100 eurós mézesmadzagot húz a Porsche

Porsche élmény szépséghibákkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem is egy Porschéba lehet ülni már egész jutányos áron, akár 100 euró alatt. A szenzációs lipcsei tesztpályán. De van szépséghiba, szintén nem is egy.


Akciózik a Porsche, na nem azzal, hogy diszkontáron adná sportmodelljeit, hanem azzal, hogy bárki halandónak viszonylag olcsóért is van már élménycsomag egyenesen a lipcsei tesztpályáról, s olyan típusokban örvendezve, mint Cayenne Turbo, Panamera, 911 vagy 911 GT3 Cup. A lipcsei pályáról azt kell tudni, hogy a szuzukai S-től a monzai Parabolicán és a monacói buszmegállón át a Laguna Seca-i dugóhúzóig egy rakás legendás kanyart is ötvöz, szóval nagyon rossz nem lehet. Az sem akármi, ha az említett Porschék valamelyikének jobb oldali üléséből élvezzük végig az erő, a tempó, a hely és a profi pilóta nyújtotta kombót 98 eurós, 30 ezer forint alatti ártól, de az ezzel együtt álom marad, hogy polgári fizetésből vezetni is lehessen egy ilyen kemény sportkocsit vagy legalábbis brutál erős és igen gyors, hátsó- vagy összkerekes álomautót. Vigasznak sovány, hogy a Cayenne-nel a pálya környéki dombokra is elvisznek. A Cayenne és a Panamera gyártósorának megtekintése sem valós kárpótlás.
Hirdetés
Szépséghiba hát szerintünk, hogy a 98-210 eurós díj "csak" anyósülést ér, ami kapaszkodást, az ijedősöknek halálfélelmet, a bizonytalan gyomrúaknak meg garantált hányingert jelent, de szépséghiba az is, hogy egy messze nem versenypályára való Cayenne-nel vagy Panamerával (is) taxiztatják a delikvenseket. Akik vélhetően inkább a tehetős vevőjelöltek csoportjából kerülnek ki, s akiknek a fuvar után a Porsche reményei alapján mind nagyobb százaléka dönt a márka mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?