Mutatjuk, milyen autót hajt Sebestyén Balázs

Sebestyén Balázs a Forbes szerint a legértékesebb hazai híresség, autója nem szerény, de takarékos

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hazai Forbes által nemrégiben a legértékesebb hazai hírességként jegyzett rádiós és televíziós műsorvezető, Sebestyén Balázs immár közel egy éve letette a voksát a környezetbarát autózás mellett.


Sebestyén Balázst nem épp szerénységéről ismerhetjük, az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő műsörvezető arról is ismert, hogy szereti a nagyméretű, robusztus és nem utolsósorban nagyteljesítményű autókat. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a nagyméretű SUV-k közül választotta mostani autóját is. De miként lehet ez takarékos? Úgy, hogy egy Lexus RX-ről van szó. A letisztult, futurisztikus dizájnba csomagolt RX - ahogyan az elmúlt években számos új ügyfelet - Balázst is meggyőzte, az azonban nem feltétlenül volt egyértelmű, hogy Balázs a környezetbarát hibrid hajtás mellett dönt majd. De erről már meséljen ő maga.
„Családapaként az ember sok mindent átértékel, és a korábbinál sokkal hangsúlyosabbá válnak bizonyos szempontok – ilyen az általunk vezetett autó környezetbarát volta is. Éppen ezért egy ideje motoszkált bennem, hogy elektromos, vagy hibrid autóra kellene váltanom. Fontos volt számomra ugyanakkor, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnöm: ha az ember megszokott egy bizonyos teljesítményt, nem szívesen mond le róla, de épp ez a helyzet a megszokott hatótávval is: az életmódomba nehezen férne bele, hogy töltőponttól töltőpontig autózom, és ott akár egy fél órát is elveszítek, mire újra indulhatok. Így kis utánajárás után a tisztán elektromos autó és a szintén töltést igénylő plug-in hibrid hajtás kiesett, maradt a full hibrid, azt pedig sok helyről hallottam, hogy abban egyértelműen a Lexus a legjobb.” – avat be Balázs. „Ettől függetlenül volt bennem némi szkepticizmus, amikor beültem az RX hibrid változatába, a nagyjából 6 liter körüli fogyasztással és minimális károsanyag-kibocsátással kombinált 313 lóerő, a hihetetlenül dinamikus gyorsulás azonban azonnal meggyőzött. Nem mondom persze, hogy nem kellett némi idő megszokni azt, hogy a városban legtöbbször teljesen csendesen, tisztán elektromos módban suhan az autó, és szabályosan figyelni kell, hogy a gyalogosok észreveszik-e, hogy közeledem.” – teszi hozzá a népszerű műsorvezető. Hát igen, aki járt már (valódi) hibriddel vagy villanyautóval, az bizony tudja, hogy ezekkel átlag feletti módon figyelni kell a gyalogosokra, ők ugyanis sokszor csak hang alapján kívánnak tájékozódni a városban, nem feltétlenül néznek körbe, mielőtt az úttestre lépnek.
Hirdetés
Balázs egyébként - ahogyan az a legtöbb hibridesnél megfigyelhető - időközben szabályos hibrid-szakértővé vált, és nem egyszer a műsorban is igyekezett eloszlatni műsorvezető-társai vagy épp a hallgatók ezzel kapcsolatos tévhiteit. A népszerű rádiós mindemellett azt is elmondta, hogy korábbi negatív tapasztalatai miatt az autó megbízhatósága, alacsony szervizigénye is nagy súllyal esik latba nála, az ezen a területen is a világon vezető japán prémiummárka pedig garancia arra, hogy emiatt nem kell fájjon a feje. Családapaként emellett legalább ilyen fontos számára a biztonság is, e tekintetben pedig szintén nyugodt lehet: autójában egyebek mellett az ütközési előtti biztonsági rendszer, a távolságtartós tempomat, vagy épp a holttérfigyelő is megtalálható. Mint azt Balázs elárulta, a táblafelismerőnek hála ma már jóval ritkább az is, hogy belefusson egy-egy kisebb gyorshajtásba.
„Természetesen, amellett, hogy a mindennapokban környezettudatosan közlekedik az ember, így negyven éves fejjel is vágyik időnként egy-egy igazi élményautózásra. A Lexus e tekintetben is kellemesen meglepett: jóllehet a márka neve idehaza is szinte egybeforrt a környezetbarát hibrid autózással, alkalmam volt kipróbálni az egyik brutális sportmodellt, az RC-F-et is. Nos, az öt literes V8-as benzinmotor hangja, a 4,5 másodperces, szó szerint az ülésbe préselő gyorsulás 100-ra és a csak a német autópályákon kiautózható 270 km/órás végsebesség után azért nehéz volt letörölni a mosolyt az arcomról.” – árulja el mosolyogva Balázs.
