csak emlék 2002-es Stilonkban találkoztam ezzel a gombbal, és a kezdeti – értsd első 2 alkalom, hogy használtam – után egyszerűen “beleszerettem”. Feleségem is csak ámult, hogy “Jé, mennyivel könnyebb így parkolni!”. Részben azért a cikk írójának is igaza van/lehet: minek ehhez gomb, legyen alapból ilyen a kormány szervó rásegítés, minek azt gombbal kapcsolhatóvá tenni. Azaz lassú menetben vajpuha, aztán szépen keményedjen fel (csökken a rásegítés, ahogy nő a menetsebesség). A válasz egyszerű, hogy mindneki az igényének megfelelőt váalszthassa: kér belőle vagy sem.
    Egyébként nem sok idő elteltével aztán nálunk fixre bekapcsolt állapotban leledzett a City-servo gomb az autóban. Monjuk idegen, aki először beült a voln mögé az csodálozott is, hogy “Hú, de könnyű a kormány!” 🙂

  • 2017.10.30. at 02:47
    Permalink

    “[i]A Fiat-féle City-gombnak sincs sok értelme[/i]” Jóember, vezettél Te már ilyet? Nekem eddig kb. 20 különböző típusú autóm volt….. – tehát nem az az egy city szervós Fiat Punto, amit most nyúzok – és bátran állíthatom, hogy városi (Bp) használatban az egyik legértelmesebb, valós előnyöket nyújtó extra!
    Ha választanom kéne az elektromos ablak és a city szervo között, én az utóbbit választanám.

    Persze aki először használ ilyet, annak furcsa. Olvastam olyan véleményt, hogy a city szervo egy kalap sz.r, mert majdnem nekiment a falnak az illető, ugyanis nem számított a kormány könnyűségére.
    De aki tartósan használja városban, mint pl. én….és átülök egy másik – nem city szervos – autóba….akkor felteszem a kérdést, hogy ebben az autóban van egyáltalán szervo? Persze tudom hogy van…csak más.

  • 2017.10.30. at 02:47
    Permalink

    Van itt sok fölösleges hülyeség az biztos, de ha már kényelem, a figyelmeztetés kevés üzemanyagnál egész korrekt. Sok (többnyire nő) ismerősömnek nem elég a kis sárga fény a műszerfalon, mert minek nézné sminkelés és vezetés közben még azt is. Ehhez az “élete végéig kezdő” csomaghoz rögtön hozzá lehetne kötni ablakmosó, és kiégett izzó figyelmeztetést is, vagy a “sötétvantebirka” kapcsolj tompítottat is bemondhatná a saját autója, mert én hiába villogok szemből, attól nem lesz okosabb.
    És még egy, ha már úgyis divat a nagy kijelzős beépített képernyő, a fent említett kategóriának lehetne egy kis tájékoztató csomag az autójáról, mi hogyan működik, stb… mert sokan még a kapcsolók és visszajelző fények jelentésével sincsenek tisztában. Csak ma már ciki a gyári könyvet olvasni, de ha kijelzőn van pdf szerűen és dizájnosan megtervezve, akkor talán szánna rá pár percet mikor nem ért valamit.
    Szinten kijelzőre, kicsit komolyabban belelátni a vezérlésbe, akár egy beépített diagnosztikai programmal már nekem is tetszene, de ez csak álom:D

  • 2017.10.30. at 02:47
    Permalink

    Az AUdi is csinált valamit a V6 TDIjével mert szenzéciós hangja volt belül, akár mesterséges akár nem, ez jó dolog. Volvo D5öst is élvezettel hajtottam, köze ninsc a szokásos 4hengeres kerregéshez.

    Ezek már teljesen jó kompreomissumok.

    Amúgy tele van em létfotnopsságú extrákkal minden árlista, személy szerint számomra ott kezdődik a diszfunkcionalitás amikor körólményesebb a luxus extra mint nélküle, lásd e-ülésállítás, villanymotoros csomagtartó, és sok automata váltót is ide sorolnék. Pár éve a navigáció is értlemtlen extera votl a filléres és sokkal jobb utólagos berendezések mellett…

    És emellett akadnak olyan dolgok amik azért javítanak a komfortérzeten, mint a távtartó tempomat, motoros tükör, gyekerkzár a hátsó ablakhoz.

    Most tekintsünk el attól hogy prémiummárkánál feláras az amúgy alapnak gondolt dönthető üléstámla.

Vélemény, hozzászólás?