A Retropartyzánok idén Pécsre mennek

Programajánló: május 7-én és 8-án ingyenes Retropartyzánok autós rendezvény Pécsen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A főváros helyett idén Pécsen rendezik meg a negyedik Retropratyzánokat. Ideális ingyenes autós program és kirándulási hely a hétvégére.


A Veterán Zsiguli Egyesület az eddig emblematikus hely, Csepel régi gyárcsarnoka helyett idén Pécsre szervezte meg a Retropartyzánokat. A cél változatlan, csak a helyszín új. A többi keleti és persze nyugati márkaklubbal és autós baráti közösséggel együtt a 60-as, 70-es és a 80-as évek utcaképének a megidézése. A központban az ismert, itthon is kapható keleti márkák lesznek, de nem maradnak ki a korszak még inkább vágyott nyugati gépei sem. Az ingyenesen látogatható rendezvény célja, hogy kötöttségektől mentesen és színvonalasan mutathassa meg ezeket a korszakos gépeket az érdeklődőknek.
Hirdetés


Itt nincs dress code, sem ültetési rend, viszont ezúttal is lehet csak úgy kötetlenül beszédbe elegyedni a kiállítókkal, és hasznos eszmét cserélni a veterános sorstársakkal. Idén a helyszín miatt a pécsi veteránkluboké lesz a főszerep, de a szervezők az országból mindenhonnan várnak négy- és persze kétkerekűeket is. Az 1600 négyzetméteres fedett kiállítótérrel és szabad placcal is rendelkező Expo Center remek helyet fog adni, hogy az autókat típusonként sorakoztatva méltó módon kiállítsák, és mindenki jó alaposan megvizslathassa őket. Mivel tavaly is óriási siker volt, így idén sem marad el a retro autók tesztvezetése. Vasárnap délelőttre meg veterán börzét szerveztek, ahol mehet az adok-veszek. Ahogy eddig, úgy idén is lesz külön apropója a bulinak. Idén ugyanis 50 éves a Ladák alapját adó Fiat 124-es és éppen 40 a korabeli szovjet prémiumautó, a nálunk is nemrég bemutatott Lada 2106-os.

Ha a fenti beharangozó videó meghozta a hangulatot, akkor nincs más hátra, irány Pécs és a Retropartyzánok. A megközelíthetőség, a nyitvatartási idő és úgy általában minden fontos részlet látható a hivatalos honlapon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?