„Balázs az egyik legnépszerűbb hazai hírességként egyfajta közösségformáló, véleményvezér szereppel is bír, rengetegen odafigyelnek arra, amit mond. Éppen ezért nagyon örültünk, amikor a Lexusra esett a választása.” – fogalmaz Kárpáti László, a Lexus magyarországi vezetője. „A legfontosabb ugyanakkor talán mégis az, hogy Balázsnak sikerült egyfajta párbeszédet elindítania, és nagyon sokak tévhiteit eloszlatnia a hibrid technológiával kapcsolatban, aminek hatására sokan nyitottak a környezetbarát technológia felé. Ha ennek eredményeként vannak olyanok, akik kipróbálják a hibrid hajtást, és új autójuk vásárlásakor e mellett döntenek, nagy lépést tettünk a hazai autópark zöldebbé válása felé.” – teszi hozzá a szakember. Hát igen, pacsi Balázsnak, pacsi a Lexusnak, de azért szerényen megjegyzem, hogy az én öreg Priusom közvetlenül is több 10 embert terelt már a higgadt és olcsó hibrid autózás felé, amit igazából csak azért tartok fontosnak megjegyezni, mert mutatja: egy hibrid Toyota 1,5 millióért is elérhető már (és már a Prius 2 is elég jó autó, egyebek mellett 6 légzsákkal, 5 Euro NCAP csillagos biztonsággal), az pedig külön jó, hogy a Lexus által a prémiumautók között is van józan, hibrid alternatíva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    A Magyarországon eladott autók összetételéből nehéz következtetéseket levonni, hiszen az eladások kb. háromnegyede céges vásárlás. Itt meg mindig más szempontok döntenek, mint egy magán vásárlásnál. Ha a kocsit használó dolgozónak van is beleszólása, azért eléggé meg van kötve a keze, pl. csak egy adott márka lehet, vagy valamilyen értékhatárt szabnak, stb. Múlt héten egyik áruszállító egy elektromos VW Up-pal érkezett, korábban egy Berlingoval járt. Azt mondta, hogy 100 km-t tud a kocsi normál körülmények között (értsd pl. nyáron klímával). Ha neki ennél többet kell menni (pl. egy székesfehérvári kiszállítás is már ilyen), akkor a cégnél kap egy másik kocsit arra a fuvarra. Ők éppen azért vették azt a kocsit, mert ha kell van másik is.
    Azt is értem, hogy a diplomások vesznek több hibridet, elektromost, mert egyes körökben ez akár menő is lehet, de ugyanakkor lehet, közben beszereltetnek 5 klímát, meg vesznek még 2 hűtőszekrényt.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Ők az aktuális magyar szakmegmondomdoktor celebek.
    Mégsem tudnak tudtak ma sem toyota hibrid szintű járműveket kifejleszteni a vw-nek.
    Mindig az az érzésem velük kapcsolatban is mint a “nagy” németekkel mikor elsétálnak japánba technikát ellesni, apró darabokra szedik a konkurencia aktuális modelljeit. (nem a 3 űber állesz csillag propeller karikára gondolok mert ott megosztoznak kartellszinten)
    A nagyarcú tanárból így lett megint tanonc most már megy a nagyotmondás is hogyan verik le a Teslát pedig multkor még zsákutcának nevezték a technikáját.
    Jól játsszák a nagy tudóst idehaza istenként tisztelik őket addig míg egy toyotás teslás szakemberrel nem találkoznak.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    “károsanyag kibocsátása 107 g/km (a Lexusé 127)”
    Úgy örülnék ha valaki tisztázná végre mi mi.
    A CO2-t is lehet káros anyagnak nevezni, de nem gondolom, hogy a sör, vagy kóla, stb. olyan halálosan káros lenne. A kifújt levegőnk is tele van CO2-vel. A CO2 a globális felmelegedést segíti elő, tehát [b]nem közvetlenül az emberre káros[/b].
    Míg, mondjuk a NO2, NO, CO, benzol, stb. súlyosan mérgező anyagok, amik szörnyű és gyors halálhoz vezethetnek. Az elmúlt kb. 10 évet nézve hitelesen kijelenthető, hogy a [b]dízel [/b]függetlenül annak “modernitásától” [b]sokkal egészségkárosítóbb[/b], mint egy benzines (akár egy közvetlen befecskendezéses).

