Egerben mérik össze tudásukat az autómérnök hallgatók

Pneumobil versenyt rendeznek a jövő mérnökeinek Egerben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Május 8-tól két napon át versenyzik egymással összesen 26 hazai és nemzetközi egyetem, hogy melyikük tud jobb pneumobilt építeni.


2008-ban indította el a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. azt a versenyt, amelyen mérnökhallgatók mérhetik össze tudásukat. Idén már a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt rendezik, melyre összesen 26 egyetem nevezett. A versenyt több kategóriában rendezik, összesen 40 induló lesz a normál kategóriában, 8 jármű pedig a senior kategóriában méri össze tudását. Az első nap kvalifikációt tartanak, másnap pedig három versenyszámban küzdenek meg egymással: hosszú táv, ügyesség és gyorsulás. Hosszú távon tavaly 7776 méter kellett a győzelemhez, ennyi távot tudott megtenni a legügyesebb csapat egy palack sűrített levegővel.
Hirdetés

A szünetekben látványos fizikai- és járműbemutatókat láthatnak a nézők, családi programok és szakmai kiállítás is várja az érdeklődőket. A helyszínre kilátogat Kiss Pál Tamás autóversenyző is, aki idén rallycross sorozatban indul.
A versenyen az alábbi főiskolák és egyetemek vesznek részt:
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, DUNAREA DE JOS UNIVERSITY - Mechanical Faculty, Dunaújvárosi Főiskola, Dunaújvárosi Főiskola, Estonian University of Life Science, Hochschle Ulm, Óbudai Egyetem (Bánki Donát Kar), Kecskeméti Főiskola, Military University of Technology, Miskolci Egyetem, Nyíregyházi Főiskola, Nyugat Magyarországi Egyetem, Óbudai Egyetem Bánki Donát Kar, Pécsi Tudományegyetem, SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Silesian University of Technology, Széchenyi István Egyetem Győr, Szegedi Tudományegyetem, The Technical University of Cluj Napoca, Ulm University of Applied Science, Universitatea "Petru Maior", Universitatea Vasile Alecsandri Bacau, Universitiy of Oradea Nagyvárad, University of Technology Brno, Wroclaw University of Technology.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?