Räikkönen nem versenyez jövőre
Schumacher visszatérhet a Mercedesszel
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Mercedes nagy dobásra készül új csapatával, ahol Michael Schumacher lehet Nico Rosberg csapattársa.
Nem versenyez jövőre a Formula–1-ben Kimi Räikkönen, állította Steve Robertson, a finn egyik menedzsere a Turun Sanomat lapnak kedden. Robertson szerint a McLarennel befejezték a tárgyalást, és mivel más csapat nem jöhet szóba Räikkönennek, így jövőre valószínűleg nem láthatjuk a 2007-es világbajnokot a Formula–1-ben.
Robertson állítása szerint Räikkönen jövőre néhány raliversenyen áll majd rajthoz, ami mellett ott lehet a Le Mans-i 24 óráson is.
Kimi Räikkönen már korábban is többször pedzegette, hogy a versenyautón kívüli élet nem éppen az ínyére való a Formula–1-ben, és míg barátai, elsősorban Heikki Kovalainen szerint Kimi a magánéletben kifejezetten nyitott fickó, addig a Formula–1-es közegben meglehetősen zárkózott. Nyilatkozatai szűkszavúak. Az év elején pedig a fotósokkal került kisebb nézeteltérésbe, amikor a hivatalos portréfotózáson mindössze hét másodpercig volt hajlandó megjelenni, mert melege volt az overallban.
A finnek 2010-re élő szerződése volt a Ferrarival, amely csapat várhatóan jövőre újra az élmezőnybe fog tartozni, legalábbis igen jó az esély rá, ráadásul korábban még egy gigászi 30 millió dolláros éves fizetést is kialkudott az olaszoktól, aminek ma már a negyedét is nehezen adják meg. Ezt a szerződést közös megegyezéssel bontották fel, úgy, hogy Räikkönennek nem volt másik szerződése top csapattal. Ez megint csak arra utal: nem volt számára elsődlegesen fontos, hogy 2010-ben a Formula–1-ben versenyezzen.
Anyagilag így sem jár rosszul a finn, hiszen a Ferrarival felbontott szerződése értelmében, amennyiben jövőre nem versenyez, 17 millió dollár fizetést kap. Ez több mint a háromszorosa annak, amit a McLaren-csapat ajánlott neki. Bár elég nehéz a színfalak mögé látni, de mindkét fél azt hangoztatta, hogy a mclarenes szerződtetésnek csak anyagi akadályai voltak, miután a csapat mindössze ötmillió dollárt akart fizetni Räikkönennek.
A tárgyalásokat tovább bonyolította, hogy a Mercedes megvásárolta a Brawn GP-t, és egyáltalán nem ragaszkodott annyira Jenson Buttonhöz, mint ahogy korábban gondoltuk. Button viszont gyorsan beugrott a McLaren főhadiszállására, ahol azonnal ajánlatot tettek neki, és úgy tűnik, hogy a brit istálló szívesebben szerződtetné Lewis Hamilton mellé Jenson Buttont, mint Kimi Räikkönent.
A finn tehát így kispadra kerülhet jövőre. Sőt, akár végleg is, hiszen 2011-es visszatérésére semmi garancia nincsen. A Ferrarihoz aligha mehet vissza, ahol Fernando Alonso és Felipe Massa mellett Robert Kubica is a kívánságlista élén áll. Ha Button a McLarenhez igazol, akkor azt kettő plusz egyéves szerződéssel teszi, Lewis Hamilton pedig nagyjából pályafutása végéig leigazolt a McLarenhez, tehát ott nem lesz hely. A Mercedes, ha az idén nem akarta Räikkönent, akkor valószínűleg jövőre sem akarja. Vagyis a top csapatoknál esetleg a Red Bullnál lehet üresedés, bár ők is elégedettek a versenyzői felállásukkal. Sebastian Vettelt aligha akarják elereszteni, és egyedül Mark Webbernek jár le a szerződése 2010 végén. Ha viszont ő is úgy teljesít, mint az idén, akkor a leváltása nem indokolt. Vagyis Räikkönennek viszlát Formula–1?
Lehet, bár a Formula–1-ben minden megtörténhet, még valaminek az ellenkezője is.
Räikkönen kiválása mellett még egy érdekes pletyka kelt lábra kedden. A Mercedes Motorsport igazgatója, Norbert Haug többféleképpen értelmezhető nyilatkozatot tett, amelyben meglepetést ígér a Mercedes Grand Prix pilótafrontján. Annak elég csekély az esélye, hogy az egyik autót ne Nico Rosberg kapja. A másikra Nick Heidfeldet tartják befutónak, de mivel egyik versenyző nevét sem hozták még nyilvánosságra, ez csakis azt jelentheti, hogy valamire készülnek.
Button mercedeses szerződtetésének a hírek szerint csekély az esélye, viszont felmerült Michael Schumacher neve, aki az idén Felipe Massa balesete után lelkesen vágott bele a felkészülésbe, ám sérülése megakadályozta a visszatérésben. Most azonban a teljes téli időszakot felkészüléssel és teszteléssel tölthetné.
Azt se felejtsük el, hogy Schumacher a Mercedes neveltje volt, és a német gyár eredetileg azzal a tervvel juttatta be Schumit a Formula–1-be, hogy ha motorgyártóként megerősödik, leigazolhassa őt, és együtt legyenek világbajnokok.
Mihályi Csaba
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Címlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Használtautó.hu
|
Ár: 997.000 Ft Évjárat: 2005 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 797.000 Ft Évjárat: 2003 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 447.000 Ft Évjárat: 1998 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |

