    Arról nem is beszélve, hogy a [b]városi fogyasztást kell, ill. kellene összehasonlítani[/b], hiszen a Föld lakosságának fele ott lakik és az számít, hogy a járda mellett mennyit szennyez és nem az, hogy a kihalt autópályán mennyit. Amit te megadtál, azok kombinált adatok, nem városiak. De mindegy is mert az a CO2-t adja amitől senki nem fog a járdán sztrókot kapni, meg tüdőrákot.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    dr. Hanula Barna tényleg a legnagyobbak között emlegethető, ugyanakkor ahogy Forticors is említi a kenyéradó gazdáját mindenáron védi és ez erősen megkérdőjelezi ilyen irányú hitelességét.

    “korszerű dízelmotor”
    nincsen ma ilyen és ez egész biztos, jövőre még biztosabb lesz

    dr. Hanula Barna nem gondolom, hogy környezetvédelmi szempontokból naprakész, hogy ilyen kijelentéseket tegyen. Ez nem az ő szakterülete. Ellenben akit én felhoznék ilyen témában az Dr. Nagyszokolyai Iván.

    Az ő neve is etalon a szakmában és környezetvédelmi, kipufogógáz tisztítási témában hitelesebbnek gondolom.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    “A társadalomban betöltött pozíció sem hiszem, hogy számítana és az intelligencia sem.”
    én mást olvastam illetve mást tapasztaltam. A környezetemben korábban és jelenleg is meglévő hibrid és elektromos autó tulajok döntő többsége diplomás, cégvezető, nem egy közülük elismert orvos. Persze lehet azt mondani, hogy így van, hiszen nekik van több pénzük, ugyanakkor elavult dízellel is járhatnának, mert sok ember még mindig felnéz az idejétmúlt technikára.

