Biturbós, slick gumis, 1500 lóerős Audi R8

Sleeper Audi R8 Amerikából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy azon a féltekén divat, dragstert építettek az első generációs Audi R8-ból is, ami így már 1500 lóerős, mégsem annyira látszik rajta.


Mindig is dragstert akart csinálni gyönyörű első generációs Audi R8-asából? Az amerikai duPont-nak erre is van megoldása, a csapat ugyanis két turbóval vértezte fel az híres 5,2 literes V10-es Audi erőforrást, ami így már 1500 lóerőt produkál. Ezzel a világ egyik legerősebb R8-asát hozták létre, és ez a tuning ráadásul bárki számára elérhető. A tunerek szerint az S tronic váltó most már villámgyorsan váltja a sebességeket - nem mintha eddig nem így tette volna -, a turbólyuk fogalmát pedig felejtsük el. Így állítólag kicsivel több mint 2 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet állóhelyzetből, és további 7 másodperc szükséges neki a szent negyed mérföld megtételéhez és a 240 km/h eléréséhez.
Hirdetés
Eltekintve a 20 colos első és a 18 colos hátsó felniktől, no meg a baromi nagy hátsó slick gumiktól, amiknek hihetetlen tapadását köszönheti - alig mondanánk meg, hogy mire képes az ingolstadti szépség. A tuningcsapat 25 tuningcsomagot kínál, eddig ismeretlen összegért, így bárki számára elérhető az R8-ra optimalizált dragstercsomag. Az átalakítás némi pénzen túl csak egy telefonba kerül, azonban egészen Chicagóig kell utaztatni az autót, hogy átépítsék. Még év eleje előtt szeretnék megkezdeni az első megrendelői autók turbósítását. Egyébként a második generációs R8-ból létezik erősebb, szintén amerikai, versenybenzinnel 2200 lóerős teljesítményre képes, amit az Underground Racing készít.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?