0 új cikk érkezett

Kiss Pál Tamás: sok dolog kell a győzelemhez

Exkluzív interjú Kis Pál Tamással

2010. augusztus 20., péntek 12:18 (tavaly)
Címkék: Kiss, Pál, Tamás, Formula, Renault, sport

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó autó, jó beállítás és jó forma kell a győzelemhez, reméljük, Tominak mind a három meglesz.

Csütörtökön még nem lehet pályára lépni, de az autón lehet dolgozni

Csütörtökön még nem lehet pályára lépni, de az autón lehet dolgozni

Kiss Pál Tamás már Silverstone-ban van, hogy a Brit Formula Renault-bajnokság hétvégi versenyére készüljön. Elutazása előtt azonban a hivatalos sajtóanyagon túl is elkaptuk pár szóra, hogy egy kis háttér információhoz jussunk, hogyan készül a hétvégi három versenyére.

„Csütörtökön a hajnali géppel utazom ki Angliába, ott autót bérelünk, és reggel már a pályán is lehetek” – mondta Tomi.

„Ilyenkor a mérnökömmel végig szoktunk sétálni a pályán, megnézzük a kritikus pontokat, a fékpontokat, a referenciapontokat, hol magasabb a kerékvető, hol kell jobban vigyázni. Van egy jegyzetfüzetünk, amiben mindent leírunk. Aztán kielemezzük, megbeszéljük, hogy milyen beállításokat találtak. Nagyon sokat számít az, hogy már csütörtökön teljesen ráhangolódjál a versenyre, hogy pénteken az első szabadedzésen minél jobban ott legyél fejben.”

Tomi előző két futama nem úgy sikerült, ahogy tervezte, az autó túlkormányzott volt. Mérnöke megígérte, hogy ezen változtat és kitalálnak valami újdonságot, amitől gyorsabbak lehetnek.

Az első futómű az autó egyik legfontosabb pontja

Az első futómű az autó egyik legfontosabb pontja

„Ne gondolj nagy trükkre. Néha elég állítani egy keveset a kerékdőlésen, vagy az autó hasmagasságával játszani. Minden pályára más beállítás jó. A mérnökünknek van egy elképzelése, hogy az adott pályára mi lehet a legjobb. De emellett fel kell készülni más beállításokkal is. Az Atech GP-nek három autója fut a bajnokságban. A pénteki első szabadedzésen ezért három különböző dolgot tudunk kipróbálni. Ami bejön, azt alkalmazzuk a másik autókon is.”

„Nagyon erős az élmezőny és nagyon apró dolgokon múlik, hogy aznap ki nyer. Eddig is tisztában voltam vele, hogy a győzelemhez nagyon sok dolog kell, de most az év közben jöttem rá igazán, hogy milyen sok. Nem elég, hogy jó autód van, jól van beállítva, az is sokat számít, hogy hogyan kelsz fel, milyen formában vagy aznap.”

„Biztos emlékszel még, hogy az év elején Croftban volt egy tesztünk, ahol 4-5 tizeddel megvertem mindenkit. Amikor megnéztük annak a körnek a telemetriai adatait, nem akartam elhinni, hogy azt én futottam, és hogy úgy csináltam mindent, ahogy a számítógép mutatja.”

„A snettertoni gyenge szereplést lehet az autóra fogni, de nyilván én is benne voltam. Nem görcsölök a győzelemért, nem is szoktam rá gondolni, mindig csak a következő feladatra koncentrálok, de azért ha sikerülne a hétvégén valamelyik futamot megnyerni, akkor az adna egy kis önbizalmat, ami mindig jól jön.”

Tominak ebben két segítsége is lesz a versenyen, hiszen édesapja és édesanyja is elkísérik. Sok versenyző nem szereti, ha a családja ott van körülötte, Alain Prost például kifejezetten gyűlölte, Tomi viszont ettől érzi jól magát.

Tomi édesapjával, Kiss Lászlóval, aki maga is versenyzett valaha

Tomi édesapjával, Kiss Lászlóval, aki maga is versenyzett valaha

„Anyukám a két utolsó futamon nem volt ott, amik nem is sikerültek olyan jól, úgyhogy mondtam neki, hogy most feltétlenül el kell jönnie. Nekem jólesik, ha ott vannak a szüleim. Napközben nem nagyon tudok velük foglalkozni, de este a vacsoránál mindig együtt vagyunk.”

„Anyu mindig azt szokta mondani, hogy vigyázzak magamra, apukán meg csak annyit mond, hogy ésszel, de te úgyis tudod, hogy mit kell tenned.”

Hát, ez nem kétséges. De azért ne felejtsük el, hogy a magyar fiúra ráfér a szurkolás a hétvégén, úgyhogy hajrá Tomi!

Mihályi Csaba

Ez is érdekes lehet:

Márciusban itt a frissített Renault Mégane

Bemutatkozott a faceliftes Renault Mégane, amelynek legtakarékosabb dízelmotorja beéri 3,8 liter gázolajjal.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.


Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

Tegnap – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Unicat Experience EX63-HD

Unicat Experience EX63-HD

Tegnap – Nagyvas

Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.


Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

2 napja – Újdonság

Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.


Cikk ajánló

Kiss Pál Tamás  vezeti a Brit FR-bajnokságot

Kiss Pál Tamás vezeti a Brit FR-bajnokságot

Tavaly – Sztori

Visszatért év eleji jó formája Kiss Pál Tamásnak, aki a Brit Formula Renault-bajnokság 15. és 16. futamán hatodik illetve második lett.


Renault Laguna enyhe retussal

Renault Laguna enyhe retussal

Tavaly – Újdonság

Változott a hűtőmaszk és a fényszóró is a Renault Lagunán, a motorok gazdaságosabbak lettek, az egyedi négykerék kormányzás immár nem csak a csúcsmotorhoz kapható.


Räikkönen majdnem Kubica sorsára jutott

Räikkönen majdnem Kubica sorsára jutott

2 hónapja – Autósvilág hírei

Hómobillal bukott, kisebb kézsérülést szenvedett Kimi Räikkönen, az F1-be a Lotus színeiben visszatérő 2007-es világbajnok.


Használtautó.hu

OPEL ZAFIRA 2.0 DI Com...

Ár: 1.150.000 Ft

Évjárat: 2000 / 4

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

SEAT CORDOBA Vario 1.4...

Ár: 599.000 Ft

Évjárat: 1999 / 9

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Benzin

AUDI A6 2.5 TDI quattr...

Ár: 1.400.000 Ft

Évjárat: 1999 / 11

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

Még több autó