    “aki maga hozza meg a döntést az jellemzően nem vesz hibrid autót.”
    ez magában nem igazol semmit. Feltételezzük, hogy a Mo-on eladott alternatív hajtású járművek aránya 3%. A magasan képzett, magasabb pozíciókban dolgozó emberek 15%-a vesz alternatív hajtású autót, akkor az azt jelenti, hogy a társadalmi átlaghoz képest 5-ször annyi az arány, ugyanakkor igaz az állításod, mert 85% hagyományos hajtással veszi.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Dr. Hanula hosszú évekig hibrid és elektromos hajtásokkal is foglalkozott. Talán pont ezért ismeri a hátulütőit. Amikor az előadásán ott helyben mondták neki, hogy a belső égésű motorok mellett van, mert azzal foglalkozott, akkor elmondta, hogy életében pont egy hibriddel kapcsolatos munkával kereste a legtöbb pénzt, de szakmailag olyan túl sok értelmét nem látta (lehet nem pontosan így fogalmazott, de kb. ez volt a lényeg). Én azt gondolom, hogy ő tudós egyetemi emberként valamennyi körülményt igyekszik figyelembe venni, inkább, mint felülni a kommersz tömeg pszihózisnak (sajtó). Egyébként ő nem veti el a villanyautókat, alapvetően azt gondolja, hogy a jövő nagyvárosaiban az embereknek nem kell saját autó, hanem ehelyett egy elektromos autókon alapuló carsharing rendszerben gondolkodik.
    A cikkre visszatérve ha a VW lenne a szponzor, akkor Balázs mondhatta volna, hogy ő milyen környezettudatos, hiszen egy 2 literes dízel Passatot használ, aminek a károsanyag kibocsátása 107 g/km (a Lexusé 127), ráadásul a kombi csomagtere több, mint 100 literrel nagyobb. Igaz itt egy 150 LE-s autót hasonlítottam egy 300 LE fölöttire. De a 150 LE is bőven elég egy család közlekedésére. Megjegyzem, hogy egy X3-mas BMW 2 literes dízel is közel azonos károsanyag kibocsátásban a cikkben szereplő Lexussal.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    azért azt is nézd hogy Handula Barna honnan jött…. 🙂 (és ebből semmi rossz indulatot nem feltételezzetek, mindössze csak annyi hogy ha valaki a vágóhídon dolgozik az biztos nem a vegetarianizmust fogja népszerűsíteni, szóval minimum elmondja hogy miért jobb a húsevés)

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Nem értem, hogy a gyártással, tehát a hibrid autó előállításával miért okozna több kárt egy autógyártó a környezetében, mint egy dízel autó gyártásával?

    Dr. Hanula biztos nagyon ért a benzines motorokhoz, de úgy érzem, hogy az elektromos autók és a hibridek kapcsán megfogalmazott kijelentéseibe bele lehet kötni.
    Nem hiszem, hogy készpénznek kell venni a megállapításait, hiszen áramot nem csak erőművekkel lehet előállítani, hanem a természeti erőforrások kiaknázásával is, sőt ez a jövő.
    Nehogy bemagyarázza, hogy egy napelemmel feltöltött elektromos autó összességében nagyobb környezet szennyező mint egy dízel.
    Arra is kíváncsi lennék, hogy milyen áldozatokra gondol amit a hibrid rendszerekért hozunk?

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    A nem szempontot úgy értem, hogy az ember úgyis eldönti, hogy kb. milyen kategóriás kocsit szeretne venni. Ha mondjuk egy Opel Astra és egy Ford Focus között kell dönteni, ami mondjuk 1.4 – 1.6 közötti benzines, akkor nem fogom figyelembe venni, hogy mennyi a károsanyag kibocsátás, hiszen mindegyik Euro 6-os, kb. hasonló méretű motorok, tehát kb. azonos lehet a kibocsátás is. De ez nem hiszem, hogy nemtörődömség lenne. Ugyanúgy azon sem fogok variálni, hogy egy csomagtartó 540 vagy 560 literes, mert nem számottevő a különbség. Olyan helyzetbe meg a legritkább esetben kerül az ember, hogy egy X5-ös BMW és egy Toyota Yaris között kelljen dönteni.

