Rendbe szedtük a rendszámokat

Sokféle rendszámunk van, de lassan kellene egy új verzió

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akad egy-két újítás a rendszámoknál mostanság, hamarosan megjelennek a következő betűvel kezdődők, az O most kimarad a szórásból, a P kevésbé félreérthető.

N után nem O, P jön. Nem árt néha kicsit átnézni a rendszámokat, főleg, ha változnak a dolgok. Egyesek jókat szórakoznak a rendszámok olvasgatásával vezetés közben, bevallom, néha én is elmélázok egy-két jól hangzó kombináción. A hasonló vadászoknak jó hír, hogy már érkeznek az új, P-vel kezdődő rendszámokkal kiadott kocsik. Hogy miért marad ki az O a buliból? Az illetékesek szerint könnyen összetéveszthető a Q-val és a 0-val, mondjuk a P pedig a próba rendszámmal messziről, de ezek szerint az már kisebb kockázatot jelent. Ezzel az ugrással még hamarabb kifut majd a jelenlegi rendszámstruktúra, mely szerint ABC-sorrendben növekednek a betű- és számkombinációk, egyesek szerint már 2030-ig ki kell találni valami újat, vagy elölről kezdeni a jelenlegit.
Zöld. Minden esetre nézzük át kicsit, mit is jelentenek a jelenleg használatban lévő rendszámok, kezdjük talán a legérdekesebbel, a zölddel. Egy éve már annak, hogy az első ilyenre jogosult kocsi megkapta az új, zöld alapon fekete karakteres rendszámtáblát, több cikkünk is született már a témában, részletekbe menőkig itt tudnak olvasni a hozzá tartozó jogosultságokról, de akár az új rendszám megszerzésének részleteit is böngészhetik, egy külföldről behozott Peugeot iOn által prezentálva. Tömören: nincs regisztrációs adója, ingyen parkolhatunk vele egész Budapesten (és még számos városban), de a buszsávok használatára továbbra sem jogosult, kivéve a fővárosi tömegközlekedést szolgáló immár 20 Modulo elektromos autóbusz, ugye nem kell magyarázni, miért. Egyébként minimum 25 kilométer megtételére kell, hogy képes legyen, elektromos üzemben, másrészt csak a konnektorról is tölthető kocsik kaphatják, egy sima Prius például nem. Lassan a zöldek is P kezdőbetűre váltanak, akinek viszont nem tetszik, abból is kérhet egyedit, akárcsak a sima rendszámból, némi felárért persze.
Hatósági és közszolgálati. Kicsit egyszerűbb dolgunk van ma, ha értelmezni akarjuk a rendszámokat, régen sokkal többféle volt forgalomban, ha csak arra gondolunk, hogy például a rendőrautók (RB), vagy a BKV buszai (BPO-BPI) is egyedi azonosítóval jártak. Honvédségi, H-val kezdődő két betű négy szám kombinációjú autókkal is csak azért találkozhatunk, mert még mindig a jól bevált zöld F és G Astrákat hajtják. A mentők legtöbb esetben még mindig M-es rendszámot kapnak, a NAV-os kocsikra pedig stílusos is kerülhetne, helyette sportos Lagunáikon vagy normál, vagy büntetés végrehajtásos, RR kezdetű azonosító virít. A rendőrség valahai Focusain, mai Astráin, illetve új Octavia, Mercedes B-osztály és Audi A3-as járőreiken is rendes rendszám van, annak ellenére, hogy az újabbak már nem is lízingelt, hanem ismét megvásárolt példányok.
Hirdetés
