Renault 4L 3000
Zsebszörny - Renault Clio V6 és R4 L keresztezés
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy autó, két vezető, 8 nap őrült száguldás - a francia L'Ecurie társaság a Gumball 2011 rendezvényre készül saját építésű járgányával.
Még nincs kész az autó, de a fiúk gőzerővel dolgoznak, hogy május 25-én minden rendben legyen, és indulhassanak a Gumball 2011 versenyen
A brutális Renault Clio V6 és a kedves 4L összeépítése nagyjából olyasmi, mintha az állatvilágban a nyuszi párosodna egy orrszarvúval – a végeredmény legalább annyira megdöbbentő lenne, mint a készülőben lévő L’Ecurie 4L 3000. A kreatív társaságot alkotó két fiatalember, Patrice Meignan és Jérémy Taltaud az Európát nyugatról keletre átszelő Gumball 2011 versenyre készül, amelynek mezőnye szűk egy hónap múlva, május 25-én startol Londonból, hogy aztán június 1-jén Isztambulban legyen a befutó. Amihez kétség sem férhet, hogy az autójuk ütős lesz: a háromliteres motorral szerelt, igencsak széles Clio V6 alapjaival szinkronba hozott Renault 4L nem fog kilógni a szupersportkocsikkal alaposan megtűzdelt csapatból, sőt, az egyedi építés miatt valószínűleg nagyobb figyelem fogja övezni, mint a hétköznapi Porschéket, Ferrarikat. Akit érdekel az autó építése, kövesse a L’Ecurie blogját, ahol tucatnyi fényképet is talál az átalakításról.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
E hétvégén Mini Világtalálkozó Balatonfüreden
Sosem látott jelenséget figyelhetnek meg a hétvégén Balatonfüreden tartózkodók, várhatóan másfél ezer Mini lepi el a tópartot csütörtök és pünkösdhétfő között.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
RENAULT tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt 
Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.
Renault Scénic 1.6 dCi Privilége teszt
Csendes, erős, kényelmes, tele van hasznos ötletekkel, az összeszerelési minősége korrekt, és mindezt értékarányos áron nyújtja: ez a Renault Scénic 1.6 dCi 130 Privilége.
Renault Scénic 1.5 dCi Advantage teszt
Legolcsóbb dízel kivitelével járt nálunk a Renault Scénic. A költségtakarékos családi autót keresők jó eséllyel e verziót választanák a szerteágazó kínálatból.
Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 teszt
Francia és japán mérnökök szüleménye a Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 Exception, amelyet Európától távol, Dél-Koreában szerelnek össze. Hiába, az ipari globalizáció már csak ilyen.
- Renault Latitude 3.0 V6 dCi - első teszt
- Drága, de jó játék – Renault Wind 1.6 Exception teszt
- Renault Master 2.3 dCi L3H2P3 teszt
- Renault Fluence teszt
- Renault Mégane Grandtour teszt
- Renault Clio Grandtour teszt
- Renault Kangoo Be Bop teszt
- Renault Laguna Coupé teszt
- Renault Laguna 2.0 dCi Grandtour
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Első képen a Renault Alpine lehetséges utódja
- Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
- Finom frissítésen esett át a Renault Espace
- Rohamosan nőhet a villanyautók iránti kereslet
- Williams-siker és robbanás Barcelonában
- Maldonado és a Williams-Renault nyerte a Spanyol Nagydíjat
- Párizsban debütál az új Renault Clio
- Újabb diszkontmárkát vesz szárnyai alá a Renault
- Itthon vezettük: Renault Kangoo Z.E.
- Biztonsági öv (nélkül) buszon, taxiban
Cikk ajánló
Ilyen lesz az új csúcs Porsche
Múlt héten – Autósvilág hírei
Kétszáz millió, nagyjából ennyi forintot kell majd leszurkolni a targatetős, karbonkasztnis, hibridhajtású zászlóshajóért. Érkezése 2013 végére tehető.
Renault Clio Grandtour teszt
2 éve – Teszt
A kombi Renault Clio 1,5 dCi Dynamique a leggazdagabban felszerelt, legerősebb dízelmotorral ellátott, legnagyobb csomagtérrel rendelkező változat.
Attitude: a legvagányabb Suzuki Swift
2 hónapja – Autósvilág hírei
A limitált szériás modellből alig félezer darabot dobnak piacra, a három és öt ajtóval egyaránt kapható Swift Attitude vételára négymillió forint körül alakul.
-
Imperium Bentley Continental GT
10 hónapja – Autósvilág hírei -
Újjáélesztik a Renault Clio Willamset
10 hónapja – Autósvilág hírei -
Útban az Infiniti IPL G kabrió-tanulmány
9 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 175.000 Ft Évjárat: 1965 / 1 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 449.000 Ft Évjárat: 1982 / 7 Kivitel: egyéb |
|
Ár: 190.000 Ft Évjárat: 1982 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |






























Hozzászólások (2 db)
Ide nekem egyet menetstabilizáló nélkül.
Vagány!Mint a Citroen 2cv Furgonette-Ferrari átalakítás,na az sem semmi.