    Egyébként mindenkinek mások a szempontjai autóvásárláskor. Pl. nekem gyerekeim vannak, gyakorlatilag kétlakiak vagyunk, így fontos a nagy csomagtér, variálhatóság. Egy kollégám BMW szerelmes, ő csak benzines 6 hengeres BMW-t vesz. Egy közeli rokonom meg mindig valamilyen különlegességet keres, amiből alig van az országban. De ettől egyik ember sem rosszabb, mint a másik, csak más autót preferál.
    A társadalomban betöltött pozíció sem hiszem, hogy számítana és az intelligencia sem. Én is elég kvalifikált környezetben dolgozom, és a cégen kívüli kapcsolataim is ilyenek. Gyakran dolgozom magyar középvállalkozások ügyvezetőivel, multicégek műszaki és/vagy kereskedelmi vezetőivel. Azt figyelem meg ebben a körben, hogy aki maga hozza meg a döntést az jellemzően nem vesz hibrid autót. Mivel sokat utazó emberekről van szó, szinte kivétel nélkül dízellel járnak. A multik néhány esetben “rákényszerítik” (belső szabályban előírják) a hibridet a dolgozókra, de ez is ritka még manapság, szinte csak amerikai gyökerekkel rendelkező cégeknél van ilyen.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Én sem magamtól találtam ki, hanem odafigyelek olyan emberekre, akiknek ez a szakmájuk és értenek hozzá. Talán mond valamit dr. Hanula Barna neve, ma Magyarországon szerintem nincs nála nagyobb név ha autókról, motorokról van szó. Nekem volt szerencsém tavaly egy előadására is eljutni. Egy nyilatkozatában a következőket mondta:

    “Az elektromos hajtás csak addig szerepel jól a kimutatásokban, amíg a rendszer határait eltoljuk abba a tartományba, ahol előnyös értékeket kapunk. Jelen esetben való igaz, hogy egy városi kisautó közvetlen károsanyag-kibocsátása gyakorlatilag nulla, de hogy mibe kerül ez nekünk, mennyi környezetszennyezéssel jutottunk idáig, és mennyi kárt okozunk majd utána, erről kevésbé esik szó. Arról sem szívesen beszélünk, hogy mennyibe kerül az elektromos áram tárolása, amikor éppen nincs szükség rá. ………. Ha minden tényezőt azonos feltételek mellett vizsgálunk, arra kell jutnunk, hogy egy mai korszerű dízelmotor kevesebb károsanyagot bocsát ki, mint egy elektromos autó. És ekkor még nem vettük figyelembe, hogy például a hűtés/fűtés aktív alkalmazásakor utóbbi autótípusnál drasztikusan csökken a hatótáv, avagy növekszik a fajlagos üzemeltetési költség……….. Ugyanakkor a hibrid rendszerekkel sem spórolunk annyit, amennyi áldozatot hozunk értük, általuk.”

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    “nem szempont a károsanyag kibocsátás”
    a többség nem veszi figyelembe, de ők legalább nem büszkék rá, bocs. Tudatlanságból, nemtörődömségből nem nézik. Nem sértegetni akarok, de tény, hogy az intelligencia, sőt a társadalomba betöltött pozíció is érezhető a környezetbarátabb autót vásárlóknál.

    “Ha új a kocsi, amúgy is Euro6-os, tehát megfelel a követelményeknek.”
    legalább itt (egy autós oldalon) ne írjunk már ekkora ordító hülyeséget, hogy EURO 6 és minden jó. Hol voltál az elmúlt 2 évben a vw csalásnál.
    Vagy:
    [url]http://equaindex.com/euro-6-cars-entering-clean-air-zones/[/url]
    2017 nyáron az EURO6-os új autók 14% felel meg a valóságban a szabványnak.

    “(ami amúgy a gyártással sokkal több kárt okoz)”
    A világ leghíresebb hibridében a Priusokban kevesebb, mint 40 kg az akku. + kevesebb, mint 10 kg az ólmos. Egy 3 literes dízelben 29-30 kg az ólmos akksi.
    De lassan minden autó hibrid lesz és a többség (mild hybridek) max. pár kg-os akksit fognak vinni magukkal.

    “Szerintem elég, ha az ember normálisan él, nem szemetel, esetleg szelektíven gyűjti a hulladékot”
    egy szart elég! Illetve akkor, ha teljesen természetesnek veszed Harvey-t, Irmát, meg a megszámlálhatatlan többi hurrikánt. Ha jónak tartod, hogy sorra dőlnek meg a hőségrekordok:
    [url]https://444.hu/2017/09/18/ez-volt-a-harmadik-legmelegebb-nyar-1880-ota[/url]
    esetleg erről hallottál?
    [url]http://nepszava.hu/cikk/1136546-mertektelenul-tulfogyasztunk[/url]