Átmeneti. Több ideiglenes rendszámunk is van, a legnépszerűbb P kezdetű, 12 hónapra bérelhető. Eladási szándékkal behozott külföldi autókra, vagy javítási célból közúton használandó, érvényes forgalmi engedéllyel nem rendelkező autókra rakják. Előbbihez bejegyzett kereskedőnek kell lenni, csak úgy nem bérelhetünk próba rendszámot, utóbbihoz pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélye kell. Éves biztosítás megkötése szükséges hozzá, valamint nem átruházható és bérbe sem adható. Egy időben többen próbálkoztak P rendszámos autók értékesítésével, valamint csak a rendszám továbbadásával, de mára a szigorított intézkedések miatt erről a legtöbben letettek. Z-vel kezdődőt kapnak a külföldön eladni kívánt autók, amennyiben lábon hagyják el az országot, de az itthon elvesztett külföldi rendszámot is ezzel pótolják. V-vel a vámeljárás alatt álló járművek közlekedhetnek, de csak határozott ideig. E rendszára jogosult bármilyen magánszemély, de csak egy adott autóra kérhető és csak egyszer, fél évre. Akkor rakhatunk autónkra ilyen rendszámot, ha már van érvényes műszaki vizsgája, de még a regisztrációs adó befizetése, valamint az autó származásának vizsgálata folyamatban van.
Különleges formátumok. Van, hogy a normál egysoros rendszám nem fér rá egy autóra, és nem csak az amerikai piacosakra kell gondolni, újonnan vásárolt kocsikon is lehet kicsi a hely, például az új Mazda3 orrán. Alapból arra is ráfaragják a normált, de különleges eljárás során kérhetünk hozzá kétsorosat, ahogy a Renault Twizyre is, ráadásul arra zöldet. Kék alapon fehér, DT kezdetű rendszámok a diplomáciai és konzul által használt autókat jelöli, sajnos bármiféle büntetés alól mentességet élveznek, így se parkolás, se gyorshajtás miatt nem kell aggódniuk. A piros karakteres CK rendszámok szintén diplomáciai autók, pontosabban a kisegítő személyzet által használtak. Sport, SP rendszámot kapnak a versenyautók, OT-t a veterán, muzeális értékűnek nyilvánított, utolsó csavarjáig eredeti, vagy eredeti minőségűre restaurált autók. Sárga alapú rendszámot a hivatásos fuvarozást végzők válthatnak ki, taxinál tovább is vihető a következő autóra.
Mivel egyre csak nő az új és a használtautók forgalomba helyezésének száma évente, így lassan ki kell találni egy új formátumot. Felmerült már az ötlet, hogy több Uniós tagállamhoz hasonlóan az új elrendezésű rendszámokon a forgalomba helyezés városának kezdőbetűit is feltüntetnék. Ez jól bevált többeknél, bár nálunk sokkal több adatot is szerettek volna rávinni a rendszámtáblákra, rengeteg mém is készült ez alapján. Idén viszont épphogy egyszerűsödtek a rendszámok, január 1-jétől ugyanis a műszaki vizsgán átesett autók, illetve az új kocsik már nem kapnak matricát a hátsó táblára, amin a műszaki érvényessége volt olvasható. Egyelőre egyetlen komolynak mondható tervezet sem került ki az államtól, a legdrasztikusabb változtatás az utóbbi időben a 2004-es uniós csatlakozásunkkor volt, akkor tűnt el a magyar zászló, és jött helyére az EU kék alapon sárga csillagos zászlója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    Ja és még annyit, hogy örülök, hogy nem vezették be a városok jelzését a rendszámon, mert akkor minden egyes költözésnél is új rendszám kellene……. ami: plusz ügyintézés, plusz sorbanállás, plusz idő, plusz pénz. Maradjon csak így, ahogy van. Az is nagy hülyeség volt, hogy ha betelt a forgalmi, akkor a matricát is az okmányirodában adták, ahova be kellett vinni a rendszámot.