    Soha ennyi autó nem volt még az országban, de azt hittem ezt látja aki szokott akár autóval is közlekedni.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    “ami amúgy a gyártással sokkal több kárt okoz”

    Szerintem is elég ha az ember normálisan él, nem szemetel, esetleg szelektíven gyűjti a hulladékot és ráadásként még a hülyeséget sem terjeszti. 🙂

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Szerintem ez egy szponzori autó, gondolom azért kapta meg a korábbi tesztautót. Balázs magának nyilván új autót vett volna. A szponzori autóért cserébe kellenek az ilyen nyilatkozatok, amelyben a Lexust magasztalják. Az már nem annyira szimpatikus, hogy a korábbi kocsikat leszólják, igaz a márka említése nélkül, de a rádióműsorból sokan ismerik ezeket a márkákat. Ha új autót vásárolok, akkor nálam nem szempont a károsanyag kibocsátás. Ha új a kocsi, amúgy is Euro6-os, tehát megfelel a követelményeknek. Amúgy meg ahogy előttem is írták nem a személyautók a fő felelősek a környezetszennyezésért. A környezettudatosságot, főleg, hogy azért használok hibrydet (ami amúgy a gyártással sokkal több kárt okoz) kicsit inkább divatos dumának tartom, mint valós meggyőződésnek, főleg a sznobok körében. Szerintem elég, ha az ember normálisan él, nem szemetel, esetleg szelektíven gyűjti a hulladékot, stb.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    “……csak mondom”, örülünk, meg vagy dicserve, ezt nem tudtuk eddig.
    Szamit, vagy sem, felesleges egy ilyen cikkben ezt eröltetni, hogy milyen környezettudatos lett a gyerekek születese utan, nem attol lesz valaki az.
    Egyebkent pedig, meg ha csak a 10%-ert is felelösek a szennyezesnek az autok, ha egy ember valtoztat, az is egy aprocska lepes, de lepes. Ha sok ember valtoztatna, akkor az meg több aprocska lepes lenne…es mar az is valami, meg ha keves is.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    “..es elötte hogyan velekedett? Dögöljön meg a szomszed gyereke, es jart egy 20 litert fogyaszto benzin vagy gazolajzabalo szörnnyel?”

    ebben az a baromság, hogy nagyjából sz@rt sem számít. Világszinten a személyautók kb a szennyezés 10%-áért felelősek, csak mondom. szóval így nem tesz sokkal jobbat a gyerekeinek sem, mintha valami 15 lityis cuccal járna, mert a gyárak,repülők,hajók,kamionok,buszok stb-k ugyanúgy szennyeznek tovább.

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    Egyetertek, azert ne gondoljuk mar egy 300 plusz loerös, 2 tonnas autorol, hogy hegyi levegöt fog majd kipufogni.
    Ettöl meg persze, birom a Lexusokat, teny, hogy az erejehez kepest nem eszik 10-15 litert, csak 7-8-at.
    Mellesleg, Balazs baratunk ket gyermek utan rajott, hogy neki a hibrid technologia lesz megfelelö, es majd onnnantol kezdve környezettudatosan el? Hö-hö..
    ..es elötte hogyan velekedett? Dögöljön meg a szomszed gyereke, es jart egy 20 litert fogyaszto benzin vagy gazolajzabalo szörnnyel?
    Nem attol lesz vagy kell lennie környezettudatosnak, mert apuka lett, es atertekelte az eletet…Istenem..

  • 2017.10.27. at 14:43
    Permalink

    “A népszerű rádiós mindemellett azt is elmondta, hogy korábbi negatív tapasztalatai miatt az autó megbízhatósága, alacsony szervizigénye is nagy súllyal esik latba nála, az ezen a területen is a világon vezető japán prémiummárka pedig garancia arra, hogy emiatt nem kell fájjon a feje.”

    Elég nagy égés, hogy külön ki van emelve, hogy a német és angol “fosok” után végre megbízható autója van.

Vélemény, hozzászólás?