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    Ma reggel láttam már egy P-s rendszámot a velencei-tónál. PAx (a harmadik betűre nem emlékszem). Szerintem amúgy hülyeség kihagyni az “O” – t. Azt kellett volna eldönteni, hogy O lehet, Q pedig nem (a magyarban amúgy is kicsit idegen) és akkor nincs mivel összekeverni. Persze akkor is összekeverhető a nullával, a régebbi rendszámleolvasó rendszereknél ez elő is fordult, de ma már nem nagyon.
    Egyszer véletlenül rátévedtem az index fórumban a rendszámvadászok topicjára ……. hát nem semmi ….. érdekes hobbi. Páran azért simán szerepelhetnének onnan az Esőemberben 🙂 🙂 🙂

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    De az O-t a mai napig használják. Csupán arra akartam rámutatni, hogy első karakter nem lehet, de 2. 3. igen. Nem látom értelmét. De valahogy csak megleszek O betűs rendszám nélkül is:)

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    Én kizárólag az A-kezdőbetűs tartományban láttam második és harmadik karakternél Q-betűt, még az első hatkarakteres rendszámok közül. Azonban két kezemen meg tudnám számolni, hány ilyet láttam a hosszú évek alatt. De amúgy is, mivel még azok az autók is, amik újként kapták ezeket, minimum 26 évesek, ezért nem kell sok idő, hogy kikopjanak teljesen.

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    Ezt hol olvastad, hogy EU-előírás a város feltüntetése a rendszámtáblákon? 🙂
    Még a bal oldali kék EU-s sáv az ország autójelével sem kötelező előírás, a horvátok pl. a mai napig nem vezették be.

    Egyre több országban, pl. az olaszoknál térnek át egyébként a sima betü-szám kódokra, ahol eddig feltüntették a várost vagy a régiót, a skandinávoknál baltiaknál pedig többségében mindig is az általunk használt rendszer volt.
    Amúgy a gépjárműadót a helyi önkormányzatnak fizeted be és az gazdálkodik vele. Ha valaha volt autód, ezt tudnod kéne.

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    VOlt egy ismerősnek konkrét példa arra, hogy a szekér elgázolta a Toyota Celica-ját.Okozott kb 600eFt kárt.Az autó a házuk előtt parkolt az út mellett és a lovas szekér egy kb 10% os dombról jött lefelé.Meg vadultak a lovak és eldarálták a kocsit.Lényeg, hogy be tudta hajtani nagy nehezen a biztosítójától a kárt és a paraszt is csengetett lóvét.Gondolom nem egyedi eset az országban.

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    Valóban..még nem jöttek rá hogy a szekerekre, segédmotorokra is rendszámot rakjanak. Pedig azok is okoznak baleseteket és mivel még biztosításuk sincs a kárt behajtani ???

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    Egyébként meg a rendszám is egy biznisz ebben az országban, nem a racionalitás alapján működik.
    Amennyiben pénzt kell behajtani, ki fognak találni valami variációt, hogy megint fizessen az autós társadalom.Volt már rá példa, azt hiszem a városneves már szóba került régebben,de valamiért elakadt.Az is szóban volt, hogy a segédmotorok is rendszámosak lesznek(itt van egy kis lóvé).Mondjuk elég hanyagul kezelik a segédmotorokat a közúton a szervek, le se sza…k.

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    Az a diplomata rendszámos BMW a pofátlanság netovábbja.Sugárzik a parkolásról, hogy “Ő” mindent megtehet büntetés nélkül. Ezért is “szeretjük” a diplomatákat és a politikusokat, mert hát közöttük is van ilyen.

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    Ha már /állítólag/ EU-ban vagyunk akkor miért nem az szerint a táblák is, azaz a város feltüntetésével.
    Netán akkor a beszedett adók nem mennének a közösbe azaz Pestre hanem a vásosok pénztárában landolnának?

  • 2017.10.28. at 02:38
    Permalink

    A három betű és három szám sokkal több variációs lehetőséget biztosítana ha sorrendet változtatnának vagy négy kettő, kettő négyes variációt alkalmaznák. Magyarországon ez soha nem fogyna el és ez még mindig csak 6 db.

Vélemény, hozzászólás?